Mi történne, ha meghalna Soros?

Soros György 2002 óta a mai napig Budapest díszpolgára. Már az is vicces, hogy bármikor a világon ilyen előfordult-e, hogy egy várost teleplakátolnak a díszpolgára ellen uszító képekkel, de ezen felül még a vonatkozó rendelet szerint, ha Soros holnap meghalna, és a család kéri, akkor a fővárosnak díszsírhelyet kellene biztosítani neki a vonatkozó rendelet szerint.
Soros 2002-ben kapta a kitüntető címet, amihez akkoriban pénz még nem, de nemzetiszín fonott zsinóron lógó fatokos viaszpecséttel díszített oklevél, meg egy Budapest címerével ékestett 3 centi átmérőjű 18 karátos aranyérme is járt „Civis Honoris Causa Budapestini” véséssel.
A díszpolgárság kézzefogható előnye a morális elismerésen felül még annyi, hogy az illető halála után ingyen díszsírhelyet kap a fővárostól. Nem is osztják ész nélkül, évente 6 élő és 2 halott ember kaphat díszpolgári címet.

A kitüntetés egyébként annak jár, aki „Budapest főváros és polgárai számára, a város fejlődése, gyarapodása és hírnevének öregbítése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett.”
Sorosnak olyan kollégái vannak a nemzetközi mezőnyből, mint Elvis és a dalai láma, a hazaiból meg Puskás, Garas Dezső, Kozma Imre Atya, Szörényi Levente, Hidegkuti Nándor vagy Mága Zoltán.
A vonatkozó rendelet és a díszpolgárok listája itt nézhető meg.
(444)
Bal-Rad komm: A listát érdemes és elgondolkodtató végignézni. Már csak a HIÁNYZÓK okán is!
A Döbrögi által legújabban – és talán nem is minden alap nélkül – második számú (mert az első számot a kommunisták érdemelték ki!) közellenséggé nyilvánított Soros ha most kiadná a páráját – és ha a familia úgy akarná – akkor…?
Szóval hogy is állunk ezzel a dologgal? Gyűlölve szeretett jótevő!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A nagy „filantrop”, David Rockefeller (2017-03-20) ès a nagy „russzofil” Zbigniev Brzezinski
(2017-05-26) màr eltàvoztak, de so vàltozàs nem törtènne, ha Gyuri bà` követnè öket.
Mert, Alex Soros, Gyuri bà` fia megigèrte, hogy apja hagyomànyàt – a globalis korrupciot, a kormàny-
vàltàst (regime change) ès zavargàsok keltèsèt tovàbb folytatja. Apjàhoz hasonloan halado liberàlis,
aki azt hiszi, hogy kötelessège a nemzetàllamok elpusztitàsa, a hagyomànyos csalàdi èrtèkek felszà-
molàsa ès a keresztènység lesöprèse a Föld felszinèröl.
http://theduran.com/alex-soros-comes-out-of-the-shadows-son-of-george-soros-is-putting-politicians-in-his-pocket/
Elolvastam a listát. A felétől visszavonnám.