„Nem lesz EU – Oroszország csúcs” bővebben

"/>

Nem lesz EU – Oroszország csúcs

Bloomberg: Az EU vezetői elutasítják a német és a francia ajánlatot Putyinnal való találkozásra

Az uniós tagországok vezetőinek nem sikerült megállapodniuk az Oroszországgal tervezett, Berlin és Párizs által javasolt csúcstalálkozó megtartásáról – közölte Angela Merkel német kancellár péntek hajnalban Brüsszelben, a tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően.

Merkel elmondta, átfogó, nehéz vita folyt arról, hogy az EU miként kezdje újra korábban rendszeres találkozóit Oroszországgal, a tagállami vezetők ezt azonban egyelőre elutasították, többek között számos kelet – európai ország olyan értelmű nyilatkozata miatt, hogy készek megvétózni az erről szóló esetleges dokumentumot.

A tárgyalásokat kezdeményező Angela Merkel német kancellár elmondta, hogy az EU – országok vezetői nem tudtak megegyezni abban, hogy azonnali találkozóra van szükség.

A megbeszélés addig jutott, hogy az állam-, illetve kormányfők azt határozták meg, az unió milyen feltételek mellett hajlandó szorosabb együttműködésre és a párbeszédre Oroszországgal – mondta. Hozzátette: fontos, hogy a párbeszéd megmaradjon Moszkvával, a találkozó további munkát igényel.

Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a tagországok vezetői következtetéseket fogadtak el Oroszországról, amelyben kiemelték: elvárják Moszkvától, hogy „haladást szolgáló politikát” folytasson az Európai Unióval kapcsolatban, és hagyjon fel a tagállamok, illetve az unión kívüli országok elleni agresszív fellépéseivel. Hangsúlyozták: nagyobb ellenállóképességre van szükség „a rosszindulatú, illegális és bomlasztó” orosz tevékenységekkel szemben, ugyanakkor megerősítették, hogy folytatják az együttműködést Moszkvával olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a klímaváltozás, az egészségvédelem vagy a biztonságpolitika.

A csúcstalálkozón javasolt kompromisszumok egyike, hogy az Európai Bizottság vezetője Ursula von der Leyen, és Charles Michel, az Európai Tanács vezetője találkozzanak az orosz államfővel.
(Forrás: russian.rt.com)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Nem lesz EU – Oroszország csúcs” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hogy a jó Istenbe akarna tárgyalni az orosz fél,ha az Únió vezetői,meg tagországainak beszari,hamis ,álságos,lefizetett,megfélemlített báb vezetői félelmükben teleszarták a gatyájukat?!Hogyan is lehetne érdemi tárgyalásokat folytatni akkor,mikor az Únió mindenféle amerikaiak által támasztott hülyeséggel állnak elő,támogatnak hazaáruló szarháziakat az orosz,és belorusz régióban,harsányan szidják az oroszokat(putyinnal az élen) és elvárják,hogy ezért cserébe az oroszok letérdeljenek a hamis ,hazugságom alapuló követeléseik előtt!?
    Nem hiszem,hogy nem cigánykodás ez az egész ,játék a már rég messze elszáguldott világ feletti uralom érdekében!Az EU ugyanúgy döglődik,mint az USA,de a pofáját egyik sem tudja befogni,miközben mindenhol háborúkat ,terrorszervezeteket támogatnak,békétlenséget szítanak az oroszok,kínaik,szíriaiak,libiaiak,fehéroroszok közöttés világhatalomról bőrük menmentéséről álmodoznak gátlástalan sátánistáink!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com