„Abszurd és megalázó” – Megszólalt a Momentum képviselője, akit rabosítottak
„Abszurd és megalázó” – így kommentálta rabosítását a Momentum kispesti képviselője. Paróczai Anikó mutatta be azt a 60 millió forintos spanyol villát, amit szerinte a helyi vagyonkezelő vezetője, Kránitz Krisztián vásárolt, noha vagyonnyilatkozatában az nem szerepel. Híradónk kereste Kránitzot, de nem kaptunk választ.
A vagyonkezelőt tulajdonló kispesti Önkormányzat azt írta: sajnálják, hogy a momentumos képviselő büntetőügybe keveredett.
„Szerintem erre kettő jó szó van: az abszurd és a megalázó…” – szerdán kihallgatták, majd rabosították a Momentum kispesti képviselőjét. A kerület átláthatósági tanácsnoka még februárban mutatta be azt a nagyjából 60 millió forintot érő spanyol villát, amelyről állítja: a helyi vagyonkezelő igazgatójához köthető. Kránitz Krisztián vagyonnyilatkozatában mégsem szerepel az ingatlan.

Paróczait becsületsértés és különleges adatokkal való visszaélés miatt jelentették fel. A képviselő panaszt tett, de azt a kerületi ügyészség rekordgyorsasággal elutasította.
„Ennek azért célja volt, vagy célja lehetett a megfélemlítés, hiszen ez időt, energiát köt le tőlem, és ahogy már mondtam, azért nem egy kellemes érzés bent lenni egy rendőrkapitányságon, ahol gyanúsítottként kezelnek, szürke fal elé állítanak, kapsz egy ügyrendi számot, ezek mind olyan dolgok, amiket azért úgy nem kellemes átélni.” – nyilatkozta Paróczai az ATV Híradónak.
Lackner Csaba, volt szocialista politikus videója még az ősszel robbantott ki botrányt, miután korrupciógyanús ügyletekről beszélt. Lackner azt is megjegyezte a felvételeken, hogy Kránitznak eltitkolt vagyona lehet.
A felvételt követően korrupcióellenes bizottság alakult Kispesten. Mandátumok három hónapra szólt, a járvány azonban felborította működésüket. Később az MSZP-s Gajda Péter vezette kerület nem hosszabbította meg mandátumukat.
A KDNP-s Nacsa Lőrinc szerint méltatlan, ami Kispesten van.
„Maffiaügyekhez, szappanoperához hasonlító ügyekkel találkozhatunk, ami rendzseresen mélyen át van itatva a korrupció gyanújával. Én azt tartom felháborítónak, hogy Kránitz képviselő úrnak még nekiállt feljebb és feljelentést tett az ügyben.” – vélekedett Nacsa.
Kerestük Kránitz Krisztiánt is az ügyben, de egyelőre nem érkezett válasz. (atv)
Folytatás az index.hu – ról:
„Kispest polgármestere szerint nem mondott olyat, hogy véletlenül jelentették fel az MSZP-s mutyikat vizsgáló momentumost
…Paróczai az Indexnek korábban azt mondta, világos, hogy semmiféle különleges adatot nem hozott nyilvánosságra, az általa feltárt dokumentumok és adatok nyilvánosan hozzáférhető adatbázisokból származnak. Már csak azért is panasszal éltek a feljelentés ellen, hiszen meggyőződése, hogy nem követett el semmilyen jogsértést. Ennek ellenére kihallgatását követően rabosították.
A Bors most arról kérdezte Paróczait, hogy miután a feljelentés miatt a rendőrségre idézték, beszélt-e Gajda Péter szocialista polgármesterrel vagy Kránitz Krisztiánnal. A momentumos képviselő minderre azt válaszolta,
beszéltünk, és Gajda Péter azt mondta nekem, hogy ez a feljelentés véletlen volt. Szerinte Kránitz Krisztián egészen véletlenül jelentett fel engem.
Paróczai szerint ezzel is jelezni akarták neki, hogy álljak le, de ő továbbra is folytatni fogja munkáját.
A Bors cikkének megjelenése után Gajda Péter küldött egy helyreigazítást, amiben a polgármester a 24.hu szerint azt írta, a cikk valótlan állításokon alapszik, a képviselőnek nem mondott ilyet. Emellett nagyon sajnálják, hogy
egy februári feljelentés következtében a Momentum helyi képviselője büntető ügybe keveredett, ennek részleteiről azonban az önkormányzatnak nincs tudomása.
Korábban az Index is beszámolt róla, hogy Paróczai feltárta…”
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…Maffiaügyekhez, szappanoperához hasonlító ügyekkel találkozhatunk, ami rendzseresen mélyen át van itatva a korrupció gyanújával. Én azt tartom felháborítónak, hogy Kránitz képviselő úrnak még nekiállt feljebb és feljelentést tett az ügyben.” – vélekedett Nacsa.”
-DE HISZEN „JOGÁLLAMBAN” ÉLÜNK! Ahol a maffiózóknak bármihez joguk van, az áldozatnak pedig csak a kussolás jut! Ha pedig visítani mer kínjában…
Erről szól a RENDSZER! Akinek pedig ez nem tetszik és szól ellene, azt rabosítják!


