A kapitalizmus modern formája a fasizmus!

A népi demokrácia és a népfront harca a fasizmus ellen
– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
A proletárdiktatúra következetes harc a fasizmus ellen!

A népi demokráciák létrejöttét a második világháború után a Szovjetuniónak a klasszikus fasizmus (Hitler, Mussolini és Japán) feletti győzelme tette lehetővé. A mosolygó fasizmus (USA, Anglia) ezt nem tudta megakadályozni az atombomba birtokában sem. A népfront a klasszikus fasizmus elleni harcban a különböző, de alapvetően ellenséges világnézetű, ellentétes osztályérdekeltségű demokráciák, a polgári és szocialista demokrácia kényszerű összefogásából, majd ennek alapján a népi demokráciák kialakulását eredményezte, ami lehetőséget jelentett a kapitalizmusból a szocializmusba való békés áttérésre, egy közbenső átmeneti demokratikus társadalmi formában.

Marxista fogalomlexikon: „… Népfront: a munkásosztály vezetésével széles társadalmi rétegeket átfogó tömörülés. A fasizmus elleni harc a harmincas években megkövetelte, hogy fajra, vallásra és politikai nézetre való tekintet nélkül valamennyi antifasiszta erőt egyesítsenek. A széles összefogás feltétele és tényezője a munkásegység.”

A marxista filozófia alapjai: „… A népi demokrácia létrehozásáért vívott harc folyamán átfogó társadalmi erők egyesültek az általános demokratikus imperialistaellenes, antifasiszta feladatok megoldására (a nemzeti függetlenség helyreállítására, a politikai rend demokratizálására stb.).

… A proletárdiktatúra szükségszerűségét, történelmi rendeltetését elsősorban az határozza meg, hogy a szocialista forradalomnak le kell küzdenie minden kizsákmányoló osztály ellenállását az országon belül, és védekeznie kell a kizsákmányoló államok ellenséges cselekedeteivel szemben. … A proletárdiktatúra nem hagyományos, megszokott, hanem teljesen új állam, amely a nép érdekeit védelmezi, és nem a kizsákmányolok, hanem a kizsákmányoltak, nem a vagyonos kevesek, hanem a dolgozó többség szolgálatában all. A proletárdiktatúra feladata nem az, hogy megrögzítse, hanem hogy egyszer s mindenkorra megszüntesse a kizsákmányolást.

… Ellentétben a kizsákmányoló állammal, amely a kizsákmányoló kisebbségnek a kizsákmányolt többség felett gyakorolt diktatúrája, a proletárdiktatúra a munkásosztály vezette dolgozó többség állama. A proletárdiktatúra annak a sokmilliós osztálynak a diktatúrája, amely az egész dolgozó nép bizalmát élvezi, és az a hivatása, hogy felváltsa az idejét túlélt burzsoázia hatalmát. Diktatúra a kizsákmányolok felett, demokrácia a dolgozók számára — ez a munkásosztály hatalma. Ezért a proletariátus diktatúrájának megteremtése a demokrácia nagyméretű kiterjesztését, a korlátozott és formális burzsoá demokráciának proletárdemokráciával való felváltását jelenti, amely ténylegesen biztosítja a legszélesebb rétegek politikai jogait és reális hatalmát. Ez a munkásosztály vezette igazi néphatalom, amely az osztályantagonizmus megszüntetése után mindenki számára demokrácia lesz.

… A proletárdiktatúra népi demokratikus formájának sajátosságai, melyek a szovjethatalomtól megkülönböztetik, a népi demokrácia keletkezésének feltételeiből fakadnak. A népi demokratikus országoknak nem egyedül kellett elindulniuk a szocializmus felé vezető úton, hanem az első szocialista ország államilag támogatta őket. Ez a népi demokratikus országokban a munkásosztály javára lényegbevágóan megváltoztatta az osztály-erőviszonyokat.”

Idegen Szavak Marxista Magyarázattal: „… A népi demokrácia újtípusú demokrácia, amely a második világháború nyomán Európa számos országában, köztük hazánkban is, a polgári demokráciát vagy a fasizmust felváltotta. A népi demokrácia úgy gazdasági alapjában, mint politikai tartalmában lényegesen különbözik a polgári demokráciától, bár formailag megtarthatja a polgári demokrácia néhány jellemvonását, (a munkaeszközök magántulajdonát nem szünteti meg elvileg és általánosan, képviseleti-parlamenti rendszer, a parlamentnek felelős minisztérium stb.).

A lényegesebb különbségek a polgári és népi demokrácia között a következők:

1. A gazdasági élet egyre növekvő szélességű területét az állam birtokába veszi;
2. megszünteti a nagybirtokrendszert;
3. az államhatalomténylega nép, a munkásosztály és a parasztság kezében van;
4. a parlamenti rendszer nem a pártok ellentétes versengésén, hanem a szövetséges pártok együttműködésén alapszik;
5. a szabadságjogok tényleg a dolgozók szabadságát biztosítják, nem pedig a nép és a demokrácia ellenségeinek szolgálnak eszközül a nép gazdasági és politikai elnyomására.Így a népi demokrácia előkészíti az átmenetet a szocializmusba és megteremti ennek az átmenetnek az alapjait.”

A népi demokrácia még nem szocializmus, bár a szocializmus irányú jellege a domináló, de már nem is tiszta kapitalizmus, átmeneti demokratikus társadalmi forma a szocializmusba vezető úton. A polgári demokrácián túlmutató népi demokrácia már nem polgári demokrácia és még nem szocialista demokrácia, de a proletárdiktatúra, a dolgozók hatalma már kialakulóban van.

A szocializmusban a proletárdiktatúrára a kapitalizmus (a polgári demokráciában működő mosolygó és a nyílt fasiszta diktatúra) elleni harc miatt van szükség. A szocializmus a népi demokráciát meghaladó demokrácia, a szocialista demokrácia. A kapitalizmusban a tőkések osztályharca a proletárok ellen a fasizmus valamelyik változataival történik, a szocializmusban pedig az osztályharc a proletárdiktatúrával valósul meg a kapitalizmus ellen. Ahogy a kapitalizmus harcol a szocializmus ellen úgy fasizmus harc a proletárdiktatúra ellen és fordítva, a proletárdiktatúra harcol a fasizmus ellen a szocializmusért. A kommunizmusban már megszűnnek a társadalmi osztályok és nincs szükség semmilyen diktatúrára.

Az imperializmussá fejlődött kapitalizmus a fasizmussal a világuralomra tör a világméretű kizsákmányolásért. A szocializmus az internacionalizmussal a dolgozók összefogásával a világméretű szocialista demokráciáért harcol, a proletárdiktatúra fegyverével.

A Szovjetunió által a fasizmusból és a kapitalizmusból felszabadult, általában gyengén fejlett nemzetek, a kapitalizmusból örökölték a termelőeszközök fejletlen alacsony színvonalát, a fasizmus erkölcsét és a hamis tudománytalan világnézetet, a vallást, a háborúban lerombolt országot, ami közvetlenül a szocialista társadalmi formához még elégtelen volt. A demokratikus fasisztaellenes erők a Szovjetunió segítségével összefoghattak egy új demokratikus társadalmi formában, a népi demokráciában, a háborús károk helyreállítására és egy új demokratikus társadalom felépítésre. A Szovjetunió kedvező lehetőséget nyújtott a kommunista erőknek a szocializmus felé vezető úton, és a népi demokráciák idővel szükségszerűen a proletárdiktatúra államformájára tértek át és a polgári demokrácia kapitalista tendenciáit elnyomták, korlátozták, (talán) túlságosan is erőltették a közösségi termelési formára való áttérést. Az örökölt adottságok nagy kihívást jelentettek a szocializmus híveinek számára, de a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták a dolgozók segítségével hozzáfogtak az új demokratikus világ felépítéséhez, de a proletárdiktatúra elkerülhetetlen volt.

Az adott körülmények között proletárdiktatúra volt az egyetlen lehetőség, az egyetlen járható út. A polgári demokrácia nemzetközi hívei inkább a fasizmussal fogtak össze (Truman, Churchill, de Gaulle), mint a szocialista demokrácia híveivel, a Szovjetunióval, így ellenséggé, a dolgozók ellenségévé váltak. El kellett dönteni a hatalom kérdését, nem volt más út, mint a szocializmus vagy a kapitalizmus fasizmus formában. Az ellenforradalom ezt később bebizonyította.

A polgári demokrácia nemzeti erői, a kapitalizmus hívei, a fasizmus körül tömörültek, nem akartak együttműködni a demokratikus társadalmi átalakulásban, így ellenük a proletárdiktatúra volt az egyetlen lehetőség.

Az erős imperialista hatalmak és a fasizmussal összefogó belső kapitalizmus, a háborús károk, a fasiszta örökség nagy kihívás volt a szocializmus híveinek, a nagyon kevés kommunistának.

A marxista filozófia alapjai: „… Minden olyan társadalomban, ahol antagonisztikus osztályok vannak, az állam a politikai hatalom osztályszervezete, amely védelmezi és rögzíti egyik vagy másik osztály uralmának gazdasági alapjait. Az államnak rendelkezésére állnak a hatalom eszközei — a hadsereg, a rendőrség, a csendőrség, a bírói szervek, a börtönök stb. —, hogy biztosítsa a gazdaságilag uralkodó osztály politikai uralmát, és elnyomja más osztályok ellenállását.”

Népi demokrácia és forradalomelmélet: „…A népi demokrácia — vagy mint korábban nevezték, az „új demokrácia” — fogalma még a harmincas évek második felében született meg. Az országok többségében ekkor a közvetlen, fő feladat a fasizmus elleni harc, a nemzeti függetlenség és a polgári demokratikus szabadságjogok védelme, illetve visszaállítása volt …

… 1945 tavaszán-nyarán Magyarországon valóban népi demokrácia volt, amennyiben a munkásosztálynak, a parasztságnak nagy befolyása volt az államra, a központi és helyi hatalomra, a munkásosztály ellenőrizte a tőkés termelést, a parasztság birtokába vette a földet. Ha azonban azt tartjuk szem előtt, hogy még horthysta erők is bent voltak a kormányban, hogy a nagytőke ereje még nem volt megtörve, hogy a népi demokrácia nem egy állandó formáció, hanem út a szocializmushoz, akkor valóban azt lehet mondani, hogy a népi demokráciának még csak elemei vannak meg, tovább kell haladni, a népi demokráciát még ki kell vívni.”

(idézet: Népi demokrácia és forradalomelmélet)

… „Népi demokrácia” — ez a két szó a második világháború után fogalommá vált, ugyanúgy, ahogy a „Szovjethatalomért!” jelszó az első világháború után. Mindkettő tartalma: harc a háború, az elnyomás ellen, egy új társadalmi rendért, amely megszünteti a háborúk, az elnyomás és a kizsákmányolás forrását, a kapitalista társadalmi rendszert. Végső célját tekintve mindkét jelszó — „Minden hatalmat a szovjeteknek!”, „Előre a népi demokráciáért!” — egyaránt a munkáshatalomért, a szocialista társadalmi rendszer megteremtéséért vívott harc jelszava volt. Egyik jelszó sem maradt meg egy ország határain belül; mindkettő — más-más történelmi időszakban — kontinensekre kiterjedően a forradalmi, haladó erők követelése volt.

… a népi demokráciáért folyó harc — bár értelme, végső célja a szocialista forradalom kivívása volt — nem azonosítható a proletárdiktatúráért, szélesebb értelemben a szocialista forradalom győzelméért vívott közvetlen harccal. A népi demokrácia — vagy mint korábban nevezték, az „új demokrácia” — fogalma még a harmincas évek második felében született meg. Az országok többségében ekkor a közvetlen, fő feladat a fasizmus elleni harc, a nemzeti függetlenség és a polgári demokratikus szabadságjogok védelme, illetve visszaállítása volt; a szocialista fordulat végrehajtásának feladata ebben az időszakban átmenetileg háttérbe szorult.

… A demokratikus feladatok előtérbe kerülése azonban korántsem jelentette azt, hogy a szocializmusért való harc a távoli jövő feladata lehet csupán. Ellenkezőleg. Az 1930-as években a szocialista világforradalom új szakasza bontakozott ki. Ebben a szakaszban a demokráciáért való harc és a társadalom szocialista átalakulása minden korábbinál szervesebb egységbe olvadt, és új utak nyíltak a szocialista átalakulás előtt. Az a tény, hogy az imperialista reakció szélsőséges formákat öltött, s hogy a demokráciáért folyó harc mindinkább monopoltőke-ellenes tartalmat kapott, az osztályerők olyan átcsoportosulásának alapját vetette meg, amely a társadalom óriási többségét a munkásosztály mögé sorakoztatta fel. Lehetővé vált, hogy a munkásosztály a maga szocialista osztálycéljait új módon, szervesebben és elevenebben kapcsolja össze a nem proletár rétegek törekvéseivel, s befolyását kiterjessze a nemzeti élet egészére.

… A Szovjetunió, a szocializmus erői ugyan elégtelenek voltak ahhoz, hogy a második világháború kirobbanását megakadályozzák, de a háború kimenetelében a szocializmus erői, mindenekelőtt a szovjet állam döntő szerepet játszott. Győzelme eredményeként a nemzetközi erőviszonyokban újabb jelentős eltolódások következtek be a demokrácia és a szocializmus javára.

… A népi demokrácia, s amit ez a kifejezés jelent: a szocialista forradalom megközelítésének és megvalósításának új útja és formája azoknak a változásoknak a hatására alakult ki, amelyek az első világháború és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után az osztályharc feltételeiben végbementek.

… Dimitrov arra a kérdésre, hogy a népfrontkormány milyen kormány, a következőképpen felel: „Ez elsősorban a fasizmus és a reakció elleni harc kormánya. Ennek olyan kormánynak kell lennie, amely az egységfrontmozgalom eredményeként jött létre és semmiképpen sem korlátozza a kommunista párt és a munkásosztály tömegszervezeteinek a tevékenységét, hanem ellenkezőleg, határozott rendszabályokat léptet életbe az ellenforradalmi fináncmágnások és fasiszta ügynökeik ellen.” Másutt pedig így fogalmaz: „az egységfront kormánya a proletariátus forradalmi élcsapatának egyéb antifasiszta pártokkal való együttműködési szerve az egész dolgozó nép érdekében; a fasizmus és a reakció elleni harc kormánya.” (Lásd G. M. Dimitrov: id. mű 106. és 109. old.) Ebből is nyilvánvaló — bár eddig a következtetésig a kongresszus nem jutott el, s ezért is írjuk, hogy e kormány osztálytermészetét tételesen nem fogalmazták meg —, hogy itt lényegét tekintve egy ideiglenes forradalmi hatalomról van szó, amely nem más, mint a Lenin által meghatározott forradalmi demokratikus diktatúra egyik válfaja, amely a munkásosztály vezetésével végrehajtott nem polgári demokratikus, hanem antifasiszta, szélesebb értelemben antimonopolista, antiimperialista, demokratikus fordulat eredményeként juthat hatalomra.

… 1936 és 1937 azonban nemcsak a fasiszta agresszor térhódításának, hanem a munkásosztály — elsősorban a francia és a spanyol munkásosztály — sikeres antifasiszta harcának az évei is voltak. Az új helyzet követelményeinek megfelelően ezekben az országokban a népfrontpolitika egyre inkább nemzeti függetlenségi front politikává fejlődött. A hitlerista agresszió növekedésének láttára a francia párt kiadta a francia front jelszavát, a csehszlovák párt pedig a köztársaság védelméért, a független és szabad Csehszlovákia jelszavával indult harcba. Spanyolországban az antifeudális, polgári demokratikus forradalom antifasiszta, antiimperialista, nemzeti-felszabadító háborúvá szélesült, amelyben még jobban megszilárdult a munkásosztály vezető szerepe, tovább bővült a munkásosztály szövetségeseinek köre.

… A kommunista mozgalom vezetői gyorsan általánosították a mozgalom új tapasztalatait. Diaz, Thorez és más kommunista vezetők beszédei mellett különösen fontos volt Togliattinak a spanyol forradalomról szóló tanulmánya. Togliatti rámutatott, hogy a spanyol nép a polgári demokratikus forradalom feladatait oldja meg, de új módon: a fasiszta lázadás következtében kirobbant polgárháború viszonyai között, amikor a fegyveres harc érdekei a lázadásban részt vevő nagybirtokosok és tőkések tulajdonának kisajátítására kényszerítik a népet. Spanyolországban ekkor a legkülönbözőbb társadalmi rétegek fogtak össze, köztük a burzsoázia olyan elemei is, amelyek egyébként nem támogatták volna a dolgozó nép küzdelmét. Togliatti megállapítja, hogy a spanyol forradalom különbözik bármely korábbi forradalomtól, új típusú demokratikus forradalom: „A spanyol forradalom a világszerte folyó antifasiszta harc szerves része, olyan forradalom, amely a legszélesebb társadalmi alapon nyugszik. Ez a forradalom népi, nemzeti, antifasiszta forradalom.” Fontos megállapításokat tesz Togliatti a forradalom eredményeként kialakuló rendszerre vonatkozóan is. Hangsúlyozza, hogy a spanyol népfrontot nem lehet egyszerűen a proletariátus és a parasztság demokratikus diktatúrájának nevezni. Ugyanis egyfelől a munkások és parasztok tömegeinél szélesebb társadalmi bázisra támaszkodik, másfelől rendszabályai radikálisabbak, tovább mennek a forradalmi demokratikus diktatúra kormányának programjánál. Ennek az új típusú demokratikus köztársaságnak sajátos vonása, hogy szétzúzza a fasizmus gazdasági alapjait, és lehetőséget nyújt a dolgozó nép további gazdasági és politikai térhódításához.

… A spanyol események elemzése közben született meg tehát az új demokratikus forradalom, az új típusú demokrácia, a népi demokrácia fogalma. A spanyolországi tapasztalatok nagy segítséget adtak a kommunista pártoknak ahhoz, hogy felismerjék: a fasizmus elleni harcot, különösen ott, ahol a fasizmus hatalmon van, nem lehet egybekötni a szocialista forradalom feladatainak egyidejű megvalósításával. 1936-tól kezdve egyre többször merült fel az új típusú demokráciáért, az új köztársaságért vívott harc, a demokratikus forradalom szükségességének gondolata.

… Kádár János, a szakszervezetek és az üzemi bizottságok feladatairól szólva, egyértelműen szögezi le, hogy Magyarországon népi demokrácia van. „Az eddigi politikai felépítmény helyébe… ma népi demokrácia lépett.” Vagy másutt: „Ma Magyarországon népi demokrácia van: tehát bár a kapitalizmus alapján állunk, a dolgozó népnek, az ipari munkásságnak igen fontos hatáskörök vannak a kezében.”* Kádár János: A szakszervezetek és üzemi bizottságok az újjáépítés szolgálatában. (1945. június 12.) MKP szeminárium 11. füzet. 7., 14. old.*

… 1945 tavaszán-nyarán Magyarországon valóban népi demokrácia volt, amennyiben a munkásosztálynak, a parasztságnak nagy befolyása volt az államra, a központi és helyi hatalomra, a munkásosztály ellenőrizte a tőkés termelést, a parasztság birtokába vette a földet. Ha azonban azt tartjuk szem előtt, hogy még horthysta erők is bent voltak a kormányban, hogy a nagytőke ereje még nem volt megtörve, hogy a népi demokrácia nem egy állandó formáció, hanem út a szocializmushoz, akkor valóban azt lehet mondani, hogy a népi demokráciának még csak elemei vannak meg, tovább kell haladni, a népi demokráciát még ki kell vívni.

… 1945 végétől kezdve növekedett az érdeklődés a közép- és kelet-európai országok iránt, s felmerült az igény, hogy általánosítsák azokat a tapasztalatokat, amelyeket ezek az országok szereztek a társadalom demokratikus átalakítása során. A népi demokrácia első átfogó igényű meghatározását Varga Jenő tette közzé. 1945 végén elkészült, a tőkés gazdaság háború utáni fejlődését elemző könyvében a következő meghatározás olvasható: „A gazdasági változások komoly politikai változásokkal kapcsolatosak. Legfontosabb közülük, a kapitalizmus keretein belül, az új típusú demokrácia kialakulása. »Új típusú demokráciá«-n valamely ország olyan állapotát értjük, amelyben a hűbériség maradványait — nagybirtok — felszámolták, amelyben fennáll ugyan a termelési eszközök magántulajdonának rendszere, de az ipari, szállítási és hitelügyi nagyvállalatokat államosították, maga az állam és annak egész apparátusa pedig nem a monopóliumos burzsoázia érdekeit, hanem a városok és falvak dolgozóinak érdekeit szolgálja. Ilyen országnak számítható példának okáért Lengyelország, Bulgária, Jugoszlávia, Csehszlovákia.” … a népi demokrácia a kapitalizmus keretein belüli alakulat … ezekben az országokban az államkapitalizmus került túlsúlyba, s a gazdaságot „a szó régi értelmében nem lehet kapitalizmusnak nevezni” … a kapitalizmus keretein belül egy sajátos, különös alakulattal állunk szemben, amelyben nem a „monopóliumos burzsoázia” érdekei az irányadók.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!