Hazarendelték Döbrögisztán thaiföldi nagykövetét
Mesterházy Attila választ vár Szijjártó Péter külgazdasági külügyminisztertől arra, miért rendelték azonnali hatállyal haza Magyarország bangkoki nagykövetét, akinek szerinte még nem járt le a megbízatási ideje – erről az MSZP országgyűlési képviselője beszél Facebookra feltöltött videójában.
Mesterházy Attila kiemelte, a nagykövet – akit nem nevezett nevén, de Bus Szilveszternek hívják – korábban élvezte a Fidesz teljes bizalmát, hiszen helyettes államtitkár volt.
Ugyanaz a helyzet, nagy a hallgatás, de nagy a sietség is, hiszen a jövő hétre már a külügyi bizottság az új bangkoki nagykövetnek a meghallgatását is tervezi
– fogalmaz és hozzáteszi, hogy az elmúlt időszakban volt arra példa, hogy a külügyminisztérium nagyon hallgatott egy nagyköveti hazarendelésről, ami Kaleta Gábor ügye volt. Emlékeztetőül, a perui-magyar nagykövet számítástechnikai eszközein az ügyészség szerint több mint 19 ezer gyermekpornográf képet tárolt.
Mesterházy Attila kiemelte, nyilvános választ vár Szijjártó Péter külügyminisztertől arra, hogy mi az azonnali hazarendelés oka, valóban van-e mögötte valamilyen botrány, amiről a közvéleménynek, vagy egy külügyi bizottsági tagnak tudnia kell. Azt is hozzátette végezetül, hogy az a hír járja, hogy az illetőt már a külügyminisztériumból is eltávolították.
A nagykövet neve mostanra eltűnt a bangkoki nagykövetség honlapjáról, és nem lehet fellelni egy hivatalos felületen sem. Emlékezetes, hogy tavaly novemberben Bus Szilveszter nagykövet is koronavírusos lett Szijjártó Péter külügyminiszter távol-keleti látogatásakor. A thaiföldi hatóságok szerint egyértelmű volt, hogy a diplomata a külügyminisztertől kapta el a fertőzést – írja a 168.hu.
Az Index elküldte a kérdéseit az ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak (KKM), a tárca pedig úgy válaszolt, hogy
BUS SZILVESZTER BANGKOKI KÜLSZOLGÁLATA 2021. ÁPRILIS 30-ÁN LEZÁRULT,
és már nincs a tárca állományában. (index)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Mesterházy vélhetőleg már tudja az igazságot, de most még csak izgatja a közvéleményt. Azt a közvéleményt, amelyet már a saját sorsa sem képes fölizgatni, nemhogy holmi sejtetések.
Döbrögisztán népe úgy hozzászokott már a napi legalább egy botrányhoz, hogy már csak akkor izgulna fel, ha egy nap botrány nélkül telne el.

Meg külömben is: VOLT ITT KÖVETKEZMÉNYE VALAMELY BOTRÁNYNAK?
Admin!
Az lenne az igazán bátor cselekedet, ha mernél foglalkozni az igazi „botránnyal”.
Azzal, hogy vajon kik miatt ment tönkre gazdaságilag a kádár-rendszer. Kik miatt kellett már 1982.-ben belépnie a népköztársaságnak az IMF-be?
Segítek: https://www.youtube.com/watch?v=Csav9UIvSO4
Hálozat hierarhia.
Mint montam tobb évtizedig dolgoztam a hálozatnak svájcban.
A vatikáni gárda tobb tisztje személyes ismerosom.
Svájcban voltam mikor a Davosi rendorfonok titokzatos korulmények kozt elhalálozott,mert lehallgata a hálozatott.
Igen létezik a hálozat,az eugenika,és népeség leredukálás a céljuk.
https://www.youtube.com/watch?v=EgyqRoa5nxE
Azzal egyet kell érteni,hogy a biorobot virus elszaporodott a bolygon.
Mi az melé raktuk a voksunk medoség meglévok életben hagyása.
Arturo Sosáék vatikáni jezsuiták 6,5 milliárd rovidtávu leredukálása.
Ezért szeloztetjuk a terveik,hogy az értelmes gondolkodok ne adasák be az eutanázia inyekciot.
https://www.youtube.com/watch?v=V0g-RYlyYOA
Kontroll ! Az építő jellegű kritika vonatkozik dr. Borvendég előadásaira is. …. Már a „szentírás”
sem változatlan . … Kik miatt kellett…. az IMF-be ? Nem az igazi kommunisták miatt ! Már akkor
működött a pl. társadalmi kutatóintézetben a kapitalizmus szálláscsinálóinak népes és -külföldről-
jól fizetett sisere hada ! … Már akkor tervezgették a „reform közgazdászok ” az „emberarcú szoci-
alizmust „,… már akkor ellenzékieskedtek , a Bibó-kollégium védjegye és Strump pesta apósának
óvó keze alatt, a mai fidesznyik elnyomóink !!! Hej ha a dorogházi és a perőcsényi „lebúj-tanyák”
beszélni tudnának ? Az lenne/lesz az igazi BESZÉDES BESZÉLŐ !!! … Nem fogja osztani az észt,
a Bornélküli Imi a méreten aluli Ladislausszal együtt !! uzw.
Az MSZMP 1985-re már nem kommunista párt volt,hanem az ellenzék,azaz az ellenség főhadiszállása!És a kapitalizmusra való áttérés már a hetvenes években elkezdődött,nem volt az véletlen,hogy Kádár abban az időben hangoztatta a pártépítés szükségességét,igazi kommunistákkal való feltöltését!
Nekünk a RTF másodéves hallgatóinak a közgazdaságtan oktatója azt mondta,hogy önök úgy készüljenek,hogy nem ebből a rendszerből mennek majd nyugdíjba!Ez 1980 őszén volt!!
Be is jött!És ha akkor nekünk ezt el merte mondani,akkor a háttérben már régen ezzel foglalkoztak.Nem véletlen buktatták meg az új gazdasági mechanizmus végigvitelét,mert ha az sikerült volna ,akkor rendszerváltás soha nem lett volna,és a kapitalizmus elősegítői mára mehettek volna a pokolba!
Ehelyett nekünk hozták el azt!
Lévén, hogy Bangkokról van szó, ezért nem állunk nagyon távol a valóságtól, ha arra gyanakszunk, hogy a farkincáját nem tudta a gatyájában tartani. Ezek a beteg állatok pedig nem felnőtt nőkre, hanem gyerekekre gerjednek vagy szimplán csak buzulnak, és arra felé kapni férfi- és gyermekprostit is. És ez esetben még időben eltakarították. Ki a jó büdös franc fog már rá emlékezni jövő tavasszal a választáskor, nem igaz?
Kazár beltenyészet velejároja az DNS álltal orokletes perverzio
Homosexualitás
Pedofilia
Szadizmus
Megelománia
Paranoia
https://www.youtube.com/watch?v=gIlZkX8hWlc
Előbb a kishalak, majd a választás közeledtével az egyre nagyobb halak.
Van egy olyan érzésem, hogy most a „bandanagy” sem lesz kifelejtve a sorból.