A fasizmus és az antifasiszta harc elemzése…

…a Komintern IV. kongresszusán
(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)
4
A kongresszuson „A tőke támadása” című napirendi pont vitájában, de más napirendi pontok tárgyalásakor is felmerült a fasizmus értékelése. Többnyire azonban csupán néhány szavas megjegyzésekről volt szó. Közülük különösen érdekes Zetkin és Lozovszkij véleménye. Megfigyelhető, hogy a fasizmussal kapcsolatos állásfoglalásuk ebben az időben még nem volt olyan differenciált, mint néhány hónappal később. Zetkin például (aki egyébként a nők körében végzendő munkáról tartott referátumot) elsősorban azt hangsúlyozta, hogy mivel a burzsoázia letért a törvényes útról, ellene csak hasonló módszerekkel, az erőszak fegyverével lehet küzdeni. Lozovszkij a szakszervezeti mozgalomról tartott beszámolójában azon a véleményen volt, hogy a fasizmus nem más, mint preventív („vorbeugende”) ellenforradalom, amelynek segítségével a burzsoázia igyekszik megakadályozni a forradalom kibontakozását.⁴⁷ – Protokoll IV. 736., 450. old.*

Hasonlóan leegyszerűsített fasizmus-megítéléssel találkozhatunk Trockij beszédében is, amelyet az oroszországi forradalom öt évével foglalkozó napirend kapcsán tartott. Véleménye szerint a fasizmus nem más, mint „tökéletes ellenforradalom”, amelyet „a forradalom fiaskója” idézett elő.⁴⁸ – Ugyanott, 269-270. old.*

Zetkin és Lozovszkij megjegyzései elsősorban azért érdekesek, mert itt a Komintern olyan kiemelkedő személyiségeinek első megnyilatkozásairól van szó, akik később jelentős szerepet töltöttek be mind a fasizmussal kapcsolatos elemzések, mind pedig az antifasiszta harc gyakorlatának kidolgozásában. Trockij fejtegetése azért érdemel figyelmet, mert kongresszusi beszédében ugyanabból a megállapításból indul ki, mint a húszas évek fordulóján publikált munkáiban. Ezek az írások pedig napjainkban is hatnak a fasizmussal foglalkozó irodalomra.⁴⁹

⁴⁹ Trockijnak ezt a felfogását, valamint „bonapartizmus”-elméletét későbbi munkái alapján elemzően bírálja Nicos Poulantzas „Faschismus und Diktatur” című könyvében. (Trikont. München 1973. 63-64., 81-82., 163-164. old.) Abban viszont téved, hogy Trockij nézetei lényegében megegyeztek a Kominternnek 1922-1924-ben kidolgozott irányvonalával.*

A fasizmussal foglalkozó számos megjegyzés közül még érdemes felhívni a figyelmet a holland Ravesteyn, a német Edwin Hoernle és a svájci Welti felszólalásában található utalásokra.

Ravesteyn, a keleti kérdéssel foglalkozó napirend egyik előadója hangsúlyozta: az olaszországi fasizmus agresszív jellegű, a Balkánon és az egész Közel-Keleten háborúval fenyeget. A háborút és a fasizmust ilyen szorosan mások még nem kapcsolták össze a kongresszuson. A fasizmusban egyébként Ravesteyn az „imperialista eszmék” új formában való jelentkezését tartotta a legfontosabbnak – és nem csupán Olaszország, hanem a különböző országok fasiszta szervezeteinek esetében is.⁵⁰ – Protokoll IV. 575-576. old.*

Hoernle – akit a kongresszuson a KIVB tagjává, az Elnökség póttagjává választottak – a tőke támadásának egyes problémáit és az ezzel kapcsolatos németországi tapasztalatokat fejtegette. Hangsúlyozta a fasizmus nemzetközi jellegét. Ő volt az első, aki ilyen Komintern-fórumon a németországi fasiszta szervezetekkel, kialakulásukkal és jellemzésükkel foglalkozott. E szervezeteket három típusra osztotta. Először is a déli vagy „bajor típusú” szervezetekre, amelyeknek tömegbázisát – mint mondotta – „a kispolgárság és a középparasztság széles rétegei alkotják”. Az ezen a területen szervezkedő fasiszta mozgalom megítélése szempontjából fontosnak vélte, hogy e szervezetek biztosítják „a szélsőséges monarchista ellenforradalom kapcsolatát e széles, önmagukban demokratikus rétegekkel”. Másodszor az északi szervezeteket említette, ahol a sárga szakszervezetekbe tömörített falusi munkavállalókat tekintette a fasizmus tömegbázisának. Harmadik csoportként a „frontharcosok jól szervezett illegális alakulatait” különböztette meg. Végül rámutatott arra, hogy „akárcsak Olaszországban, az egész mozgalmat a deklasszálódott értelmiségiek vezetik”.

Hoernle beszédének az antifasiszta harc módszereivel, így a munkások védelmi osztagainak megszervezésével foglalkozó részéből az is kitűnik, hogy ő a korábbi felszólalóknál – például Zetkinnél – fontosabbnak tekintette a fasizmus elleni harc elkülönítését a tőke támadása elleni küzdelmen belül. Igen lényeges szempontra hívja fel a figyelmet. A kommunista pártnak „abban a pillanatban kell napirendre tűznie a proletár önvédelem kérdését, amikor a veszély a széles tömegek számára is láthatóvá válik – mondotta. – Nem szabad előzetes okoskodással korábban megkísérelni mesterséges védelmi szervezetek létrehozását. De abban a pillanatban, amikor a veszély a tömegek számára szemmel látható és érzékelhető [Kiemelés tőlem. – Sz. G.], előtérbe kell helyezni a proletár védelem követelését.”⁵¹ – Ugyanott, 386. old.* Hoernle nem mondta ki nyíltan, miért tartja ezt fontosnak, mi az, amitől óvja a pártot. Mivel azonban Hoernle egyike volt azoknak, akik nem csupán helyeselték, hanem meg is értették a munkásegységfront lényegét, figyelmeztetése nyilvánvalóan azoknak szól, akik a fegyveres harc megkezdését ítélték elsődlegesnek. Az olaszországi események egyik tanulsága ugyanis éppen az volt, hogy a kommunisták teendőit nem szabad leegyszerűsíteni a fegyveres ellenállásra. A feladat ennél bonyolultabb: olyan ideológiai és politikai irányvonalra van szükség, amely meggátolja a fasizmus eszmei és politikai térnyerését. Propagandát kell folytatni „a hadseregben, az ellenforradalmi szervezetekben stb.”, és a fegyveres harc eszközéhez csak akkor szabad nyúlni, ha azzal már a széles néptömegek is egyetértenek.⁵² – Ugyanott.*

A svájci Welti, aki Radek zárszavát követően delegációjának egyik határozati javaslatát ismertette, Hoernlénél is konkrétabban fogalmazott. Abból indult ki, hogy „a IV. kongresszusnak a puszta leírások és prognózisok helyett, a kiélezett offenzíva időszakában, erőteljes irányvonalat kell megjelölnie. A fasizmus győzelme Olaszországban, a németországi és a csehszlovákiai helyzet alakulása ezt sürgetően megköveteli.” A tennivalókkal kapcsolatban a következőket mondotta: „Nem tudom elképzelni, hogy ebben a helyzetben a IV. kongresszus ne foglalna állást ezzel kapcsolatban, hogy ne követelné meg legalább a nyugat- és közép-európai pártoktól: a proletár egységfront alapján összehangolt fellépésükkel, parlamentáris és parlamenten kívüli eszközökkel emeljenek gátat a fasizmus elé, adjanak meg minden lehetséges segítséget az olasz proletariátus és különösen az Olasz Kommunista Párt harcához.”⁵³ – Ugyanott, 402. old.* Befejezésül javasolta, hogy jelöljenek ki egy bizottságot, amely a fasizmussal és az antifasiszta harccal kapcsolatos kérdéseket megvizsgálja és a KIVB elé határozati javaslatot terjeszt.

A kongresszus utolsó napján, december 5-én elfogadták a 14 témakört tartalmazó taktikai téziseket. „A nemzetközi fasizmus” című rész a határozat 5. pontja volt, és egyaránt tartalmazta Zinovjevnek a VB-beszámolóban kifejtett nézeteit, Radek és Bordiga főbb gondolatait.

A határozat első részében a fasizmus általános jellemzése található, főleg Zinovjev, de részben Bordiga megfogalmazásai alapján is, meglehetősen leegyszerűsítve. Lényege, hogy a fasizmus nemzetközi ellenforradalom a munkásosztállyal szemben. Mindamellett a fasizmus általános jellemzésénél egy fontos megállapítás kapcsolódik a befejező szakaszhoz: „Ugyanakkor a fehérgárdák nyílt uralma a polgári demokrácia alapjai ellen is irányul.”⁵⁴ – KIVD 149. old.* Ez a mondat azt is érzékelteti, amire Radek határozottan, Zinovjev pedig jelzésszerűen utalt, hogy ti. a fasizmus nem egyszerűen a munkásság és a burzsoázia ellentéteinek terméke, hanem megerősítéséhez a burzsoázián belül feszülő ellentétek is hozzájárultak. A fasizmus nem az egyesült ellenforradalmat, hanem a burzsoázia legreakciósabb rétegeit képviseli.

A határozat második része az olasz fasizmussal foglalkozik. „Az olasz fasizmusnak – a »klasszikus« fasizmusnak, amely most egy időre az egész országot meghódította – az a jellemző vonása, hogy nemcsak szűkebb, állig felfegyverzett ellenforradalmi harci szervezeteket alakít, hanem arra is kísérletet tesz, hogy szociális demagógiával tömegbázist teremtsen a parasztság, a kispolgárság, sőt a munkásság bizonyos részében is. Ebben a törekvésében reakciós céljai érdekében ügyesen kihasználja azt a csalódást, amelyet az úgynevezett demokrácia váltott ki.”⁵⁵

⁵⁵ Az idézet második fele („Ebben a törekvésében… ”) a módosítások során került a határozatba. A szerkesztő bizottság nevében e kiegészítést javasló Hoernle nem indokolta meg a betoldás szükségességét, mint ahogy azt más esetekben tette. A szövegösszefüggésből azonban kiderül, hogy itt is a fasizmus és a polgári demokrácia különbségének érzékeltetéséről van szó. (Protokoll IV. 960. old.)*

Az antifasiszta harc feladatait csak röviden és elvileg határozta meg a dokumentum: „A kommunista pártoknak az a legfontosabb feladatuk, hogy megszervezzék az ellenállást a nemzetközi fasizmussal szemben, hogy az egész munkásság élére álljanak a fasiszta bandák elleni harcban, és ezen a téren is a legerélyesebben érvényesítsék az egységfront taktikáját; s itt feltétlenül szükség van az illegális szervezetek módszereire.”

A határozat utolsó bekezdésének első mondatát sokszor idézték és elmarasztalták. Egyértelműen Bordiga, illetve az olasz delegáció többségének a véleményét tükrözi: „Az esztelen fasiszta szervezkedés azonban egyúttal a burzsoázia utolsó kártyája a játékban.”⁵⁶

⁵⁶ KIVD 149. old. – Ehhez hasonló koncepció olvasható Togliatti korábbi jelentésében, ahol a fasizmust többek között mint „az olasz állam és társadalom válságának utolsó aspektusát” jellemzi. (Palmiro Togliatti: Opere. I. köt. 434. old.)*

Ezt a téves megállapítást a kongresszus utáni elemzőmunka eredményeképp sikerült helyesbíteni. Elsősorban az olasz fasizmus fejlődésének további elemzésére támaszkodva, másodsorban a mindennapok gyakorlatának hatására. Joggal merül fel ugyanakkor a kérdés: vajon a fasizmus olaszországi jelentkezésének ezen első periódusát figyelembe véve le lehetett-e már vonni olyan egyértelmű következtetést, hogy a fasizmus veresége után a burzsoázia továbbra is fenntarthatja osztályuralmát?

A Komintern IV. kongresszusa olyan történelmi pillanatban vizsgálta a fasizmust, amikor az európai terrorista rendszerek – köztük az olasz- még nem fejlődtek totális diktatúrává. Ennek ellenére a referátumokban és a viták során elhangzott egyes elemzésekben már felvetették az ilyen típusú rendszerek térhódításának lehetőségét. Felismerték azokat a jegyeket, amelyek az egyes országokban, különösen Olaszországban és Németországban, e fejlődés irányába mutattak. Mussolini hatalomra jutásának pillanatában már sikerült meghatározni a fasizmus osztályjellegén kívül azokat a sajátos vonásokat is, amelyek eltérnek a tőke támadásának általános jegyeitől. Rámutattak először is arra, hogy nem az egyesült reakciónak, hanem az uralkodó osztályok legreakciósabb csoportjainak diktatúrájáról van szó. Ez a diktatúra pedig a hagyományos burzsoá uralomhoz képest a terror intézményesítésével kedvezőtlenebb körülményeket teremt a munkásosztály osztályharcához és általában az emberi társadalom fejlődéséhez. A fasizmus másik sajátos vonását abban látták, hogy az uralkodó osztályok legreakciósabb csoportjai érdekeik képviseletére tömegmozgalmat tudtak felvonultatni.

Az antifasiszta harc lehetőségeinek felvázolásakor a felszólalók a kongresszust megelőző elemzésekre és gyakorlati tapasztalatokra támaszkodtak. Hangsúlyozták, hogy a munkásosztálynak és szervezeteinek létérdeke a fasizmus elleni fellépés, és e harcban a munkásság számíthat más dolgozó rétegek támogatására is. Elengedhetetlen előfeltételnek tekintették, hogy a kommunista mozgalom vállalja az antifasiszta összefogás szervezését és vezetését, az egységfront-taktika és a munkáskormány jelszavával lépjen fel valamennyi dolgozó réteg érdekeinek védelmében. Szükségesnek tartották az antifasiszta harc fegyveres formáinak szervezését is, ám a legfontosabbnak a legális lehetőségek kihasználását tekintették.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!