„Magyarországot vasfüggöny mögé szeretné zárni a NATO” bővebben

"/>

Magyarországot vasfüggöny mögé szeretné zárni a NATO

A Magyar Békekör Egyesület közleménye (2. rész)

 Budapest, 2021. július 8., csütörtök (OS) – Magyarországot vasfüggöny mögé szeretné zárni a NATO

Egyetlen bíráló megjegyzést sem tettek arra a július 1-én hozott törvényre, amely alá és fölérendelt etnikumokra tagolja Ukrajnát, s jogi alapul szolgál a nem őshonossá nyilvánított népek, nemzetek, nemzeti kisebbségek jogfosztásához. A törvény értelmében nem minősül többé őshonosnak kárpátaljai magyar, ruszin, orosz, lengyel, román, s Ukrajnát alkotó megannyi más kisebbség sem. Ha a NATO valódi célja a szabadságjogok és az emberi jogok védelme volna, akkor nem támogatna olyan Ukrajnát, amely ezeket eltiporja! De mivel nem ez a célja, hanem Ukrajna felhasználása és kihasználása Oroszország ellen, hátat fordít saját deklarált értékrendjének, és a cél szentesíti az eszközt politika jegyében összefog az ukrán szélsőségesekkel is. Nemcsak Ukrajnában élő magyarjainkat teszi ki atrocitásoknak, hanem Magyarország békéjét és biztonságát is veszélybe sodorja Ukrajna felfegyverzésével, közös hadgyakorlataival, a Krím körüli sorozatos provokációival. A Magyar Békekör hitvallása szerint Magyarországnak békében és jó viszonyban kell élnie Kelettel és Nyugattal egyaránt. Kétes szövetségesnek tartjuk az olyant, aki nem támogat, hanem akadályoz minket ebben a nemzetünk fennmaradását érintő sorskérdésben. A Magyar Békekör a népek barátságát és békés egymás mellett élését hirdeti. Egyenjogú, kölcsönös tiszteleten alapuló, kölcsönös előnyünkre váló együttműködést akarunk a Kelettel, nem pedig nyugati vasfüggönyt a Kelettel szemben!

Kiadó: Magyar Békekör Egyesület

“Magyarországot vasfüggöny mögé szeretné zárni a NATO” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. https://novorosinform.org/868876 AZ LPR (LNR)-BEN EGY GYILKOS BANDÁT VETTEK ŐRIZETBE, AMELY AZ SzBU UTSÍTÁSÁRA TÖBB ÉVIG TERRORIZÁLTA A LAKOSSÁGOT.-RÉSZLETEK. Az LPR Belügyminisztériumának a szélsőségesség és szervezett bűnözés elleni küzdelem főosztályának munkarársainak végül sikerült visszatartani ( szerintem elfognni) a bűnözők bandáját , amely több mint két évig terrorizálta a köztársaság lakóit. Számos nagy horderejü rablásért és vállalkozók megygyilkolásáért felelősek . Igor Kornet az LPR belügyminisztere beszélt erről. Elmondása szerint a nyomozóknak sikerült bizonyitaniuk a fogvatartottak részvételét a nyolc különosen súlyos büncselekmény, köztük hét gyilkosság elkövetésében. A nyomozási tevékenység folytatódik. „Összesen a bűnözői csoport kilenc emberből állt -három ő elkövetőből és hat bűntársból, akik segitették az elkövetőket. A vizsgálat érdekében adataikat nem hozzák nyilvánosságra”-mondta Kornet. A luganszki rendőrség több bűnöző adatait hozta nylvánosságra: Lescsenko Vitalij Viktorovics, született 1972-ben, Ovcsinnyik, Vktor Alekszandrovics, született, 1973-ban, és Ovchinnik Vlagyimir Alexandrovics 1994-ben y. Mindegyiket töbször elitélték különösen súlyos büncselekményekért- gyilkosságok és rablások miatt. Az LPR belügyminisztériuma szerint Viktor Ovcsinniket az ukrán biztonsági szolgálat (SzBU) vette fel 2017 végén Sztarobelszkben ,miután ott büncselekményt követett el. Hogy elkerülje a büntetést Ukrajna területén, Ovcsinnnik beleegyezet abba, hogy különösen súlyos büncselekményeket kövessen el az LPR területén. ” kihalgatások során Ovcsinnik Vktor Alekszandrovics beismert felvételének a tényét. Emellet vallomását megerősitik a keresés során talált pendriv-ok és elektronikus eszközök, amelyek tartalma az ukrán különleges szolgálatok utasítására jelzi tevékenységét. Lefoglalt 15 mobiltefont, több mint 20 SIM-kártyát a mobilszolgáltatók Ukrajnában”-magyarázta Kornet. Abűbözők rablások közbeni cselekedeteinek jellege, a használt fegyverek és a vásárlásukra kidolgozott rendszer bizonyitja az ukrán biztonsági szolgálat részvételét ecsoport tevékenységének irányitásában-jegyezte meg a Belügyminisztérium. Az operativ és nyomozási intézkedések során a biztonsági erők 16 fogást végeztek s fogvatartottak lakóhelyének lakóhelyének címein,valamint olyan helyeken, amelyeket a bűnözők gyorsítótárként használtak. Különosen a Veszijolaja Taraszovka falu közelében lévő erdősávban hét fegyver. öt hangtompítót, mintegyy 700 különféle kaliberü patront,hét gránátot, hét biztositékot, valamint a büncselekmények helyszinéről származó értékeket, holmikat és tárgyakat. amelyeket lefoglaltak. Az LPR Belügyminisztériumának Szakértői és Törvényszéki Központjának a szakértői megálapitották, hogy a lefoglalt fegyverek között pontosan azok vannak, amelyekből a bűnözők áldozataikat megölték”- ál az üzenetben. A miniszter szerint a bűnözők, akik meglehetőse lenyűgöző menyiségü készpénzzel, valamint ékszerrel rendelkeznek, amelyek költségét több mint 10 millió rubelre becsülik, továbra is gyilkoltak, ami ismételten megerősiti, hogy ez a csoport nem csak nyereséget, de követte az ügyfél utasításait is. „Ukrajna különleges szolgálatai céltudatosan használják a bűnözői világ képviselőit végrehajtóként. És ezek nem csak banditák, hanem kegyetlen visszaeső elkövetők, akik több mint egy éve vannak börtönben súlyos büncselekmények elkövetése miatt” – hangsúlyozta Igor Kornet.

  2. Teljes mértékben egyetértek az MB nyilatkozásával,szövegével,nyilatkozásával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com