„Moszkva: „Lehet, hogy legközelebb nemcsak figyelmeztető lövést adunk le”” bővebben

"/>

Moszkva: „Lehet, hogy legközelebb nemcsak figyelmeztető lövést adunk le”

Moszkva, 2021. június 24. csütörtök (MB)

     A brit kormány kilátásba helyezte, hogy újabb hadihajókat irányítanak az orosz felségvizekre, mire az orosz külügyminiszter-helyettes azzal válaszolt, hogy megeshet, legközelebb nemcsak figyelmeztető lövéseket adnak majd le, hanem a célpontra is lőni fognak – jelentette londoni és moszkvai forrásból a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

     A brit kormány George Eustice környezetvédelmi minisztert választotta fenyegetése hírvivőjének, Szergej Rjabkov pedig tudatta, mivel számolhatnak a britek, ha tettekre váltják fenyegetésüket.

     „A józanészre apellálunk és követeljük a nemzetközi jog tiszteletben tartását. Ha a dolog nem menne, és kollégáink nem értenék, miről van szó, akkor megmondom: előfordulhat, hogy nemcsak a hajóösvényt bombázzuk majd, hanem a célpontot is” – mondta szó szerint Rjabkov.

     A Kreml nem zárta ki annak lehetőségét, hogy bekövetkezhet, amire Rjabkov hivatkozott. Dmitrij Peszkov szóvivő kijelentette: „Ha túl messzire mennek, akkor semmilyen lehetőség sem zárható ki az orosz határok védelmében”.+++

Az előzményt lásd: https://bekekor.wordpress.com/2021/06/23/az-orosz-parti-vedelem-figyelmezteto-lovest-adott-le-egy-brit-rombolora-a-krimnel/

Kiadta: Magyar Békekör

“Moszkva: „Lehet, hogy legközelebb nemcsak figyelmeztető lövést adunk le”” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. A ködös Albion John Bull unokái nem férnek a bőrükbe ezek szerint, addig, amig a medve ki nem lyuggatja a bőrüket. Mégis csak a bal-radnak volt igaza, hogy a tegnap előtti napot az „egy lépés a háboruhoz” hasonlitotta. Üzenem echnaton-nak, hogy pótolja be a törtélnelmi ismereteit, mert ha anyira okosnak viszi magát,akkor TUDNIA KELLENE, hogy minden fegyveres konfliktus-háborut provokációkkal kezdődnek, bármelyik oldalról. De a háborus provokatőr úgy általában rá szokott fizetni, mint már ezt a történelem számtalanszor bizonyitotta.

    1. Binden megkérte Putyint segitsen megszabadulni az euban feleslegesé vált munkanélkuéliektol.

      Bill Gates eugenika oltása kudarcba fulladt.

      Mi oljuk meg a feleslegesé vált munkanélkulieket?

      Nem ezt olják meg Eun belul.

  2. Egyébként BBC újságírója, aki a HMS D36 Defender fedélzetén volt MEGERŐSITETTE, hogy a hajó szándékosan lépett be a Krím felségvizeire https://t.me/msgazdiev/382 Akik értenek jól angolul azok megértik,hogy mit mondott a BBC ujságírója,a hangvideón.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com