Gyurcsány Ferenc odament az őt hazaárulózó tüntetőkhöz, ez lett belőle
Fideszes tüntetők várták Gyurcsány Ferencet egy barcsi utcafórumon, kezükben táblákkal.

A DK elnöke a szokásos feliratokat olvashatta: „hazaáruló”, „takarodj, böszme” stb. Majd gondolt egyet, és odalépett a demonstrálókhoz.
Mint bejegyzésében írja, azt mondta nekik, ha viszonylag csendben maradnak akkor a végén velük külön is beszélget.
Így is történt. Ők nem zavarták meg a rendezvényt, én meg visszamentem hozzájuk
– írta Gyurcsány.
„Persze szinte semmiben nem értettünk egyet, és még az is megfordult a fejemben, hogy könnyebb lett volna úgy tenni, mintha észre sem vettük volna őket, de időnként érdemes a nehezebb úton menni” – összegezte a tanulságokat.
„Orbán Viktor ezt nézd meg ilyen egy EMBER” – imádják a rajongók Gyurcsány új képét amin homlokon csókolt egy nénit
A DK-s politikus először Kazincbarcikán, majd Sajószentpéteren tartott találkozót kedd délután.

A Fidesz minden erőlködése ellenére fantasztikus találkozók ezek. Köszönöm a sok biztatást. Megyünk tovább!
– írta hozzá.
De aranyosak ! Na Orbán Viktor ezt nézd meg !!!Ő egy igazi nagybetűvel EMBER! Gyurcsány tiszteli szereti az időseket gyerekeket betegeket szegényeket segíti akit tud ! Nem engedné meg hogy a kezét egy idős asszony megcsókolja ! Lehet példát venni fideszes !
– írta valaki kommentben.
Nem kezet csókoltat az idős hölggyel mint annak idején Orbán. Na ez a nagy különbség, itt mutatkozik meg, hogy ki milyen ember. Orbán aki felsőbbrendűnek érzi magát vagy Gyurcsány aki közülünk való. Jövőre ezt kell eldöntenünk.
– jegyezte meg egy másik rajongó. (propeller)
Bal-Rad komm:


Hja! A helyi nyugdíjasklubok bemozdulnak! (Az aktívak meg robotolnak, hiszen meg is kéne élni valamiből!)
MIRE MEGVÉNÜLÜNK – MEG IS HÜLYÜLÜNK?

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Egy …választópolgár:
A nem birkáink (6alom), leveleznek?!
*
„Nagy az isten állatkertje
Hat liberális ellenzéki miniszterelnök-jelölt élükön Karácsony Gergellyel és Dobrev Klárával levelet irt egy világhatalom, a Kínai Népköztársaság vezetőjének. Mindjárt az elején közlik, hogy Kína olyan ország, mely „számára a demokrácia éppúgy kínai, ahogy Orbán Viktor számára.” A hűbelebalázs beköszönő után bejelentik, hogy nekik nem kell sem a Fudan Egyetem, sem a Budapest-Belgrád vasút. Szerintük a magyar nép többségének sem. Sajnos, nagy az isten állatkertje. Bár valószínű, hogy képen látható kedves állatok nem írtak volna ennyi baromságot. Nem azért, mert nem tudnak írni, hanem mert van eszük.”
https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5870-nagy-az-isten-allatkertje
Tíz perc Thürmer Gyulával (II. 25.; 2021.06.21)
Mai témánk: – Nézői kérdések
https://youtu.be/dL4NfIzXf28
Ne legyél már ilyen provokatív Fidesz Feri bácsi,amúgy meg mégis kinek a hátába, és mégis kiféle vagy miféle ifjú harcosra gondol kend?
Jurcsák testvérre, vagy épp Lop,csen, csór Viktorra???
Mi imádjuk Barcsot.
Ide szoktunk járni északai buvár tréningre mikor árad a Dráva.
Kemény életveszélyes áradáskor csak kiválo buvároknak.
https://www.youtube.com/watch?v=pCibL4coRBs
Magyarorszag legjobb vadviti strandja apálykor.
Mindenkinek ajáljuk probálja ki.
Fantasztikus hely a Barcsi Drávapart apálykor az az most.