Moszkva, 2020. október 24. szombat (MB)
A nemzetközi pénzügyi rendszerben végbemenő módosulások jeleként Kína után Oroszország is kísérletezik a digitális nemzeti valuta meghonosításával – adta tudtul a Magyar Békekör az orosz nemzeti bank elnökének pénteki bejelentése alapján.
„A digitális rubel kísérleti bevezetése 2021 végén lehetséges” – mondta Elvira Nabjullina.
A digitális rubelt nem a készpénzes és a nem készpénzes fizető eszköz helyett akarják bevezetni, hanem mellettük, harmadik elszámolási eszközként.
Az állampolgár és az üzleti világ maga dönti majd el, hogy mikor melyik fizetőeszközt válassza, melyik előnyösebb neki. A digitális rubel mindenkinek a rendelkezésére áll majd az állampolgártól a vállalkozókon át az államig, és az eddiginél gyorsabb és biztonságosabb fizetést tesz majd lehetővé – mondta Nabjullina.
Kína egyes körzeteiben már hónapok óta tesztelik az úgynevezett kriptojüant (digitális jüant). Ha beválik, nem kétséges, hogy kihatással lesz a nemzetközi pénzügyi rendszer egészére is, tekintettel Kína világpiaci súlyára – jegyezte meg a Békekör.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Nagyon rossz irányba mennek a dolgok. A készpénz megszüntetésével a szabadságunk egy újabb darabját veszik el tőlünk. A digitalizáció csak diktatórikus elemeket tartalmaz.
A hitelpénz, eddig is „elektronikusan teremtett ” pénz volt. A probléma gyökerei ott vannak, a-
mikor a pénzzel szemben nincs elegendő árú ! Ez világpiaci vagy nemzetgazdasági szinten egy-
aránt veszélyes folyamatokat (társadalmi + közgazdasági ) indít el. Az igaz, hogy a rubel vásárló-
értéke a világpiaci valutákhoz képest jelentősen romlott, de a belső piaci értéke mögött hatalmas
természeti kincsek állnak ! A világpiaci ” valuta kosarak ” mozgását ELSŐSORBAN tőzsdei speku-
lációk mozgatják, amelyek mögött a fináncoligarchia szűk csoportjai állnak ! Röviden: a hatalo-
mért folytatott geopolitikai játszmák egyike a pénz is . .. Sajnos ez a forintunkra is igaz , mivel
sem természeti kincsek , sem önálló nemzeti ipar és hatékony mezőgazdaság nincs mögötte !…