Az oroszországi Sztavropolban tyotyja Irina élte a nyugdíjasok egyhangú életét. Mígnem a minap, egy napsütötte délelőtt…
Éppen végzett hajkoronája bedunsztolásával, és azon tűnődött éppen, hogy mivel üthetné el aznapi tetemes szabadidejét „hruscsovka” béli lakásában így világragály idején – tévézéssel vagy tévézéssel? – (esetleg nosztalgiázással?), amikor a nyitott utcai ablakon át hirtelen fertelmetes zaj kezdett el beszűrődni! Eleinte arra gondolt, hogy a duntszkendő szoríthatja a fülét, és attól az ütemes hallomás. Ám miután tyotya Irina lazított a kendőn, a lárma még erősebben hallatszott!
Áh! Ez nem lehet AZ! – gondolta az amúgy a régmúltból ismerős zajra, de azért gyanakodva elindult a nyitott ablak felé. Meggyőződni, hogy azt látja – é amire gondol.
AZT látta!
A hruscsovka – béli lakásának nyitott ablaka előtti sűrű bokorban egy párocska éppen szextettet vitt véghez!
Tyotyja Irina agya a látványtól – és vélhetőleg az irigységtől – menten elborult! Amazonként rontott ki lakásából véget vetni a cselekménynek! Útközben megragadott egy deszkadarabot, és azzal esett az üzekedőknek! Persze – amint azt a videó is tanúsítja – szigorúan CSAK A LAPJÁVAL ÉS NEM AZ ÉLÉVEL, elkezdte ütlegelni a szemérmetlenkedőket.
A bestyék nem tanúsítottak ellenállást. Tyotyja Irina harci dühe is gyorsan alábbhagyott a cselekmény eredményes szétverése láttán, és földúltan visszavonult „hruscsovka” – béli lakásába. Alighanem nosztalgiázni.
Némi magyarázatul az orosz viszonyokat kevésbé ösmerőknek:
„Hruscsovka”! Ezek a háború után – zömmel a Hruscsov – érában – épült négyemeletes, hat lépcsőházas társasházak. Ötven centis falvastagság, kisméretű téglákból. Petropavlovszk – Kamcsatszkijtól Ungvárig milliószám épültek.
Két ilyen „hruscsovka” között pedig tágas, bokrokkal – fákkal gazdagon benőtt térség. (Rengeteg varjúval és seregéllyel. De a jelek szerint akadnak üzekedő emberpárok is!)
A „tyotyja” pedig magyarul annyit tesz: néni.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!



Tyotyja Irina mit szólna, ha az ablaka előtt menne el a pride?
Lehet előkapná megboldogult férje háborúból „megmentett” automatáját!
Budapesten karigeri teljes mellszélességgel támogatja a pride-ot! Annak ellenére teszi ezt, hogy amikor lefújták az aug. 20-i ünnepségeket azt megelégedéssel nyugtázta.
Különben a törvények kijátszásával rendezik meg, több helyszínen, 500 fő alatti szabadtéri rendezvényként bejelentve. Tervek szerint 10 napig fog tartani. Ez azt jelenti, hogy 500 meleg, leszbi és egyéb természetellenes magamutogató-többségében ugyanazok- 10 napig fognak Budapesten vonaglani.
Tarlós idejében ez elképzelhetetlen lett volna. Gondolom a karigeri szavazók többsége sem ezt akarta. Nekik külön gratulálok!
Admin:
Eléggé feledékeny vagy a T. Pityu érájában történteket illetően!
Nofene! Ki csinált ennyi hajléktalan nyomorgó embert Okoska? Ez a 30 év!!!!!! Az hogy kitiltottátok a városból, az nem jelenti azt hogy nincsenek! Csak még nagyobb nyomorba taszítottátok őket. Bravó emberséges szájtépők! A „prájd” engem nem érdekel. Majd, ha a másságot kötelezővé akarják tenni, akkor érdekelni fog és tiltakozni fogok.
Nem fogják kötelezővé tenni, úgy ahogy célzol rá, ne aggódj! Másképp működik a balliberális vélemény diktatúra. Nyugaton, például Kanadában annyira kimosták a fiatalok agyát, hogy már trendy valamilyen más nemi identitást választani. Majd akkor, ha esetleg valamelyik unokád, dédunokád…. Nem is folytatom. Kár homokba dugnod a fejed!
Ha a leleményes, mindenre törvényt alkotni tudó családbarát nemzeti kormányodat nem zavarná a pride, akkor már tett volna ellene, és akkor a bíróság sem tudna gáncsoskodni. De nem tett, mert ugyanoda vannak bekötve, ahova Karigeri. Ergo, a tényleges, de nem publikált érdekük is megegyezik Karigeriével. Ennyi.
Admin, én meg emlékeztetnélek, 25. jubileumi vonaglás lenne! Tehát, ti, te is benne voltál, voltatok, mert ha visszaszámolok, bizony 1995-t írtunk a debütálásukkor! Arra hívnám fel figyelmeteket hogy ez egy kúrmányokon átívelő program, mint ahogy a zsiráf betelepítés- a mindenkori kormányok hathatólagos közreműködésével, tudtával, támogatásával!
https://hirklikk.hu/kozelet/egy-veszelyes-buzit-szabadit-az-orszagra-schmidt-maria/337491/
Oszt leszarom Tarlóst is,hogy ugatja a holdat,meg hogy gyújtogatja a hanuka gyertyát slomóval,ez -EZ- a kormány.
Gyenge senkik,ezzel a bandzsa szardarabbal meg csak égetik magukat,de kereszténység,meg család,meg hat gyerek tíz szoba száz kerék.
Zsarolt kókler ügyvivő faszkalapok tömkelege.
BUTA,BUTA,BUTA szégyenteljes sötét-balkán bűnözők,kiszolgálók,sunyi,mégegyszer -SUNYI- köztörvényesek.
Aztán tőlem Karácsonyt is idesorolhatjátok,olyan kurva mindegy..
Tagozódjatok,ezt szereti a hatalom.