Hétfőn folytatódik az ellenzéki előválasztás
Jakab Péter videóban jelentette be, hogy durva technikai támadást intéztek az előválasztás informatikai rendszere ellen, ezért már ő sem tudta leadni szavazatát Miskolcon. Mint mondta, az informatikusok folyamatosan dolgoznak, az előválasztás hétfőn folytatódik.
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott: a sikeres indulás után leállt az előválasztás informatikai rendszere szombat délelőtt, már ő sem tudta leadni szavazatát Miskolcon, ezért Budapestre utazott, hogy személyesen kapjon tájékoztatást a leállás okairól.
Kijelentette, hogy az informatikusok folyamatosan dolgoznak, az előválasztás hétfőn folytatódik.
Jakab Péter videója mellé azt írta: „csapataink harcban állnak, nem engedjük, hogy akár belföldről, akár külföldről elnémítsák a magyarokat.”
Ahogy korábban beszámoltunk róla, az Országos Előválasztási Bizottság közleményt adott ki, amelyben az állt: két órára felfüggesztik a szavazást. Akkor a választókat arra kérték, 12 óra után próbálkozzanak újra.
(atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: KUDARC EZ A JAVÁBÓL!
A vajdabanda hasát fogva röhög, és fogja süvölteni ország – világ felé:
HOGYAN TUDNÁNAK EZEK KORMÁNYOZNI, HA EGY „EGYSZERŰ” TECHNIKAI FOLYAMATOT SEM KÉPESEK ELLENŐRIZNI – URALNI!
„…csapataink harcban állnak, nem engedjük, hogy akár belföldről, akár külföldről elnémítsák a magyarokat…”
„KERESD A NŐT…” Az internet világában ott van valahol! Jó pénzért bármire hajlandó!
MOST EZ VAN!
Emlékeztetnénk: a RENDES VÁLASZTÁSOK SZAVAZATAIT IS ÖSSZESÍTIK ÁM „VALAKIK”!

„Bal-Rad komm: KUDARC EZ A JAVÁBÓL!”
Egyáltalán nem az!
Esetleg abból a szempontból, hogy lehetett rá számítani, mégsem tettek ellene.
Nem vagyok informatikus, ezért nem tudom, hogy egyáltalán lehetett-e volna tenni ellene valamit előre. Szerintem, amit lehetett, azt megtehették…
El kell menni személyesen, és papíron aláírni…
De hol ?
petymeg
2021-09-19 – 19:28
A Fejér 1-2 körzeten kívüli helyek az oldal alján lévő térképen láthatók.
https://fehervar.ezalenyeg.hu/helyi-ugyeink/mutatjuk-hol-szavazhatsz-szemelyesen-az-elovalasztason-fehervaron-89831?utm_source=facebook.com&utm_medium=cpm&utm_campaign=fehervar&fbclid=IwAR1fGLpqH-VNO8HcngpN1NTofJiXoC0Nam78okgXZwM3JsGmyScAtqFkOXc
Kössssz!
Ti még mindig itt tartotok?
Vér-kapitalista-globalista politikus férgek közül akartok még mindig választani?
Mert azt hazudják, hogy majd jobb lesz?
Már hányszor hazudták?
Nem tűnik fel?
A puhos meg a bandája sem különb persze.
Van két vödör szar, és választani kell, hogy melyiket borítsd a fejedre?
Kösz, én egyiket sem kérem…
Kontroll
2021-09-20 – 17:26
Jogos, de ez egyelőre csak előválasztás.
Másrészt pedig nem valami mellett, hanem valami ellen(!) fogunk szavazni…
Hát szó-mi-szó, elég xar a választható felhozatal, amivel szemben csak kompromisszumos megoldás létezik a jelenlegi lehetőségek között.Sok rossz közül csak a legkevésbé rossz választása, de már az is eredmény lenne a mai tarthatatlan politikai (v)iszonyok között.A csalás eleve be van építve a fidesz választási stratégiájába -mint ahogy az 2018-ban történt- és a legnagyobb csalási és támadási felületet maga az internetes felület adja.Legjobb a személyes voksolás, bár azt is el lehet lopni, hamisítani, megsemmisíteni akárcsak a 2020-as amerikai elnökválasztáson történt.Lesznek itt még sokkal csúnyább esetek a szavazatok meghamisítására, s erre számíthatunk a közeljövőben még nagyobb mértékben az országgyűlési képviselő választáskor is.
Ezért támogatom Rosi Nante javaslatát:”El kell menni személyesen, és papíron aláírni…” -ennél jobbat nem tehetünk.
https://www.szabadeuropa.hu/a/karacsony-interju-miniszterelnok-jelolt-elovalasztas/31463335.html
https://www.ceu.edu/article/2019-05-18/kutatas-bizonyitja-hogy-fidesz-csalt-2018-valasztason
https://atlatszo.hu/2019/11/01/szavazatvasarlas-lancszavazas-voksturizmus-csalasok-es-gyanus-esetek-az-oszi-valasztasokon/