„Tehetség és szorgalom…” bővebben

"/>

Tehetség és szorgalom…

Kilenc hónappal indulása után már Porschét szerzett be Zselés feleségének cége

2019 nyarán szállt be a belsőépítészeti bizniszbe Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége, Szijjártó-Nagy Szilvia, és repülőrajtot is vett cégével, az Interior Design Kft.-vel. A cég honlapja még most sem működik és az interneten sem találtunk semmilyen referenciát, az üzlet mégis beindult: mint megírtuk, alig több mint fél év alatt 229 millió forint árbevételt és bő 70 millió forintos nyereséget ért el, amit osztalékként szinte teljes egészében ki is vett a miniszter felesége.

A tavalyi év eredményeiről még nincsenek hivatalos adatok, hiszen a cégeknek a forgalmukról és a nyereségükről a beszámolót május végéig kell benyújtaniuk, de a jelek szerint jól indult az Interior Design 2020-as éve is: a Magyar Országos Közjegyzői Kamara hitelbiztosítéki nyilvántartása szerint 2020 februárja óta lízingel egy Porsche Cayenne típusú gépkocsit. Hogy a közepes méretű luxus crossover terepjáró értéke pontosan mennyi, az a nyilvántartásból nem derül ki, csak annyi látszik, hogy a Porsche Bank Hungaria Zrt. 16 millió forintos jelzálogot jegyeztetett be a járműre.

A Vin-Info nevű, alvázszám-ellenőrző oldal szerint a szóban forgó Porschét 2019-ben, míg az AutoDNA nevű ugyanilyen oldal szerint 2009-ben gyártották. Utóbbi azonban kevéssé valószínű, hiszen a bank 16 milliós lízingkölcsöne jelentősen több egy 11 éves használt modell áránál.

A Porsche Cayenne a Vezess.hu cikke szerint maga a megtestesült sportosság, ennek azonban megkérik az árát. Összehasonlításuk alapján a prémium SUV-kategóriában messze ez a modell a legdrágább, maga mögött hagyva az Audi Q7-est, a BMW X5-öst és a Mercedes GLE-t is. Bár nem valószínű, hogy ez eltántorítja a Porsche-vásárlókat, de az autó a gyári alapfelszerelése a legszükségesebb tételekre korlátozódik, az extrákért pedig a Porsche kéri a legnagyobb felárat a felsorolt konkurensek közül. A Cayenne ezzel együtt is igazi sikermodell, noha a felső kategóriás életérzésért egy lakás árát is elkérik: a 24.hu által megkérdezett szakértő szerint egy 2019-es modell ára a felszereltségtől és a kiviteltől függően 38-40 millió forint körül mozog. Ha pedig a legújabb, GTS verzióról van szó, még jobban zsebbe kellett nyúlnia a kezdő vállalkozásnak: ennek bruttó magyarországi alapára regisztrációs adó nélkül 121 757 eurótól, a lágyabb, nőiesebb Coupé változat ára pedig 126 456 eurótól startol. A GTS-t a Vezess.hu is tesztelte, itt nézheti meg, mire jutottak.

Szerettük volna megtudni, hogy az induló vállalkozás milyen megfontolásból döntött a luxusjármű mellett, milyen munkákat nyert el eddig, illetve a megrendelők hogyan találják meg az Interior Design Kft.-t, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak megkeresésünkre…                            (Forrás: 24.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Nem válaszoltak a megkeresésre, hiszen nem érnek ők rá ilyesmikre! A munkába vannak temetkezve. Ki kell ám termelni a járgány törlesztőjét! Meg a fenntartási költségeit is! Ráadásul ilyen vészterhes, RAGÁLYIDŐSZAKBAN!

“Tehetség és szorgalom…” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Mégsem mehet ki Suzuki Vitarával az OE-LEM lajstromjelű luxus businessjethez, ami elrepíti a horvát üdülővárosba ahol horgonyozik a Lady Milliárd luxusjacht.

    1. Mondjuk a businessjethez és jachthoz sokkal inkább Bentley Bentayga, Rolls-Royce Cullinan vagy Maybach GLS 600 dukál.

        1. Ez a Porsche Cayenne különösen népszerű Kelet-Európában az újgazdagok körében. Azt hiszik, hogy menőnek tűnnek a volánjuk mögött ülve, pedig csak úgy árad belőlük a proliság. Ez az autó bűn ronda, csak igénytelen költenek rá több tízmilliót.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com