Az első győzelmek
Hív a szocialista haza!
(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)
4
Megkezdődött a partizánsereg hősies menetelése a dél-uráli hegyekben. Több kilométer hosszú menetoszlopban vonult Bljuher serege. Egymást követték a kozák lovasok hagyományos egyenruhájukban, széles sáv a buggyos nadrágjukon, kard az oldalukon. Mentek a gyalogos munkások, puskával felfegyverkezve, ki katonai zubbonyban és ellenzős sapkában, ki zakóban és sportsapkában, gyaloglás közben szétvált és zsineggel, szíjjal átkötött csizmában, cipőben. Taposták az utat a szegényparasztok, háziszőttes ruházatban és bocskorban. A harcosok és a parancsnokok között akadt orosz, ukrán, tatár, baskír, mari és még sokféle nemzetiségű. S velük együtt meneteltek az internacionalista osztagok: magyarok, németek, osztrákok, kínaiak. Középütt hatalmas hadtáp-oszlop: a legkülönbözőbb szekerek, tarantászok, kocsik, bricskák, hintók, sőt, még egy személygépkocsi is, amelyet két ló vontatott. Mindez nagy zajjal haladt előre. A szekerek hihetetlenül nyikorogtak, gőzölögtek a tengelysúrlódástól — nem volt mivel megkenni a kerekeket, nem volt sem kátrány, sem kocsikenőcs. Néha mézet használtak helyette, de ebből sem volt elég, s általában csak szűkös élelmiszeradagokat oszthattak. A hadtáp-oszlop közepén vonult az egészségügyi részleg. A kocsikon szalmán feküdtek a sebesültek, akiket nem gézzel kötöztek (géz nem volt), hanem főleg ingekből hasított vászoncsíkokkal.
A seregben mindennel takarékoskodtak, a kenyérrel csak úgy, mint a lőszerrel. Különösen rosszul álltak tölténnyel. Minden egyes töltényt úgy számon tartottak, mintha színaranyból lett volna. Az első ütközetig egymástól kéregették kölcsön a töltényeket, majd az ellenségtől szereztek szuronnyal a mindennapos kemény összecsapásokban. A vörösalakulatokat szorosan nyomon követték a fehérkozák századok, s az utat nemegyszer ellenséges oldalvédek állták el. A csapat mindenfelől körülvéve, a fehérgárdista rajtaütéseket visszaverve, az ellenséges biztosítóőrsöket elsöpörve haladt előre az uráli hegyi utakon. Sok partizánsereggel ellentétben nem volt sem csüggedés, sem pánik, sem fegyelmezetlenség.
A csapat gerincét orosz munkások alkották, akik a kíméletlen osztályharcok bonyolult, hosszú útját járták végig, szilárdak, a szovjethatalomhoz hűek voltak, s maguk köre tömörítették a szegényparasztokat és az Oroszországban tartózkodó külföldi dolgozókat. Mindannyiukat egyesítette a közös osztályérdek. A sereg a proletár nemzetköziség, a népek közötti nagy barátság eszméjének eleven megtestesítője volt. A külföldi munkások és parasztok fegyvert fogtak a szovjethatalomért, mivel benne látták a zálogát annak, hogy a világ dolgozói megszabadulnak a kapitalizmus bilincseitől. A sereg ereje abban rejlett, hogy élén olyan bolsevikok álltak, akik nem ismertek félelmet a harcban. A kommunisták egybekovácsolták, fellelkesítették a sereget, hőstettekre serkentették a harcosokat.
Bljuher serege, miután útközben újabb alakulatokkal egészült ki és leküzdötte az ellenség elkeseredett ellenállását, augusztus végére Ufa körzetébe érkezett, és a várostól keletre, Iglino állomás mellett gyülekezett. Ekkor a seregnek már mintegy 10 000 harcosa volt, fegyverzetéhez több mint 100 géppuska és 13 tábori ágyú tartozott. A fehérgárdisták nagy erőket vontak össze, és elhatározták, hogy harcra késztetik Bljuheréket. A partizánok is készültek az ütközetre. A kommunisták minden ezrednél és osztagnál taggyűlést tartottak, és elbeszélgettek a harcosokkal a küszöbönálló ütközet fontosságáról.
Augusztus 29-én megkezdődött a csata. Mindkét fél elkeseredetten küzdött. A szovjet harcosok számos hőstettet vittek végheg. Így például Kaltimanovo falu mellett egy vörös géppuskás, a szibériai Jefim Krucsinyin fedezte osztagának visszavonulását. A fehérgárdista csatárláncok sokáig nem tudtak felemelkedni, Krucsinyin géppuskája valósággal a földhöz szegezte őket. De fogytán volt a töltény, s a géppuskás hátraküldte beosztottját segítségért. Ő a géppuskánál maradt, és tovább tüzelt. Ekkor hirtelen elhallgatott a géppuska: megszorult a töltény. Az ellenség azonnal kihasználta a helyzetet, és körülzárta a bátor géppuskást. Krucsinyinnak nem sikerült megjavítania fegyverét. Egyre szorosabbá zárult körülötte a fehérgárdista gyűrű. De amint a fehérek rávetették magukat, Krucsinyin felugrott, megragadott egy kézigránátot, és futásnak eredt. A fehérek először a géppuskához rohantak, s a kézigránát azon nyomban közéjük repült. A robbanástól sokan elpusztultak és megsebesültek. A felbőszült fehérgárdisták szuronnyal támadtak Krucsinyinra. A géppuskás hősi halált halt, de megtette kötelességét: feltartóztatta a fehérek előretörését. A partizánok csakhamar ismét támadásba mentek át, és visszavetették az ellenséget.
A szovjet alakulatok Iglino állomás elfoglalása után észak felé nyomultak előre. Át kellett kelniük az Ufa folyón — ez pedig nem volt könnyű. Bljuher egy Krasznij Jar falu határában fekvő partrészt jelölt ki az átkelésre. A folyó mély, s ezen a helyen mintegy 200 méter széles volt. Gyorsan hidat kellett verni, de ehhez fára volt szükség, s ez nem termett a környéken. Ekkor lebontás céljára pajtákat és lakhatatlan házakat vásároltak a baskíroktól. A falu lakói szívesen segítettek a partizánoknak. Huszonnégy óra alatt elkészült a híd, s már megindult az átkelés, amikor nagy fehérgárdista csapat bukkant elő. A küzdelem sorsát a vöröskozákok döntötték el, akik tömör lavinaként törtek be az ellenség soraiba.
„… Noha az ellenállás heves volt, megvertük a fehéreket. Kétszáz foglyot ejtettünk. A többieket lekaszaboltuk, illetve a folyóba fojtottuk. Zsákmányunk három ágyú és hat géppuska. A veszteségek megállapítása folyamatban van”26 A dél-uráli hegyekben. (A polgárháború részvevőinek visszaemlékezései.) Moszkva 1958. 164. old. (oroszul).* — jelentette augusztus 3-án Bljuhernek Iván Kasirin, a verhnye-uralszki egység parancsnoka.
Az átkelésen túl voltak. A híd lángolva égett; felgyújtották, hogy akadályozzák az üldözést. Az egységek észak felé haladtak tovább. Szeptember közepén Bljuher serege másfélezer kilométeres út után, sok-sok harc árán elérte Kungur körzetét, és egyesült a keleti front 3. szovjet hadseregének kötelékeivel.
Az eseményről Bljuher szeptember 13-án az alábbi táviratban tett jelentést:
„A Népbiztosok Tanácsának, Moszkva. Az OK(b)P Területi Bizottságának, Perm. A 3. hadsereg parancsnokának.
Üdvözlöm Önöket a dél-uráli csapatok kötelékébe tartozó verhnye-uralszki ezred, belorecki ezred, 1. uráli lövészezred, arhangelszki ezred, bogojavlenszki ezred, 17. uráli lövészezred, Sztyepan Razinról elnevezett 1. orenburgi kozák ezred, verhnye-uralszki kozák ezred, önálló lovasszázadok és tüzérosztály nevében.
Üdvözlöm az Önök személyében az Oroszországi Munkás-Paraszt Szovjetköztársaságot és dicső vörösseregeit.
Miután példa nélkül álló másfélezer kilométeres menetet hajtottunk végre az uráli hegyekben és a kozák-fehérgárdista felkelés által érintett területen, alakulattá fejlődtünk, és megvertük az ellenséget, ideérkeztünk, hogy uráli csapatainkkal szoros egységben tovább harcoljunk az ellenforradalom ellen. Szilárdan hisszük, hogy nincs messze az a nap, amikor az Urál fölött a kommunizmus vörös zászlaja fog lengeni.
Bljuher,
a dél-uráli csapatok parancsnoka”27 Krasznaja Zvezda, 1957. augusztus 10.*
Négy nap múlva, szeptember 18-án, a bolsevikok uráli területi bizottsága már jelentést tett Leninnek a dél-uráli osztagok portyázásáról. A dél-uráli csapatok és a 3. hadsereg egyesülésével nagy csapás érte a fehérgárdistákat és az intervenciósokat. Szeptember 15-én Harris irkutszki amerikai főkonzul táviratban számolt be külügyminiszterének azokról az újabb nehézségekről, amelyek a dél-uráli bolsevik csapatok érkezése folytán keletkeztek. Hangsúlyozta, hogy a csapatok jól szervezettek, és kitűnően tudnak manőverezni; néhány napja északra indultak, most pedig Krasznoufimszk felé tartanak, hogy ott gyalogsági és tüzérségi lövedéket vételezzenek. Ezekkel az erőkkel szemben az intervenciósoknak arrafelé nem voltak megbízható csapataik.
- szeptember 30-án az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság a Vörös Zászló Érdemrenddel tüntette ki Bljuhert. Ő volt a szovjet katonai rendjel első kitüntetettje.
A dél-uráli ezredek rövid pihenő után beolvadtak a 3. hadseregbe, a szovjethatalom szilárd harcosaival növelték a hadsereg állományát.
A 3. hadsereg arcvonalán csakhamar (1918 szeptember-októberben) véres harcok indultak meg Nyizsnyij Tagil és Kusva körzetében. Az ellenség számbeli fölényben volt. A vöröskatonák — többségükben uráli munkások, akik önként léptek a Vörös Hadseregbe — hősiesen védték az uráli bánya- és iparvidéket. Ovszjannyikov, a kamenszkiji üzem munkása, a Vörös Sasok nevű kommunista parasztezred zászlóvivője októberben a Laja állomás melletti harcokban élete kockáztatásával megmentette az ezred zászlaját. Súlyosan megsebesült, de amikor a fehérgárdisták megkerülték a szovjet állásokat, Ovszjannyikov utolsó erejét összeszedve teste köré csavarta a zászlót, és eltakarta zubbonyával. Amikor a harc elcsendesedett, súlyosan vérezve eljutott az ezredéhez. Hőstettéért a szovjethatalom a Vörös Zászló Érdemrenddel tüntette ki Ovszjannyikovot.
S ez az eset nem volt egyedülálló. A katonák tömegestől vittek véghez hőstetteket.
Golikov, a Vörös Sasok ezred politikai munkatársa a következőképpen számolt be naplójában a Kin állomás körzetében harcoló egyik ezred haditetteiről:
„Azokról a harci sikerekről szeretnék írni, amelyeket a kamislovi ezred az Októberi Forradalom évfordulóján elért. Ebben az ezredben mindnyájunknak vannak barátai és ismerősei. Örömmel halljuk, amikor azt mondják: »Derék fiúk vagytok, kamisloviak!«
A parancsnokság kihasználta azt a körülményt, hogy a Vörös Sasok ezred megvetette lábát a barancsinszkiji üzem és Laja mellett, s a kamisloviakat a szomszéd hadosztály segítésére vetette be; ez a hadosztály nehéz helyzetben volt, a fehérek visszavonulásra késztették Liszva felé.
A kamislovi ezred (amelynek parancsnoka Bronyiszlav Svelnyisz, a járási végrehajtó bizottság volt titkára) észrevétlenül elérte az üzemet, heves küzdelem után kiverte onnan és tovább űzte az ellenséget, s elfoglalta Kin állomást. Az ütközet november 8-án és 9-én zajlott le. A kamislovi ezred két nap alatt több mint háromszáz katonát, két ezredest és kilenc más tisztet ejtett foglyul.
A foglyokat keskeny vágányú vasúton Kusvába szállították. Amíg a szerelvény állt, beszélgettem velük. Jól öltözöttek, mindannyiukon jó minőségű köpeny, egyforma kucsma, rénszarvasbőr csizma. Többségük fiatal; nemrég hívták be őket Sadrinszk, Kamislov, Irbit, Tyumeny környékéről és részben Szibériából. Idősebb ember viszonylag kevés volt.
De az idősebbek és a fiatalok egyforma benyomást keltenek. Megrémített, megfélemlített, tudatlan emberek. Ha megkérdezzük tőlük: »Miért harcoltok?«, mindnyájan ugyanazt válaszolják: »Nem önszántunkból«, »Kényszerítettek minket«, »Hadkötelesek vagyunk«. A foglyok inkább sajnálatot ébresztettek bennem, mint haragot. A fehérek kihasználják a tudatlanságot és az elmaradottságot. Ha az ember foglyul ejtett katonákkal beszél, nemegyszer hallhatja, hogy felvételüket kérik a Vörös Hadseregbe. Bízom benne, hogy sok fogoly becsülettel fog harcolni a szovjethatalomért.
Tegnap a kamisloviak Kinből visszatértek Kusvába. Örömmel fogadtuk az elvtársakat, a nagy győzelem után.
Az ezred katonái mesélnek a harcokról, hőseikről. De mint ilyenkor mindig, az örömbe üröm is vegyül. A győzelmet nem egykönnyen érték el. Az ezred sok dicső harcost és parancsnokot vesztett el.”28 F. I. Golikov: A Vörös Sasok. (Az 1918—1923-as évek naplójegyzeteiből.) Moszkva 1959. 81—83. old. (oroszul).*
A permi szakaszon orosz testvéreikkel vállvetve hősiesen küzdöttek a kínai zászlóalj harcosai Zseng Fu-cseng vezényletével, valamint a főleg magyarokból álló nemzetközi zászlóalj katonái, Münnich Ferenc parancsnoksága alatt. Sokan áldozták közülük életüket a világ dolgozóinak szabadságáért.
Az elkeseredett harcok legfőbb terhét a kommunisták vállalták. Nemhiába volt gyakran hallható abban az időben a harcmezőn az a vezényszó, amely a világ egyetlen hadseregének szolgálati szabályzatában sem szerepelt: „Kommunisták, előre!” S erre a vezényszóra az orosz, az ukrán, a belorusz és más szovjet-oroszországi népek legjobb fiai vetették magukat a küzdelembe. Külsőleg semmiben sem különböztek a többiektől. Golyóktól átlyuggatott, ócska köpenyt viseltek, lábukon csizma helyett többnyire csak lábszártekercs, fejükön élénk, vörös csillaggal ellátott sapka, kérges kezükben puska. De micsoda erő lakozott bennük! Amikor felhangzott kiáltásuk: „A szovjethatalomért! Előre!” — akkor a vöröskatonák százai és ezrei indultak rohamra, s jaj volt az ellenségnek! Hervadhatatlan dicsőséget szereztek az uráli bolsevikok, akik ott küzdöttek az első sorokban. Az uráli pártszervezet 1918 nyarától 1919 elejéig 10 000 kommunistát vesztett a szovjethatalomért vívott csatákban.
A 3. hadsereg szeptember-októberi heves harcaival jelentős fehérgárdista és cseh erőket kötött le, s ezzel nagy segítséget nyújtott a keleti front többi hadseregének.
Az első győzelmek, amelyeket a Vörös Hadsereg a keleti fronton 1918 nyarán elért, a többi harci szakaszon is éreztették hatásukat. A szovjetköztársaság védelme egyre szilárdabb lett.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!