Így történt az SZFE-s maszkot viselő nő elleni késes támadás

A megalapozott gyanú szerint a 37 éves férfi a sértett nőt az általa viselt maszkon lévő felirat, és ezáltal egy egyetemi átalakítás ellen tiltakozó mozgalomhoz tartozása miatt bántalmazta.
Az ügy sértettje 2021. február 25-én reggel a 151-es járatszámú autóbuszon utazott, és – a járványügyi intézkedéseknek megfelelően – a száját és orrát takaró maszkot viselt, amin jól láthatóan egy egyetemi átalakítás ellen tiltakozó mozgalomhoz tartozást kifejező felirat volt olvasható. A sértett nő a buszon egy ablak melletti helyre ült le.
Az autóbuszon utazott a gyanúsított is, aki felfigyelt a sértett által viselt maszkon látható feliratra. A férfi emiatt odalépett a nőhöz, megszólította, majd szidalmazni kezdte, magatartása pedig egyre fenyegetőbbé vált,
végül elővett egy kést, és azzal az arcán megszúrta a sértettet
– idézi föl a történteket a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye.
Az esetről készült felvétel:
Az autóbusz ekkor érkezett meg a XXI. kerület, Szent Imre téri megállóba, ezt kihasználva a gyanúsított elmenekült.
A budapesti nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztállyal közösen, nyolc órán belül elfogták a támadót, és őt felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt felelősségre vonták.
Az elfogás:
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a pénteki napon indítványt tett a gyanúsított letartóztatásának elrendelésére, a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás veszélyeztetésének, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében.
A gyanúsított büntetett előéletű, valamint már követett el a jelen ügyhöz hasonló – egy aláírásgyűjtés helyszínén – más bűncselekményt (garázdaság),
amely miatt vele szemben a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség 2019 nyarán vádat emelt, indítványozva, hogy a bíróság a férfit ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre. Az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság 2020 novemberében hozott ítéletet, és az ügyészi indítvánnyal szemben pénzbüntetésre és közérdekű munka büntetésre ítélte. A vádat képviselő ügyész már akkor fellebbezett súlyosabb, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabása érdekében, a másodfokú eljárás folyamatban van.
A kényszerintézkedés elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan szombaton dönt.
A kerületi ügyészség a kiemelt tárgyi súlyú ügyben, a férfi mielőbbi elszámoltatása érdekében gyorsított eljárásban bíróság elé állítást tervez.
Részben beismerő vallomást tett a csepeli buszon késelő férfi
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrségi honlapon azt írta: a XXI. kerületi Szent Imre téren, a buszon egy férfi késsel megsebezte egy utas arcát.
A BRFK a bűncselekmény felderítésére nyomozócsoportot hozott létre, az elkövető felkutatására hajtóvadászatot indított. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit néhány órán belül azonosították, Ó. Bence ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A rendőröknek nyolc órán belül sikerült elfogniuk a 37 éves férfit, akit közösség tagja elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására.
A férfi részben beismerő vallomást tett, a kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy a nő olyan jelképet ábrázoló maszkot viselt, amellyel nem szimpatizál – olvasható a BRFK közleményében.
(inforádió)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Miután már bizonyos, hogy „…azzal indokolta tettét, hogy a nő olyan jelképet ábrázoló maszkot viselt, amellyel nem szimpatizál…” – már bátran kijelenthetjük: INNEM MÁR CSAK EGY LÉPÉS VAN A SZAKADÉKIG!
Már csak a nyilvános lincselés következhet. Polgárháború. Azért, mert…- CSAK!
CSAK MERT NEM TETSZIK A MÁSIK EMBER VÉLEMÉNYE!
Nem vagyunk abban biztosak, hogy a rendőrök ezzel a JOGOS elfogással az egyetlen üdvös lépést tették meg a veszély elhárítása érekében.
A LEGÜDVÖSEBB LÉPÉS AZ LENNE, HA A PARLAMENT KÖVETKEZŐ TELTHÁZAS ÖSSZERÖFFENETÉNEK MINDEN EGYES RÉSZTVEVŐJÉT – a sleppjeikel együtt! – VASRA VERNÉK! VALAMENNYI FÖLBUJTÓT!
MINDAZOKAT, AKIK EZEKET AZ ÁLLAPOTOKAT ELŐIDÉZTÉK!
CSUKOTKÁRA MINDEGYIKKEL! ELEVEN JEGESMEDVE ELEDEL GYANÁNT! (Miután ÍGY – VAGY ÚGY, de bevallották bűneiket!)

Ha egy ostoba katona kezébe fegyvert adsz és azt mondod neki, hogy aki nem a mi jelképünket viseli az mind ellenség, akkor agyon fogja lőni. Orbán a vezénylő tábornok, aki a seregét (híveit) irányítja.
Mind 2 oldalt vannak hulyék.
Pl én Kommunista vagyok,de se Rákosira,se Polpotra nem vagyok buszke,sot a kommunizmus szégyenei.
A Fasiszták 90% agyhalott barom.A maradék 10% szélhámos pénzért Fasiszta.
A régi jó kaloda csodákra lenne képes….
Kiraknia a patkányokat kalodába a parlament elé azt akkor szabadon véleményezhet bárki.
Ez a kis bödön okozott akkora galibát? De legalább láthatjuk: idáig vezet a hülységcunami szinte korlátlan állami támogatása. Az egybitesek örömmel habzsolják az eléjük szórt moslékot, boldogan böfögik vissza, és ha kell, a legrosszabb esetben még kést is rántanak a védelmében.
Ez egy igazi, tőről metszett fidesz-szimpatizáns. Derék. Jó munka volt Szotyimanóéktól, csak így tovább a fényes jövőbe!