Akár az egyéni képviselői helyek kétharmadát is viheti az ellenzék 2022-ben

Persze ehhez jól felépített kampány és az eddigieknél is több közös jelölt kell.
A Republikon Intézet legújabb tanulmányában a baloldali összefogás jövő évi esélyeit vizsgálta. Ebben a Fidesz-KDNP jelöltjeinek 2018-ban elért eredményeit vetették össze az ellenzéki jelöltek aggregált eredményével, figyelembe véve a 2019-es önkormányzati választások eredményét is. Megjegyzik, az akkori jelöltek eredményeit nem lehet minden kritika nélkül összeadni, azonban az adatokból jól felmérhetők az erőviszonyok. Eszerint a választási győzelemhez az ellenzéknek a korábbinál jóval több egyéni választókerületet kell vinnie, ennek előfeltétele, hogy az ellenzék közös jelölteket állítson.
Az elemzés során a Republikon 72 olyan egyéni választókerületet azonosított, ahol egy idejében elkezdett, jól felépített kampánnyal győzhetnek az ellenzéki jelöltek. A 2018-as választási eredményekhez képest ugyanis maga az ellenzéki együttműködés ténye, továbbá az előválasztás által generált érdeklődés, a választói mozgósítás, valamint a Fidesz-KDNP kormányzásával szembeni elégedetlenség is okozhat trendfordulókat 2022-re.
A kutatásban kitérnek arra is, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon megfigyelhető az a tapasztalat, miszerint a nagyvárosok politikai hangulata a vonzáskörzetet, például a főváros agglomerációját is befolyásolhatja. Így az ellenzéknek 9 olyan körzete is van, ahol érdemes erre figyelnie – olvasható a megállapítások között. (Népszava)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „Akár az egyéni képviselői helyek kétharmadát is viheti az ellenzék 2022-ben”
-Amennyiben az utolsó dagonyázónapon a horda és az ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG éberségét sikerül kijátszaniuk, és haza tudják lopni a székeket.

