Budapest, 2021. augusztus 26. csütörtök (MB)
A kudarcot vallott afganisztáni megszállás legnagyobb vesztesei a nyugati monopóliumok, hiszen nem birtokolhatják többé a 653 ezer négyzetkilométeren fekvő, 40 millió lelket számláló ország ritkafémérc lelőhelyeit – írja a Magyar Békekör.
Az afgán föld méhében jelentős réz, vasérc, nióbium, arany, ezüst, molibdén, kobalt, fluorit, berílium, lítium, valamint alumínium rejlik. Az eddig feltárt természeti kincs értékét nyugati források 1 billió (ezer milliárd) dollárra becsülik.
A Békekör bemutatja, mire használják ezeket a ritkafémeket:
Nióbium: Különleges acélok készítéséhez használják, leggyakrabban az autóiparban, a kőolaj- és földgázkitermelő platformok építéséhez, illetve a kőolaj- és földgáz szállítására szolgáló csővezetékek, egyenirányítók, rakéták és turbinák készítésére. Oxidjait lencsék, fényáteresztő bevonatok, kondenzátorok, katalizátorok előállítására használják. A nióbium-diszelenid kenőanyagként alkalmazható. Nióbium alapú mágneseket használnak a nagy Hadronütköztető (LHC) gyorsítójában a részecskenyalábok irányítására.
Kobalt: Szuperötvözetként használják gázturbinás repülők hajtóműveinek részeként. Katalizátorként, mágnesként, galvanilálásban, acélövezetű gumiabroncsok készítésénél, lítiumion akkumulátorok elektródjaként alkalmazzák.
Molibdén: Molibdénacélokból páncéllemezeket, fegyveralkatrészeket, mágnesacélokat és saválló készülékeket készítenek.Iizzólámpaszálak tartójaként, a volfrámgyártásban speciális kemencékhez, a nagyfrekvenciás technikában alkalmazzák, az adócsövek anódja molibdénlemezből készül. Hőálló szuperötvözetek előállításához is használják.
Fluorit: A kohászatban az olvadáspont csökkentésére adagolják (innen ered folypát elnevezése). Vegyiparban fluorsav gyártásra, az optikai iparban akromatikus lencsék előállítására használják fel.
Berílium: A röntgen-technikán kívül a védelmi- és az űripar alkalmazza a könnyűszerkezetekben, nagy sebességű repülőgépekben, irányított rakétákban, űreszközökben, és műholdakban.
Lítium: Rakétahajtóanyag, értékes neutronelnyelő anyag a magfúzióban, és kiindulóanyag a trícium termeléshez. Gyógyszer a bipoláris zavarban szenvedő betegeknek. Alkalmazzák a szkizoaffektív zavar és a ciklikus depresszió kezelésében. Véd az Alzheimer kór és a demencia kialakulásától, illetve lassítja a már kialakult kórt.
Az amerikai monopóliumok jellemvonásainak ismeretében joggal merül fel a kérdés: miért mondtak le ezekről a csúcstechnológiák számára nélkülözhetetlen alapanyagokról azzal, hogy kivonták az amerikai csapatokat Afganisztánból. Angela Merkel német kancellár erre úgy válaszolt, hogy Amerika belső gondjai miatt vonult ki, s a kivonulás következményeit az egész Nyugatnak is viselnie kell.
A Békekör szerint a kivonulásnak más okai is lehettek: az afgán népi ellenállás ellenőrzése alatt tartotta az érclelőhelyeket, Washington pedig – hazai megfontolásból – nem akarta gyarapítani az elesett amerikai katonák számát. (Kb. 2500 amerikai katona halt meg, 20 ezer pedig megsebesült Afganisztán húsz éves megszállása alatt.) További okként említik Kína és Oroszország stratégiai együttműködését, az Afganisztán függetlenségének és szuverenitásának helyreállítására irányuló törekvésüket. A belső és külső okok kényszerhelyzetet idéztek elő.
A Békekör értékelése szerint a nyugati megszállás befejeztével Afganisztán fejlődéséhez kivételes anyagi alapot nyújtanak természeti erőforrásai, nevezetesen ritkafém kincsei.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Lítium.
Elektromos autók akkumulátoraiba nem is kell ugye.
/ bár Csehországban is bőven van/
Senki nem mond le semmiről,a buta tálib ellehetetlenítette a nyugat barát elnök kizsákmányoló bányáit,komoly hiány lépett fel a jármű és elektronikai iparban,- meg másban-ezért ez volt az ár.
Kína,Japán nyíltan támogatja a tálibokat.
Majd felőrlik őket,vagy kicsit drágább lesz a kütyü mint eddig.
Az afgánok most is gombokból élnek,ez így is marad,de vajon milyen afgánok azok akik családostul menekülnek MOST mindent hátrahagyva.
Hova?
Mibül?
Hát ez az.
https://novorosinform.org/v-seti-poyavilos-video-vzryva-u-aeroporta-v-kabule-77963.html Az interneten megjelent egy videó a kabuli repólőtéren történt robbanásról.
https://novorosinform.org/v-kabule-opyat-slyshny-vzryvy-raneny-amerikanskie-soldaty-77961.html ISMÉT ROBBANÁSOK HALATSZANAK KABULBAN AMERIKAI KATONÁK MEGSEBESÜLTEK. A titkosszolgálatok ISIS támadásra figyemeztettek a kabuli repülőtér ellen.
Lehet , hogy a talik kikaparták a gesztenyét a buckalakóknak ?
„A titkosszolgálatok ISIS támadásra figyemeztettek a kabuli repülőtér ellen.”
.
Egyébként meg ami ott van az ott is marad .
A talik nem fogják kibányászni , mást meg nem engednek oda .
http://www.msn.com/hu-hu/hirek/politika/az-amerikaiak-%c3%a1tadt%c3%a1k-az-%c5%91ket-seg%c3%adt%c5%91-afg%c3%a1n-civilek-n%c3%a9vsor%c3%a1t-a-t%c3%a1liboknak/ar-AANNtok?ocid=spartandhp
Csak annyit fűznék hozzá a fenti linkhez,hogy ilyen árulásra számíthatnak a kovid-tragikomédiába beszállt celebek is,rémhírterjesztők,oltásra biztatók,oltogatók,és egyéb,ehhez a hisztériához kapcsolódó celebek,amikor majd a bukás után jön a felelősségre vonás!Mert jönni fog!Hamarosan!
De egyik se a nyílt utcára.
Próbálj meg menekülni ma most oda, ahol senkid semmid nincs.
Hát ez az.