Hatalmas robbanás és tűz pusztított péntek este az izraeli Ashdod város kikötőjében a Hamasz rakétatámadása után.
Az izraeli hadsereg sajtószolgálata felvételt tett közzé a rakéta becsapódásának helyszínéről, és azt ígéri, hogy a történtek „nem maradnak megválaszolatlanok”.
Helyi médiaértesülések szerint az egyik rakéta egy üzemanyagtartályba csapódott a kikötőben, amelyet hatalmas robbanás követett. Sérültekről, áldozatokról nem érkezett jelentés.
Szombat reggel folytatódtak a rakétatámadások az Izrael déli részén lévő Beerseba nagyváros ellen.
Eközben az izraeli légierő továbbra is a Hamasz rakétakilövő helyeit, és egyéb célpontokat támdta.
Az elmúlt nap folyamán célpontjaik többek között az ellenség katonai hírszerzésének épülete, és egy többszintes épület volt a Gázai övezet északi részén, amelyben a Hamas Bank egyik fiókja volt.
Május 14 – én a Hamasz politikai irodájának vezetője, Khaled Mashal elmondta, hogy harcosai készek leállítani a fegyveres támadást, ha az izraeli hatóságok elvetik az arabok kitelepítésének gondolatát Jeruzsálemből, és szabadon engedik a tüntetések során őrizetbe vetteket.
„A megszálló erőknek véget kell vetniük azon a bűncselekményeknek, amik során embereket űznek el a Sejk Jarah negyedből, szabadon kell engedniük a nemrégiben a jeruzsálemi akcióik során őrizetbe vetteket, és le kell állítaniuk a Gáza elleni agressziót” – mondta Mashal a TRT Arabinak.
A Hamasz azt is követeli, hogy vonják ki az izraeli biztonsági erőket az Al – Aksza mecsetből, és ingyenes belépést biztosítsanak az ott imádkozni szándékozóknak.
Mashal szerint Törökország, Katar és Egyiptom kész közvetítőként fellépni egy fegyverszünet megkötése érdekében.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vaktyúk is talál szemet .
Izrael titkosszolgálatokat (többek között Shin Bet, Mossad és Sayeret Matkal) utasít a Hamász tisztviselőinek likvidálására Törökországban, Iránban, Katarban és Malajziában és mindazokon a helyeken ahol tartózkodnak a világon.
Erről az izraeli 13. televízió számolt be, mondván, hogy az izraeli fegyveres erők (IDF) „zöld utat” adtak a titkosszolgálatoknak, hogy felkutassák és öljék meg a Hamász összes operatív munkatársát, minden szinten Gázában és azon kívül is.
Egy ilyen lépés főleg Törökország, Irán, Katar és Malajzia felé irányul , meg ott is, ahol a Palesztin Hatóság számos tagját és ügynökét menedékjoggal látták el.
Ez ugyan nem újdonság, mert a világ összes titkosszolgálata jelenleg is vérre menő személyes likvidálási akciókat folytat egymás „életbiztosítás nélküli” megcélzott tagjai ellen.(háttérháború)
https://www.pronews.gr/amyna-asfaleia/diethnis-asfaleia/987077_entoli-israil-stis-mystikes-ypiresies-exontoste-ta-stelehi
kissinger már 1988-ban kijelentette hogy izrael projekt 2022-ig tart—izraelt s hamaszt ugyazaz erö irányitja–eddig is már több mint egy millio izraeli települt be magyarországra de ez most felgyorsul s legalább 2,5 millio izraeli fog jönni még idén igy magyarok kiirtása is még jobban beindul—tömeges kilakooltatások lesznek….bár azért kérdés hogy izraeliek meddig fognak élni hisz többségük vakcinázot igy számlálás halálra elindult….de egy biztos nagy szar jön
Israel módszeresen és szándékosan bombázással megsemmisíti a gázai médiaépületeket, hogy eltitkolhassa a világ elől az általa később elkövetett háborús bűncselekményeket.
https://stateofthenation.co/?p=65323
https://jamesfetzer.org/2021/05/israel-is-deliberately-obliterating-media-buildings-in-gaza-to-cover-up-the-war-crimes-that-will-follow/