Bár a vajdasági qrmányvetítölde ragálymatiné – stábja a jól kiérdemelt hétvégi pihenőidejét tölti, attól még a világban – DE NEM VAJDASÁGUNKBAN! – tombol a koronás ragály. Aminek eredetét vadul nyomozzák mindenféle illetékesek.
Az eredetről két hír is méltó arra, hogy a balrad.ru ismertesse. Segítendő a „tisztánlátást”! (Bár mintha előre sejtenénk: NEM FOG TISZTULNI A KÉP!)
Az egyik hír, a russian.rt.com – ról:
„Az amerikai hírszerzés jelentést tett közzé a koronavírus eredetéről
A továbbiakban az amerikai hírszerzés azt állítja, hogy a vírust nem biológiai fegyverként fejlesztették ki.
Meg kell jegyezni, hogy a hírszerző szolgálatok nem jutottak egységes következtetésre a COVID-19 eredetével kapcsolatban. Úgy vélik, hogy két hipotézis hihető: a fertőzött állattal való természetes érintkezés és a laboratóriumi esemény.
Korábban az ENSZ felszólított minden országot, beleértve Kínát is, hogy működjenek együtt az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a koronavírus -fertőzés okainak kivizsgálásában .”
A másik variáns ugyanarról, az index.hu – ról:
„Kitört a botrány, az amerikaiak szerint Kína titkol valamit a koronavírusról

Az amerikai hírszerző szervek megállapítása szerint további információkra lenne szükségük annak a vitának az eldöntéséhez, hogy egy kínai laboratóriumi baleset volt-e a Covid-19 járvány kiindulópontja – közölték hírszerzési vezetők a vizsgálódásaikról készült, pénteken közzétett összefoglalóban.
Azt mondják, csak Kína segíthetne a világszerte eddig 4,6 millió ember halálát okozó új koronavírus tényleges eredetét érintő kérdések megválaszolásában.
Valószínűleg Kína együttműködésére lenne szükség a Covid-19 eredetének végleges tisztázásához
– áll a nemzeti hírszerzési igazgató (DNI) hivatala által kiadott összefoglalóban.
Joe Biden elnök, aki a héten kapta készhez a májusi utasítása alapján készített titkos jelentést, kijelentette, Washington és szövetségesei további nyomást fognak gyakorolni a kínai kormányra, hogy választ kapjanak kérdéseikre.
A világjárvány eredetével kapcsolatos kulcsfontosságú információk megvannak a Kínai Népköztársaságban, mégis a kínai kormány tisztviselői kezdettől fogva azon dolgoztak, hogy megakadályozzák, hogy a nemzetközi nyomozók és a világ közegészségügyi nyilvánosságának tagjai hozzáférjenek ezekhez az információkhoz – mondta nyilatkozatában Joe Biden.
A hírszerzési jelentés olyan időszakban készült, amikor a két ország kapcsolatai több évtizedes mélypontra süllyedtek.
Kína washingtoni nagykövetsége nyilatkozatban reagált, hangsúlyozva, hogy téves a pénteken ismertetett jelentésnek az az állítása, miszerint Kína kezdettől akadályozta a nyomozást, és hozzátette, hogy az amerikai hírszerző közösség által összetákolt jelentés tudományos szempontból hiteltelen.
E szerint az eredetkutatás tudományos feladat, amelyet csakis tudósokra lehet és kell bízni, és nem hírszerzési szakértőkre. A kínai nagykövetség úgy véli, a jelentés célja az volt, hogy bűnbakot csináljon Kínából, amely úgymond akadályozza a világjárvány elleni küzdelmet. Arra viszont nem vállalkozott, hogy az Egyesült Államokban kutasson a Covid-járvány kórokozójának eredete után.
A Fehér Ház kezdeményezte vizsgálódásokra válaszul Kína az elmúlt hónapokban nevetségessé igyekezett tenni azt a feltevést, hogy a Covid-19 kórokozója a vuhani állami virológiai laboratóriumból szabadult volna ki, és olyan elméleteket terjesztett, amelyek szerint a vírus a marylandi Fort Detrickben található laboratóriumból került ki még 2019-ben.”

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

https://hu.wikipedia.org/wiki/Li_Ven-liang_(orvos)
„A kínai hatóságok később posztumusz kitüntetésben részesítették több más, a Covid19-ben elhunyt egészségügyi dolgozóval együtt, továbbá kártérítést nyújtottak az orvos családjának. Április 2-án hivatalosan a járvány mártírjává nyilvánították.”
Üggyes.
https://www.dailymotion.com/video/xw0bcw
Ennek a linknek a címe:Az angolszász misszió
Ezt a címet beírva is megtalálható!
Nézzük hát!
Az amerikai hírszerzés jelentést tehetne közre, a különféle szolgálatai által elkövetett iszonyatos mennyiségű bűncselekményről, szerte e széles, vagy éppen lapos világban!!!
PROBLÉMA-REAKCIÓ-MEGOLDÁS!!!
Miért is kötelező az a valami,ja igen Selmeczi Pöszike válaszát már ismerjük:HÁT, MER CSAK!!!
Perdöntő bizonyíték és leleplezés a covidról és a vakcinákról!
Koronavírus: MADE IN USA AND CHINA
Vakcina (mRNS mesterséges DNS módosítás):MADE IN USA
„Most meggyőző bizonyítékaink vannak arra, hogy a SARS-CoV-2 vírus és a COVID-19„ vakcinák ”szándékosan kifejlesztett biofegyverek, amelyeket két szakaszban bocsátottak ki a világ gyanútlan népeire.Tudományos és törvényszéki vizsgálatok megdönthetetlen bizonyítékkal szolgálnak az ICC számára a SARS-CoV-2 vírus és az úgynevezett COVID-19 vakcina biofegyveres jellegéről.”
A brit Kaira S. McCallum gyógyszerész és Melinda C. Mayne ügyvéd a Nemzetközi Büntetőbírósághoz benyújtott második fellebbezésében azt írta, -amelyben a híres francia virológus, Luc Montagnier Nobel-díjas virológus professzor nyilatkozata is benne van-, aki elsőként hitelesítette a laboratóriumban felépített Covid-19 mesterséges világjárvány elméletét.
Valójában a SARS-ba (2003-tól) HIV / az AIDS-el fertőzött rekombináns kórokozóit építették be (vírus fertőző funkcióbővítése) és növelték a vírusterhelésben a Gain of Function funkcióval a „kettős felhasználású” oltóanyagot-biofegyver célokra a Wuhani Virológiai Intézetben és a biológiai az Észak -Karolinai Egyetem Chapel Hill laboratóriumaiban, amelyek az amerikai hírszerzés (CIA) felügyelete alatt működtek.Meggyőző bizonyítékok vannak arra, hogy a SARS-CoV-2 vírus és a COVID-19„ vakcinák ”szándékosan kifejlesztett biofegyverek.Két fázisban jelentek meg a világ gyanútlan népein. Tudományos és törvényszéki vizsgálat eredményei igazolták, amelyek megdönthetetlen bizonyítékkal szolgálnak az ICC számára a SARS-CoV-2 vírus és az úgynevezett COVID-19 vakcinák biofegyveres jellegére.
Aki még többet akar megtudni a mérgező vakcináról, olvassa el a „gospanews” többi cikkeit is.
„A következő háború, amely elpusztít minket, nem fegyverekből, hanem vírusokból és mikrobákból fog állni” – mondta Bill Gates 2015 márciusában egy Ted -konferencia során.
https://www.gospanews.net/en/2020/04/23/wuhangate-4-the-nobel-covid-19-manipulated-china-us-affair-class-action-for-bio-weapon-in-texas/
https://www.gospanews.net/en/2020/03/11/coronavirus-predicted-in-bill-gates-forum-with-former-cia-massacres-italy-and-iran-after-ai-deal-teheran-bio-warfare/
SARS-2: „Kína, az USA, a NATO és az öt szem hírszerzése leplezi az ember alkotta vírus eredetét”. Megdöbbentő állítások az izraeli IDF tiszt Bio-Fegyverek szakértőjétől:
https://www.gospanews.net/en/2020/12/15/sars-2-intel-of-china-us-nato-five-eyes-conceal-orgin-of-virus-manmade-shocking-claims-by-a-former-israeli-officer-bio-weapons-expert/
Valami megmozdult vakcina ügyben: „A mainstream média megkérdőjelezi a COVID-19 vakcinák hatékonyságát” -chemicalviolence és a immunization-news cikkeiből
Fejezetek címszavakban:
-A fertőzés (természetes immunitás) nagyobb védelmet nyújt a változatok ellen, mint az oltás
-A tömeges oltások nem fogják megállítani a COVID-19 terjedését
-A csorda immunitása nem érhető el
-A tömeges oltások elősegítik az új változatok terjedését
https://chemicalviolence-com.translate.goog/2021-08-27-mainstream-media-questioning-effectiveness-of-covid-vaccines.html?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=ajax,se,elem
https://immunization-news.translate.goog/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=ajax,se,elem
Rumble: Friss VilagHelyzete-videó cenzúra nélkül
Ez a videó megtalálható az alternatív hírek-ben,annak a cikkenek a végén,amelyik arról szól,hogy Biden bealudt az izraeli miniszterelnök fogadásán!
Mind a kettő jellemző a mai világra!
Várható volt, hogy bekövetkezik.Mintha csak előre megtervezték volna ezt is.Szándékosan, minél nagyobb káoszt teremteni a világban az élelmiszer ellátásban a bank-és kormánymentő „Great Reset” bevezetésére:
„Hamarosan összeomlik az élelmiszer-ellátólánc működése.Az élelmiszer -beszállítók elismerik, hogy nem tudják az áruházláncok polcait ellátni elegendő élelmiszerrel a munkavállalók hiánya és a koronavírus lezárások miatt.”(Termelők, beszállítók nem dolgoznak úgy mint régen a korlátozások miatt és fellépett a felvásárlási pánik.)
Angliában és az USA-ban vált érezhetővé ez a tendencia, de nem úgy néz ki hogy ez nem terjed tovább a világ más nagyobb országaira.Aki teheti tankoljon fel tartós élelmiszerekből legalább 1-2 hónapra biztonsága kedvéért.Nálunk ebből egyenlőre az élelmiszer egyre nagyobb drágulása tapasztalható.
https://translate.google.com/translate?hl=&sl=hu&tl=hu&u=https%3A%2F%2Fwww.pandemic.news%2F
https://www.naturalnews.com/2021-08-11-covid-era-freight-demand-not-surged-why-congestion-delays.html
https://collapse.news/2021-08-08-biden-trying-to-hide-rising-inflation-push-to-extend-rent-moratorium.html
Kapcsolódik az előbbihez:
„A latin -amerikai Telesur Nacho Lemus videofelvételt készített a brazil elnökről, amelyben Borsonaro azt mondta híveinek, hogy „egy olyan országban, ahol a lakosság több mint fele élelmezéshiányos helyzetben van, és az élelmiszer, a benzin, a gáz és az áram árának új emelkedése közepette” most ideje fegyvert vásárolni.
„-Mindenkinek puskát kell vásárolnia, a fene egye meg! A fegyveres nép soha nem lesz rabszolgasorban. Tudom, hogy sokba kerül. Egy idióta azt mondaná: „Á, amit meg kell vásárolnod, az a bab”, -ha nem akarod, ne vedd meg a puskát, de ne zavard azokat, akik fegyvert akarnak vásárolni!” – mondta Bolsonaro újságíróknak.
Miközben a valuta összeomlik, az élelmiszerárak az országban hiperinflálnak. Emlékezzünk vissza arra, amikor 2020 végén az emelkedő élelmiszerárak először társadalmi káoszt váltottak ki a feltörekvő piacgazdaságokban.Bolsonaro megígérte támogatóinak, hogy enyhíteni fog a fegyvertörvényeken, és ezt teszi 2019 óta. Úgy tűnik, hogy az elnök felkészíti a támogatókat a további közelgő társadalmi-gazdasági káoszra, a nagy politikai válságra.
https://stateofthenation.co/?p=81345
Az USA a harmadik világ országa lesz a szemünk előtt:
https://www.zerohedge.com/news/2021-08-27/us-becoming-third-world-country-right-our-eyes
Sok elmélet „szaladgál” körbe-körbe a vírus eredetét illetően,de egyik sem szögezi le,hogy bármelyik labor volt az,háborús bűnökért kell felelnie(meg egyebeknek,aki pénzelte,felbiztatta,stb)ugyanis évtizedek óta tiltott a biológiai fegyverek készítése,tervezése,bevetése pedig…..ajajaj!
Elviekben az USA-ban is tilos a biológiai fegyver fejlesztése. DE! Hiába a tiltás:”Saját városain tesztelte biológiai fegyvereit az USA”, és ott volt Vietnam is, ahol biokémiai fegyvereket vetett be az USA az egész lakosság ellen.Ebben a kérdésben senkinek sem szabad elhinni, hogy soha nem fog RBV fegyvert használni.Ez a kérdés nem bizalmi kérdés, sajnos minden országnak fel kell készülnie rá, hogy gátlástalanul bevethetik ha szorul a hurok a nyakuk körül, vagy érdekeik úgy kivánják.
https://24.hu/tudomany/2019/09/25/jarvany-biofegyver-tomegpusztito-fegyver-virus-bakterium/
Milyen érdekes, ebbe a kategóriába besorolhatnánk a Covid-19 vakcinát is!Biológiai szempontból a vakcina 2. tipusú biofegyvernek számít!
http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/nb_2014_6_11_rozsa.pdf
És még ez is !
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2021/08/ez-veget-vet-vitanak-egy-izraeli.html#more
petymeg 2021-08-29 – 19:53
Igen!Valóban így van, itt egy másik megerősítés is:
https://www.zerohedge.com/covid-19/ends-debate-israeli-study-shows-natural-immunity-13x-more-effective-vaccines-stopping
Grafén -oxid -méregtelenítő protokollok (gyógymódok) vakcinázottak és nem vakcinázottak részére
Hasznos lehet az mRNS vakcinákban lévő gyilkos grafén-oxid eltávolítására a szervezetből.
https://beforeitsnews.com/eu/2021/08/graphene-oxide-detox-protocols-for-the-vaxxed-unvaxxed-2676106.html
Nagyon csavaros a mai magyar média!
Ha oltott hal meg kovidban messze titkolják,de ha egy maszk-és kovid-tagadó hal meg(az nem biztos,hogy kovidban) az vastagon kárörvendve mutogatják,hogy nini,tagadta azt ő is….szemetek!
Már nem találom a cikket,mert pillanatok alatt levették,míg a balradot kerestem!