A Jugoszláv háború idején az Amerikaiak – meghálálandó, hogy innen támadhatták a szerbeket – megígérték, hogy az újjáépítésben magyar vállalatok is részt fognak venni. Persze valahogy mindig kimaradtunk a melóból, a szétbombázott Mosztári műemlék hidat is ők akarták helyreállítani. Csakhogy a környező iszapos mocsaras parton ottmaradt az összes technikájuk. Ekkor nagy kegyesen átadták a magyaroknak az építést. Csakhogy ott volt a sok teherautó, meg technika az iszapban. Ekkor jött a Magyar hadsereg – amelyik még a régi szovjet technikával volt felszerelve, kirángatták a fejlett technikát a kátyuból, és megépítettük a hidat.
Gyerekkoromban egyszer egy szintén orosz gyártmányú DT szürke lánctalpas-tolólapos traktor a helyi kubik gödrök betemetése közben fülkéig elsüllyedt, 5 (!) ilyen sárga szörnyeteget kötöttek egymás elé és úgy húzatták ki! Egyszer meg a helyi halastó bővítésekor süllyedt el fülkéig egy ilyen (a sofőr full részeg volt – haverom bátyja – és úgygondolta még egyszer belemegy a mederbe a gyaluval, csak hogy közben már átszakították a gátat a régi és az új tó között és a víz már megindult az új tóba 🙂 három másik ilyennel húzták ki, utána mindig odajártunk fürödni mert ott lett a legmélyebb a víz 🙂
A helyi TSZ-ben anno 10 ilyen volt, 5 sárga és 5 piros, állítólag háború esetére voltak hozzá plussz alkatrészek amiket beletéve még sokkal bivalyabbak lettek volna.
Ezeket tartom igazi terpjáróknak. Egyszerűek és elnyűhetetlenek, zéró elektronikával. A fogyasztás egy kicsit erős, kb. 100l/100km.
Na akkor ezt nézzétek!
https://www.youtube.com/watch?v=rgAHrMdbeG0
Jocó !
2020-08-14 – 17:12
Ez a kedvencem ! Meg a Vityáz-03 .
Mikor először láttam lementem hidba a végén .