A jelenlegi információk szerint a bejrúti kikötő egyik raktárában található 2750 tonna ammónium – nitrát is hozzájárult ahhoz a hatalmas robbanáshoz, amely miatt több mint 100 ember meghalt, négyezren pedig megsérültek, és a libanoni főváros épületeinek jelentős része megsérült.

Az Al Jazeera utánajárt, hogyan is kerülhetett ez az igen robbanásveszélyes anyag a kikötőbe. Ezek szerint 2013. szeptemberben egy moldovai zászló alatt közlekedő „Rhosus” nevű orosz teherhajó Grúziából vitte volna azt Mozambikba, amikor technikai problémák miatt kénytelen volt Bejrútban kikötni.
A libanoni hatóságok nem engedték továbbhaladni, végül a legénység elhagyta a hajót. A veszélyes rakományt egy hangárban helyezték el a bejrúti kikötőben. 2014 júniusában a vámhivatal akkori igazgatója sürgős levélben kért segítséget az ammónium – nitrát eltávolításához, majd ezt további öt levél követte. Ezekben három megoldási javaslatot is felvázoltak: exportálják a veszélyes cuccot, vagy adják oda a libanoni hadseregnek, vagy adják el egy robbantással foglalkozó libanoni magáncégnek.
Egy 2016 – os levél szerint a vámhivatal nem kapott semmilyen választ a kérésre, 2017 – ben pedig a vámhivatal új vezetője az ügyben eljáró bírót sürgette, hogy intézkedjen, felhívva a figyelmet arra, hogy az ammónium – nitrát veszélyt jelent a kikötőben dolgozókra.
De sajnos mint kiderült, nem csak azokra.
This video captures the terrifying moment a bride posing for photographs on her wedding day is rocked by the massive warehouse explosion in Beirut. https://t.co/67cHoGsNc4 pic.twitter.com/NVpCUogop7
— CBS News (@CBSNews) August 5, 2020
A görög Prototema újság híre szerint a Bejrút kikötőjében bekövetkezett robbanás vizsgálatának részeként a ciprusi biztonsági szolgálatok azokat az oroszokat keresik, akiktől elkobozták a veszedelmes rakományt. Ugyanakkor a ciprusi rendőrségnek nincs információja ilyen keresésről.
A Cyprus Timesnek nyilatkozott a ciprusi rendőrség szóvivője. „Nincs ilyen jellegű megkeresési információnk sem a libanoni hatóságoktól, sem más egyéb biztonsági szolgálatoktól” – mondta Christos Andreou az újságnak.
Az orosz Vészhelyzeti Minisztérium mentési műveletet indított Libanonban. Orosz mentők is segítséget nyújtanak a robbanás áldozatainak és a lehetséges túlélőknek a fölkutatásában. A csapatot és a felszereléseket öt repülőgép szállította a libanoni fővárosba.
Az orosz mentők csütörtök reggel egy mobil kórházat is telepítenek több műtőhelyiséggel a bejrútti Rafik Hariri stadionban.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!



Joreggelt Bejrutbol.
A Szakértok már ellemzik laborban a robbanás maradványait.
https://www.youtube.com/watch?v=WN6reXN2B08
Elnézve a robbanás terjedésisebeségét,és a pusztitás nyomait,
tipikus TAKTIKAI nukleális bomba robbant.
Elso ránézésre.
Várjuk ki a labor eredményeket.
Europa minden országa gondolkodjék el a Bejruti példán.
Akarnak ilyen kazár szomszédokat az Osztrákok akik majd felrobbantják Wienben Svehátot OMV tárolot? Vagy Horvátországban fognak robbantani? Románia felkészulhet,ha Iztrael betelepul Magyarországra Románia Bejrut sosára jut.
https://www.youtube.com/watch?v=toDA6rZdPfA
Mit kell tudni a kazárokrol?
1 A KAZÁROK NEM ZSIDOK ,A VÉRVONALBELI ZSIDOK A LIBANONIAK,ÉS A PALESZTINOK.
2 kAZÁROK A MAI GRUZIA TERULETÉROL SZÁRMAZUNAK
3 VALÁSUK CABBAL SZÁMISZTIKA ILLUMINATI CIONIZMUS
4 FEVETT NYELVUK jEWIS GERMÁN
5 KOZPONTJUK VATIKÁN VEZÉRUK FEKETE PÁPA P2 PÁHOLY
6 UJ LAKOHELYUK BUDAPEST
https://www.facebook.com/Gyurcsokriszta/videos/4818208091538315/
Jól látszik a videón, hogy egy kerti törpe esik a városra.
További szép napot mindenkinek.
lacii szerint:
2020-08-06 – 09:08
Minek raktok ilyen vackot föl ?
Kik Magyarországon az ismert kazárok?
Torockai Lászlo Tucsek Unokája
Tasnadi Péter Salamon unokája
Solyom Lászlo Kun Béla unokája
Nézzunk egy felvételt kazárt munka kozben Budapesten
https://www.youtube.com/watch?v=9ccv4OFCpP8
Konspirácio Lényege Mossad Budapest 2006 oszén.
Rozsa Florest Kazár eduárdo Mossad agancy kiszivárogtatja az osszodi beszédet.
Tucsek Laci Kazár Mossad agency felgyujtatja a MTV székházat
A Felfegyverzet Izraeli egységek,szarrá lovik a fegyvertelen Budapesti polgárokat 2006 okt 23án a deáktérnél.
https://www.youtube.com/watch?v=Xmg0qC906U8
Ezeknek mind van valami kötődésük a kommunistákhoz. Egyszerű, földi halandó be nem teheti a lábát a politikába. Simán átmentették a hatalmukat, csak annyi változás történt, hogy a szocializmust lecserélték vadkapitalizmusra, és ennek köszönhetően kurva nagy vagyonokra tettek szert. Kádár elvtárs már a ’80-as évek közepe táján az MSZMP kongresszusán megmondta, hogy ez lesz. Kevesek nagyon meg fognak gazdagodni, de a többségre nyomor és kilátástalanság vár. Ki fogják árusítani a nemzeti vagyont, a magyarok meg mehetnek alacsony bérért a nyugati tőkésekhez melózni. Jövőbe látott az öreg.
Oppauban is előtte gondosan letesztelték, hogy az adott műtrágyakeverék nem robbanékony, tehát nyugodtan lehet robbantással porítani. Persze az elméletnek van gyakorlata is:
https://en.wikipedia.org/wiki/Oppau_explosion
Kicsit több ammónium-nitrát egy helyen – és történelmi esemény…
Ezek a fáról lejött iskolakerülő majmok sohasem tanulnak!
Megkérdezték Trumpot, hogy miért támadásnak, és nem balesetnek nevezte a libanoni robbanás okát. Azt mondta a Fehér Ház újságíróinak: „-Úgy tűnik, hogy a robbanás alapján. Találkoztam néhány neves tábornokkal, akik úgy vélték, hogy az volt…. Úgy tűnik, hogy támadás volt. Igen, valamiféle bomba volt.”
A bejrúti robbanás 3.3-as magnitúdójú földrengést okozott, amely hagyományos robbanóanyaggal nem érhető el.
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/gov-of-beirut-half-the-city-is-destroyed-by-explosion-tuesday
https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1508/2015081622.jpg?w=644&h=429
https://www.youtube.com/watch?v=XUq281yMomA
Minél jobban szétesik az ország, sajnos annál gyakrabban fordulhatnak elő balesetek is. Nem kell feltétlenül kampós orrú zsidókat, ravasz jenkiket vagy burnuszos szaúdiakat elképzelni a dolgok mögött. Később valószínűleg tisztábban láthatunk. Az biztos, hogy a Hezbollah „állampótló” szerepe egy-egy ilyen esemény után megerősödhet, ami sok következményt maga után vonhat a Közel-Keleten.
Szerintem ez gondosan ki volt találva .
Az orszá gabona készletének 90%-a tönkre ment , röviden térdre vannak kényszerítve .
Tetszlk vagy sem izrael be fog ballagni .
Hihetetlenül érdekes világban élünk,a világ egyik legszegényebb és folyamatosan háborús állapotban élő országban is vannak hihetetlenül gazdagok, és szegények,gondolom a robbanás amely fél Bejrútot eltakarította a gazdag negyedeket gondosan elkerülte, és csak a munkásnegyedeket ritkította meg!
Minek a nyomát kellett eltüntetni egy ekkora robbantással,biztos vagyok benne hogy az elkövetők már nem tudnak válasszal szolgálni!!!
Rohamosan bonyolódnak az újabb fejlemények a bejrúti robbantás körül.
Piros riasztás: Szíria, Libanon, Irán, (Irak) és Izrael az útkereszteződésben. -és még ki tudja hányan…
Az ammóniumnitrát nem magától robbant fel, segítettek neki felrobbanni, nem „ipari baleset” volt.Valaki megtudta, hogy ott van a rakomány és „Sámson opciónak” tekintette.
https://www.zerohedge.com/geopolitical/he-abandoned-deadly-cargo-meet-mysterious-businessman-center-beirut-blast-saga
„Okram Emil
Ezt a képet Hammoudi barátom (Mohammad) készítette Bejrútban. Ezután hőképes módban megnézte saját képét, és két jól látható rakéta van, amelyek tenger felől érkeznek. A képet a barátom, Hammoudi (Mohammad) készítette Bejrútban. Később a saját felvételét hőképes üzemmódban nézegette, és egyértelműen két rakéta van, amelyek a víz felől jönnek.”
https://www.marktaliano.net/videos-emerging-showing-possible-missile-strikes-on-beirut-harbour/
https://biblicisminstitute.wordpress.com/2018/09/03/red-alert-syria-lebanon-and-iran-in-the-crosshairs/