„A magyarok többsége szerint Kádár „alatt” jobb volt!” bővebben

"/>

A magyarok többsége szerint Kádár „alatt” jobb volt!

A rendszerváltás társadalmi megítélése 30 év után

A rendszerváltás 30. évfordulója kapcsán születő visszaemlékezések, interpretációk sokszínűsége is mutatja, hogy máig meghatározó jelentőségű és éles vitákat kiváltó eseménysorozatról van szó, amely nemcsak a politikai szereplőket, hanem a tágabb közvéleményt is foglalkoztatja.

Az első demokratikus választások megtartásával és a szabadon választott Országgyűlés alakuló ülésével 1990 tavaszán szimbolikus csúcspontjára ért a rendszerváltás politikai folyamata. A harminc évvel ezelőtti politikai viták, ideológiai törésvonalak a rendszerváltást követő évtizedekben is végigkísérték a magyar közéletet, ahogy az akkori átmenet súlyos gazdasági és szociális következményei is. Az elmúlt harminc évről született átfogó tudományos munkákról az Új Egyenlőségen is születtek már beszámolókScheiring Gábor és Sebők Miklós könyveit mindenképpen érdemes annak megismernie, aki meg szeretné érteni az utóbbi három évtized fontos folyamatait.

Ennek a szövegnek az eredeti változata az Új Egyenlőség oldalán jelent meg.

Az Új Egyenlőség rendszeresen közöl olyan társadalom-, politika-, gazdaságelméleti írásokat, amelyek hasznos szempontokat, kereteket nyújtanak a közéleti gondolkodáshoz, vitákhoz. A lap öndefiníciója szerint „a gazdasági demokrácia alapértékeit – egyenlőség, szabadság, igazságosság és szolidaritás – képviseli”. A Mérce – az Új Egyenlőség szerkesztőivel egyeztetve, olykor szerkesztve – rendszeresen közli újra a magazin szövegeit.

A demokrácia és Magyarország euro-atlanti integrációjának elkötelezettjeként a Policy Solutions intézetben a rendszerváltást, a diktatúrából demokráciába történt békés átmenetet az egyik legpozitívabb eseménynek tartjuk az ország történelméből, amely ráadásul megnyitotta a lehetőségét annak, hogy Magyarország elfoglalhassa a helyét a nyugati politikai, gazdasági és katonai szövetségi rendszerben.

Emiatt is fontosnak tartottuk megvizsgálni, hogy mi hajtja a mégis létező nosztalgiát egy olyan időszak iránt, amikor többek között szovjet csapatok állomásoztak az országban, a kritikus hangokat elhallgattatták, a rendszerellenes állampolgárokat ellehetetlenítették. Arra is igyekeztünk ugyanakkor megkeresni a válaszokat, hogy mennyi vált valóra a rendszerváltáshoz kapcsolt elvárásokból, és mi ágyazott meg a 2010 utáni autoriter kísérletnek.

Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung közös kutatásának az volt a célja, hogy az elmúlt évtizedet a választók szemével vizsgáló „Orbán10” kutatás után ismét túllépjünk a politikusi értékeléseken, és megismerjük, mit gondol a magyar társadalom a rendszerváltásról 30 év elteltével.

Az eredményekre alapozva nemcsak a Kádár-korszak utólagos társadalmi megítéléséről tehetünk megállapításokat, hanem arról is, hogy a magyarok szerint a rendszerváltáshoz fűzött remények közül melyek teljesültek, és melyek nem, miként látjuk a különböző történeti korszakokat (Kádár-rendszer, 1990-2010 közötti időszak, a 2010 utáni Orbán-rezsim) a közvetlen környezetünk anyagi helyzete terén, és mely rendszerváltás utáni kormányok alatt volt a legjobb állapotban a magyar demokrácia.

Az elemzés megalapozásához 2020. március 3-13. között közvélemény-kutatást végeztünk, melyben a Závecz Research volt a partnerünk. A koronavírus-járvány előtti utolsó személyes megkérdezéssel készült felmérés során elért 1000 fő életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint az ország felnőtt népességét reprezentálta.

A Kádár-korszak főbb pozitívumai a magyarok szerint: az anyagi gyarapodás lehetősége, rend, kiszámíthatóság

A megkérdezettek abszolút többsége szerint a magyarok többsége (54%) jobban élt a Kádár-rendszer alatt, mint napjainkban, míg mindössze a válaszadók egyharmada (31%) vélte úgy, hogy ma többet megengedhet magának a magyar társadalom többsége, mint 1990 előtt.

Az összes ellenzéki táborban többen vannak azok, akik szerint jobb volt a többség életszínvonala a Kádár-korszak alatt. A legtöbbre az MSZP (70%) és a DK (71%) szavazói értékelik utólag jóléti értelemben a rendszerváltás előtti időszakot, de még a Jobbik szavazói körében (54%) is jelentős többségben vannak azok, akik szerint jobban élt akkoriban a magyarok többsége.

Ezen kívül fontos, hogy habár a Fidesz táborának pontosan a fele értékelte negatívan az állítást, még így is a kormánypártiak több mint harmada inkább nosztalgiával tekint vissza erre az időszakra, és úgy látja, hogy a magyarok többsége jobban élt Kádár alatt, mint akár most, Orbán Viktor kormányzása idején.

Minél idősebb egy korcsoport, annál nagyobb arányban értettek egyet azzal, hogy a rendszerváltás előtt a többség jobban élt.

Érdemi összefüggést láthatunk az iskolázottságot figyelve is: az alacsonyabban képzett rétegek nagyobb arányban vélték úgy, hogy Kádár alatt jobban élt a magyarok többsége. A 8 általánost végzettek körében 62 és 27 százalék a két tábor nagysága, de még a diplomások relatív többsége (45%) szerint is jobban élt a magyarok többsége 1990 előtt, mint napjainkban.

Még az előző kérdésnél is egyértelműbb többségben (61%) vannak azok, akik szerint a Kádár-rendszer alatt az állampolgárok anyagi boldogulásának feltételei adottak voltak. Az összes szavazói csoport többségében egyetértett az állítással, még a leginkább kritikus kormánypárti szavazóknak is több mint a fele (52%) gondolta úgy, hogy a Kádár-rendszerben alapvetően adott volt az emberek számára az anyagi gyarapodás lehetősége. A leginkább ezúttal is az MSZP és a DK szimpatizánsai vélekedtek pozitívan a szocializmus nyújtotta egyéni boldogulási lehetőségekről. Az életkor e téren is sok mindent megmagyaráz: míg a legfiatalabbak körében mindössze 39 százalék vélte úgy, hogy az emberek egyről a kettőre tudtak jutni az 1990 előtti rendszerben, addig ugyanez az arány a 60 évnél idősebbek körében már 74 százalék.

Érdemes kiemelni azt is, hogy a magyarok közel kétharmada (63%) szerint a Kádár-rendszerben kiszámítható rend volt és társadalmi béke, és mindössze alig minden negyedik válaszadó helyezkedett szembe ezzel a véleménnyel.

Még a fideszes szavazóknak is több mint a fele (54%) osztotta ezt az álláspontot, de a többi szavazótáborban is döntő többségben voltak a pozitív válaszok. Az MSZP szavazói körében (84%) szinte teljes egyetértés van abban, hogy Kádár idején alapvetően rend volt és társadalmi béke, és kisebb mértékben, de a DK-sok (74%), sőt a bizonytalanok is hasonlóan vélekednek (64%).

A Kádár-korszak főbb negatívumai a magyarok szerint: a rendszer gazdasági fenntarthatatlansága, az ideológiai megbízhatóság követelménye

Miközben sokak szerint jobban élt a többség a Kádár-korszakban, mint napjainkban, addig azzal is tisztában van a relatív többség, hogy az 1990 előtti rendszer gazdaságilag fenntarthatatlan volt.

A válaszadók 45 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy a Kádár-rendszer gazdasági értelemben fenntarthatatlan volt, míg mindössze a megkérdezettek bő harmadának (35%) nem merültek fel kétségei a nyugati kölcsönökből is finanszírozott szocialista rendszer hosszú távú működőképességét illetően.

A leginkább a liberális Momentum szavazói vélekednek úgy (56%), hogy a gazdasági reformkísérletek ellenére is a rendszer gazdaságilag fenntarthatatlan volt, és nem meglepő módon a kormánypárti szavazók többsége (53%) is gazdasági zsákutcának értékelte az időszakot. A leginkább az MSZP (49%) és a DK (44%) szimpatizánsai vélik úgy, hogy a Kádár-korszak gazdaságpolitikája fenntartható volt – de körükben sincs ennek az állításnak abszolút többsége.

Egyértelmű negatívumként értékelik a magyarok azt is, hogy elsősorban az tudott előrejutni, aki jóban volt az egypártrendszerrel.

A megkérdezettek többsége szerint Magyarországon 1990 előtt hátrányban voltak azok, akik nem idomultak a rendszerhez: a válaszadók 54 százaléka szerint elsősorban azok tudtak karriert építeni, akik politikailag megbízhatónak minősültek. A válaszadók 29 százaléka képvisel ezzel ellentétes álláspontot.

A leginkább a fideszes szavazók (62%) osztják azt a véleményt, miszerint a rendszerváltás előtt a karrierépítés elsődleges feltétele az ideológiai/politikai simulékonyság volt, rajtuk kívül még a bizonytalanok (52%), a Jobbik (51%) és a Momentum (57%) szavazói körében került többségbe ez az álláspont. Ezzel szemben a DK-soknál kiegyenlítettek a vélemények (47% vs. 46%), és csak az MSZP (41% vs. 55%) szavazói körében vannak többségben azok, akik szerint nem is volt olyan fontos az ideológiai megbízhatóság a fontos pozíciókba kerüléshez, és általánosságban a szakmai előmenetelhez.

FORTEPAN / PHILIPP TIBOR

Kötődnek tehát pozitívumok és negatívumok is a Kádár-rendszerhez az állampolgárok szemében, de ha élére állítjuk a kérdést, akkor a magyar társadalom többsége (52%) úgy vélekedik 30 évvel a rendszerváltás után, hogy a Kádár-rendszer alatt összességében jobb volt az élet. Ezzel szemben mindössze a megkérdezettek szűk harmada (31%) gondolta úgy, hogy rosszabb volt az élet Kádár alatt, mint 1990-től napjainkig.

A fentiekből egyértelműen kiderül: nem a diktatúra vagy az ideológiai megbízhatóság elvárása hiányzik az embereknek a rendszerváltás előtti időszakból, hanem a gyarapodás lehetősége és a kiszámíthatóság.

Még a fideszesek körében is kiegyenlített a Kádár-rendszer általános megítélése: szinte pontosan ugyanannyian (43%) vannak azok, akik szerint jobb volt Kádár alatt, mint azok, akik szerint javult az élet minősége Magyarországon 1990 után (41%). A fideszeseken kívül minden 5 százalék feletti támogatottsággal rendelkező párt támogatói körében abszolút többségben vannak azok, akik szerint a Kádár-rendszer alatt összességében jobb volt az élet, és így gondolják ezt a bizonytalanok is.

Elsősorban a fideszesek szerint váltak valóra a rendszerváltás reményei

Amikor arról kérdeztük a válaszadókat, hogy a felsorolt válaszopciók közül szerintük melyek valósultak meg a rendszerváltás utáni évtizedekben, a magántulajdonon alapuló piacgazdaság került az első helyre (54%), ettől csak egy hajszállal lemaradva találtuk a szólásszabadságot (51%) és a bővülő munkaerőpiacot (50%). Ezen kívül csak egy esetben, a szabad és tisztességes választások megvalósulása tekintetében kerültek többségbe a pozitív válaszok (48% vs. 41%).

A magyar társadalom szerint a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése, valamint a burjánzó korrupció a rendszerváltás két legnagyobb kudarca.

Mind a két válaszopció esetében döntő többségbe kerültek azok, akik szerint a békés átmenet után sem a társadalmi egyenlőség, sem a korrupciós tendenciák nem jó irányba mozdultak el.

A magántulajdonon alapuló piacgazdaság a leginkább a fideszes szavazók szerint valósult meg 1990 után. A kormánypárti szavazók pontosan kétharmada (66%) képviselte ezt az álláspontot, de átlagon felüli arányban vélekedtek hasonlóan a Momentum szavazói (57%) is. Ezzel szemben az MSZP és a DK szavazói körében nagyjából két megegyező nagyságú tábort látunk.

Magasan a fideszesek körében a legmagasabb annak a véleménynek a támogatottsága is, miszerint a rendszerváltás óta Magyarországon következmények nélkül, bárki bármilyen véleményt nyugodtan hangoztathat: 69 százalékuk vélte úgy, hogy 1990 óta szólásszabadság van Magyarországon,

és mindössze minden ötödik kormánypárti szavazó (20%) helyezkedett szembe ezzel a véleménnyel. Az ellenzéki oldalon viszont ennél jóval negatívabb véleményekkel találkozhatunk. A jelenlegi ellenzéki pártok közötti szkeptikusabb vélemények vélhetően azzal magyarázhatók, amilyen negatív módon az elmúlt harminc éven belül az utóbbi tíz év tendenciáit megélték.

A munkahely-teremtés kérdésében ugyancsak a kormánypárti szavazók tűnnek a leginkább elégedettnek a rendszerváltás utáni évtizedek mérlegével. A fideszesek 63 százaléka felelt úgy, hogy a rendszerváltás óta több munkahely jött létre az országban, annak ellenére, hogy a rendszerváltás utáni években egyébként tömegek veszítették el az állásukat, elsősorban az ipar összeomlása következtében.

FORTEPAN – SZIGETVÁRY ZSOLT (KÉPSZÁM: 152285).

Továbbá, a szabad és tisztességes választások megvalósulásáról is elsősorban a kormánypárti szavazók vannak jó véleménnyel, kétharmaduk (68%) szerint létrejött a tisztességes demokráciák egyik alapfeltétele a rendszerváltással. A Fidesz táborán kívül azonban mindenhol többségben vannak azok a vélemények, amelyek szerint összességében inkább nem valósultak meg a szabad és tisztességes választások.

Ennek vélhetően ismét a 2010 utáni Fidesz vs. ellenzék törésvonal lehet a magyarázata, az, hogy az ellenzéki szavazók kritikusak a 2011-ben elfogadott, egyértelműen a Fidesznek kedvező új választási törvénnyel, és az azóta lebonyolított hazai választásokkal. A kormánypárti szavazók vannak a leginkább meggyőződve arról is, hogy a rendszerváltás után megvalósult a törvény előtti egyenlőség Magyarországon.

Az esélyegyenlőség kérdésében is egyedül a fideszesek körében került többségbe az az álláspont, miszerint a rendszerváltás óta javult a helyzet a társadalmi egyenlőtlenségek tekintetében: 49 százalék vélekedett így, az ezzel ellentétes vélemények aránya 41 százalék volt a kormánypárti szavazóknál. Az ellenzéki szavazóknak viszont ennél lesújtóbb a véleménye a kérdésről, még a relatíve legpozitívabb Momentum táborában is mindössze 39 százaléknyian értettek egyet az állítással, az MSZP (35%), a DK (29%), de főleg a Jobbik (27%) táborában viszont egyértelmű kisebbségben vannak azok, akik szerint egyenlőbbé vált volna a társadalom az elmúlt 30 évben.

A rendszerváltás eredményei terén egyetlen esetben született pártokon átívelő konszenzus: a magyar társadalom szerint hiába lett vége a Kádár-rendszernek, több lett a korrupció az országban.

A kormánypártiak körében csak szűk többségbe került ez az álláspont (47% vs. 39%), de az ellenzékiek véleménye egészen lesújtó: a DK tábor 68 százaléka, a jobbikosok 73 százaléka, a Momentum szavazóinak háromnegyede (75%) és az MSZP-sek 80 százaléka is úgy gondolja, hogy az elmúlt harminc évben romlott a korrupciós helyzet.

A bizonytalanok közel kétharmada is inkább az ellenzéki szavazókkal ért egyet. Itt is érdemes hangsúlyozni, hogy a 2010 utáni Orbán-kormányok súlyosan negatív korrupciós megítélése ebben a kérdésben is mély nyomot hagyhat a teljes rendszerváltás utáni időszakról alkotott véleményeken.

A családi anyagi helyzet a különböző korszakokban

Pontosan ugyanannyian választották a Kádár-rendszert, mint az Orbán-rezsimet, amikor arról kérdeztük a válaszadókat, hogy szerintük mikor volt a saját családjuknak a legjobb az anyagi helyzete. A magyar társadalom 29 százaléka az 1990 előtti időszakban, míg ugyanennyien a 2010 utáni években éltek a legjobb anyagi körülmények között a saját megítélésük szerint. A rendszerváltást követő 20 év a válaszadók 23 százalékának volt megélhetés szempontjából a leginkább kedvező időszak.

A család megélhetésére vonatkozó kérdés esetében döntő jelentősége van a párthovatartozásnak: a fideszesek közel kétharmada jelölte meg a 2010 utáni éveket (ez teljes mértékben alátámasztja az Orbán10 kutatásunk eredményeit a Fidesz gazdasági legitimációjára vonatkozóan), míg a Kádár-korszak, illetve a rendszerváltást követő két évtized mindössze a kormánypártiak 12-14 százaléka számára volt az anyagi értelemben a legkedvezőbb időszak.

Az MSZP-sek és a DK-sok körében gyakorlatilag ugyanannyian tekintenek vissza a családjuk anyagi helyzete szempontjából legkedvezőbb időszakként a Kádár-korszakra és a rendszerváltás utáni húsz évre, az Orbán-rezsim tíz évét viszont szinte senki nem választotta közülük. A momentumosok közül sokan nem tudtak válaszolni a kérdésre, de akik igen, azok körében szintén a Kádár-korszak (33%) vagy az 1990-2010 közötti időszak (32%) volt a leggyakoribb válaszopció, ugyanakkora mértékben. A jobbikosok és a bizonytalanok között ugyanakkor a legtöbben azt válaszolták, hogy a Kádár-rendszerben ment a családjuknak a legjobban.

Mind a Kádár-korszak, mind az Orbán-rezsim tíz éve az alacsonyabban képzettek számára számít inkább aranykornak. Minél magasabban kvalifikáltak a válaszadók, annál ritkábban jelenik meg e két korszak a válaszokban.

Ezzel párhuzamosan a képzettebb rétegek némileg nagyobb arányban választották az 1990 és 2010 közötti időszakot. A lakóhely típusa szerinti bontás pedig megerősíti az Orbán10 kutatás települési eredményeit: a falvakban a legpozitívabb az Orbán-kormány tíz évének megítélése.

A demokrácia minősége a jobboldali és baloldali kormányok idején: megosztott ország

Amikor arra kértük a válaszadókat, hogy válasszák ki, a rendszerváltás óta melyik kormány alatt volt a legjobb állapotban a magyar demokrácia, ugyanannyian (27% vs. 27%) jelölték meg valamelyik MSZP-kormányt, mint ahányan inkább Orbán Viktor 1998 és 2002 közötti, vagy 2010 utáni kormányait preferálták.

Mindössze minden tizedik magyar szerint van jelenleg a legjobb állapotban a demokrácia hazánkban, míg az első Orbán-kormány időszaka, azaz a Fidesz MDF-fel és kisgazdákkal közös kormányzása a válaszadók 17 százaléka szerint volt a demokrácia fénykora hazánkban. A baloldali kabinetek közül magasan a Horn Gyula által 1994 és 1998 között vezetett kormányra emlékeznek a legszívesebben a választók, ha a demokrácia állapotáról kell véleményt alkotni: a válaszadók 16 százaléka választotta a Horn-kormányt.

FORTEPAN / PHILIPP TIBOR

Összességében tehát azt látjuk, hogy az első három szabadon választott kormányt hibahatáron belül választották a megkérdezettek: a demokrácia állapota Magyarországon mind az Antall József és Boross Péter által vezetett kormány, mind a Horn-kormány, mind az első Orbán-kormány alatt a megkérdezettek 16-17 százaléka szerint volt a legjobb. A magyarok bő harmada nem érzi magához közelállónak egyik rendszerváltás utáni kormányt sem, vagy nem rendelkezik markáns véleménnyel a demokrácia minőségének alakulásáról az utóbbi három évtizedben.

Feltűnő a kormánypárti vélemények eltolódása az 1998-2002-es korszak felé.

Mindössze minden negyedik fideszes tartja a 2010 utáni Orbán-kormányokat a demokrácia legerősebb védelmezőinek, ezzel szemben igen jelentős viszont az első Orbán-kormány iránti nosztalgia. Tízből négy fideszes szerint 1998 és 2002 között volt a legjobb állapotban a demokrácia hazánkban.

Érdemes azt is megemlíteni viszont, hogy a kormánypárti szavazók 11 százaléka szerint Antall József idején, 7 százaléka szerint pedig Horn Gyula alatt volt a legjobb hazánkban a demokrácia minősége.

Természetesen az MSZP-sek körében a legerősebb Horn Gyula kultusza: tízből négy szocialista szimpatizáns választotta az 1994 és 1998 közötti időszakot, de említésre méltó Medgyessy Péter kormányának 14 százalékos, valamint az Antall-kormány 27 százalékos említési aránya is. Gyurcsány Ferenc közel 5 éves regnálását a mostani MSZP-s választók közül viszont szinte senki nem említette.

A DK-sok ötöde szerint volt pártjuk elnökének 2004-2009 közötti kormányzása a demokrácia fénykora, azonban még a DK-sok között is többen vannak ennél, akik szerint Horn Gyula időszaka volt az etalon (33%). Ezen kívül még a DK-sok körében is megbecsülést élvez az antalli örökség: 18 százalékuk vélte úgy, hogy 1990 és 1994 között volt a legjobb állapotban a demokrácia Magyarországon.

A Jobbik szavazói körében is erős a konzervatív Antall-kormány iránti nosztalgia, közel harmaduk választotta ezt az időszakot, a fideszes kormányzati időszakokat  viszont szinte egyáltalán nem tartják jó minőségűnek a demokrácia szempontjából (még az 1998-2002-es ciklust sem). Ezen kívül érdemes megemlíteni, hogy minden ötödik jobbikos a Horn-kormányra tekint vissza a legjobb szívvel a demokrácia szempontjából, a rendszerváltás utáni harminc évből.

A Momentum gyűjtőpárt-jellegét jól mutatja, hogy szimpatizánsai körében mindegyik korszaknak vannak lelkes támogatói: 23-23 százalékuk választotta Horn Gyulát és Antall Józsefet, 10 százalékuk az első Orbán-kormányt.

Az idősebb korcsoportok nagyobb arányban választották a különböző Orbán-kormányokat. Ugyanezt a tendenciát fedezhetjük fel a szocialista kormányok esetében is: az idősebb állampolgárok gyakrabban jelölték meg valamelyik baloldali kabinetet.

Fontos azt is kiemelni, hogy a 30 év alatti korosztály közel fele (48%) egyetlen kormányt sem tudott megnevezni, ami a politikai érdeklődés hiánya mellett súlyos bizalmi válságot és a hitelesség hiányát jelzi részükről a rendszerváltás utáni politikai elittel szemben.

A Policy Solutions és a FES 2018-as közös kutatásával összehasonlítva szembetűnő, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megítélése mennyit romlott alig két év alatt a demokrácia állapota szempontjából. 2018-ban még a megkérdezettek 22 százaléka jelölte meg a 2010 utáni Orbán-kormányokat, ez az arány kevesebb, mint a felére csökkent azóta.

Ezzel párhuzamosan pedig nőtt az első Orbán-kormány iránti nosztalgia a magyarok körében, majdnem kétszer annyian választották az egykori jobbközép koalíciós kormányt most, mint két éve. Ezzel együtt az is látványos, hogy az Antall József vezette kabinet népszerűsége is jelentősen nőtt az elmúlt két évben (9% vs. 16%).

Ezek a változások elsősorban annak köszönhetőek, hogy ha a demokrácia kérdése kerül szóba, akkor a fideszes szavazók a korábbinál jóval nagyobb arányban tartják követendőnek a polgári konzervatív Antall-kormány vagy a retorikában 1998-2002 között szintén ezt képviselő 1. Orbán-kormány időszakát. A baloldali kormányok megítélésében csak kisebb változásokat látunk. Ezek közül azt érdemes kiemelni, hogy Horn Gyula kormányzását négy százalékponttal többen választották most a demokrácia szempontjából legpozitívabb időszakként, mint két évvel ezelőtt.                       (mérce)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A népi mondás bölcsességét, miszerint „a lét határozza meg a tudatot”, az elmúlt harminc esztendő sem tudta megreformálni! Pedig folyamatosan megy a polythykay elyth részéről a törekvés!

A KÁDÁRI SZOCIALIZMUS KORSZAKA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG AZT MEGÉLT POLGÁRAINAK TÖBBSÉGE SZERINT MINDEN ADDIGINÁL – ÉS AZ AZT KÖVETŐNÉL SZEBB VOLT, JOBB VOLT!

Az nem egy hazugságokon alapuló társadalmi rendszer volt! Ám mi a meséket jobban szeretjük! Tudják ezt rólunk nemmzetthesseyink és polgárrhyjassaynk egyaránt! Hát mesélnek nekünk, és kilopják szemeink is!

„KÁDÁR JÁNOS MAGYARORSZÁG TÖRTÉNELMI SZERENCSÉJE!” Ezt az állítás pedig nem nem másutt, mint a Szabad Európa Rádióban hangzott el!

A Ratkó – gyerekek ennek igazolását a szüleiktől hallhatták, maguk is megélhették, és ma is – már harminc éve! – tapasztalhatják!

Persze voltak feltételek. Amelyek Gorbacsov színre lépésével megszűntek!

Ma már – de mindenkor – történelmietlen a kérdés: mi lett volna, ha nincs a gorbacsovi árulás? Választ erre adni senki nem tud!

Arra viszont igen, hogy mikor volt jobb: mint látjuk, a többség szerint KÁDÁR „ALATT”!

“A magyarok többsége szerint Kádár „alatt” jobb volt!” bejegyzéshez 25 hozzászólás

  1. Nem csak a Kádár-rendszer volt gazdaságilag fenntarthatatlan, bár ezt is lehetne vitatni, hanem a mai kapitalista világrend is legalább ugyan úgy fenntarthatatlan. Ha nem lenne az, akkor nem lennének nyakig eladósodva a világ államai. A mai rendszer is legalább annyira, ha nem jobban, a hitelekből él ahogy ezt a Kádár-rendszerre mondják. A különbség annyi, hogy akkor az országok saját létező gazdaságuk révén ki tudtak volna jönni az adósságokból, míg a ma létező globális gazdaság mellett erre már nem képesek.

    1. Szerintem FENTTARTHATÓ lett volna, ha egy kicsit energikusabbak lettek volna,és nem bomlasztották volna saját magukat,no meg a szabadrablás LEHETŐSÉGE ott nem lett volna! Ők rabolták ki a saját népüket, őbelőlük lettek a kizsákmányolók, akik fennen hirdették a szocialista társadalmat. Ők juttaták a népet KOLDUSBOTRA. őKÖN KIVÜL nem lehet SENKI MÁSAT SEM HIBÁZTATNI. a Többi csak folytatta azt amit az MSZNP elkezdett- elinditott. t. Rosi Nante.

  2. „A magyarok megitélése szerint….. Kádár „alatt jobb volt” Szerintem, maradhatott volna az a rendszer, ha maguk a LEGFELSŐB PÁRT FUNKCIONÁRISOK nem verték volna széjjel a rendszert felülről,merta nép Kádár halála után KIVÁRT , hogy hogy döntenek a legfelsőb funkcio nárussok. FELÜLRŐL INDULT a bomlasztás, FEJTŐL BÜDÖSÖDIK A HAL alapján. ÉS KEZDŐDÖTT mind ez GRÓZ KÁROLY előszobázásával BUKARESTBEN a „KÁRPÁTOK GÉNIUSZÁNÁL, folytatódot NÉMET MIKLÓSSAL, és egyben be is fejeződött. Ha akkor egységesek, és nem pánikba esők lettek volna a legfelsőb ELVTÁRS-URAK, akkor Kádár halála után is fentmaradt volna az a rezsim, meg ha nem lettek volna KABZSIAK. őK VOLTAK A LEGELSŐK akik Magyarországot SZÉTRABOLTÁK ! Példa erre GYURCSÁNY !

  3. Na.akkor tisztázzunk valamit!Nem a kommuista eszme tette tönkre a szocializmust!Ez az egyik!
    Nem a gazdasága volt reformálhatatlan,hanem a gazdaságot irányítók gondolkodása volt az!Minden irányító úgy gondolta,hogy ha ő egyszer kimondja az áment,akkor az úgy is lesz!Pl. magyar narancs!
    De ne gondolja senki,hogy Rákosi ezzel elárulta a magyar gazdaságot,hanem az az áruló,aki ebből ma gúnyt űz!Ugyanúgy amagyar gyapotból is!
    Ugyanis mindkettőre szükség volt,de az ellenséges kapitalizmus,és azok képviselői nem kereskedtek velünk,sőt,a tőlük drágán vásárolt alapanyagból készült exportcikkeket is az alapanyagnál olcsóbban vették csak át,mondván,náluk magasabbak a minőségi követelmények!A ma ránk rohadó,egyszer használatos kapitalista termékek zöme bizonyítja,hogy ez már akkor sem volt igaz!
    Kádár maga is ellene volt az eladósodásnak,mert tudta,hogy ebből baj lesz,de az életszinvonal megtartása érdekében,na meg a felelőtlenül gondolkodó akarnokok miatt ezt muszály volt,nem utolsó sorban a mindenhova begyűrűzött olajválság miatt is!(Gorbacsövű puska,az orosz csodafegyver emelte világpiaci árakra az addig olcsó energiákat!)Aztán az ma is elismert (pl.Drábik!) ,hogy ötmilliárd dollárt vettünk fel kölcsön,abból egy milliárd jött be pusztán az országba,és ebből az egy milliárdból lett felkonvertálva a rendszerváltáskor a 22 milliárd!Hogyan is van ez?!
    Azt kell már végre elismerni,hogy akik elárulták a szocializmus ügyét ,és végrehajtották önös érdekből a rendszerváltást,azok kommunisták sosem voltak,csupán látszatra,márpedig a szocializmust csak tisztességes,elkötelezett vezetőkkel lehet felépíteni!Azok ,akik elhagyták a szocializmus ügyét,elárulták azt,azok ma huszonkét fontos ágyúval lövik az általuk elárult állásokat!Orbán apja pártitkár volt,a fia KISZ-vezető,és ma a legnagyobb ún.kapitalisták(a mai kapitalisták másik nevét nem írom ide,mert dehonesztáló lenne!)
    Nem kell itt magyarázkodni,hogy milyen volt a szocializmus!Inkább azt kellene vizsgálni,hogy miért is van ma kapitalizmus Magyarországon?!


  4. Munkáspárt MI-TI 2020. 06. 15. – Utunk az új közösségi társadalom
    A járvány óta első ízben szombaton ülésezett a Munkáspárt Központi Bizottsága. Thürmer Gyula, a párt elnöke kiemelte, hogy a kormány és az ellenzék harca a magyar tőkésosztály két csoportjának, a konzervatívoknak és a liberálisoknak a harca. A Munkáspárt egyik úton sem mehet. A mi utunk egy: legyőzni a kapitalizmust, megszüntetni a pénz uralmát.
    Nekünk a jövőt kell felmutatnunk. Az új közösségi társadalmat, ami jobb, mint a korábbi szocializmus és gyökeresen más, mint a mai kapitalizmus. Mutassuk meg a közösségi társadalomhoz vezető utat! A népi-dolgozói szövetséget, vagyis mindazok összefogását, akiknek bajuk van a kapitalizmussal.
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/4654-utunk-az-uj-kozossegi-tarsadalom

    *

    Kádár János. Bízom benne. Munkáspárt Thürmer Gyula.
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1616616131820750&set=pb.100004171356660.-2207520000..&type=3&theater

  5. Egy …választópolgár.
    „A magyarok többsége szerint Kádár “alatt” jobb volt!”

    A magyarok többsége szerint Thürmer “alatt” milyen volt?!

    „birkák” és nem birkák, – „jövőre”.
    A magyarok többsége szerint Momentum “alatt” jobb lesz.

  6. Na,megint!
    Az aranykor aksziómái:minden ember egészségben,boldogságban,jólétben,szeretetben él,olyan korban,ahol az állam,mint elnyomó szervezet,és a pénz nem létezik,az emberek közössége egy cél, a felemelkedés (tudati,gazdasági,technológiai,pszichikai stb.) érdekében tevékenykednek.
    Ezt minden spirituális csoport fennen hangoztatja,és mélységesen elítéli a kommunizmust!
    És jó,ha tudjuk,ez akkora baromság,mint a fából vaskarika,bár az utóbbi még meggondolandó!
    Ugyanis a kommunizmus,és előszobája a szocializmus(aminek az alapjait is alig raktuk le,és már a rendszerváltással felszedtük azokat!!) hirdette ugyanezt(hű,de hányszor leírtam,de az átkozodás a kommunizmus felé még itt sem szünetel!!!),feltételeként pedig a szocialista embertipus tudati fejlődését határozta meg!
    Jelen kapitalizmusban rengeteg az olyan irodalom,képzett,és képzetlen táltosok,spiritualistákA szocializmusban erról,sajna nem sok szó esett,ezoterikusok tömege,akik hirdetik a tudat fejlődését,azt,hogy a tudattal ,képzelettel,a tudatalatti fejlesztésével isteni hatalomra tehetünk szert,de a fentiek manifesztálása eszébe nem jut egyiknek sem!
    A szocializmusban ,sajnos ,erről szó sem esett,mindent a jó,vagy éppen közepes marxista oktatókra hagytak, akik azt hangoztatták,hogy a szocializmusban a társadalmi viszonyok fejlődésének vizsgálatát mindig az adott kor legfejlettebb módszereivel kutatják,és ennek megfelelően tűznek ki célokat,illetve módosítják a meglévőket.
    Ma ez hol van?!Senki nem pótolta a szocialista gondolkodók mulasztását,de
    az emberiséget igyeleznek minnél nagyobb tudatlanságban tartani,eltitkolva előle a kapitalizmus céljait,ábrándokba,kreált szólamokba hülyítve az emberiséget.Csak úgy mellesleg jegyzem meg,hogy Orbánnak a szövege olyan métely,amit most kajál a jónép,és mindig bizalmat szavaz ennek a kóklernek,de a szocializmusban harsányan kiröhögték volna .
    Ma pedig mellébeszél mindenki ,a társadalom elemzők ,a politikusok,a spirituálisk,és az önjelölt sámánok!Hogy miért!?
    Mindenkit a pénz,a saját jólét érdekli,és azt hiszik,hogy mindenki boldogulhat a másik kárára!És akkor ki lesz a vesztes?!

  7. Én nem tudom,hogy milyen a figyelőrendszere a jelen kormánynak,vagy a külföldi „be nem avatkozóknak,de mire a szöveg végére értem,annak egy jelentős részét egyszerűen törölték,és be sem tudom illeszteni oda,ahonnan törölték!Ez a mérhetetlen pofátlanság egyszerűen elképesztő,és egyszer ezért valakinek kitörik a nyakát,amit teljes mértékig megérdemel.És,higyje el a cenzor,hogy ez az idő rohamosan közeledik!

    1. stefimrich szerint:
      2020-06-16 – 16:50
      Kérdezek valami konkrétat: hol van ITT cenzor szerinted?

  8. Ehnaton!
    Az új gazdasági mechanizmusra ha gondolsz,annak mindenki,még a szocialista országok,elsősorban a SzU. is ellene volt,félve attól,hogy Mo.leválik a szocialista táborról.Az USA és a külföldi hírszerzés azért,mert féltek attól,hogy Mo. megerősödve nem lesz a leggyengébb láncszem.Stb stb.Moldova a Kádár János c.-ű könyvében erről bővebben is ír,én sok személyes tapasztalattal rendelkezem ezzel kapcsolatosan.Az elképzelések apró szinteken (is) buktak,a végrehajtók egyszerűen basztak az egészre,saját elképzeléseiket valósították meg,az egyszemélyi felelősség pedig a pokolban volt.A külső támadások pedig a kis senkiknek jó indok volt arra,hogy ne tegyenek semmit,”féltve” a koncepciót a bukástól,illetve saját kritikát is sokan megfogalmaztak.Az biztos,hogy az új gazdasági mechanizmus elképzelése a gyakorlati megvalósításhoz óriási aktivitást,lelkesedést kívánt,ami a begyepesedett kádereknek nem nagyon smakkolt.És hogy Orbán apja nem buktatta a szocializmust!Ugyan már! egy alapszervi pártitkár ugyanúgy a gépezet tagja volt ,mint a felsőbbek,és pontosan a végrehajtást kellett volna felügyelni,végrehajtani a ráeső feladatot.A maga helyén éppen olyan felelősség terheli,mint a felsőbb mulasztókat.
    És hogy tudd,a bevezetéskor ,már ami a teljesítmény bérezést illeti,annak megvolt a fedezete,de az a dolgozókhoz nem nagyon jutott el,pontosan a „kultúrközép káderek szintjén akadt el,azok osztották maguk között a pénzt
    ,a dolgozónak meg az észt!Ennek,illetve ezeknek tanuja,és elszenvedője voltam,és azzal érveltek,hogy kaparj kurta,majd neked is jut!Jutott is,mint a hármas ikrek közül a harmadiknak!!!
    Nem mndom,hogy a dolgozókon nem múlott,persze,hogy múlott,pontosan ennek okán nem volt nagy lelkesedés,mert nem oda jutott a haszon,nem azokhoz,akik megdolgoztak érte!
    És hogy miért nincs a Oroszországban szocializmus?!Hát mond,miért?!

  9. De ne is törd rajta a fejed!Megmondom!
    Tudod,milyen a jóléti kapitalizmus?!Ez a szocializmus!

  10. „A magyarok többsége szerint Kádár “alatt” jobb volt!”

    Ez üzenet Orbánnak: Eriggyé vissza kapálni Felcsútra!

  11. A tőkések mai valóságára legfőbb jellemző éppen az, hogy a mai mércével mérve is nyomorúságos a mai valóságunk a létezett szocializmushoz képest, holott azt a korszakot – a késő-kádári szocializmust – éppen hogy az azt megelőzők korokhoz kellene mérni, amiben még nagyobb, nagyságrendbeli eltérés volt. A Kádár korszak fejlődése annyi volt AKKOR, mint ha MOST valóra válna orbán víziója, és mondjuk 10 év alatt utolérnénk Ausztriát! A két ugrás akkor lenne szinkronban, akkor lenne lehetséges és megengedett az összehasonlítás, fideszkéim és emeszpéseim!

  12. V.Kutya!
    A cenzor nem ezen az oldalon van,hanem az állami titkosszolgálatnál,illetve a nemzetközi, a NSA,maga a Facebook,a Windows stb.stb.
    Törölték pl. a VNTV.Veszélyben az ember-hez írt kommentemet,lezárták az onlinetaltos,honlapját,az uj világtudaton nem jelennek meg Fulford cikkei,és még sorolhatnám,hogy miket cenzúráztak.Olyan filmeket töröltek,mint az Above Majestic,A kozmikus titok,az Ötödik tipusú találkozásokat,David Wilcock.Emmeri Schmit oldalát,több informátort meggyilkoltak stb.stb.stb
    Megjelent az uj világtudaton az Acyon plejádok stokásos filmje,de már ott ráirta a youtube,hogy törölte a filmet,mert a feltöltő megsértette az ilyen anyagokra vonatkozó szabálykot.Nagy nehezen megtaláltam,és kiderült,hogy nagyom keményen beszólt a háttérhatalomnak(Gates,Soros) több olyan államférfi megnyilatkozását jelenítette meg,akik szerint a koronavírus hamis,,de ennek kapcsán az emberi szabadságjogok korlátozását vezették be,és azt,hogy a koronavirussal elfedetett világválság 2 milliárd embert fenyeget súlyos éhínséggel stb.stb.Mind olyan dolog,amit a fősodratú médiában nem hallasz,látsz,olvasol!Ez a cenzura!
    Nekem számtalan hozzászólásomat töröltek, a gépemet vagy ötször tönkretették,jelenleg használhatatlan,és még két gépem bánta ezt a játékot.
    De mindez arra utal,hogy a kapitalista háttérhatalom retteg az emberektől,ahelyett,hogy gondoskodna róluk,hiszen már Mária Terézia megmondta,hogy a birkát nem csak nyírni kell,hanem etetni is.Az ellátás helyet a végtelen elnyomást,a félelembe tartást választották,pedig jelenlegi gazdagságuk mellett bőven jutna az emberiségnek is a javakból,és nem kellene azon agyalni,hogyan lehet karanténba tartani az embereket,és hogyan lehet 500 millióra csökkenteni a népességet.Nem a Földet féltik,hanem attól félnek,hogy 7 milliárd ember lázadásával nem bírnak.De azért huzogatják az oroszlán bajszát nagy merészen,eltelve saját gölényükkel,de jön még kutyára teherautó!Meg úthenger!

    1. stefimrich szerint:
      2020-06-17 – 16:56
      Elgondolkodtál már azon, mi van, ha nincs is háttérhatalom, és nincs semmiféle összeesküvés, csak a rideg, megváltoztathatatlan, átírhatatlan rögvalóság? Ez a háttérhatalom izé ez valamiféle pszichedelikum, egyfajta függőséggel párosulva?
      Kár hagyni elveszni magad, hidd el!

  13. ehnaton
    2020-06-16 – 12:19

    Nem magától omlott össze, hanem összeomlasztották. Az egyik eszköz, amit ehhez felhasználtak a „csillagháború” című történet volt, ami vállalhatatlan költségekbe került. Ezzel kapcsolatban érdekes lenne egy olyan kimutatás, amely arról szólna, hogy az usa mai adósságállományából mekkora rész vezethető vissza a csillagháborúzásra…

  14. ehnaton
    2020-06-16 – 16:31

    „Nem Orbán apja árulta el a szocializmust…”

    Ez rendben is lenne, de az ember zsebében kinyílik a bicska, amikor az ex párttitkár ex KISZ-titkár csemetéje premierplánban, ezerrel szidja a ’90 előtti rendszert, meg a kommunistákat…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com