A szocializmus építése a Szovjetunióban

A vállalat alapjai. Az álló- és forgóalapok

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A vállalat alapjai. Az álló- és forgóalapok. Az állami vállalat rendelkezésére bocsátott eszközök — anyagok és pénzeszközök, amelyek köztulajdonban vannak, a vállalat alapjait alkotják.

A Szovjetunióban, mint mondottuk, az állami vállalatok termelőeszközei, jóllehet lényegében nem áruk, megtartják az áruformát. Az állami vállalatoknál a termelőeszközök nemcsak természetben, hanem pénzformában is szerepelnek. Ezért kell a kalkuláció és az elszámolások céljaira, az önálló elszámolás megvalósítására olyan kategóriákat felhasználni, mint a termelőeszközök önköltsége, értéke, ára.

A termelőeszközök alkotják a vállalat termelési alapjait. A vállalat termelési alapjai terv szerint szakadatlan körforgást végeznek, sorjában keresztülmennek a termelés szakaszán és a forgalom szakaszán. Ennek megfelelően formájukat is változtatják, a pénzforma termelőformába, a termelőforma áruformába, az áruforma pénzformába megy át és így tovább. A vállalat termelési alapjai a forgás jellegétől függően álló- és forgóalapokra oszlanak.

Az állóalapok huzamosabb ideig szolgálják a termelést, s eközben megtartják természetbeni formájukat. Az állóalapok értéke fokozatosan, részenként, kopásuk mértékében kerül bele a termelési költségekbe. A forgóalapok egy termelési szakasz folyamán maradéktalanul elhasználódnak a termelési folyamatban, s értékük teljesen belekerül az áru termelésére fordított költségekbe.

A vállalat termelési állóalapjaihoz tartoznak a munkaeszközök: a termelési épületek, a felszerelés, a gépek, a huzamosabb ideig használható szerszámok és berendezések, a szállítóeszközök. Az állóalapok alkotják a szocialista társadalom termelési apparátusát. Az állóalapok kihasználásának mértéke és foka a termelés méreteit meghatározó fontos tényezők.

A vállalati állóalapok kopásának pótlására az amortizációs alap szolgál. Az amortizációs alap úgy jön létre, hogy minden egyes termékegység termelésének költségébe kopásuknak megfelelően beszámítják az állóalapok értékének egy bizonyos részét. A vállalati amortizációs alap eszközeinek egy részét az állam által meghatározott mértékben, terv alapján felhasználják az elhasználódott állóalapok pótlására, másik része a működő állóalapok generáljavításának költségeire a vállalat rendelkezésére áll.

A vállalat termelési forgóalapjaihoz a nyersanyagok és segédanyagok, a fűtőanyag, a félkészgyártmányok és más munkatárgyak tartoznak. A termelés körébe tartozó alapokon kívül a vállalatnak a forgalom körében működő eszközei vagy forgalmi alapjai is vannak. A forgalmi alap az értékesítésre kész termékekből, a vállalatnak a nyersanyag- és fűtőanyag-vásárláshoz és a munkabérek kifizetéséhez szükséges pénzeszközeiből stb. áll. A termelési forgóalapok és a forgalmi alapok együttesen alkotják a vállalat forgóeszközeit.

Az álló- és forgóalapok jobb kihasználásának fontos tényezői azok a vállalatokra kötelező haladó műszaki-gazdasági normák, amelyeket az állam a gépek és berendezések kihasználására, valamint az egy késztermékegységre jutó nyersanyag, fűtőanyag és más forgóalapelemek (egy tonna nyersvasra jutó vasérc és koksz, egy tonna cukorrépából nyert cukor stb.) mennyiségére megállapít, továbbá a forgóalapok elemei szerint — a készterméket is beleértve — megállapított készletnormák.

A vállalat forgóeszközei saját forgóeszközökre és kölcsönzött forgóeszközökre oszlanak. A saját és kölcsönzött forgóeszközök alakulása terv alapján történik.

Saját forgóeszközöket az állam a vállalat minimális szükségleteinek mértékében bocsát a vállalatok rendelkezésére. A vállalat pótlólagos vagy ideiglenes forgóeszköz-szükségletét — ami abból adódik, hogy például idényszerű nyersanyag- és fűtőanyag-készleteket kell létesítenie, miközben az áruk úton vannak — kölcsöneszközökből, az Állami Bank által nyújtott hitelekből fedezik, amelyekért az Állami Bank meghatározott összeget, kamatot számít. Az ilyen rendszerű forgóeszköz-kiutalás a vállalatot a forgóeszközök legésszerűbb és leggazdaságosabb felhasználására, megtérülésük meggyorsítására ösztönzi.

A forgóeszközök megtérülésének meggyorsítása nagy jelentőségű a gazdaságosság megvalósítása és a termelés növelésére igénybevehető pótlólagos források felkutatása szempontjából.

A vállalat rendelkezésére álló eszközök megtérülésének ideje a következő tényezőktől függ: először, a termelési időtől, vagyis a termelési ciklus tartamától; másodszor, attól, hogy mennyi ideig maradnak ezek az eszközök a forgalom körében (értékesíthető készletek formájában stb.).

A termelési ciklust úgy lehet megrövidíteni, hogy az élenjáró technika és technológia felhasználásával, a tudomány legújabb vívmányainak a termelésben való alkalmazásával és jobb munkaszervezéssel meggyorsítják a termelési folyamatokat. A forgóeszközök forgalmi idejét a szállítási munka megjavítása, a vállalati beszerzés és értékesítés ésszerűbb megszervezése útján csökkentik.

Az eszközök megtérülésének gyorsasága a vállalat gazdasági tevékenységének egyik legfontosabb minőségi mutatója. Az eszközök megtérülésének meggyorsítása fontos tényezője a termelési terv teljesítésének és a felhalmozás növelésének. Biztosítja, hogy a tervet kisebb összegű forgóeszközzel teljesítsék.

Az önálló elszámolás megszilárdítása és a forgóeszközök megtérülésének meggyorsítása szempontjából nagy jelentősége van a szocialista munkaversenynek. A termelési ciklus megrövidülése, a beszerzés és az értékesítés meggyorsulása és a pénzügyi fegyelem megszilárdulása nyomán jelentősen megjavul az állami vállalatok forgóeszközeinek kihasználása.

A termelési alapok és forgalmi alapok mellett a vállalatnak fogyasztási rendeltetésű állóalapjai is vannak — lakóházak, klubok, s más társadalmi, kulturális és szociális rendeltetésű épületek, valamint ezek berendezése.

A szocialista vállalatok álló- és forgóalapjainak gazdaságos és hatékony kihasználása lehetővé teszi a termelés növelését és önköltségének csökkentését.

A termékek önköltsége. A szocialista társadalomban az egyes termékek előállítására fordított egész társadalmi munka a termelés társadalmi költségét jelenti. Az áruk termelésének társadalmi költségei alkotják ezeknek az áruknak az értékét. A termelőeszközök termelésének költségeit is értékformában, pénzformában mérik. A termelés társadalmi költségeit a következő három elem alkotja: az elhasználódott termelőeszközök értéke, a közvetlen szükségletre végzett munkával létrehozott termék értéke, a társadalmi szükségletre végzett munkával létrehozott termék értéke.

A termelés társadalmi költségeinek első két eleme alkotja az állami szocialista vállalatoknál a termék önköltségét. A termék önköltsége a termelés társadalmi költségeinek az a pénzformában kifejezett része, amely pótolja a vállalatnak az elhasználódott termelőeszközökre és a munkabérekre fordított kiadásait. Az önköltség tehát az elhasználódott termelőeszközökben megtestesült holt munkát, és az újonnan végzett, s közvetlen szükségletre szolgáló terméket létrehozó munkát fejezi ki. Az önköltség megmutatja, hogy mennyibe kerül a vállalatnak a tennék előállítása és értékesítése. Az önköltség kiszámítása az önálló elszámolás megvalósításának igen fontos feltétele.

A szocialista vállalatok által előállított termékek önköltségének kategóriáját nem szabad összetéveszteni a tőkeráfordítást kifejező kapitalista termelési költség kategóriájával. Míg a tőkés termelési költségeknél a takarékoskodás a munkaerő rabló kihasználása, a kizsákmányolás fokozása útján történik, addig a szocializmusban a termékek önköltségének csökkenése bizonyos mennyiségű társadalmi munkának az egész nép érdekében történő megtakarítását fejezi ki.

A gyakorlatban az önálló elszámolás követelményeinek megfelelően a termék önköltsége a termelésben felhasznált nyersanyag, segédanyag, fűtőanyag, villamosenergia költségéből, az amortizációs leírásokból, a munkások és alkalmazottak munkabéréből és az ez után befizetett járulékokból, valamint a különféle adminisztrációs-igazgatási költségekből tevődik össze. A vállalat által a munkabér után befizetett járulék pénzbeni kifejezése a társadalmi szükségletre szolgáló termék ama részének, amely a társadalombiztosítási szervek rendelkezésére áll.

Az ipari termelés önköltségének két fajtája van: a gyári önköltség és a teljes (úgynevezett kereskedelmi) önköltség. A gyári önköltség a vállalatnak a termék előállításával kapcsolatos kiadásait foglalja magában. A teljes önköltség a gyári önköltségből és a termék értékesítésével kapcsolatos költségekből (az értékesítő irodák, raktárak és telepek fenntartásának költségeiből, a szállítási költségekből, a trösztök, kombinátok adminisztrációs-gazdasági kiadásaiból) áll.

1953-ban a Szovjetunióban az ipari termelés önköltségének mintegy háromnegyed része jutott az anyagi ráfordításokra (nyersanyag, fűtőanyag, villamosenergia, amortizáció stb.) és körülbelül egynegyed része a munkabérre.

A termelés önköltsége a vállalat egész munkájának nagyon fontos általános minőségi mutatója. A termelés önköltségében visszatükröződik a vállalatnak a termelés, beszerzés és az értékesítés terén kifejtett egész tevékenysége. Minél alacsonyabb az önköltség a termelési terv teljesítése és az előírt minőség biztosítása mellett, annál magasabb színvonalú a vállalat gazdasági tevékenysége. Az állam a munkaráfordítást és a termelőeszközök felhasználását megszabó haladó normákból kiindulva, terv alapján rendszeresen megszabja a termelés önköltségének csökkentésével kapcsolatos feladatokat.

A termelés önköltsége csökken, ha emelkedik a munka termelékenysége, ha ésszerűen használják ki az álló- és forgóalapot, ha meggyorsul az eszközök megtérülése és csökkennek az igazgatási apparátus fenntartására fordított kiadások. Az önköltség csökkentése szempontjából óriási jelentőségű a tömegek aktív részvétele a gazdaságosság megvalósításában. Az önköltség csökkentése eleven és holt munka megtakarítását jelenti, a felhalmozás növekedésére vezet, s egyik központi feladata a szocialista gazdálkodásnak.

A Szovjetunióban az állami ipar termékeinek önköltsége állandóan csökken. Így például a termelés önköltsége az előző évhez képest 1948-ban 8,6%-kal, 1949-ben 7%-kal, 1950-ben több mint 5%-kal, 1951-ben ugyancsak több mint 5%-kal csökkent. 1952-ben az önköltség a nyersanyag-, segédanyag- és fűtőanyagárak leszállításának, a villamos- és hőenergia olcsóbbodásának, valamint a szállítási díjak csökkenésének figyelembevételével több mint 8%-kal, 1953-ban pedig több mint 5%-kal csökkent.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!