„Haljunk meg becsülettel”

(idézet: És a varsói gettó felkelt)

2

VII. Fejezet

„Haljunk meg becsülettel”

Stroop egységei, feldühödve az erős ellenálláson, a Gesia utca 6. szám alatti kórház betegein bosszulták meg magukat. Bombázták, majd felgyújtották a kórház épületét, végezetül a kórházba behatoló katonák szörnyű vérengzésbe kezdtek. A betegeket bedobálták a lángok közé, a kisgyermekeket agyonverték, a csecsemőket a falhoz vagdosták, a gyermekágyban fekvőknek felvágták a hasát. Elevenen elégett a kórház szinte teljes egészségügyi személyzete, az igazgató főorvossal együtt.⁸

Ez volt Stroop tábornok bemutatkozása, annak a szörnyű vérengzésnek a kezdete, amely a német fasiszták magatartását jellemezte, a felkelés egész időszakában. A zsidóság ellenállása és saját veszteségeik hihetetlen szadista dühöt váltottak ki az SS-egységek soraiban.

A Gesia utcai csoport visszavonulásával a harc még nem szűnt meg. Délután a Muranowski téren robbant ki a felkelés első napjának harmadik nagy, talán legnagyobb csatája. A tér több pontján voltak felkelő csoportok. A ZOB-nak sikerült még 18-ról 19-re virradó éjjel mozgósítania ezeket az egységeket a Bemard Mark könyvében idézett egyik szemtanú, aki ezen az éjszakán a Muranowski utca 26-ban tartózkodott, erről a következőket mondja: „Négy SS-nek öltözött felkelő érkezett hozzánk, és közölte: holnap megkezdődik a zsidók végső likvidálása Varsóban. Elhatároztuk, hogy erre méltóképpen válaszolunk, nem fogunk úgy elpusztulni, mint négyszázezer testvérünk Treblinkában. Fegyverrel a kézben, felkeléssel válaszolunk. Tehát azok a férfiak, akiknek van fegyverük, legyenek az őrhelyen, akinek nincs, azok bújjanak el a fedezékekben.”⁹

Az első lövést a ZOB-nak az a csoportja adta le, amelyik a tér melletti házban, a Nalewki utca 42-ben tartózkodott. A fasiszták egyik csoportja, amelyik mélyen behatolt a Nalewki utcába, ennek a háznak a kapujában keresett védelmet, ahol aztán a felkelők kezei közé került. A zsidó szabadságharcosoknak így sikerült egyenruhához és fegyverhez jutniuk. Rövidesen megérkezett a korábban a Mila utcában küzdő csoport is, így megnövekedett a felkelők száma.

Az ellenség 4 óra körül erősítést kapott, s tankok védelmében kezdte meg újra a lövöldözést a Muranowski téren. Csakhogy olyan erős ellenállásba ütközött, hogy Stroop kénytelen volt újabb erőket összpontosítani ezen a területen. A Zamenhof utcai házak padlásán bujkáló emberek elmondták: messziről is látták, hogy a tér tele van SS-ekkel, a lövések torkolattüze megvilágítja a Muranowski teret, ahol át- meg átrohannak a mentőautók.

A felkelők a Muranowska utca 7. és 21. számú ház között az egész környéket uralták, mindig más és más helyről támadtak, helyüket állandóan változtatva. „17.30-kor az egész tömbben erős ellenállással találtuk magunkat szemben; még géppuskáik is voltak” – írja Stroop már idézett jelentésében.¹⁰

A legkeményebb ellenállást a felkelőknek az a csoportja tanúsította, amelyik a Muranowski tér 7-ben, egy vasbeton épületben barikádozta el magát. A csoport tagjai jól fel voltak fegyverezve, viszonylag sokáig tudták tartani magukat. Stroop egységeinek több támadását sikerült visszaverniük. Helyzetük azért is kedvező volt, mert pincéjüket alagút kapcsolta össze a tér 6. szám alatti, már a keresztény oldalhoz tartozó házával, s ez úton keresztül újabb és újabb utánpótlást kaptak a lengyel ellenállóktól. A ház padlásán elhelyezett géppuskájukkal tűz alatt tartották az ellenséget egészen este 8 óráig, mígnem Stroop félbeszakította az akciót, és kivonta egységeit a gettó területéről.

A zsidó ellenállók sikeres harca a tankokkal, páncélautókkal, repülőgépekkel felszerelt német egység ellen megrázó hatással volt Varsó lakosságára mind a falakon kívül, mind a falakon belül.

Ludwik Landau közgazdász jegyezte fel naplójában április 20-án: „Az élet most furcsa meglepetéseket hoz. Ebben a pillanatban már háború folyik körülöttünk. Valódi háború, lövöldözéssel, tűzzel, sőt tankokkal és különböző, nem túl nagy kaliberű fegyverekkel – modern »zsidó háború«, amelynek egyes epizódjai méltóak lennének Joseph Flavius tollára. Például az, amikor a gettóba bevonuló és a házfalakhoz közeledő SS-ek és a falak mögött álló zsidók tűzharcában a géppuskát tartó zsidót találat éri, és összeesik, abban a pillanatban a mellette álló nő ragadja kezébe a fegyvert, és a németek ellen fordítja, bosszút állva a halottért. Nem messze a faltól az SS-ek egy csoportja áll, bámészkodókkal körülvéve. A falon hirtelen egy nő jelenik meg vörös zászlóval, figyelmezteti az embereket, hogy meneküljenek; majd a csatorna kijáratánál zsidók jelennek meg kézigránátokkal, amelyeket az SS-ek közé dobnak, majd ugyanezen az úton el is tűnnek. Egy vagy két tankot elpusztítottak, benzinnel felgyújtottak, az ágyúk közül is tönkretettek egyet. Látni lehetett az autót, amelyik az elesett vagy megsebesült SS-eket szállította; állítólag a felkelők néhány foglyot is ejtettek. A sorkatonákat elengedték, az SS-eket visszatartották …” A meghatottság óriási az egész városban – írja Landau a továbbiakban. – Együttérzés és elismerés övezi a zsidókat. Mondják, hogy kívülről is érkezett támogatás, a németeket a másik oldalról is támadták, a gettó onnan is kapott utánpótlást.”¹¹

„Tegnap a gettóban igazi, véres harc tört ki – írja naplójában a varsói gettó egyik ismeretlen lakója. – Tankokat, nehézgéppuskákat hoztak be, és kíméletlenül hadat üzentek a zsidóknak, akik végül is felbátorodtak, hogy bosszút álljanak Treblinka után Belzecért, Trawnikiért, az egész átélt gyehennáért … A gettó fellázadt, néhány száz, revolverrel felfegyverzett férfi szállt harcba, hogy megvédje az emberi becsület maradékát. Elérkezett a nagyszerű történelmi pillanat, amire utódaink is büszkék lehetnek.”¹²

„Az első harci híreket a ZOB egyik tagjától hallottuk a húsvét előtti napon, nagyszombaton – emlékszik vissza a keresztény oldalon Wladyslaw és Stanislaw Legec, akiknek lakása az LMP egyik fontos találkozóhelye volt, s ahova állandóan érkeztek a gettó összekötői is. – A Szczygla utcai lakásban nem volt ünnep előtti hangulat. Jurek mintha lázas lett volna, idegességében ropogtatta az ujjait. Nem tudott belenyugodni, hogy elvtársai harcolnak, ő pedig semmittevésre van ítélve. A gettóval megszakadt a kapcsolat. A felkelés kirobbanása óta senki sem jött még mifelénk, nem mondta el senki, mi történt, miben segíthetnénk. Idegesen szívtuk egyik cigarettát a másik után. Senki sem beszélt, hiszen mindent elmondtunk már egymásnak, félelmeinkről, ijedtségünkről, reményeinkről. Egyszer csak kopogtattak az ajtón. Katonás léptekkel Rysiek, a ZOB egyik harcosa jött be a lakásba. Vigyázzba állt, szalutált és jelentette: április 19-én a német egységek behatoltak a gettóba, hogy ott megkezdjék a »pacifikálást«, de a ZOB harcosainak tüze visszavonulásra kényszerítette őket, nagy veszteségeket okozva nekik. Két német tank, amelyek ezt követően hatoltak be a gettóba, teljes legénységével együtt felrobbant és elégett a harcosok benzinespalackjaitól. A Mila utcai ház tetején, azon az épületen, ahol a ZOB parancsnoksága van, fehér-vörös zászlók lengenek.

Mindnyájan Rysiekre vetettük magunkat, csókoltuk, ahol értük, nevettünk és sírtunk a meghatottságtól.”¹³

*

Április 20-án, a harc másnapján a Muranowski téren és a Sapiezinska utcán bontakozott ki erősebb küzdelem. A német parancsnokság nehézgéppuskák mellett könnyűtüzérséggel is körülvette a központi gettót. Ágyúikat a Krasinski téren helyezték el.

Stroop egységei a Muranowski tér 7. és 9. számú házában befészkelt felkelőket próbálták kifüstölni. A Muranowski és Nalewki utca sarkán levő házon még mindig ott lengtek a golyó lyuggatta zászlók, amelyeket az ellenség mindeddig nem tudott leszedni. A Muranowski tér 7. és 5. számú házai közötti alagút segítségével a lengyel hazafiaktól továbbra is jött fegyverutánpótlás.

A Muranowski téri harc különösen elkeseredett volt. A németek támadását sikerült többször visszaverni. A felkelők még kitöréseket is szerveztek, így ragadva el a fegyvert az ellenségtől.

A német egységek makacsul küzdöttek azért is, hogy eltüntessék a zászlót. Ebben a küzdelemben egy német tiszt, Ottó Dehmke elesett, a felkelők részéről pedig a zászlót védelmező Lejb Rodal halt hősi halált. Stroop kegyetlenül megtorolta Ottó Dehmke elestét. Ott helyben parancsot adott több száz elfogott zsidó agyonlövetésére.

A németek erős támadása következtében a Muranowski téren harcoló egyik csoport az alagúton keresztül kimenekült a gettóból, s a lengyel ellenállók segítségével sikerült Otwock irányában elhagynia a várost. Április 23-án azonban Stroop katonái egy elhagyott házban rajta ütöttek és elfogták a csoportot. A másik, hét emberből álló, egység kitartott, majd másnap, az alagút bejáratát betemetve maga mögött, átment a keresztény oldalra, ahol egy padláson bújt meg. Az egyik lakó, egy Gestapo-ügynök feljelentette a bujkálókat, 22-én a csendőrség körülvette a házat, s bár a felkelők egy ideig védekeztek, többségük elesett, néhányan pedig az ellenség kezébe kerültek. A Muranowski tér védői közül egyeseknek sikerült a Nalewki utca irányába visszavonulni. A Muranowski téren még többször kiújult a felkelők küzdelme, szinte a felkelés egész időszakában hallani lehetett onnan lövöldözést.

A Muranowski téri harcok egyébként olyan emlékezetesek voltak Stroop tábornok számára, hogy még a gettó leverése után írt összefoglaló jelentésében is visszatért rájuk mint a felkelés egyik legjelentősebb eseménysorára:

„A legfontosabb zsidó harci csoport, lengyel bandákkal keverve, már az első vagy a második nap a Muranowski térre vonult vissza. Ott erősítést kapott, nagyobb számú lengyel bandita csatlakozott hozzá. Vezetői úgy tervezték, hogy minden módon megvetik a lábukat a gettóban, hogy megakadályozzák a behatolásunkat. Hogy harcra mozgósítsanak ellenünk, az egyik betonépületre zsidó és lengyel zászlót tűztek ki. Másnap mindkét zászlót sikerült megszereznie az egyik speciális rohamegységnek. A banditák elleni tűzharc során elesett Dehmke SS-Untersturmführer.”¹⁴

Érdekes az a megállapítás, amely más jelentésekben is visszatér, hogy már az első napokban a gettó harcokban lengyel ellenállók is részt vettek. Kétségtelen, hogy a lengyel ellenállási mozgalom különböző csoportjai elsősorban a Népi Gárda, de a Honi Hadsereg és más politikai erők is, az első perctől kezdve – tőlük telhetően – támogatták a felkelőket. A harcokban való részvételük arányáról nincsenek adataink. Talán egyetlen olyan későbbi információnk van, amely konkrétan a gettó területén harcoló lengyel ellenállókról szól. Eszerint április 27-én egy 18 fős, Biztonsági Korpus nevet viselő csoport Iwanski kapitány vezetésével több jelentős akciót hajtott végre a gettó területén.¹⁵ Feltehető, hogy más csoportok is behatoltak. A gettó falain kívül pedig számos támogató akció bontakozott ki.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!