Kocsmai verekedés után mászott be a rendőrség udvarára egy afgán férfi, majd gyorsan ki, nyomában egy rendőrrel
A BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi technikusa vette észre a szolgálati járművek között zavartan tébláboló férfit, aki a rendőr láttán újra átmászott a kerítésen – de nem jutott messzire.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság udvarára mászott be egy megtépázott öltözetű férfi 2021. július 28-án 16 óra 30 perc körül. A zavartnak tűnő alakot a készenléti alosztály bűnügyi technikusa vette észre először. Az egyenruhást meglátva az ismeretlen kimászott a kerítésen – nyomában a rendőrrel. A férfi többszöri felszólításra sem állt meg, de a rendőr zászlós, és a közben szintén odaérő nyomozó néhány méteren belül feltartóztatta. A férfiról kiderült, hogy külföldi, magyarul nem tud, és iratok sem voltak nála – számolt be a rendőrség honlapján.
Az erzsébetvárosi rendőrök adatgyűjtése során hamarosan a következő történet rajzolódott ki. A Magyarországon jogszerűen tartózkodó 25 éves afgán állampolgár a Keleti Pályaudvar közelében egy kocsmában verekedésbe keveredett, táskáját és iratait hátrahagyva onnan menekült be a kapitányság udvarára. Holmija között a rendőrök néhány gramm kábítószergyanús anyagot találtak, ami magyarázatot adhat a férfi zavartságára.
A VII. Kerületi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indított eljárást, a lefoglalt anyagot szakértői vizsgálat alá vetik. A kocsmában történt verekedés ügyében garázdaság miatt külön eljárást indítottak.
(atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Bizony Felejim! Ilyen ajjadék dógukat műveett ez a galád Gyurcsá! Mer esztet a zavgányt is ű erisztette a nyakunkra! Abba a bizonyos eemúttnyócévbe! EMLÉKÉZZÜNK!
