A munkabér a szocializmusban
A szocializmus építése a Szovjetunióban
(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)
A munkabér és a munka szerinti elosztás gazdasági törvénye. Lenin azt tanította, hogy „a szocializmus … a dolgozók szervezett élcsapatának, élenjáró részének legszigorúbb nyilvántartása, ellenőrzése és felügyelete mellett végzett társadalmi munkát tételez fel; emellett meg kell határozni a munka mértékét és díjazását is”.: Lenin. Előadói beszéd a kommunista szombatokról az OK(b)P Moszkva-városi konferenciáján. Lásd Lenin Művei, 30. köt. Szikra 1953. 279. old.* Az állami vállalatok dolgozói munkájuk díját munkabér formájában kapják meg.
A munkabér a szocializmusban lényegét tekintve döntő módon különbözik a kapitalizmusban fizetett munkabértől. Minthogy a szocialista társadalomban a munkaerő nem áru többé, a munkabér nem a munkaerő ára. Nem a kizsákmányolok és a kizsákmányoltak közötti viszonyt, hanem a szocialista állam által képviselt egész társadalom és a saját maguknak, saját társadalmuknak dolgozó egyes dolgozók közötti viszonyt fejezi ki.
A kapitalizmusban a munkabér, mint a munkaerő ára, más áruk árától eltérően általában alatta marad az értéknek, és még azt sem mindig teszi lehetővé a munkásnak, hogy szükségleteit akár a legszűkebb értelemben vett létminimum keretei között kielégítse. A szocializmusban a bérmunka rendszerének megszüntetésével teljesen érvényét vesztette a munkaerő értékének törvénye, mint a munkabér szabályozója. A szocializmus gazdasági alaptörvénye értelmében biztosítani kell az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítését. A munkabér megszabadítása a tőkés korlátozásoktól azt eredményezi, hogy a munkabér határát „a fogyasztásnak addig a méretéig terjesztik ki, amelyet egyrészt a társadalom meglevő termelőereje … megenged, másrészt pedig az egyéniség teljes kifejlesztése megkövetel”.: Marx. A tőke. 3. köt. Szikra 1951. 947. old.* A reálbér a szocialista termelés fejlődésének és tökéletesedésének arányában állandóan emelkedik. Azok a követelmények, amelyeket a szocializmus gazdasági alaptörvénye a termelés növekedésének előmozdítása és a dolgozók növekvő jólétének biztosítása tekintetében támaszt, a munka szerinti elosztás törvényének közvetítésével érvényesülnek. E törvény értelmében az egyes dolgozóknak a társadalmi össztermékből való részesedését munkájuk mennyisége és minősége határozza meg.
A munkabér az egyik legfontosabb gazdasági eszköz, amelynek segítségével a szocialista társadalomban elérik minden egyes dolgozó egyéni anyagi érdekeltségét munkájának eredményében: aki többet és jobban dolgozik, az többet is kap. Ennek következtében a munkabér a munkatermelékenység emelésének hathatós tényezője, lehetővé teszi a dolgozók egyéni anyagi érdekeinek helyes összeegyeztetését az állami érdekekkel (a közérdekkel).
Az a körülmény, hogy a szocializmusban van árutermelés és értéktörvény, szükségessé teszi a munkabér pénz formáját. Mint már mondottuk, az elhasznált munkaerő pótlására szükséges fogyasztási cikkeket a szocializmusban az értéktörvény érvényesülésének alávetett árukként termelik és értékesítik. A munkabér pénzformája lehetővé teszi, hogy a dolgozóknak a társadalmi össztermékből való részesedését a munka eredményétől függően, rugalmasan és differenciáltan állapítsák meg.
Ilyenformán a szocializmusban a munkabér pénzformában azt fejezi ki, hogy milyen mértékben részesedik a dolgozó a társadalmi összterméknek abból a részéből, amelyet az állam a munkásoknak és alkalmazottaknak munkájuk mennyisége és minősége szerint kifizet.
A munkások és alkalmazottak pénzbeni munkabére egyéni munkabérüket jelenti. A szocialista termelésben dolgozók egyéni munkabérének forrása az általuk előállított, közvetlen szükségletre szolgáló és a munka szerint elosztásra kerülő termék. De a szocializmusban a munkások és alkalmazottak életszínvonalát nemcsak az egyéni pénzbeni munkabér határozza meg. Az egyéni munkabért kiegészítik azok a hatalmas alapok, amelyeket az állam és a társadalmi szervezetek a dolgozók szociális és kulturális szükségleteinek kielégítése céljából, a társadalmi szükségletre végzett munkával létrehozott termékből bocsátanak a dolgozók rendelkezésére.
A szocialista állam a szocializmus gazdasági alaptörvényének és a munka szerinti elosztás törvényének követelményeivel összhangban minden egyes időszakban terv alapján állapítja meg a munkabéralapot és a dolgozók különböző kategóriáinak járó munkabér színvonalát.
A munkabéralap az az egész pénzösszeg, amelyet az állam egy bizonyos időszakban (év, hónap stb.) az egész népgazdaság, az egyes népgazdasági ágak és vállalatok viszonylatában a munka díjazására tervszerűen megállapít.
Az állam munkabérpolitikája a munkabér messzemenő differenciálásának elvén alapul. A szocialista gazdasági rendszertől teljesen távol áll a munkabérek terén megnyilvánuló egyenlősdi, amely figyelmen kívül hagyja a szakmunka és az egyszerű munka, a nehéz és a könnyű munka közti különbséget. A szakmunka, mint magasabb minősítésű munka, megköveteli a dolgozók képzését, s nagyobb termelési eredménnyel jár, mint az egyszerű munka. Ennek következtében magasabb díjazásban is részesül. Az ilyen bérrendszer arra ösztönzi a dolgozókat, hogy fejlesszék szakmai tudásukat. Egyenlő szakképzettségen belül a nehezebb munkát magasabban díjazzák, mint a kevésbé nehéz munkát, míg ugyanakkor a tőkés rendben a különösen nehéz fizikai munkát végző munkásokat rendszerint sokkal rosszabbul fizetik, mint a többi munkást. Így például a bányászoknak, akik a tőkés országokban alacsony munkabért kapnak, a szocialista társadalomban magas a munkabérük, s emellett a gépek alkalmazása révén egyre inkább megkönnyítik a nehéz fizikai munkát.
Annak a gazdasági megfontolásnak alapján, hogy a munkát a vezető népgazdasági ágakban kell a legnagyobb mértékben felkarolni, egyes nehézipari ágak, így a kohászat, a szénipar, az ásványolajipar, a gépgyártás stb. dolgozói számára magasabb munkabért állapítanak meg. Az ország gazdasági életében különösen nagy jelentőségű gazdasági körzetek, továbbá a távoli és gyéren lakott körzetek vállalatainál és építkezésein dolgozó munkásokat, mérnököket és műszaki alkalmazottakat egyébként azonos feltételek mellett, ugyancsak magasabban díjazzák. Eszerint a munkabér egyike azoknak a gazdasági eszközöknek, amelyek igénybevételével a szakképzett munkaerőt — a társadalmi termelés egyes ágai és az egyes vállalatok között a népgazdaság tervszerű fejlődésének törvénye által támasztott követelményeknek megfelelően — tervszerűen elosztják, illetve átcsoportosítják.
A munka szerinti elosztás gazdasági törvényének ellentmond az olyan gazdasági gyakorlat, amely a munka díjazása terén nem valósítja meg következetesen és erőteljesen a differenciálást. Ilyen differenciálás nélkül a szakmunkát végző dolgozók a munka díjazása terén nem részesülnek kézzelfogható előnyben az egyszerű munkát végző dolgozókkal szemben, a legújabb technika felhasználásával egybekötött legfontosabb munkákon dolgozók a kisegítő, kézi munkát végzőkkel szemben, a nehéz munkát végző dolgozók a könnyebb munkát végző vagy rendes munkakörülmények között dolgozó munkásokkal szemben. A kellő differenciálás hiánya egyenlősdire vezet, akadályozza az új technika meghonosítását és a termelés élenjáró szervezési módszereinek bevezetését.
A munkások, a technikusok és a mérnökök díjazása közötti helyes arány megsértése arra vezet, hogy a mérnökök és műszaki dolgozók munkabére egyes vállalatoknál vagy egész gazdasági ágakban alacsonyabb, mint a szakmunkásoké. Ha a munkabért egyes olyan iparágakban és gazdasági körzetekben, amelyeknek a népgazdaságban nincs vezető szerepük, gazdasági szempontból indokolatlanul felemelik, ez a bérezés terén megnehezíti az ösztönző intézkedéseket az ország gazdasági élete szempontjából kulcspozíciót betöltő iparágak és körzetek viszonylatában.
A munkabérpolitika érvényesítése terén nagy szerepük van a szakszervezeteknek. A szakszervezetek tevékenyen részt vesznek az állami szerveknek a munka szervezésére és díjazására vonatkozó intézkedések előkészítésével kapcsolatos munkájában, közvetlenül intézik a társadalombiztosítást, támogatják a termelési újítók tapasztalatait és kezdeményezéseit, előmozdítják a szocialista verseny kibontakozását és a munkatermelékenység emelését, közreműködnek a munkásoknak és alkalmazottaknak nyújtott kulturális és szociális szolgáltatások megjavításában, valamint a munkások és alkalmazottak munkakörülményeinek megjavításában. A vállalatok igazgatósága és dolgozói a szakszervezetek tevékeny közreműködésével évente kollektív szerződést kötnek. A kollektív szerződés szabályozza a munkások és alkalmazottak munkájával, munkabérével és szociális körülményeivel kapcsolatos valamennyi kérdést. A kollektív szerződés mind a két félt kötelezi azoknak az intézkedéseknek a megtételére, amelyek biztosítják a munka helyes díjazását, a munkatermelékenység szüntelen emelését, valamint a szocialista vállalatoknál foglalkoztatott dolgozók növekvő kulturális és szociális szükségleteinek egyre teljesebb kielégítését.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!