„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

„Moszkva nem gondolja komolyan az Ellenzéki Platform – Az Életért párt politikusának, az Ukrajnában házi őrizetben lévő Viktor Medvedcsuknak Oroszországban fogvatartott ukrán bűnözőkre való esetleges kicserélésének ötletét.”

Ezt nyilatkozta ma Moszkvában Dmitrij Peszkov a Kreml fősajtósa újságíróknak.

Peszkov „a belső ukrán politikai boszorkánykonyhán kikotyvasztott ötletnek” nevezte a spekulációkat ebben a témában.

„Nem is értem, hogyan születhetett meg egy ilyen ötlet? Egyáltalán: akarja ezt az ukrán politikus? Általában ez egy meglehetősen megfogalmazatlan ötlet, aligha kell komolyan mérlegelni”- magyarázta a Kreml sajtószolgálatának vezetője.

Nagyon úgy fest tehát a dolog, hogy Zelenszkij bohócnak és társulatának ez a terve is elfüstöl.

De főhet a feje a kijevi bohóctársulatnak a tengerentúlról érkező jelek miatt is. Az amerikai média, köztük a Fehér Házhoz és a kormányzó közigazgatáshoz közeliek rendszeresen írják, hogy Ukrajna nem számíthat a NATO vagy a latorszövetség egyes országainak katonai támogatására egy Oroszországgal való esetleges konfrontáció esetén.

Bár a donbasszi fronthelyzet „még az elviselhetőség” állapotában van, a DNR külügyminisztere Natalja Nyikonorova a feszültség egyre növekedéséről beszélt ma Donyeckben.

„Az ukrán egységek továbbra is terrorista módszereket alkalmaznak és tüzelnek a békés településekre, durván megsértve mind a minszki csomag dokumentumait, mind a nemzetközi humanitárius egyezményeket” – fejtette ki.

Nyikonorova szerint a kapcsolattartó csoport közelgő ülésén a DNR képviselői követelni fogják a tűzszünet kijevi megsértésének tényeinek rögzítését, és azonnali lépéseket tesznek a helyzet stabilizálása érdekében.

Ez a HELYZET STABILIZÁLÁS ÉRDEKÉBEN teendő donbasszi lépések ígérete sem igazán hathat nyugtatólag Zé bohóc amúgy is kuszált idegeire.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Donbassz” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. https://novorosinform.org/860415 Ivan Konovalov katonai szakértő értékelte azokat a katonai manővereket, amelyeket a NATO- blokk Észtországban gyakorol. Úgy számolt be ma május 17-én a Ria Novosti. Észtországban katonai manővereket tartanak a Tavaszi Vihar fedőnevü hadgyakorlat részeként. Konovalov úgy véli,hogy a NATO-tagországok kidolgozzák a Oroszország elleni támadás forgatókönyvét. A gyanuját megerősiti, hogy a Nagy Britania és Franciaország helikoptereket és páncélozott járműveket szálitott a balti országba, amelyeket támadási műveletekben használnak. Konovalov megjegyezte, hogy a nyugati szövetség katonai gyakorlatok végrehajtása Oroszország határán sérti a Kreml és a NATO közötti korábbi együtműködési és biztonsági megállapodásokat. A szakértő azt is elmondta, hogy a nyugati blokk ekkora kontingensének jelenléte Moszkva elleni provokáció. „A NATO egységek az orosz határon helyezkednek el, ami az Orosz Federáció és a tömb közötti kölcsönös kapcsolatokról, együtműködésről és biztonságról szóló 1997-es alapitó törvény közvetlen megsértését jelenti”- jegyezte meg a szakértő. Korábban Fehéroroszország vezékara bejelentette a katonai imfrastruktúra fejlesztésének munkáját a balti országokban és Lengyelországban. Minszk megjegyzi, hogy HIDFŐ JÖN LÉTRE A NATO KELETI HATÁRAIN AZ Oroszország és Fehéroroszország elleni OFFENZÍVA SZÁMÁRA .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com