Harcolni vagy nem harcolni?

(idézet: És a varsói gettó felkelt)

3

1. Fejezet

Harcolni vagy nem harcolni?

Az Antifasiszta Blokk első, 1942. május 15-i felhívása már figyelmeztet rá, milyen sors vár a lengyelországi zsidóságra. „Nap mint nap erősebbé válik a megsemmisítésnek az a bestiális akciója, amelyet a német megszállók a zsidó lakosság ellen indítottak. Hitler történelmi küldetésének tekinti, hogy teljesen megsemmisítse a zsidóságot Európában, és véres terveit gyors ütemben realizálja. A meggyötört zsidó tömegek vére folyóként ömlik. Wilna, Slonim, Baranowice, Chelmno, Lwów, Lublin és több tucat más város és falu jelzi a hitlerista bandák gyilkos útját. Borzalmas vérfürdőt rendeztek a zsidóság tízezrei között, gázzal pusztították el a gyerekeket és az öregeket, agyonlőtték az asszonyokat és a kórházakban fekvő betegeket, az árvaházi gyerekeket – ezek a hitlerista gyilkosok hőstettei … A gettófalak közé zártak tízezreinek éhhalála, a kiütéses tífusz és a tüdőbaj – mind nem elég a hitlerista hóhéroknak. Meg kell gyorsítani a tempót, agyon kell lőni, ki kell irtani a zsidóság még megmaradt tízezreit – el kell törölni a föld színéről egész zsidó településeket – ez viszi őket közelebb a céljukhoz …”

„De nem szabad megengedni, hogy a zsidó tömegek elcsüggedjenek, nem szabad passzívan várniuk sorsukra. Minden erejüket megfeszítve be kell kapcsolódniuk az elnyomott népek antifasiszta küzdelmébe. Ezeknek a népeknek a példáját követve harcba kell szállni az ellenséggel, a front speciális hátországában aktív harcba, szabotázzsal … A harc egységet követel. A közös harc szükségességének tudata már mélyen beivódott a zsidó néptömegek tudatába … De még vannak, akik a csodákban hisznek … Itt az idő a Nemzeti Felszabadítási Front megteremtésére …”¹⁹ A Der Ruf, az Antifasiszta Blokk jiddis nyelvű illegális újsága megpróbálta felrázni a zsidóságot az apátiából; ismertette az eseményeket, dokumentálta a kialakult helyzetet. Egyet azonban ezek a cikkek sem írtak meg egyértelműen és világosan: a hitleristák halálra ítéltek minden zsidót, s ezzel szemben csak egyetlen méltó emberi magatartás létezhet: fegyverrel fogadni népem, családom és a magam gyilkosát.

A harcra készülő ellenállási csoportok, bár már kapcsolatba léptek egymással, még meglehetősen elszigetelten tevékenykedtek. Három jelentősebb csoportosulás létezett: az Antifasiszta Blokk, a Bund és a később Zsidó Katonai Szövetség (Zydowski Zwiazek Wojskowy) néven tömörülő konzervatív csoport; de csak az 1942-es szörnyű népirtás után ébredtek rá igazán, hogy egységes, összehangolt küzdelemre van szükség.

Czeslaw Madajczyk véleménye szerint a varsói gettó, illetve a lengyelországi zsidóság ellenállási mozgalma nagyrészt azért bontakozott ki viszonylag későn, mert kezdetben túlzottan elitjellegű volt, főként a burzsoá és értelmiségi körök fiataljaiból épült ki, s egyik csoportosulásnak sem volt valódi tömegbázisa.²⁰ Akadályozta ezt a tömegek kilátástalan helyzete, valamint az a rendkívül nagy különbség, ami a gettóban a felső rétegek és a szegény néptömegek, főleg az áttelepítettek helyzetében kialakult. Már maga az a tény, hogy létrejöhetett egy olyan helyzet, amelyben a zsidóság úgy vélte: a lakosság egy részének feláldozásával megmenthető a másik rész, illetve, hogy csakis valakik feláldozásával menthető meg, demoralizálóan hatott mindenfajta egységes tömegmozgalom kibontakoztatására. Az embereket csakis 1942 nyarának szörnyű iskolája szabadította meg ezektől a pusztító illúzióktól.

Ezek a tényezők és az egymás iránti bizalmatlanság játszott közre abban, hogy az 1942. márciusi és júliusi egységkísérletek kudarcot vallottak.

Érdemes beleolvasnunk abba a nem nagy számú visszaemlékezésbe, amelyet megmentett számunkra a történelem.

Hersz Berlinski baloldali cionista, később a Zsidó Harci Szervezet parancsnokságának egyik tagja, hátramaradt visszaemlékezéseiben hitelesen számolt be az 1942. nyári eseményekről.

„Más városok tapasztalatain okulva meg voltunk győződve róla, hogy a hitlerista gonosztevők nem hagynak békét a varsói gettónak sem. Nem láthattuk előre, hogyan hajtják végre tervüket a hitleristák, csak a Chelmből, Sobiborból és Belzecből – az első zsidógyilkosságokról – érkező hírek alapján volt erről némi elképzelésünk. A földalatti mozgalomban és az illegális sajtóban mind gyakrabban és mind határozottabban adtak hangot az önvédelmi harc szükségességének.

A pesszimisták úgy vélték, hogy a németek addigi rémtettei aláásták a zsidók életösztönét. Az utcák telve voltak az éhenhaltak hulláival. Az emberárnyak ezrei mezítláb, szinte meztelenül jártak az utcán, felfújódva az éhségtől. A gazdagok kamráiban ugyanakkor felhalmozódott a sok földi jó. A rendőrség, a Trzynastka és a Gestapo ügynökei mindenkit figyeltek, és nem lehet véget vetni aljasságuknak.

Ami a munkáspártokat illeti, legjobb elemei elmentek [1939-ben a Szovjetunióba. – Sz. K.]. Azok, akik visszamaradtak, a második, harmadik garnitúrát alkotják, akiken, sajnos, a háború szintén meghagyta a maga nyomait. Könnyű önvédelemről beszélni – mondják a pesszimisták de kivel és mivel? A gazdagok és a feketézők nem fognak harcolni, a zsidó rendőrségre nem lehet számítani, a Gestapo-ügynökök pedig régen eladták lelkűket a véres megszállóknak. Tehát csak a szegénységre lehet számítani. Az is apátiába süllyedt és kétségbe esett. Hogy ezt a szegénységet kirángassuk a reményvesztettségből, célra és fegyverre van szükség. Cél van: harc a megsemmisítés ellen. De fegyver nincs a harchoz. Négy revolverrel (kettő törött), kővel vagy késsel, fejszével, doronggal nem lehet harcolni egy állig felfegyverzett ellenség ellen.”²¹

A kép igaznak tűnik és igen megrázó. De nemcsak effajta pesszimizmus élt akkor a zsidóság körében. Az optimistábbak – és ezek közé sorolja magát a visszaemlékezés írója is – úgy vélték: tanulni kell a keserves tapasztalatokból, és ha már úgyis elkerülhetetlen a halál, legalább tisztességgel kell meghalni. Ha megmondják a zsidóságnak az igazat, s végleg rádöbben, hogy senkire sem számíthat, akkor biztosan lesz néhány ezer fiatal, aki ha két kezével és fegyverrel, kővel és doronggal, késsel és vitriollal is, de harcolni fog. Nincs más kiút: így is, úgy is pusztulás vár ránk. De így legalább megmutatjuk a világnak, hogy szembefordulunk az ellenséggel, és nem megyünk önként a vérpadra.

1942. március végén egy napon, délután öt órakor, az Orly u. 2. szám alatti népkonyhán értekezletet tartottak a varsói gettó munkáspártjai. A cél az Antifasiszta Blokk és a Bund tevékenységének összehangolása volt. Az értekezleten nem volt jelen a Lengyel Munkáspárt képviselője, mert a Bund ettől tette függővé részvételét. Képviselője egyébként még a továbbiakban is bizalmatlanul viselkedett, és nem akarta alárendelni saját konspirált szervezeteit a gettóban kialakítandó egységes irányításnak. Érdekes nyomon követni Berlinski visszaemlékezéseiből az értekezlet lefolyását.

„Jelen voltak – írja Berlinski – a Poale Syjon – Baloldal részéről Hersz Berlinski és Mejloch Esdek; a Bundtól Orzech és Abram Blum; a Poale Syjon – Jobboldal részéről Lejzor Lewin és Jochanan Morgensztern; a Hechaluctól Ichak Cukierman. Napirend: 1. A varsói gettó védelme; 2. Különfélék. Ichak elvtárs referált. Beszélt a zsidók helyzetéről Lengyelországban, különösen a varsói gettóban. Javasolta, hogy alakítsanak vezetőséget a varsói gettó védelmének előkészítésére. A harc eszközeiről és formáiról a vezetőség dönt. A vitában elsőként Orzech elvtárs szólalt fel, aki azt hangsúlyozta, hogy a Bund, amint a párt története is bizonyítja, mindig az önvédelem mellett volt. »Ha nem kellene a gettó átkozott körülményei között élnünk, nem ülnénk ilyen összetételben egy asztalnál – mondotta Orzech. – Ez csak a gettóban vált lehetővé. A gettó nincs elszigetelve a világtól, falainak lerombolása egyedül a külső politikai tényezőktől függ. A Bundnak szoros nemzetközi kapcsolatai vannak, s a külső határozatok döntőek és mértékadóak számára … Éppen ezért a Bund nem vehet részt olyan intézményben, amelynek taktikája eltér a párt taktikájának fő irányvonalától. A Bundnak saját harci csoportjai vannak, s más pártoknak is van saját harci szervezetük. Konspirációs szempontból káros lenne egy közös szervezet létrehozása, teljes dekonspirációhoz vezetne … A bundista harci csoportok nem adják át saját harci formáikat és módszereiket egy általános harci szervezetnek, mert azok katonai titkot képeznek. Az összes szempontokat tekintetbe véve a Bund nem lép be a közös harci szervezetbe.«²² Sokkal taktikusabban beszélt a Bund másik képviselője, Blum elvtárs – írja Berlinski -, de érvelésének végeredménye ugyanaz volt: »A Bund nem lép be a közös katonai szervezetbe.« A Poale Syjon – Baloldal és a Poale Syjon – Jobboldal képviselői támogatták ugyan a közös szervezet megalakítását, de a Bund tartózkodása miatt erre ekkor nem került sor.

Lényegében hasonlóan eredménytelenül zárult az a konferencia is, amelyet már július 22. után, tehát a nagy deportálások megindulásával tartottak a gettó politikai szervezetei. Ezen már Lewartowski, a Lengyel Munkáspárt képviselője is részt vett. Itt talán még nagyobb fokú defetizmus volt tapasztalható, mint korábban. A konzervatív beállítottságú Zysie Frydman a következőket mondta: »Hiszek istenben, hiszem, hogy csoda történik. A németek elleni harcnak nincs semmi értelme. A németek néhány nap alatt teljesen megsemmisíthetnek minket. Ha nem indulunk a harcba, a gettó továbbra is fennmarad, és akkor talán megtörténik a csoda. Barátaim közül azoknak, akik a szövetségesekben bíznak, nem kell elkeseredniük, hiszen azok győzni fognak. Kételkednének abban, hogy a szövetségesek szabadságot hoznak? Vagy azok a barátaim, akik a forradalomra és a Szovjetunióra orientálódnak. Hiszen meg vannak győződve róla, hogy a Vörös Hadsereg elhozza nekik a szabadságot. Bízzanak tehát továbbra is a Vörös Hadseregben. Drága barátaim, kitartás és hit, s megérjük a felszabadulást.«²³ A másik képviselő, Schiper is az önvédelem ellen lépett fel: »Az önvédelem egyet jelent az egész varsói gettó elpusztításával! Hiszek benne, hogy sikerül megmenteni a gettó lakosságának zömét. Háború van, és minden népnek áldozatokat kell hoznia. Tehát nekünk is áldozatokat kell hoznunk, hogy megmenthessük nemzetünk zömét. Ha nem lennék meggyőződve róla, hogy sikerül megmenteni népünk alapvető részét, más következtetésekre jutnék.«”²⁴ Schiper lényegében a Judenrat álláspontját képviselte, meg azokét, akik azért vállalkoztak a varsói gettó zsidó tömegeinek deportálására, hogy ennek fejében a zsidóság egy részét, de legalább is magukat megmentsék.

A konferencia eredménytelenül zárult, de a résztvevők azzal az elhatározással távoztak, hogy a közeljövőben ismét összejönnek, talán már több eredménnyel. A közeljövőre azonban nem került sor. Az események egyaránt magukkal sodorták a harcolni akarók és nem akarók nagy részét, megtizedelték azoknak a sorait is, akik az aktív védelem hívei voltak, de nem kímélték a csodákban hívőket sem.

Lényegében Berlinski visszaemlékezéseit támasztja alá, illetve egészíti ki a Lengyel Munkáspárt titkárának, Marceli Nowotkónak Dimitrovhoz, a Kommunista Internacionálé főtitkárához intézett rádiógramja is. „A gettó megsemmisítésének kezdetén – írja az LMP KB első titkára -, azon az ülésen, amelyet kezdeményezésünkre hívtak össze valamennyi párt részvételével, képviselőnk, Lewartowski javasolta: álljunk ellent a tömeggyilkosságnak, szervezzünk önvédelmi egységeket, erőszakkal törjünk ki a gettóból és csatlakozzunk a partizánegységekhez … A javaslatot nem fogadták el azzal az indokkal, hogy az állítólag csak meggyorsítaná a likvidálást. Ezzel szemben a Bundnak azt a javaslatát fogadták el, hogy a Delegaturán* Delegaturának nevezték a londoni lengyel kormány hazai képviseletét* keresztül Anglia és az Egyesült Államok kormányaihoz forduljanak segítségkéréssel. Elvtársainknak csak egy része tört ki a gettóból és csatlakozott a partizánokhoz.”²⁵

Nowotko rádiógramja foglalkozott az Antifasiszta Blokk megalakulásával is, amely Nowotko szerint „a Bund kivételével az összes zsidó párt egységfrontja volt”.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!