„… 465 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 804 032 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 27 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 709 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 692 248 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 82 075 főre csökkent. 1024 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 114-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát….” – nyomatja a döbrögista fanok legnagyobb gyönyörére a qrmánypropagandát mai (2021 05. 29.) ragálymatinéjában vajdaságunk előző napi terméséről a koronavirus.gov.hu nevű néphülyítölde.
EDDIGI VILÁGELSŐSÉGÜNKRŐL VISZONT BŐSZEN HALLGAT! – a jeles mesesarok.
Döbrögisztán EDDIGI DICSTELEN VILÁGELSŐSÉGÉRŐL a hvg.hu – n olvashatunk:
„Lesújtó táblázatot közölt a BBC: arányosan nézve Magyarországon haltak meg legtöbben a koronavírus miatt
A globális járványstatisztika jelen állása lesújtó képest fest Magyarországról. Ha a halálozások számában mérjük össze magunkat, ahogy azt még tavaly ősszel Orbán Viktor miniszterelnök javasolta, akkor lakosságarányosan a világon a magyarok veszítették a legtöbbet a koronavírussal folytatott csatában.
A nemzeti közegészségügyi intézmények adatközléséből, illetve a pandémiát az első napoktól követő Johns Hopkins Egyetem adatbázisából nyerték ki a koronavírusos esetekre vonatkozó adatokat. A lakosságszámra vonatkozó információk pedig az ENSZ hivatalos nyilvántartásából származnak. Így állt össze a BBC – folyamatosan frissülő – táblázata, melyben többféle szempontra szűrve lehet megtekinteni a járványstatisztikát.
Vonatkozó cikkében a BBC azt a kérdést vizsgálja, valóban az Egyesült Királyságban haltak-e meg legtöbben a Covid–19 miatt, ahogy azt egy helyi politikus állította. A válasz a briteknek megnyugtató lehet: nem. A magyaroknak viszont kevésbé.
Ha a „Death rate” mutató szerint szűrjük a táblázatot, kiderül, hogy helyzet jelenlegi állása szerint lakosságarányosan Magyarországon követelte a legtöbb áldozatot a koronavírus-járvány. Minden százezer magyarországi lakosból 304 ember halt meg a koronavírus által okozott betegség miatt. A második Csehországban százezer emberre „csak” 281 halott jut. A sokáig rossz példaként emlegetett Olaszországban pedig 206.
A szomszédos Ausztriában lakosságarányosan nagyjából ugyanannyian fertőződtek meg, mint Magyarországon, de jóval kevesebbeknek kellett belehalniuk a betegségbe: százezer osztrákból mindössze 118 ember veszett oda a kór miatt.
A táblázatbéli számokat rendszeresen frissítik, az új esetekre vonatkozó adatok háromnapos gördülő átlagban jelennek meg. A jelenlegi adatsor egészen pontosan a május 24-ei állást mutatja.
Ezek alapján Magyarországon eddig összesen 802 346 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a járványhoz 29 560 haláleset köthető.”
HA EZ VILÁGELSŐSÉG, AKKOR HURRÁÁÁÁH! DIJADAL VAN!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Ott a baloldali párt nem DKs-koalíió.
*
Vietnámban talált brit és indiai koronavírus-változatok hibridje – egészségügyi miniszter
https://www.rt.com/news/525140-vietnam-mix-coronavirus-variants/
Ott a baloldali párt nem DKs-koalíció.
*
Vietnámban talált brit és indiai koronavírus-változatok hibridje – egészségügyi miniszter
https://www.rt.com/news/525140-vietnam-mix-coronavirus-variants/
Nagy leleplezés: Kína 200 titkos amerikai bioháborús laboratóriumra hívta fel Biden figyelmét”
„Washington Post: Kína dühösen reagált a Biden-kormány felhívására a koronavírus-járvány eredetének szigorúbb kivizsgálására, azzal, hogy az Egyesült Államokat képmutatással vádolta, és azt javasolta, hogy elsősorban saját biológiai katonai laboratóriumait kellene megnyitnia a nemzetközi ellenőrzés előtt.
A külügyminisztérium szóvivője, Zhao Lijian, a pekingi sajtótájékoztatón elmondta, hogy Joe Biden elnök felszólítása a koronavírus még vitatott eredetének fokozottabb vizsgálatára politikai indíttatású volt, és azt mutatta, hogy az Egyesült Államok „nem törődik a tényekkel és az igazságokkal, és nem érdekli a komoly tudományos eredet pontos felkutatása sem.Több mint 200 amerikai katonai biológiai laboratórium van szétszórva a világon.Mennyi titkot rejtegetnek ott? -kérdezte.
Az USA Fort Detrickben ad otthont az ország legnagyobb bioháborús védelmi programjának.A kínai tisztviselők többször kérték az ENSZ-ben, hogy szólítsák fel az amerikai kormányt a bázis megnyitására a nemzetközi ellenőrök előtt, de minden amerikai válasz elutasító volt.
https://www.veteranstoday.com/2021/05/29/blockbuster-china-calls-out-biden-for-secret-us-bio-warfare-lab-faking-syria-gas-attacks/
https://news.yahoo.com/us-calls-focus-covid-origins-182232823.html?guccounter=1&guce_referrer=aHR0cHM6Ly93d3cudmV0ZXJhbnN0b2RheS5jb20v&guce_referrer_sig=AQAAADopQ8Ko9FWVd_vWgo7UVqRaXOpZf0Ln8oLKPRIl9BS2gimvA7xw3m5-j2yNMgkD4vqpa6OsSkIcLObxmAxrqT2xHP-6lPDWNEpQ8puPBJZ18uxsqMbO1uX4HZ0GTnrQHSpFE-C3rb8F_rXdNrVntGo2_qy-qg1W1oXUkGrRxRrP
Kommentek:
-„Nem vagyok Kína nagy barátja, de 100% -ban igazuk van! Az Egyesült Államok keze nagyon piszkos ezen a területen, különösen abban, amikor néhány évvel ezelőtt (2016-2017) az „ellenséges” országok népeinek faji genomját mintavételezték és tanulmányozták, -egy specifikus faji biofegyver kifejlesztése céljából- amit Putyin erősen kifogásolt.”
-„Kína természetesen tudja, hogy a COVID-19 egy biofegyver volt, amelyet néhány amerikai laboratóriumban fejlesztettek ki. A Times of Israel szerint „az amerikai hírszerző ügynökségek már 2019 novemberében !!! riasztották Izraelt a koronavírus kitöréséről Kínában. Az amerikai hírszerzés tájékoztatta a Trump-adminisztrációt is, „amit akkor nem tartottak érdekesnek”.
Itt van a link, ha nem hiszel nekem …”
https://www.timesofisrael.com/us-alerted-israel-nato-to-disease-outbreak-in-china-in-november-report/
Tisztelt Ranger48!
Köszönöm a publikációját! Eljött a pillanat, hogy egyetértek önnel a fő kérdésben.
Az utolsó kommentre hívnám fel a figyelmet.
Amit most írni fogok az nem vád (azt a törvény is tiltja, ha hamis), csak gyanú (az megengedett).
A Covid történet lényegében (szerintem) a harmadik világháború története.
Ugyanis először Kínában terjedt el a vírus. A gyanú erős, hogy a nyugat támadta meg Kínát és esetleg az ott élők 70%-át akarta vele elpusztítani. Ezután pedig szépen jött volna egy kapitalista „Majdan” és Kína uralmát totál megtörték volna. Ez lett volna az eredeti terv (szerintem). Ez nem jött be mert Kína a saját országában lényegében legyőzte a vírust, de visszatámadott a nyugat fegyverével. A nyugat így már „matt” előtti helyzetbe került és kezdte gyártani a saját hatóanyagait. Ugyanis ha nem kezdte volna és a nyugat 70%-a hal ki, az erős Kínai világuralmat és szocialista puccsokat váltott volna ki az életben maradt lakosság részéről.
Egyszerű háborús példával szemléltetem közérthetően.
Tegyük fel van 2 katonai alakulat és mindkettőben például 20 katona van. A harctéren (mondjuk egy focipálya méretűn) találkoznak random és váratlanul összecsapnak, de aránytalan feltételek mellett (a dolog váratlan és készületlen) helyzet miatt. A példa a 2 csoport egyikében az egyik katona kezében van egy hatásos sorozatlövő puska……. Kitalálja, hogy rálő a másik csoportra (akik akkor fegyvertelenek) és a fegyvertelenek közül mondjuk megöl 5 katonát és sikerül is neki. Tehát a fegyverteleneknek marad 15 katonájuk, a másiknak még mindig megvan a 20 katonája. A fegyvertelenek bedühödnek az 5 lelőtt katonatársuk miatt és összeverekednek. A maradék 15 katona elveszi a puskát a gyilkos katonától. Visszalőnek ugyanazzal a fegyverrel (az ellenség fegyverével) és kiegyenlítődnek az erőviszonyok). Az agresszor legyőzése a saját fegyverével tipikus példája a kínai ősi harcművészetnek is. A „KUNG FU” és más kínai harci technikák nem a támadásra alapoznak, hanem az önvédelemre. Ez elég ősi, tradicionális dolog Kínában……….. Kína tehát (szerintem) a nyugat fegyverével támadt vissza és mivel a nyugat már a saját lakosságát már nem akarná kiirtani mert az már „öntököndöfés” lenne, ami totál vesztes helyzetbe is hozná nyugyatot ha megtennék (kelet ereje tovább növekedne), ezért a nyugat már „védekező” pozíciót vett fel menteni a menthetőt……….. A harc végkimenetelét nem tudom, de erős a gyanúm egy „patthelyzetre” a vírus utánra és a békés egymás mellett élés (a nyugat számára kényszerű) visszatérésére. Magyarul a nyugat előbb utóbb kiegyezik és kapitulálni fog hivatalosan is. Kérdés, hogy mikor. De ha megtörténik, akkor az már a háború végével fog járni. A világháborút korábban én nem így képzeltem el, de fő, hogy atomot egyik fél sem használt egymás ellen. Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Tisztelt Ranger48!
Köszönöm a publikációját! Eljött a pillanat, hogy egyetértek önnel a fő kérdésben.
Az utolsó kommentre hívnám fel a figyelmet.
Amit most írni fogok az nem vád (azt a törvény is tiltja, ha hamis), csak gyanú (az megengedett).
A Covid történet lényegében (szerintem) a harmadik világháború története.
Ugyanis először Kínában terjedt el a vírus. A gyanú erős, hogy a nyugat támadta meg Kínát és esetleg az ott élők 70%-át akarta vele elpusztítani. Ezután pedig szépen jött volna egy kapitalista “Majdan” és Kína uralmát totál megtörték volna. Ez lett volna az eredeti terv (szerintem). Ez nem jött be mert Kína a saját országában lényegében legyőzte a vírust, de visszatámadott a nyugat fegyverével. A nyugat így már “matt” előtti helyzetbe került és kezdte gyártani a saját hatóanyagait. Ugyanis ha nem kezdte volna és a nyugat 70%-a hal ki, az erős Kínai világuralmat és szocialista puccsokat váltott volna ki az életben maradt lakosság részéről.
Egyszerű háborús példával szemléltetem közérthetően.
Tegyük fel van 2 katonai alakulat és mindkettőben például 20 katona van. A harctéren (mondjuk egy focipálya méretűn) találkoznak random és váratlanul összecsapnak, de aránytalan feltételek mellett (a dolog váratlan és készületlen) helyzet miatt. A példa a 2 csoport egyikében az egyik katona kezében van egy hatásos sorozatlövő puska……. Kitalálja, hogy rálő a másik csoportra (akik akkor fegyvertelenek) és a fegyvertelenek közül mondjuk megöl 5 katonát és sikerül is neki. Tehát a fegyverteleneknek marad 15 katonájuk, a másiknak még mindig megvan a 20 katonája. A fegyvertelenek bedühödnek az 5 lelőtt katonatársuk miatt és összeverekednek. A maradék 15 katona elveszi a puskát a gyilkos katonától. Visszalőnek ugyanazzal a fegyverrel (az ellenség fegyverével) és kiegyenlítődnek az erőviszonyok). Az agresszor legyőzése a saját fegyverével tipikus példája a kínai ősi harcművészetnek is. A “KUNG FU” és más kínai harci technikák nem a támadásra alapoznak, hanem az önvédelemre. Ez elég ősi, tradicionális dolog Kínában……….. Kína tehát (szerintem) a nyugat fegyverével támadt vissza és mivel a nyugat már a saját lakosságát már nem akarná kiirtani mert az már “öntököndöfés” lenne, ami totál vesztes helyzetbe is hozná nyugyatot ha megtennék (kelet ereje tovább növekedne), ezért a nyugat már “védekező” pozíciót vett fel menteni a menthetőt……….. A harc végkimenetelét nem tudom, de erős a gyanúm egy “patthelyzetre” a vírus utánra és a békés egymás mellett élés (a nyugat számára kényszerű) visszatérésére. Magyarul a nyugat előbb utóbb kiegyezik és kapitulálni fog hivatalosan is. Kérdés, hogy mikor. De ha megtörténik, akkor az már a háború végével fog járni. A világháborút korábban én nem így képzeltem el, de fő, hogy atomot egyik fél sem használt egymás ellen. Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.)., alias System_restart…………..
A világ legrangosabb orvosi folyóirata, a „The Lancet” publikált egy tanulmányt, amely szerint a COVID-19 „vakcina” csak 0,84% -os hatékonyságú. . . . kevesebb, mint egy százalékban!!! – Tehát a kívánatos vélt vagy valós illetve publikált előnyei messze elmaradnak a kísérleti vakcina mellékhatásainak veszélyeitől, nem is beszélve az oltóanyag hamis propagandájáról.
„A való világban ezt valószínűleg a még oltatatlan nagyközönség úgy értelmezi, hogy a vakcina értelmetlen, óriási idő-és pénzpazarlás. Ráadásul, amikor az oltatlanok (talán még) mérlegelik a bebizonyított és nagyon is valós veszélyeit, úgy mint stroke, vérrögök, szívrohamok és egyéb mellékhatások súlyos, maradandó és/vagy halálos kockázatait ettől az oltástól, csak a legbefolyásolhatóbb, kórosan naiv emberek vennék be.”
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/the-lancet-medical-journal-covid-vax-efficacy-0-84-less-than-one-percent
https://www.thelancet.com/action/showPdf?pii=S2666-5247(21)00069-0
Ha igaz abból valami amit leírtam (igazából sejtés), akkor nem lesz negyedik hullám. Ha lenne is, akkor is valahol a távol-keleten, esetleg Oroszországban kezdődne. De szerintem nem lesz, mert mint fentebb leírtam, a távol-keleti harcművészet a védekezésre és nem a támadásra helyezi a hangsúlyt és ezt a modern világban is alkalmazzák. Bár érdekes ez a vietnami mutáns amiről hallani lehetett. De ha állítólag a kínai vakcina minden mutáns ellen véd, akkor Vietnamban jobb esetben nincs mitől félniük. Sokaknak itt nem tetszik az optimizmusom a „biológiai háború végét illetően”, de szerintem hamarosan vége lesz. Túl nagy tétek „forognak kockán”.
Természetesen mivel nincs bizonyítékom a „biológiai háború” tényére (feltételezésem csupán), ezért vádakat nem fogalmazok meg, csak a gyanúimat. A joghoz annyira értek, hogy egy gyanút megfogalmazni és leírni teljesen törvényes, ezért a szólásszabadság jogán ezt leközölnöm törvényes és jogszerű……….
Másként közelítem meg a témát . Először : kiváló a felvezetése a vidáman táncoló kisleánnyal.
Másodszor: a katonai biológiai kutató intézetek az egész ügynek az alfái és omegái ! (csak Ukraj-
nában van belőlük – csupán az amcsit számolva – 19 darab.) Van ám a másik oldalnak is . Mennyi ?
….. nem tudom. Harmadszor: mindegy hogy milyen mutáns, az „új magyarokon ” alig talál fo-
gást ! Abban a fajtában, pozitív értelemben lennénk világ elsők. Ebből az összefüggésből eszembe
jutott, amikor az 1980-as évek végén, évekig a Tengiz-i olajmezők építésén dolgoztam, mi ma-
gyarok , ha abból az üveges sörből ittunk, amit a Kazaszthániak palackoztak, azonnal hasmenést
okozott, még az is ha olyan palackozott vizet fogyasztottunk! … Hogy szépen fogalmazzak: azok
a fajták szervezete nagy ellenálló képességgel rendelkezett, mint a ” fehér/kevert ” emberekéi !
… A higénia magas foka, ellustította a fehér ember genetikai reakcióit a betolakodó vírusokkal
és baktériumokkal szemben ! … Sportosabban kell élnünk , és jobb módban !