Létezhet egy titkos statisztika a qrmány birtokában
Megtudhatnánk, hányan haltak meg az oltottak közül.

Hónapok óta kéri a szakma, hogy a kormány tegyen közzé részletesebb adatokat a magyar járványról. Mostanság arra kíváncsi mindenki, hányan vannak súlyos állapotban, vagy haltak meg az oltottak közül. Hozzátesszük, hogy például a szomszédos Romániában kérés vagy követelés nélkül mindennap elmondják bárkinek, bármelyik újságírónak, ha kérdezi. Sőt, minden egyes kórháznak joga van nyilatkozni és a készített statisztikát közzé tenni.
A magyar kormány azonban ezt elutasítja, viszont a napokban Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere érdekes kijelentést tett – írja a Portfolio.
A lap hetekkel ezelőtt küldött kérdéseket a Nemzeti Népegészségügyi Központnak azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus-járvány negyedik hullámában, vagyis augusztus eleje óta az elhunytak között hogyan oszlik meg az oltottak és a nem oltottak aránya. Megkérdezték azt is, hogy a kórházi ápolásra szoruló koronavírusos betegek esetében ugyanez az arány hogyan alakul. A kérdéseinkre azonban azóta sem kaptak választ, és a szakemberek is hiányolják ezeket az adatokat.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szeptember 29-i Kormányinfón azt felelte, hogy a személyes adatok védelme miatt nem hozzák nyilvánosságra, konkrétan ki oltott és ki nem oltott a súlyos covid-betegek közt. Hozzátette: nyolcszor, tízszer, százszor nagyobb az esélye a halálozásnak az oltatlanok körében, ezt nemzetközi adatok is igazolják.
Szombati Facebook-posztjában Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője írta azt, hogy Kásler Miklós napokban tett nyilatkozatából derült ki: a kormány rendelkezésére áll egy komoly és rendszerezett adatállomány, amelyet azonban titkolnak.
Kásler Miklós – az MTI beszámolója szerint – Jelena Borovinic Bojovic egészségügyi miniszternek rendelkezésére bocsátott egy statisztikát.
„Kásler Miklós ismertette azt a járványügyi tanulmányt, amely ötféle vakcinával oltott, 3,7 millió magyar ember oltás utáni fertőzési és halálozási adatait tartalmazza, illetve azokat a nem végleges, de folyamatosan érkező adatokat, amely ötféle vakcinával oltott, 3200 ember teljes immunológiai státusának jellemzését szolgálja”
– írja a kormany.hu. Vagyis az
nem sért személyiségi jogokat, ha a montenegrói egészségügyi miniszternek – név nélkül – elmondja ezeket a számokat, csak ha ugyanezt a magyar népnek mondja el.
Ujhelyi István azt is elmondta, már három hete hiába várja a covid-betegek oltottsági adatait kikérő közérdekű adatigénylésére a választ a kormányzati illetékesektől, Müller Cecília tiszti főorvos azonban legutóbb további 45 nap haladékot kért a vészhelyzeti leterheltségre hivatkozva.
„Itt van a negyedik hullám és nem tudjuk, hogy mennyire vagyunk biztonságban. Más országokban épp az oltási kedv erősítése miatt hozzák nyilvánosságra a covidos betegek és elhunytak oltottsági adatait, csak nálunk titkolja ezt az információt a kormányzat” – értékelte a helyzetet az ellenzéki politikus, aki a Kásler Miklós által hivatkozott tanulmány teljes nyilvánosságra hozatala érdekében is újabb közérdekű adatigényléssel élt a minisztérium felé, ennek törvényi alaphatárideje a napokban szintén lejár. (168óra)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Más országokban épp az oltási kedv erősítése miatt hozzák nyilvánosságra a covidos betegek és elhunytak oltottsági adatait, csak nálunk titkolja ezt az információt a kormányzat…”
-Más országokból érkeznek is naponta hírek a ragály miatti ribilliókról! Nálunk a qrmány a NER – nyugalmának garantálása érdekében őrzi a titkot.
Montenegro – EGYELŐRE MÉG! – nem része a NER – nek! Úgyhogy a ottaniak nyugodtan izgulhatnak a vajdasági adatok miatt.
Különben pedig ha kellenek valakiknek ezek a döbrögisztáni titkok, irány Montenegro. Ott biztos nem őrzik azokat annyira elkötelezetten, mint itt!

Bírósághoz fordulnak a Los Angeles-i tűzoltók, amiért kötelezik őket az oltás felvételére, ennek hiányában ugyanis nem dolgozhatnak – írja a Los Angeles Times. A lánglovagok szerint súlyosan sérül a megélhetéshez való joguk. A nyugati parti nagyvárosban közel 3500 tűzoltó szolgál, ebből majdnem ezren nem hajlandók beoltani magukat.
Korábban a Los Angeles Megyei Sheriff Hivatal rendőrfőnöke jelentette be a helyi hírtévében, hogy figyelmen kívül hagyja a kormányzó oltási kötelezettségi előírását, mert egyetlen kollégáját sem szeretné elveszíteni.
benne tárgyalt great reset az ott megnevezett személyek miatt nem áll le
https://orvosokatisztanlatasert.hu/egy-kez-iranyitja-az-uj-covid-vilagrendet/
A fenevad jele az oltással szerezhető meg? – Bluetooth vakcina? Kapcsolódik a COVID oltóanyaggal beoltott az eszközökhöz? A hihetetlennek tűnő hír igazoltnak látszik.
Ha a bluetooth be van kapcsolva, és megkeresi a környezetében az elérhető bluetooth -eszközöket és az oltóanyagban lévő grafén-oxid tulajdonságainak „köszönhetően” megtalálja az oltottakban rejlő tizenkét számjegyű (hexadecimális) kettősponttal elválasztott számok és ábécé karakterekből álló egyedi azonosító jegyek keverékét.
A megdöbbentő hírhez hozzászóló személy azt javasolja, hogy -„Szeretnék megkérni mindenkit, aki okostelefonnal rendelkezik, hogy menjen el egy olyan helyre, ahol sok ember van, és próbálja ki maga.” -egy pár próbát megér…
https://www.henrymakow.com/2021/09/the-jabbed-connect-to-bluetooth.html
Nem lesz elég hadra fogható pilótája az amerikaiaknak az oltások erőltetett üteme miatt.
https://www.gospanews.net/2021/10/01/piloti-aerei-vaccinati-a-rischio-infarti-non-devono-volare-ufficiale-medico-us-air-force-wistleblower-denuncia-anche-sostanze-tossiche-nei-vaccini/
Vakcina kontra Ivermectin. – Az Ivermektin Sztori – 1. rész magyar felirattal
(09:50-től jön a lényeg)
(automatikusan folytatódik a 2.résszel, ne kapcsold ki az 1. rész után)
https://www.bitchute.com/video/z56oylg5JzX3/
Az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatala (ONS) közzétett új adatközlése szerint azt mutatja, hogy akik szeptemberben haltak meg koronavírus betegségben (Covid-19) azoknak a 81 százaléka teljesen oltott volt.Csak az agyonszurkáltEgyesült Királyságban szeptember hónapjában mintegy 30 305 ember halt meg a covid-19 „influenza” elleni injekció beadását követő 21 napon belül.
Akkor mire is jó ez a xar?Tényleg!Hová tűnt az szokásos őszi influenza?Azt is átkeresztelték Covidra és a vakcinát is arra nyomják…!?
Kiderült, hogy birtokolják ezeket az információkat, de nem akarták korábban nyilvánosságra hozni, mert ez rombolta volna a kormányok és az egészségügyi rendszerek és a fősodratú kormánymédia körében azt a hazug általános állítást, hogy a Fauci-féle „covid elleni vakcina” oltások „biztonságosak és hatékonyak”.
Pofátlanul az arcunkba hazudoznak a halálaspiráns kollaboráns kormányok és a közegészségügy korrupt szolgalelkű csicskásai, csakhogy minél többen patkoljunk el.Kit képviselnek ezek, már a hippokratészi eskü sem kötelezi őket semmire?Szégyelljék magukat!(Tisztelet a nem kevés kivételnek.)Ha már nem gyógyítanak, legalább ne ártsanak, hanem inkább váltsanak más szakmát maguknak.
https://www.naturalnews.com/2021-10-10-nearly-all-covid-deaths-september-fully-vaccinated.html
https://humansarefree.com/2021/10/81-percent-covid-19-deaths-in-september-were-vaccinated.html
„Lehull a lepel a nagy vakcina panamáról: A Pfizer kutatói egy titokban rögzített beszélgetésben elismerték, a természetes immunitás jóval erősebb a covid-vakcinánál, és fogalmuk sincs a mellékhatásokról, de erről tilos beszélniük!” (+videó)
A Projekt Veritas újságírója titokban rögzített egy beszélgetést, a Pfizer gyógyszergyártó cég kutatóival arról, hogy mi a különbség a Pfizer mRNS vakcinája által biztosított esetleges védettség, és a természetesen úton megszerzett védettség között. A tudósok a nyilvánosságra jutott hangfelvételen egyértelműen elismerik, hogy a covid vakcina által nyújtott védettség jóval kisebb, mint az a fajta védettség, amit az ember természetes immunrendszere alakít ki egy vírus okozta fertőzést követően.
Azt sem titkolták, hogy a globálisan erőltetett tömeges covid-oltakozásnak az elsődleges célja a társadalmi kontroll kialakítása (és az Agenda 21-népességcsökkentő program végrehajtása) és nem a védettség a vírus okozta megbetegedéstől.
https://informatialibera.ro/hu/lehull-a-lepel-a-nagy-vakcina-panamarol-a-pfizer-kutatoi-egy-titokban-rogzitett-beszelgetesben-elismertek-a-termeszetes-immunitas-joval-erosebb-a-covid-vakcinanal-es-fogalmuk-sincs-a-mellekhatasokr/?fbclid=IwAR0UaJx1wlJiEjpc5MA9dzefDsg4auM3JmuPHAMREg3jZEjQCAyQnlYJ4ZI
*****************
Jogos önvédelem a vakcina terrorizmus támadásával szemben: Guetamalában rátámadtak (megverték és fogva tartották őket) a covid oltási kampánnyal megbízott orvosokra és egészségügyi dolgozókra, az emberek és összetörték a kísérleti covid-vakcináikat amiket be akartak oltani.A rendőrség rábeszéléssel -nem fegyveres erőszakkal!- szabadította ki őket. Példaértékű cselekedet…
https://informatialibera.ro/hu/jogos-onvedelem-a-vakcina-terrorizmus-tamadasaval-szemben-ratamadtak-az-orvosokra-osszetortek-a-kiserleti-covid-vakcinakat/
Kiegészítés az előbbihez:
https://www.youtube.com/watch?v=On5RYFbcxWY&t=8s
(a video hangja/szövege a fogaskerék ikon segítségével magyar feliratozásúvá tehető)
Környezetemben beoltott még nem halt meg, oltatlan viszont már jó pár! Én ennek a statisztikának hiszek, a többit…
Különben meg senki ne parázzon, amíg itt írogatok. Ugyanis be vagyok oltva! Majd ha feldobom a talpam, akkor lehet mondogatni, hogy hatástalan az oltás! Mottom: Be vagyok oltva, ezért nem vagyok betojva! 🙂
Sub Zero 2021-10-11 – 16:17
Isten éltessen sokáig!Nyugtával dicsérjük a napot, mert Dr.Frankenstein Fauci génterápiás tüskefehérje vakcinaőrülete még nem ért véget, hátravan még néhány hullám, na nem az én hullám… .Az oltási rizikót mindenki saját szakállára vállalja be, senki nem hibáztat érte, az az ő személyes döntése, választása volt.De akkor ne baxogassák az antivaxereket sem, mert saját testével mindenki szabadon rendelkezik, az kizárólag csak az övé, senki másé.Ha kötelezővé teszik az oltást, az már valódi egészségügyi fasizmus, ami ellen minden jogos önvédelmi eszköz megengedett.Mellesleg én sem vagyok betojva, mert nem vagyok beoltva.
Ranger48
.
5*