Megkezdődödött a tömeges üzletkinyitások miatt szervezett tüntetés a Hősök Terén
A telex.hu tudósítója szerint nagyjából háromszázan jelentek meg a Hősök terén vasárnap délben.
Magyarországon most a Tömeges Üzletnyitás Facebook-mozgalom és a Le az Adók 75%-ával Párt kezdte követelni a korlátozások lazítását. Vasárnapra és hétfőre két eseményt is meghirdettek: vasárnap délben a Hősök terén tüntetést tartanak, ami elvileg hétfőn is folytatódik, emellett hétfőn egyfajta polgári engedetlenség keretében kinyithatják a helyeiket a csatlakozó vendéglátósok – írja a Telex.
Utóbbira már több országban volt példa az elmúlt hetekben, Lengyelországban és Olaszországban is népszerűek voltak a demonstratív üzletnyitások.
A dolognak ugyanakkor van egy kis szépséghibája: mind gyülekezni, mind engedély nélkül kinyitni jogszabályba ütközik, így aki csatlakozik a fenti kezdeményezésekhez, az büntetésre számíthat. A rendőrség korábban közleményekben jelezte, hogy a Hősök terére hirdetett eseményre ne menjen ki senki, vasárnap délelőtt a Facebookon 12,3 ezren áll az érdeklődők száma, 3,6 ezren pedig azt jelezték vissza, hogy ott lesznek. (propeller)
Bal-Rad komm: „…mind gyülekezni, mind engedély nélkül kinyitni jogszabályba ütközik, így aki csatlakozik a fenti kezdeményezésekhez, az büntetésre számíthat…”
AZ ÉHENDÖGLÉS NEM JOGELLENES! TŰRNI, HALLGATNI JOGKÖVETŐ MAGATARTÁS!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

ha mindenki csatlakozik ki lessz megbuntetve ?
meg kell vedini a szabadsagunkat kulönben
total rabszolgak leszunk ,teljesen kisemmizve.
minden generacionak kikellet vivni az ugymond szabadsagot ha lehet
ezt szabadsagnak nevezni , de ez utan meg szarablessz ha nem emeljuk föl a seggunket.
https://www.friatider.se/great-reset-maktelitens-projekt-att-starta-om-varlden
A Madách téri Központnak nincs joga nyitva lenni, csak a miniszterelnök kötélbarátjának a tulajdonában álló Las Vegas Casino-nak? Az IKEA éttermében lehet svéd húsgombócot falni, egy magyar családi vállalkozásnál meg tilos túrógombócot? Húzzon a halál faszára az ilyen kormány, amelyik csak a nemzeti és a nemzetközi nagytőkét képviseli!
Frekventálthelyen lévo jo parkolás.
Vendéglátoi egységeket 5% -kon fervásárolnánk.
https://www.youtube.com/watch?v=BFyLJH36kgw
Azért érdekes, hogy a tüntetőket simán lebaloldalizták, holott képviselve volt az MHM is. Ej, mintha Eжедневно дерьмо jóslata a párttal kapcsolatban valahogy nem akarna teljesülni!
A propaganda pedig nagyon igyekszik, hogy rákenje az egész oltásellenes hülyítést az ellenfelekre, „baloldal” címkével, holott… 🙂
Csak nehogy úgy járjanak ezzel is, mint a jó és rossz buzikkal! Vagy a fideszes oltásellenes az jó oltásellenes lesz? Konkrétan ismerek is ilyet. Azért mára már megváltozott a véleménye, de előtte akár a Gődény-féle csődületre is kimehetett volna.
Persze nem kell rögtön az oltásellenesek között keresgélni, a járvány veszélyeit elsikálók/leszarók között rengeteg fideszes akadna.