Karácsony: Orbán már rég kilépett volna az EU-ból, ha nem lenne annyira ráutalva a közösségi támogatásra
Karácsony Gergely számára akkor telt be a pohár az Orbán-kormánnyal szemben, amikor az a járvány kellős közepén fel akarta mondani a Szabolcs utcai hajléktalan kórház bérleti szerződését, hogy az utcára tegye a szerencsétlen embereket. Erről a polgármester a (Die Zeit. B-R) lapnak adott interjúban beszélt, hozzátéve, hogy itt egy cinikus hatalmi gépezetről van szó. Elismerte: nem hitte volna, hogy a rezsim idáig elmegy a demokrácia leépítésében. Ám ő viszont ily módon erkölcsi kötelességének tekinti, hogy a rendszer ellen harcoljon.
Egyébként jóformán nap mint nap megéli, miként teszik szinte lehetetlenné a munkáját. De elhatározta, hogy mindent megtesz a hatalom megbuktatására. A Fidesz uralmát úgy jellemezte, hogy a vidéki nagy szegénység egyik oka a korrupció. Ám fenn kell tartani a jogállamot. Ezért az ellenzék győzelme esetén vissza kell csinálni a demokrácia leépítését, illetve átalakítását. Az országot ismét közelebb kell vinni az EU többi részéhez. Továbbá csökkenteni kell a jövedelmi különbséget szegény és gazdag között. A teendők közé sorolta az értelmi megosztottság mérséklését is, mert megbékélésre van szükség.
Kiemelte, hogy a kabinet mesterségesen állít elő vitákat, mert ily módon igyekszik elterelni a közfigyelmet olyan súlyos gondokról, mint a hajléktalanság, a koronajárvány kőkemény mérlege, vagy Oroszország és Kína fokozódó befolyása, a lehallgatási botrány, az EU-val kialakult viszály vagy az urambátyám-rendszer. Ezért gyárt ellenségképeket, legyen szó a nemi kisebbségekről, Sorosról, a migránsokról és az unióról.
Az LMBT-törvényről elmondta, hogy valóban nagy gondok vannak a gyerekkel, de azért, mert nagy részük szegénységben él. Sokakat közülük diszkriminál az oktatási, családi erőszak áldozatai. Itt kellene neki segíteni, ahelyett, hogy a politikai csatamezőre vonszolják őket. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a bevándorlással nem lehet választást nyerni. A kampány fő témája az, hogy véget kell vetni a korrupciónak és fel kell számolni a nyomort.
Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy Orbán már rég kilépett volna az EU-ból, ha nem lenne annyira ráutalva a közösségi támogatásra. De a tagság azért is fontos az ország számára, mert a régióban egyre erőteljesebben jelen van Moszkva és Peking. Márpedig a szuverenitást fenyegetik. Karácsony célja az, hogy ismét az unió szívébe vezesse a magyarokat.
(Forrás: Népszava)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Félreértés ne essék: a Karácsony által említett „közösségi támogatás” az egyrészt az egykori Magyar Népköztársaság vagyonáért járó júdáspénz, másrészt pedig az egykori országunk uniósgyarmattá tételének jutaléka a mindenkori gyarmati Intéző Bizottság karmai közé fizetve! FILLÉREK! Ám a kevés kiváltságos bűnöző számára aranybánya.
Döbrögi bolond lenne innen kiugrani, DE NEM IS TEHETNÉ MEG (ő sem!), mert nyakunkon a RENDSZER ŐRE – a NATO! Az pedig bent tartja a karámban Döbrögisztánt
Oroszországtól és Kínától IS MEGVÉDIK a vajdát, aki – egyes vélekedések szerint – szépen lehúzta őket néhány milliárddal! (Amit pedig aok szeretnének viszont látni!)
Döbrögi és zsákmánya MINDADDIG BIZTONSÁGBAN VAN, amíg vigyázza őt és bandáját az EU-NATO bűnszövetség! Kedvez is mindkettőnek a vajda!
UGYANAKKOR KEDVEZNE MINDEGYIK POLITIKAI LATORKOMPÁNIA, CSAK AZ Ő MARKUKAT ÜSSE A JÚDÁSPÉNZ!
VISZONT NAGYON NEM SZERETNÉ EGYIK BŰNBANDA SEM CSUKOTKÁN VÉGEZNI, ELEVEN JEGESMEDVE ELEDEL GYANÁNT!
Persze ez csak az ő óhajuk!

„Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy Orbán már rég kilépett volna az EU-ból, ha nem lenne annyira ráutalva a közösségi támogatásra.”
Dehogy akar kilépni, mert akkor a gazdaság és az életszínvonal akkora zuhanásnak indulna, hogy a vérén és taknyán húznák ki a Karmelita kolostorból a saját hívei is. Magyarország egymagában teljesen életképtelen, a német gazdaság ütőerén vegetáló kicsi nemzet.
Smith
2021-08-02 – 17:44
Ez egy sarkos vélemény, de vélemény. Mondjuk, egy mesékben szereplő független Mo. tudna kötni megállapodásokat külön-külön is minden országgal a gazdasági és/vagy a katonai érdekeltségeket tekintve, a saját ill. közös érdekek mentén. Katonai téren talán nehezebb lenne, de én el tudnék képzelni orosz-kínai, és NATO katonai érdekeltségeket is Mo. területén. Természetesen csak akkor, ha katonailag is független állapot kivitelezhetetlen lenne.
„de én el tudnék képzelni orosz-kínai, és NATO katonai érdekeltségeket is Mo. területén. ”
.
Érdekes elképzelés .
Jók az észrevételeid! Tudják ezt nyugaton és keleten is. A pávatánc hamarosan véget ér, mert „senki sem szolgálhat egy időben két urat”
Ranger48
2021-08-02 – 19:40
A mesebeli függetlenség esetén egyszerre szolgálhatnánk mindenkit, ugyanakkor senkit… (a + és a – egyenlege a nulla…)
https://www.youtube.com/watch?v=_zD7NQhs2WY