Marx – Tőke 1 – Az úgynevezett eredeti felhalmozás – Az eredeti felhalmozás titka

Marx – Tőke 1 – Az úgynevezett eredeti felhalmozás – Az eredeti felhalmozás titka
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

Huszonnegyedik fejezet
Az úgynevezett eredeti felhalmozás
1. Az eredeti felhalmozás titka
Láttuk, hogyan változtatják át a pénzt tőkévé, hogyan csinálnak tőkéből értéktöbbletet és értéktöbbletből több tőkét. A tőke felhalmozása azonban feltételezi az értéktöbbletet, az értéktöbblet a tőkés termelést, ez utóbbi pedig azt, hogy nagyobb tőke- és munkaerő-tömegek legyenek az árutermelők kezében. Úgy látszik tehát, mintha ez az egész mozgás hibás körben forogna, amelyből csak úgy tudunk kikerülni, ha feltesszük, hogy a tőkés felhalmozást megelőzte egy „eredeti” felhalmozás („previous accumulation”, mondja Adam Smith), olyan felhalmozás, amely a tőkés termelési módnak nem eredménye, hanem kiindulópontja.

Ez az eredeti felhalmozás körülbelül ugyanazt a szerepet játssza a politikai gazdaságtanban, mint a bűnbeesés a teológiában. Ádám beleharapott az almába, és ezzel rászakadt az emberi nemre a bűn. Eredetét úgy magyarázzák, hogy az elmúlt idők anekdotájaként mesélik el. Egyszer, réges-régen élt az egyik oldalon egy szorgalmas, értelmes és mindenekelőtt takarékos elit, a másik oldalon meg lusta, mindenüket, sőt annál is többet elherdáló korhelyek. Igaz, hogy a teológiai bűnbeesés legendája azt meséli el nekünk, hogyan ítéltetett az ember arra, hogy orcája verítékével egye kenyerét; a közgazdasági bűnbeesés históriája viszont azt leplezi le, hogyan lehetnek olyan emberek, akiknek erre semmi szükségük nincs. De egyre megy. Így történt, hogy az előbbiek gazdagságot halmoztak fel, az utóbbiaknak pedig végül nem maradt más eladnivalójuk, mint a saját bőrük. És ettől a bűnbeeséstől kelteződik a nagy tömeg szegénysége, amelynek még mindig, minden munkája ellenére, nincs más eladnivalója, mint saját maga, és a kevesek gazdagsága, amely folyton növekszik, holott már régen nem dolgoznak. Ilyen unalmas gyerekséget rág a szájába például Thiers úr, méghozzá államférfiúi komolysággal, az egykor oly szellemes franciáknak, hogy a propriétét [tulajdont] megvédelmezze. De mihelyt a tulajdon kérdése felmerül, szent kötelesség lesz a gyermekmese álláspontjához mint valamennyi korosztályra és fejlettségi fokra nézve egyedül helyes állásponthoz ragaszkodni. A valóságos történelemben, mint ismeretes, a hódítás, leigázás, rablógyilkosság, egyszóval az erőszak játssza a fő szerepet. A szelíd politikai gazdaságtanban kezdettől az idill uralkodott. Jog és „munka” volt kezdettől a meggazdagodás egyetlen eszköze, természetesen mindig „ez év” kivételével. Ám az eredeti felhalmozás módszerei mindennek nevezhetők, csak nem idillieknek.

A pénz és az áru nem eleve tőke, éppoly kevéssé, mint a termelési és létfenntartási eszközök. Át kell őket változtatni tőkévé. Maga ez az átváltoztatás azonban csak meghatározott körülmények között mehet végbe, amelyek a következőkben csúcsosodnak ki: két igen különböző fajtájú árubirtokosnak kell egymással szembe- és érintkezésbe lépnie, egyrészt a pénz, a termelési és létfenntartási eszközök tulajdonosainak, akiknél arról van szó, hogy a tulajdonukban levő értékösszeget idegen munkaerő megvásárlása révén értékesítsék, másrészt szabad munkásoknak, saját munkaerejük eladóinak és ezért munka eladóinak. Szabad munkások abban a kettős értelemben, hogy sem ők maguk nem tartoznak közvetlenül a termelési eszközökhöz, mint a rabszolgák, jobbágyok stb., sem a termelési eszközök nem tartoznak őhozzájuk, mint a maga gazdálkodó paraszt stb. esetében, ellenkezőleg, ezektől szabadok és mentesek. Az árupiacnak ezzel a polarizálódásával adva vannak a tőkés termelés alapfeltételei. A tőkeviszony feltételezi a munkások elválasztását a munka megvalósítási feltételeinek tulajdonától. Mihelyt a tőkés termelés már a maga lábán áll, ezt az elválasztást nemcsak fenntartja, hanem állandóan növekvő méretekben újratermeli. Az a folyamat tehát, amely a tőkeviszonyt létrehozza, nem lehet más, mint a munkás elválasztási folyamata munkafeltételeinek tulajdonától, olyan folyamat, amely egyrészt a társadalmi létfenntartási és termelési eszközöket tőkévé, másrészt a közvetlen termelőket bérmunkásokká változtatja. Az ún. eredeti felhalmozás tehát nem más, mint a termelőnek és a termelési eszközöknek történelmi elválasztási folyamata. „Eredetinek” azért jelenik meg, mert a tőke és a neki megfelelő termelési mód előtörténetét alkotja.

A tőkés társadalom gazdasági struktúrája a hűbéri társadalom gazdasági struktúrájából keletkezett. Az utóbbinak a felbomlása tette szabaddá az előbbinek az elemeit.

A közvetlen termelő, a munkás, csak akkor rendelkezhetett saját személyével, ha már nem volt röghöz kötött és nem függött személyileg vagy föld révén egy másik személytől. Ahhoz, hogy munkaerejének szabad eladójává legyen, aki áruját mindenhova elviszi, ahol az piacra talál, meg kellett szabadulnia továbbá a céhek uralmától, tanonc- és segédszabályzataitól, valamint gátló munkaelőírásaitól. Következésképp a történelmi mozgás, amely a termelőket bérmunkásokká változtatja, egyrészt mint a jobbágyság és a céhkényszer alól való felszabadulásuk jelenik meg; és a mi polgári történetíróink számára csak ez az oldal létezik. Másrészt azonban ezek az újonnan felszabadult emberek csak az után válnak önmaguk eladójává, hogy megfosztották őket minden termelési eszközüktől és létezésüknek mindazoktól a biztosítékaitól, amelyeket a régi hűbéri intézmények nyújtottak. S e kisajátításuk története tűzzel és vérrel van beírva az emberiség évkönyveibe.

Az ipari tőkéseknek, ezeknek az új hatalmasságoknak viszont nemcsak a céhes kézművesmestereket kellett kiszorítaniok, hanem a gazdagság forrásait birtokló hűbérurakat is. Erről az oldalról felemelkedésük úgy mutatkozik meg, mint egy győzelmes harcnak a gyümölcse, harcnak a hűbéri hatalom és felháborító előjogai, valamint a céhek és azok ellen a béklyók ellen, amelyeket ezek a termelés szabad fejlődésére és az embernek ember által való szabad kizsákmányolására raktak. De az ipar lovagjai csak azáltal tudták kiszorítani a kard lovagjait, hogy kiaknáztak olyan eseményeket, amelyekben egészen ártatlanok voltak. Éppolyan aljas eszközök segítségével emelkedtek a magasba, mint amelyekkel a szabadon bocsátott római rabszolga egykor urává lett patronusának.

A mind a bérmunkást, mind a tőkést létrehozó fejlődés kiindulópontja a munkás szolgasága volt. A haladás e szolgaságban tartás formájának megváltozásában állott, abban, hogy a hűbéri kizsákmányolás tőkés kizsákmányolássá változott át. Ahhoz, hogy e fejlődés menetét megérthessük, nem is kell ilyen messzire visszanyúlnunk. Ámbár a tőkés termelés legkorábbi kezdeteivel szórványosan már a XIV. és XV. században találkozunk néhány földközi-tengeri városban, a tőkés korszak csak a XVI. századtól kelteződik. Ahol fellép, ott a jobbágyság megszüntetése már régen megtörtént, és a középkor fénypontja, a szuverén városok fennállása, már hosszú idő óta elhalványulóban van.

Történelmileg korszakalkotók az eredeti felhalmozás történetében mindazok a forradalmi változások, amelyek a kialakuló tőkésosztály számára emeltyűkül szolgálnak; de mindenekelőtt azok a mozzanatok, amelyek során nagy embertömegeket hirtelen és erőszakosan elszakítanak létfenntartási eszközeiktől és mint szabad prédául szolgáló proletárokat a munkapiacra dobják őket. Az egész folyamat alapzata a mezőgazdasági termelőnek, a parasztnak a kisajátítása, a földtől való megfosztása. Ennek története különböző országokban különböző színeket ölt és a különböző szakaszokat különböző sorrendben és különböző történelmi korszakokban futja be. Klasszikus formája csak Angliában található, ezért ezt vesszük példának.¹⁸⁹*
¹⁸⁹* Itáliában, ahol a tőkés termelés a legkorábban fejlődik ki, a jobbágyviszonyok felbomlása is a legkorábban megy végbe. A jobbágyot itt felszabadítják, mielőtt bármiféle szokásjogot biztosíthatott volna magának a földhöz. Felszabadulása tehát rögtön szabad prédául szolgáló proletárrá változtatja, aki ezenkívül a többnyire még a római időkből fennmaradt városokban az új urakat is készentalálja. Amikor a világpiacnak a XV. század végén bekövetkezett forradalma megsemmisítette Észak-Itália kereskedelmi uralkodó helyzetét, fordított irányú mozgás jött létre. A városok munkásait tömegesen vidékre kergették, és ezek soha nem látott fellendülést idéztek ott elő a kertészet módjára űzött kis földművelésben.

SaLa