Felszólítást küldött a magyar parlamentnek az Európa Tanács
Az Európa Tanács arra szólítja fel a magyar Országgyűlést, hogy halassza el a magyar kormány által múlt pénteken előterjesztett törvényjavaslat-tervezetekről szóló szavazását, elfogadásuk ugyanis messzemenően káros lenne az emberi jogok magyarországi helyzetére – jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.

Dunja Mijatovic közleményében kiemelte, az összetett jogszabálycsomagban szereplő, előzetes egyeztetés nélkül benyújtott, az igazságszolgáltatás működését, a választási törvényt, a nemzeti emberi jogi struktúrákat, a közpénzek ellenőrzését és a szexuális kisebbségeket érintő javaslatok elfogadásuk esetén alááshatják a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat Magyarországon.
Kijelentette: noha a tagállamoknak van némi mérlegelési jogkörük arra, hogy saját belátásuk szerint alakítsák nemzeti emberi jogi struktúrájukat, elengedhetetlen, hogy ennek során tiszteletben tartsák a nemzetközileg elfogadott alapelveket, különösen az érintett testületek függetlenségének és hatékonyságának biztosítását és tiszteletben tartását.
Az emberi jogi biztos véleménye szerint a magyar kormány által javasolt törvénymódosítások némelyike az igazságszolgáltatás „elmúlt évtizedben már megkopott” függetlenségét áshatja alá, továbbá különös aggodalmakat vet fel a Kúria elnöke hatáskörének kiszélesítésére irányuló javaslat is. Szintén aggasztónak nevezte a szexuális kisebbségek „megbélyegzésének fokozódását”, valamint – mint mondta – jogaiknak a méltóságukat is érintő „manipulálását” politikai haszonszerzés céljából.
Leszögezte: amint arra az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság is rámutatott, ilyen nagy horderejű jogalkotási javaslatokat, különösen alkotmánymódosítást nem szabad elfogadni rendkívüli állapot idején. Az előkészítésüket biztosító demokratikus párbeszéd lehetőségei ugyanis korlátozottak ilyen időszakban – mondta.
Mijatovic végezetül arra szólította fel a magyar parlamentet, hogy halassza el a szavazást a rendkívüli állapot feloldása utáni időszakra. Azt megelőzően pedig folytasson széles körű konzultációkat a változások hatását elsőként megérző magyar nyilvánossággal, valamint egyeztessen a Velencei Bizottsággal az emberi jogok betartása érdekében. (atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…folytasson széles körű konzultációkat a változások hatását elsőként megérző magyar nyilvánossággal…”
-EZ MÁR MEGTÖRTÉNT Dunnyuska drága! A vajda beretválkozás közben, a tükörben megjelent képmásával megkonzultálta a dolgot, azt jóváhagyta, és parancsba adta a végrehajtását. Mamelukjai pedig lelkesen kivitelezik! A RENDSZER olajozottan műxik!
Dunnyuska drága! Már elég régóta bizonyosság, hogy a rákbetegség CSAK vajákoskodással, ráolvasással nem gyógyítható! Hinni persze lehet benne, de az csak ön – és betegámítás! PÓTCSELEKVÉS! A beteg elleni bűn!
EBBEN PEDIG OROSZLÁNRÉSZE VAN AZ EU – NAK, ÉS VALAMENNYI CSATOLT SZERVÉNEK!

Dunnyuska drága!Az Európa Tanács felszólítása a magyar parlamenthez olyan mint a falrahányt borsó.Még nagyon kevés a tapasztalata a „magyar kormány” működéséről…vagy túl naiv…
….”falra hányt borsó”…egyetlen erénye az,hogy ez az egyetlen alkoholtartalmú zöldség!
Dunnyához egye kérdésem van. Néni tetszik lenni, vagy abból a másik 70 egynéhány identitásból valamelyik, amit a gender tudományok kiválóságai felfedeztek? A fotó alapján nem tudom eldönteni.
Hülyét kérdezett Zero,nem látja hogy micsoda nő, ez a férfi!
Dunnyuska meg a többi hol volt az „alkotmány”tákolásakor?
Vagy az rendben volt csal ez b@ssza csőrikéjét,hogy bele vették a papa,mama meghatározást is.?!
Gondolom, hogy most az a 133 bátor ember gondolkodóba esett!