Ki kell tenni a Nemmzetthy Hitvallást a középületekben
Tíz év után új dokumentum kap helyet a magyarországi középületekben, elköszönnek a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatok, és a helyükre a Nemzeti Hitvallás kerül – derül ki abból a kormányhatározatból, amely szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben.
A Kormány az Alaptörvény 10 éve történt elfogadásának tiszteletére és az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának jelentőségére figyelemmel egyetért azzal, hogy a 2010. évben kihelyezett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatok helyére a középületekben a Nemzeti Hitvallás kerüljön elhelyezésre
– fogalmaz a jogszabály.
Emellett külön kitérnek arra is, hogy a színes formátumban, nyomdai kivitelezésű Nemzeti Hitvallást 500 milliméter széles és 700 milliméter magas, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni, ehhez pedig megadják az elérhetőségeket is. (index)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: EGYBŐL KEVESEBB LESZ A NYOMORGÓ, ÉS TÖBB AZ ELÉGEDETT!
A „…közintézmények vezetőinek kell gondoskodniuk előbb a…”
-NYÁLLETÖRLŐ NEMMZETTHYSZÍN NAGYKENDŐRŐL, ÉS A TÖRÖLGETŐ SZEMÉLYZETRŐL!
Hát Felejim! Tényleg nagy Döbrögi állatkertje! Aminek nincs kerítése sem!

Valamelyik kampellós nyomda sz@rba van anyagilag .
Az elődjét (a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot) is WC papírnak használta Orbán, az utódjának is hasonló lesz a sorsa. Na, hova szarjak?!