„Moszkva „utolsó figyelmeztetése” Kijevnek.” bővebben

"/>

Moszkva „utolsó figyelmeztetése” Kijevnek.

Az Orosz Föderáció Külügyminisztériumának szóvivője, Marija Zaharova Kijevnek címzett nyilatkozatot tett.

„Kijev ugyanis úgy tesz, mintha nem akarna egyszerű dolgokat megérteni. Ha az LDNR-t soha nem ismerik el a konfliktusban részt vevő félként, és nem ért egyet sem Donyeckkel sem Luganszkkal, akkor a donbasszi konfliktus folytatódik.”

Ezt a nyilatkozatot az orosz külügy Ukrajna minszki delegációjának Oroszországról és Donbasszról szóló nyilatkozatával kapcsolatban tette. Kijev ugyanis azt követeli, hogy az Orosz Föderáció ismerje el magát a donbasszi konfliktusban közvetlenül résztvevő félként.

„Jelenleg Ukrajna tulajdonképpen szabotálja a minszki tárgyalások során elért megállapodásokat, és az Orosz Föderációra is megpróbálja áthárítani a felelősséget azért, hogy a tárgyalások zsákutcába kerültek, ami egyébként Kijev hibája.”

Zakharova emlékeztetett arra, hogy „a minszki dokumentum megnevezi a konfliktusban részt vevő feleket, és ezt a dokumentumot az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata hagyta jóvá. A dokumentum szerint az egyik oldal Kijev, a másik pedig Donyeck és Luganszk. Oroszországról egy szó sincs benne. Ukrajna makacssága akadályt jelent a donbasszi konfliktus békés lezárása felé. Ukrajna retorikája agresszív, ellenséges, a jogi kontextusokat figyelmen kívül hagyó. Amikor pedig a biztonsági helyzetet egyértelműen lealacsonyította, elgondolkodtatnak bennünket Kijev valódi szándékai ebben a történelmi időszakban” – hangsúlyozta Zaharova.

„Ezért az Orosz Föderáció Külügyminisztériuma figyelmezteti Kijevet, hogy ne kösse össze a megállapodást és dokumentumot kitalációkkal. Javasoljuk, hogy jobb ha elkezdi teljesíteni a minszki megállapodásokból eredő kötelezettségeit! Ez sokkal hasznosabb lesz mindenki számára.”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Moszkva „utolsó figyelmeztetése” Kijevnek.” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Azt tartom a legfőbb problémának, hogy TESTVÉRHARCOT szítanak a „geopolitikai oligarchák”.
    A médiák segítségével tudatosan összekuszálják az érdekek szálait, szítják a nacionalizmust,…
    mert a cél: egy új európai háború kirobbantása! … továbbá a Szovjetunióban szövetségben volt
    tagországok egymás elleni uszítása . …Ez adja a világháborús veszélyt, mivel a SZÁLAKAT azok
    a tőkések mozgatják, akiknek semmi sem drága, még az ártatlan emberek élete sem !
    Vajon miért Oroszország felé terjeszkedne a nyugati tőke ?
    ….Amikor Koszovó létrehozásával felrúgták a status quot, akkor kiszabadult a háború szelleme
    a palackból ! Európából eddig két világháború indult el népirtó útjára ! …Most is ezt akarják,
    még sincs HANGOS HÁBORÚ ELLENES MOZGALOM , …BÉKEHARC ! A pandémia leple alatt és
    a vírussal biológiailag és lelkileg TUDATOSAN irtják a népet ! Miért kell ezt hagynunk !!!
    Mi a végső cél ? …Atomháború esetén elpusztul a FÖLD minden élőlénye !
    Miért nem a HUMANIZMUS kérdései kerülnek a politika fő sodrásába ? … A politikai vezetőknek
    az ACSARKODÁSOK helyett a NÉPJÓLÉTET vagy leánykori nevén a KÖZJÓT kellene szolgál-
    niuk : fegyverek nélkül ! …Nem Európa újragyarmatosítását erőltetni ! Azt látom: mivel nincs
    valódi társadalmi jövőkép, ezért maradt végső megoldásként a PUSZTÍTÁS , a tudatos társadalom
    építések helyett . ….Tragikus az ilyen gondolkodás .

  2. Itt valami tévedés lehet …..
    Inkább egy kedélyes sajtótájékoztató-félének vélem a látottakat, mint „utolsó figyelmeztetésnek”.

    Talán majd ha Putyin elnök úr, kicsit komorabban, a témához illően megszólalna…..

  3. A dolgokhoz a KATONÁKNAK kellene hozzászólniuk, nem pedig a politi-KUSSOKNAK!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com