„„Mi most a túlélésért küzdünk”” bővebben

"/>

„Mi most a túlélésért küzdünk”

Megszólaltak a tanúk a csengeri örökösnő tárgyalásán

Megszólaltak a tanúk a csengeri örökösnő tárgyalásán: "Mi most a túlélésért küzdünk"

Folytatódott a csengeri örökösnőként hírhedtté vált, 780 millió forintos csalással vádolt P. Mária büntetőpere a Mátészalkai Járásbíróságon.

A Blikk írta meg, hogy a vádlott ügyvédje, dr. Helmeczi László kérte a Mátészalkai Járásbíróságtól, hogy rendelje el az összes tanú – köztük Kósa Lajos – újbóli kihallgatását. Az ügyvéd érthetetlennek tartja, hogy a nyomozati anyagból nem derül ki, hova lett a 700 millió forint.

Szerinte Kósa Lajos az ország első számú közjegyző irodájában készült köziratokról állítja, hogy azok nem joghatást kiváltó iratok.

 Mi most a túlélésért küzdünk. Szeretnénk visszakapni a pénzünket, de nem tudjuk, kitől kérjük” – nyilatkozta a Blikknek a Mátészalkai Járásbíróságon a folyosón várakozó egyik tanú.

„Azt sem tudjuk, ki áll ennek a sötét, szövevényes ügynek a hátterében? Egy bűnhálózat? Mert P. Mária magától ilyet nem tud kitalálni? Vagy talán a politika, ami akadályozza, hogy kiderüljön az igazság”

– tette hozzá egy másik károsult.                                                                                        (propeller)

  A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Az ÜGY hátterére kíváncsiak a túlélésért küzdő tanúk. Persze nem csak ők kíváncsiak a hátterére. Néhány millió UGYANCSAK A TÚLÉLÉSÉRT KÜZDŐ döbrögisztáni szintén  kíváncsi lenne rá.

NEKÜNK egy biztos  tippünk már van is. Ez pedig a RENDSZER! Bár módfelett személytelen, de hát AMÍG EZ A RENDSZER LÉTEZIK, ENNEK A BŰNNEK a háttere nem válik  láthatóvá.

“„Mi most a túlélésért küzdünk”” bejegyzéshez 5 hozzászólás

    1. Már a jó multkor én is ezt kérdeztem
      Itt valami nagyon nem gömbölyű !
      Szerintem kósa „úr” valami stexet tisztára akart mosni , de nem egyeztek brünhildával .

  1. Mária valami kisebb céget akart felvásárolni, és erre kapott előleget valakitől.
    Mivel nem jutott hozzá az örökséghez (?), a pénzt elköltötték máshova ( egy régebbi tartozást fizetett ki belőle?) így végül az előleget adó társaság jelentette fel.
    Én így értelmeztem a történéseket.
    De valamit nem értek: többször kinnt voltak Svájcban, luxusszállodákban laktak a kóserlajossal együtt, többször tárgyaltak különböző banktisztviselőkkel, és még mindig nem lehet bebizonyítani, hogy az a bizonyos örökség létezik-e vagy sem?
    Csak van valami hivatalos külföldi papírja…

    1. Ha ez az ügy részletesen kiderülne, akkor mindenki számára világossá válhatna, hogyan is működik a politikai maffia. Ez a nőszemély csak egy stróman, de mivel a nevét adta hozzá, ezért viselni kell a felelőséget. Ez így működik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com