Marx – Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 1)
1
(Részlet)
Az elidegenült munka
Kiindultunk a nemzetgazdaságtan előfeltevéseiből. Elfogadtuk nyelvét és törvényeit. Feltételeztük a magántulajdont, a munka, tőke és föld, valamint a munkabér, tőkeprofit és földjáradék szétválasztását, ugyancsak a munka megosztását, a konkurenciát, a csereérték fogalmát stb. Magából a nemzetgazdaságtanból — saját szavaival — mutattuk meg, hogy a munkás áruvá, mégpedig a legnyomorúságosabb áruvá süllyed le, hogy a munkás nyomora fordított arányban áll termelésének hatalmával és nagyságával, hogy a konkurenciának szükségszerű eredménye a tőke kevés kézben való felhalmozódása, tehát a monopólium még félelmetesebb helyreállítása, hogy végül eltűnik a tőkés és földjáradékos, valamint a földműves és ipari munkás különbsége, és az egész társadalomnak két osztályra: a tulajdonosok és a tulajdonnélküli munkások osztályára kell szétesnie.
A nemzetgazdaságtan a magántulajdon tényéből indul ki. Nem magyarázza meg nekünk ezt a tényt. A magántulajdon anyagi folyamatát, amelyet az a valóságban végigcsinál, általános, elvont formulákba foglalja, amelyek azután neki törvényekként számítanak. Nem ragadja meg fogalmilag ezeket a törvényeket, azaz nem mutatja ki, miképpen származnak a magántulajdon lényegéből. A nemzetgazdaságtan nem ad felvilágosítást tőke és munka, tőke és föld megosztásának alapjáról. Amikor pl. meghatározza a munkabér viszonyát a tőke profitjához, a tőkések érdeke számít neki végső alapként; azaz felteszi, amit ki kell fejtenie. Éppígy kerül bele mindenütt a konkurencia. Külső körülményekből magyarázzák. Hogy ezek a külső, látszólag véletlen körülmények mennyiben csak egy szükségszerű fejlődés kifejezései, arról a nemzetgazdaságtan semmit sem mond. Láttuk, hogy maga a csere is véletlen tényként jelenik meg számára. Az egyedüli kerekek, amelyeket a nemzetgazdász mozgásba hoz, a kapzsiság és a kapzsik közötti háború, a konkurencia.
Éppen mert a nemzetgazdaságtan nem ragadja meg fogalmilag a mozgás összefüggését, azért állhatott megint szembe pl. a konkurencia tana a monopólium tanával, az iparszabadság tana a korporáció tanával, a földbirtok megosztásának tana a nagy földtulajdon tanával, mert a konkurenciát, az iparszabadságot, a földbirtok-megosztást a monopóliumnak, a korporációnak és a feudális tulajdonnak csak véletlen, szándékos, erőszakos, nem pedig szükségszerű, elkerülhetetlen, természetes következményeiként fejtették ki és ragadták meg fogalmilag.
Most tehát fogalmilag meg kell ragadnunk azt a lényegi összefüggést, amely a magántulajdon, a kapzsiság, a munka, tőke és földtulajdon szétválasztása, csere és konkurencia, az emberek értéke és elértéktelenedése, monopólium és konkurencia stb., ezen egész elidegenülés és a pénzrendszer között fennáll.
Ne helyezkedjünk — mint a nemzetgazdász, amikor magyarázni akar — valamilyen költött ősállapotba. Egy ilyen ősállapot semmit sem magyaráz meg. Csupán szürke, ködös távolba tolja a kérdést. A tény, az esemény formájában feltételezi azt, amit levezetnie kell, tudniillik a szükségszerű viszonyt két dolog, pl. a munka megosztása és a csere között. Így magyarázza a teológia a gonosz eredetét a bűnbeeséssel, vagyis tényként, történeti formában feltételezi azt, amit megmagyaráznia kell.
Mi egy nemzetgazdasági, jelenvaló tényből indulunk ki.
A munkás annál szegényebb lesz, minél több gazdagságot termel, minél inkább növekszik termelése hatalomban és terjedelemben. A munkás annál olcsóbb áruvá lesz, minél több árut hoz létre. A dolgok világának értékesedésével egyenes arányban nő az emberek világának elértéktelenedése. A munka nemcsak árukat termel; önmagát és a munkást is mint árut termeli, mégpedig abban a viszonyban, amelyben egyáltalában árukat termel.
Ez a tény nem fejez ki egyebet, mint ezt: A tárgy, amelyet a munka termel, a munka terméke mint idegen lényeg, mint a termelőtől független hatalom lép vele szembe. A munka terméke az a munka, amely egy tárgyban rögzítette, dologivá tette magát, a munka tárgyiasulása. A munka megvalósulása a munka tárgyiasulása. A munkának ez a megvalósulása a nemzetgazdasági állapotban mint a munkás megvalótlanulása, a tárgyiasulás mint a tárgy elvesztése és a tárgy igájában való szolgasága, az elsajátítás mint elidegenülés, mint külsővé-idegenné válás jelenik meg.
A munka megvalósulása olyannyira megvalótlanulásként jelenik meg, hogy a munkás egészen az éhhalálig valótlanul. A tárgyiasulás olyannyira a tárgy elvesztéseként jelenik meg, hogy a munkás meg van fosztva a legszükségesebb tárgyaktól, nemcsak az élethez szükségesektől, hanem a munkatárgyaktól is. Sőt maga a munka tárggyá válik, amelyet a munkás csak a legnagyobb erőfeszítéssel és a legszabálytalanabb megszakításokkal tud hatalmába keríteni. A tárgy elsajátítása olyannyira elidegenülésként jelenik meg, hogy minél több tárgyat termel a munkás, annál kevesebbel bírhat, s annál inkább termékének, a tőkének uralma alá kerül.
Abban a meghatározásban, hogy a munkás a munkájának termékéhez mint idegen tárgyhoz viszonyul, benne rejlenek mindezek a következmények. Mert ezen előfeltevés szerint világos: Minél inkább kidolgozza magát a munkás, annál hatalmasabb lesz az idegen, tárgyi világ, amelyet magával szemben létrehoz, annál szegényebb lesz ő maga, az ő belső világa, annál kevesebb lesz az ő sajátja. Ugyanígy van a vallásban. Minél többet helyez az ember Istenbe, annál kevesebbet tart meg önmagában. A munkás beleteszi az életét a tárgyba; de az immár nem az övé, hanem a tárgyé. Minél nagyobb tehát ez a tevékenység, annál tárgynélkülibb a munkás. Ami a munkája terméke, az nem ő. Minél nagyobb tehát ez a termék, annál kevesebb ő maga. A munkásnak a maga termékében való külsővé-idegenné válása nemcsak azzal a jelentőséggel bír, hogy munkája tárggyá, külső exisztenciává válik, hanem, hogy rajta kívül, tőle függetlenül, idegenül exisztál és vele szemben önálló hatalommá válik, hogy az élet, amelyet a tárgynak kölcsönzött, ellenségesen és idegenül lép vele szembe.
Vegyük szemügyre mármost közelebbről ezt a tárgyiasulást, a munkás termelését és benne az elidegenülést, a tárgynak, az ő termékének elvesztését.
A munkás semmit sem hozhat létre a természet, az érzéki külvilág nélkül. Ez az az anyag, amelyen munkája megvalósul, amelyen munkája tevékeny, amelyből és amelynek révén termel.
Mint ahogy azonban a természet nyújtja a munka létfenntartási eszközeit, abban az értelemben, hogy a munka nem élhet tárgyak nélkül, amelyeken gyakorolják, úgy másfelől ő nyújtja a létfenntartási eszközöket a szűkebb értelemben is, tudniillik maga a munkás fizikai létfenntartásának eszközeit.
Minél inkább elsajátítja tehát a munkás a külvilágot, az érzéki természetet munkája által, annál inkább elvon magától létfenntartási eszközöket abban a kettős tekintetben, először, hogy az érzéki külvilág mindinkább megszűnik munkájához tartozó tárgy, munkájának létfenntartási eszköze lenni; másodszor, hogy mindinkább megszűnik közvetlen értelemben vett létfenntartási eszköz, a munkás fizikai létfenntartása számára való eszköz lenni.
E kettős tekintetben a munkás tehát tárgyának szolgájává lesz, először, hogy munkájának tárgyat, azaz hogy munkát kapjon, és másodszor, hogy létfenntartási eszközöket kapjon. Először tehát, hogy munkásként, és másodszor, hogy fizikai szubjektumként exisztálhasson. E szolgaság csúcspontja, hogy immár csak munkásként tartja fenn magát mint fizikai szubjektum és immár csak fizikai szubjektumként munkás.
(A munkásnak a maga tárgyában való elidegenülése nemzetgazdasági törvények szerint úgy fejeződik ki, hogy minél többet termel a munkás, annál kevesebb fogyasztani valója van, hogy minél több értéket hoz létre, annál értéktelenebbé, annál méltatlanabbá lesz, hogy minél megformáltabb a terméke, annál elformátlanodottabb a munkás, hogy minél civilizáltabb a tárgya, annál barbárabb a munkás, hogy minél hatalmasabb a munka, annál hatalmatlanabb a munkás, hogy minél több a szellem a munkában, annál inkább szellemnélkülivé és természet-szolgájává lett a munkás.)
A nemzetgazdaságtan a munka lényegében való elidegenülést elrejti azzal, hogy nem a munkás (a munka) és a termelés közötti közvetlen viszonyt veszi szemügyre. Persze; a munka csodás műveket termel a gazdagoknak, de kifosztottságot termel a munkásnak. Palotákat termel, de a munkásnak odúkat. Szépséget termel, de a munkásnak megnyomorodást. Gépekkel helyettesíti a munkát, de a munkások egy részét barbár munkára veti vissza, másik részét pedig géppé teszi. Szellemet termel, de a munkásnak ostobaságot, kretinizmust termel.
A munkának termékeihez való közvetlen viszonya a munkásnak termelése tárgyaihoz való viszonya. A vagyonosoknak a termelés tárgyaihoz és magához a termeléshez való viszonya csak ennek az első viszonynak következménye. És igazolja azt. Ezt a másik oldalt később fogjuk szemügyre venni.
Ha tehát azt kérdezzük: mi a munka lényegi viszonya, akkor azt kérdezzük, hogy mi a munkás viszonya a termeléshez.
Eddig a munkás elidegenülését, külsővé-idegenné válását csak az egyik tekintetben vettük szemügyre, tudniillik munkája termékeihez való viszonyát. De az elidegenülés nemcsak a termelés eredményében, hanem a termelés aktusában, magán a termelő tevékenységen belül megmutatkozik. Hogyan léphetne szembe a munkás idegenül tevékenységének termékével, ha magában a termelés aktusában nem idegenülne el önmagától: Hiszen a termék csak a tevékenység, a termelés összefoglalása. Ha tehát a munka terméke a külsővé-idegenné válás, akkor magának a termelésnek a tevékeny külsővé-idegenné válásnak, a tevékenység külsővé-idegenné válásának, a külsővé-idegenné válás tevékenységének kell lennie. A munka tárgyának elidegenülésében csak magának a munkának a tevékenységében való elidegenülés, külsővé-idegenné válás foglalódik össze.
Miben áll mármost a munka külsővé-idegenné válása?
Először is abban, hogy a munka a munkás számára külsőleges, azaz nem tartozik lényegéhez, hogy tehát munkájában nem igenli, hanem tagadja, nem jól, hanem boldogtalannak érzi magát, nem fejt ki szabad fizikai és szellemi energiát, hanem fizikumát sanyargatja és szellemét tönkreteszi. Ezért a munkás csak a munkán kívül érzi magát magánál levőnek, a munkában pedig magán kívül levőnek. Otthon akkor van, amikor nem dolgozik, és amikor dolgozik, akkor nincs otthon. Munkája ennélfogva nem önkéntes, hanem kényszerű, kényszermunka. Ezért nem szükséglet kielégítése, hanem csak eszköz a rajta kívül levő szükségletek kielégítésére. A munka idegensége tisztán előtűnik abban, hogy mihelyt nem exisztál fizikai vagy egyéb kényszer, úgy menekülnek előle, mint a dögvész elől. A külsőleges munka, az a munka, amelyben az ember külsővé-idegenné válik, az önfeláldozás, a sanyargatás munkája. Végül a munka külsőlegessége a munkás számára megjelenik abban, hogy nem az ő sajátja, hanem másvalakié, hogy nem az övé, hogy benne ő nem önmagához, hanem másvalakihez tartozik. Mint ahogy a vallásban az emberi fantázia, az emberi agy és az emberi szív öntevékenysége az egyéntől függetlenül, azaz mint idegen, isteni vagy ördögi tevékenység hat az egyénre, ugyanúgy a munkás tevékenysége nem az ő öntevékenysége. Másé, magamagának elvesztése.
Az lesz tehát az eredmény, hogy az ember (a munkás) már csak állati funkcióiban — evés, ivás és nemzés, legfeljebb még lakás, ékesség stb. — érzi magát szabadon tevékenynek, emberi funkcióiban pedig már csak állatnak. Az állati lesz az emberivé és az emberi az állativá.
Enni, inni és nemzeni stb. ugyan szintén valódi emberi funkciók. De abban az elvonatkoztatásban, amely ezeket az emberi tevékenység egyéb körétől elválasztja és végső és egyedüli végcélokká teszi, állatiak.
A gyakorlati emberi tevékenység, a munka elidegenülésének aktusát két tekintetben vettük szemügyre. 1. A munkásnak a munka termékéhez mint idegen és fölötte hatalommal bíró tárgyhoz való viszonya. Ez a viszony egyúttal az érzéki külvilághoz, a természeti tárgyakhoz mint idegen, vele ellenségesen szembenálló világhoz való viszony. 2. A munkának a termelés aktusához való viszonya a munkán belül. Ez a viszony a munkásnak saját tevékenységéhez mint valami idegen, nem hozzá tartozóhoz való viszonya, a tevékenység mint szenvedés, az erő mint hatalmatlanság, a nemzés mint megférfiatlanulás, a munkás saját fizikai és szellemi energiája, személyes élete — mert mi más az élet, mint tevékenység — mint sajátmaga ellen fordított, tőle független tevékenység, amely nem övé. Az önelidegenülés, mint fent a dolog elidegenülése.
Az elidegenült munkának az eddigi kettőből most még egy harmadik meghatározását kell levonnunk.
Az ember nembeli lény [Gattungswesen], nemcsak annyiban, hogy gyakorlatilag és elméletileg a nemet, mind a sajátját, mind a többi dolgokét is a maga tárgyává teszi, hanem — és ez csak más kifejezés ugyanazon dologra — annyiban is, hogy önmagához mint a jelenvaló, eleven nemhez viszonyul, hogy magához mint egyetemes, ennélfogva szabad lényhez viszonyul.
A nembeli élet mind az embernél, mind az állatnál fizikailag először is abban áll, hogy az ember (akár az állat) a szervetlen természetből él, s minél egyetemesebb az ember az állathoz képest, annál egyetemesebb a szervetlen természetnek az a területe, amelyből él. Mint ahogy növények, állatok, kövek, levegő, fény stb. elméletileg az emberi tudat egy részét alkotják, részint mint a természettudomány tárgyai, részint mint a művészet tárgyai — szellemi szervetlen természete, szellemi létfenntartási eszközei, amelyeket az élvezethez és az emésztéshez előbb el kell készítenie —, ugyanígy gyakorlatilag is az emberi élet és az emberi tevékenység egy részét alkotják. Fizikailag az ember csak ezekből a természeti termékekből él, jelenjenek meg bár ezek a táplálék, fűtés, ruházat, lakás stb. formájában. Az ember egyetemessége gyakorlatilag éppen abban az egyetemességben jelenik meg, amely az egész természetet az ember szervetlen testévé teszi, mind annyiban, hogy a természet 1. közvetlen létfenntartási eszköz, mind annyiban, hogy [2.] élettevékenységének az anyaga, a tárgya és a szerszáma. A természet az ember szervetlen teste, tudniillik a természet, amennyiben maga is nem emberi test. Az ember a természetből él, ez azt jelenti: a természet az ő teste, amellyel állandó folyamatban kell maradnia, hogy meg ne haljon. Hogy az ember fizikai és szellemi élete összefügg a természettel, annak nem más az értelme, mint hogy a természet összefügg önmagával, mert az ember a természet része.
Azáltal, hogy az elidegenült munka az embertől 1. elidegeníti a természetet, 2. önmagát, saját tevékeny funkcióját, élettevékenységét, azáltal elidegeníti az embertől a nemet: a nembeli életet számára az egyéni élet eszközévé teszi. Először elidegeníti a nembeli életet és az egyéni életet és másodszor az utóbbit elvonatkoztatásában az első céljává teszi, ugyancsak elvont és elidegenült formájában.
Merthogy először is az embernek a munka, az élettevékenység, a termelő élet maga csak eszközként jelenik meg egy szükséglet, a fizikai exisztencia fenntartása szükségletének kielégítésére. De a termelő élet a nembeli élet. Ez az életet létrehozó élet. Az élettevékenység fajtájában rejlik egy species* egész jellege, nembeli jellege, és a szabad tudatos tevékenység az ember nembeli jellege. Maga az élet [Leben] csak az élet eszközeként, létfenntartási eszközként [Lebensmittel] jelenik meg.
* — fajta — Szerk.*
Az állat közvetlenül egy az élettevékenységével. Nem különbözteti meg magát tőle. Ő maga az. Az ember magát az élettevékenységét akarása és tudata tárgyává teszi. Tudatos élettevékenysége van. Ez nem olyan meghatározottság, amellyel közvetlenül egybefolyik. A tudatos élettevékenység különbözteti meg az embert közvetlenül az állati élettevékenységtől. Éppen csak ezáltal nembeli lény az ember. Vagyis éppen csak azért tudatos lény, azaz azért tárgy a számára a saját élete, mert nembeli lény. Tevékenysége csak ezért szabad tevékenység. Az elidegenült munka akként fordítja meg ezt a viszonyt, hogy az ember, éppen mert tudatos lény, élettevékenységét, lényegét csak eszközzé teszi exisztenciája számára.
1844.
Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből.
1962. 44—55. old.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!