Negyedik hónapja romlik a háztartások hangulata
A GKI konjunktúraindexe októberben – két hónapos, hibahatáron belüli csökkenés után – kissé emelkedni tudott, de így sem érte el júliusi szintjét. A GKI Gazdaságkutató által az EU támogatásával készített felmérés szerint az októberi javulás az üzleti várakozások kedvezőbbé válásának eredménye, itt két hónapnyi stagnálást követett szerény emelkedés.
A fogyasztói várakozások viszont negyedik hónapja romlanak. Végeredményben a GKI konjunktúraindexe áprilisi esésének szinte pontosan a felét dolgozta le októberre.
Az üzleti szférában elsősorban az ipari várakozások javultak, de kedvezőbb lett a kereskedelmi vállalkozások véleménye is. Az építőipari és főleg a szolgáltató cégek viszont kissé pesszimistábbak lettek.

Az iparban ugyan az elmúlt időszaki termelés megítélése kissé romlott, a termelési várakozások és a rendelésállomány – beleértve az exportrendeléseket is – megítélése viszont sokat javult. A növekedés fő akadálya továbbra is a kereslethiány.
Az építőipari bizalmi index június óta egy rendkívül szűk sávban mozgott. Októberben a magasépítők kilátásai javultak, de a mélyépítőké romlottak. Az előző háromhavi termelés megítélése nem változott, a rendelésállományoké kissé romlott.
A kereskedelmi bizalmi index értéke a július-októberi időszakban egy szűk sávban ingadozott, októberben éppen enyhén nőtt. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése októberben javult, míg a rendelések várható alakulásáé kissé romlott.
A szolgáltatói bizalmi index októberben harmadik egymást követő hónapja csökkent a COVID-válságot követő kilábalás júliusi csúcspontja után. Októberben egyaránt rosszabb lett az általános üzletmenet, az elmúlt időszaki és a várható forgalom megítélése, mint szeptemberben.
Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága októberben erősödött, s a létszám növelését tervező cégek aránya beérte a létszám csökkentésével kalkulálókét. A javulás a kereskedelmi és szolgáltató cégeknek köszönhető. A lakosság körében viszont tovább erősödött a munkanélküliségtől való félelem. Az áremelési törekvés az iparban és az építőiparban gyengült, a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban erősödött, miként a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság jövőjének megítélése az üzleti szférában októberben összességében javult, ami az ipari és kereskedelmi cégek kissé erősebb optimizmusának köszönhető. A legborúlátóbbak az építőipari cégek. A lakosság is pesszimistább lett.
Az emberek októberben saját pénzügyi helyzetük alakulását a szeptemberinél rosszabbnak, megtakarítási képességüket viszont kissé jobbnak érezték.
(portfolio)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Erősödik „…a fogyasztók inflációs várakozása is…”
-Márpedig a FOGYASZTÓK AZOK MI VAGYUNK! A ‘zemberek! Akik „…októberben saját pénzügyi helyzetük alakulását a szeptemberinél rosszabbnak, megtakarítási képességüket viszont kissé jobbnak érezték.”
-Biztosan így is van! Kevesebb bevételből többet tudunk megtakarítani! Legalábbis úgy érezzük.
Föltaláltuk a fából a vaskarikát!
IGAZAT MONDOTT DÖBRÖGI, AMIKOR AZT ÁLLÍTOTTA: „A MAGYAROK HÁTÁN FÁT LEHET HASOGATNI!”

Realista
2020-10-26 – 09:12
Nem, mintha neked, meg a propaganda kormányzásnak lehetne hinni:
„A január-augusztusi időszakban 78 649 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, ami éves összevetésben 25 százalékos csökkenés.”
forrás:
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/gepjarmu-ujauto-szemelyauto-eladas.712709.html
” A sok vetítés, hazudozás keményen fog visszaütni azokra akik terjesztik, főleg azok lesznek a legnagyobb vesztesek, akik tudják nem egészen így van, és mégis kényszeresen bizonygatják, hogy ez a tuti.”
Ebben én is bízok, hogy így lesz, de nem azok fognak a szőnyeg szélén állni, akikre Te gondolsz…
Tévedés, nem négy hónapja romlik a háztartások hangulata, hanem 31. éve ! Micsoda különbség .
Már olyan szintű a társadalmi leépülések nagysága, amit nem lehet ” szépség tapasszal ” eltűntet-
ni. Néhány konkrétum: az ipari csökkenés oka a kereslethiány ! … állapítják meg a GKI szakava-
tott elemzői. …A kereslethiány úgy csökken, hogy a hitelfelvevők száma folyamatosan nő !
… A kereslethiány sújtja a mezőgazdaságot, a szolgáltatást, szinte a gazdaság valamennyi alága-
zatát . Közben ” kúszva-osonva ” növekednek a fogyasztói árak , inflálódik a forint, olyanról hogy
vásárlói kosár, már évek óta nem mernek statisztikákat készíteni .
…Fedezetlenül nyomják a forintot, emelik a béreket ( elsősorban az improduktív területeken)
mintha nem ismernék az „ár-bér spirál ” társadalmi hatásait .
…. Mindennek az oka : a Covid-19 járvány ?! Csak annyiban, amennyiben kidomborítja a rend-
szerben meglévő gyógyíthatatlan betegségeket . Aki teheti menekül a süllyedő hajóról, főképpen
a közép-generáció , akik munkájukkal a nyugati országok újratermelési folyamatát erősítik .
Másodlagosan a saját háztartásuk fizetőképes keresletét javítják ! Mert csak ilyen áron lehet
a devizahitelnek hazudott hitel részleteit fizetni . Különben törvényesített rablással , elárverezik
a lakást ! … Sajnos egyre többen maradnak véglegesen a nyugati civilizációban .
hábé
2020-10-26 – 17:36
Szerintem fedezetlenül nem nyomhatnak Forintot.
A Forintnyomtatás fedezetét a hitelfelvételek jelentik. Úgy működik (ha igaz), hogy felveszünk pl. 1000 $ hitelt, de nem kapunk Dolcsit, hanem nyomhatunk azzal egyenértékű Ft-ot. (?)