Biden gyengéden beszólt Merkelnek, a „magyar” rezsim miatt

Talán generációs okok, viszonylag idős kora miatt Biden szenvedélyessé válik, amikor a demokráciáról beszél. Gyengéd oldalvágással Merkelre és Emmanuel Marcon francia államfőre, az EU másik kulcsfontosságú vezetőjére arra figyelmeztetett, hogy a Nyugat inflexiós ponthoz érkezett az erőszakossá vált Kínával és a dacos Oroszországgal szemben folytatott értékvitájában. A demokrácia nem véletlenül, csak úgy megtörténik. Védeni kell, erősíteni kell, meg kell újítani – jelezte mi a baja azzal, ha európai uniós országok, amelyek demokráciák voltak, egyszer csak átalakulnak valami mássá, mint dr. Jekyll és mr. Hyde.
Szembesítés
Biden valójában szembesítette Merkelt azzal, hogy felhívta a figyelmet a szavak és a tettek összhangjának szükségességére. Trump nacionalizmusa ütközött a liberális elvekre épülő nemzetközi együttműködéssel, ám egyben arra is lehetőséget adott, hogy ha már az USA nem áll ki ezért, akkor az európai vezetők se tegyenek semmit a szokásos frázisok pufogtatásán túl. Az új amerikai elnök viszont szóvá teheti, hogy Merkel országa gazdasági érdekeit a nyugati világ alapértékei elé helyezi.
A feltűnés nélkül megszólított kancellár persze egyetértett azzal, hogy a Nyugatnak ki kell állnia alapértékei mellett a felemelkedő Kínával és a revizionista Oroszországgal szemben. Az egyrészt-másrészt jegyében azonban megjegyezte, hogy az USA és Európa időnként más nézőpontból látja a dolgokat. Az FT szakírója szerint ezzel arra célzott, hogy a németek kifogásolják a pekingi vezetés erőszakoskodását a Kínában élő kisebbségekkel és Hongkonggal szemben, amíg ez nem sérti a német vállalatok exportérdekeit. Támogatják az orosz rezsim elleni szankciókat, amennyiben ez nem jár az északi-tengeri közvetlen orosz-német gazvezeték-kapcsolat feladásával.
Hol a határ?
Ugyanez a helyzet a lengyel és a magyar rezsimmel. A két ország miniszterelnöke tavaly év végén vétóval fenyegetve majdnem megakadályozta a hétéves európai költségvetés és a helyreállítási alap elfogadását, ám Merkel az utolsó pillanatban kompromisszumot kötött velük a jogállamiság ügyében. Ez jókora haladékot adott a kormányaiknak arra, hogy továbbra is fittyet hányjanak a jog uralmára, miközben EU-s támogatásokból finanszírozzák rendszereiket. A magukat Magyarországra bekvártélyozó német autógyártók viszont fellélegezhettek. Ezután a magyar miniszterelnök utasításait végrehajtó médiahatóság nekiesett az utolsó magyarországi liberális rádióadónak, a Klubrádiónak.
Biden persze rá fog kényszerülni, hogy rossz ízű alkukat kössön kulturálatlanul viselkedő politikusokkal. A Nyugat továbbra is együtt fog működni Kínával és Oroszországgal, még ha ezek tovább folytatják is a demokrácia minden maradékának kipurgálását rendszereikből. Az EU azonban értékközösségként, meghatározott normákat betartó államok szervezeteként definiálja magát. Hazugság lenne tagadni, hogy ezeket az alapokat gazdasági haszonért cserébe megsértik. A virtuális biztonságpolitikai konferencián azonban az FT cikkírója szerint nem Joe Biden volt, aki ehhez a csereberéhez cinikusan viszonyult. (napi.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Egyik szemünk sír(hat), a másik nevet(het) a beindult „cicaharc” láttán. Az egyik szemünk sírhat a vén amerikai vezérhülye Kelet – ellenes ármánykodása miatt, a másik nevethet(ne) a kanzlerina fenekére paskolásért, amiért a vajdarendszert támogatja!
Valójában mindkét szemünk csak sírhat! A germán lotyó ősszel nyugdíjba megy, őt már nem érdekli semmi! Leigázásunkat véghezvitte. Helynöke továbbra is a torkunkon térdel, magabiztos dölyffel. Azt várnánk, hogy Döbrögitől a MÁSIK HÓDÍTÓ szabadítson meg minket?! A demokrácia legfőbb őrségével – a NATO latorszövetségével – a nyakunkon?!
Persze nem kizárt, hogy LESZ VALAMIFÉLE HATALMI VÁLTOZÁS ITT!
Az viszont kizárt, hogy nekünk – MAGYAROKNAK – AZ A FAJTA VÁLTOZÁS hasznunkra lehetne! Cseberből – vederbe lépnénk csak!
Ezért aztán csak zokogni van okunk!

A „kalandozó” magyarok 🙁 őket már valószínűleg elvesztettük és jó időbe és sok-sok csokba fog kerülni pótolni őket…..ha egyáltalán lehet 🙁
Az orbán rezsim egyik súlyos bűne a sok közül 🙁
https://infostart.hu/kulfold/2021/02/26/egy-nagyvarosnyi-magyar-ember-mar-beadta-a-letelepedesit-brit-foldon
https://kuruc.info/r/4/225062/