Az Ideiglenes Nemzeti Kormány első intézkedései

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány első intézkedései
(Idézet: A magyar népidemokrácia története 1944-1962)

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány
első intézkedései.
Az 1945. évi földreform végrehajtása

Szakítás a hitleri Németországgal.
A fegyverszüneti egyezmény aláírása
Az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek mint a népi demokratikus hatalom jogforrásának s legfelsőbb államhatalmi szervének, valamint az általa megalkotott Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a létrejöttével teljessé váltak a felelős államszervezetre vonatkozó igények és feltételek is ahhoz, hogy Magyarország döntő lépéseket tehessen a hitleri Németországtól való elszakadásra és az antifasiszta koalíció oldalára történő átállásra. E lépésekhez mind a nemzetgyűlés állami programot nyújtó „Szózata”, mind pedig az ideiglenes kormány „Nyilatkozata” minden törvényes jogalapot és részletes feladatmegjelölést megadott.

Ennek megfelelően a kormány már a megalakulása utáni első ülésén megvitatta a hitleri Németországgal való szakítással és a fegyverszüneti egyezmény megkötésével kapcsolatos kérdéseket, problémákat. Hosszabb vita után a külügyminiszter jegyzéktervezetben foglalta össze az Ideiglenes Nemzeti Kormány álláspontját, amelyet a miniszterek változtatás nélkül azonnal el is fogadtak. E jegyzék mindenekelőtt arról tájékoztatta a szovjet kormányt, hogy Debrecenben – demokratikus alapon és széles nemzeti egységre támaszkodva – létrejött a magyar nép egyetlen törvényes képviseleti szerve, Magyarország Ideiglenes Nemzetgyűlése, amely ideiglenes kormányt is alakított. Majd kijelentette: „Az Ideiglenes Nemzeti Kormány legsürgősebb feladatának tekinti, hogy szakít az eddigi német szövetséggel és haladéktalanul fegyverszünetet köt a Szovjetunióval s a vele szövetséges hatalmakkal, amelyekkel Magyarország hadiállapotban van.” A jegyzék kitér ugyan a hadüzenetre és az antifasiszta háborúba történő magyar bekapcsolódásra is, de azokat nem határozatként, nem befejezett tényékként, hanem inkább csak mint lehetőséget, tervet hozta a szovjet kormány tudomására. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány első hivatalos külpolitikai ténykedése tehát nem volt egyértelmű és határozott. Már ennél az első lépésnél kiderült, hogy a volt horthysta katonatisztek és politikusok egy részére is kiterjedő németellenes összefogásnak nemcsak várható pozitívumai vannak, hanem azonnal jelentkeznek a negatívumai is. Itt elsősorban abban, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány nem tudta a számára kínálkozó lehetőséget és előnyöket – a szóban forgó személyek miatt – maximálisan kihasználni az ország érdekében.

A szövetséges nagyhatalmak – az ideiglenes kormány kérését meghallgatva – késznek mutatkoztak azzal tárgyalásokat kezdeni, és minden különösebb vita nélkül elismerték azt olyan felelős és megfelelő szervnek, amely Magyarország nevében velük fegyverszüneti egyezményt köthet.

1944. december 28-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány megtartotta második ülését. Ezen az ülésen tájékoztatták a kormány tagjait a fegyverszüneti kérés elfogadásáról és kormánydelegáció küldésének a lehetőségéről, valamint arról a szovjet tanácsról, mely szerint célszerű lenne, ha a magyar kormány már nem várna tovább semmire a Németországgal való szakítást és a hadüzenetet illetően. A fentebbiek szellemében készült el nyomban a hadüzenetet tartalmazó dokumentum, amelyet a résztvevők vita nélkül, egyhangúlag fogadtak el.

A hadüzenet abból indult ki, hogy a Németország oldalán folytatott háború – amelyet a magyar nép elítélt – kezdettől fogva bűnös és „törvénytelenül” indított háború volt, ellentétben állt a nemzet érdekeivel és hagyományaival, s kizárólag német ügyet szolgált. Ezután a jegyzék rámutatott arra, hogy Németország 1944. március 19-én orvul megtámadta és megszállta az országot, majd október 15-én puccs útján hatalomra juttatta Szálasi Ferencet, s ezzel megakadályozta a fegyverszünet megkötését Magyarország és a demokratikus hatalmak között. Németország megfosztotta hazánkat függetlenségétől, sárba tiporta szuverenitásunkat és a lakosság százezreinek vágóhídra hurcolásával egyidejűleg kifosztotta és feldúlta az országot. „Mindezeket figyelembe véve – vonta le a következtetést a hadüzenet – az Ideiglenes Nemzeti Kormány, a felhatalmazás alapján, melyet programja megvalósításához az Ideiglenes Nemzetgyűléstől kapott, érvényre juttatja a magyar nép akaratát, semmisnek nyilvánítja a Németországgal kötött szerződéseket, megszakít vele mindennemű kapcsolatot és ezennel hadat üzen Németországnak.” Ugyanakkor határozta el a kormány, hogy az ország összes erőforrásainak mozgósításával részt vesz a Szovjetunió és szövetségesei oldalán a háborúban, az ország teljes függetlenségének kivívásáért. December 28-án ezzel vált a hadüzenet jogilag érvényessé és egyben Magyarország átállása befejezett ténnyé az antifasiszta koalíció oldalára.

A magyar fegyverszüneti delegáció még a hadüzenet napján elindult Debrecenből Moszkvába. Elnöke Gyöngyösi János külügyminiszter, tagjai pedig Balogh István miniszterelnökségi államtitkár és Vörös János honvédelmi miniszter voltak. A delegációnak 1945. január 18-án Molotov külügyminiszter Anglia és az USA képviselőjének társaságában nyújtotta át a fegyverszüneti szerződéstervezet szövegét, és közölte, hogy a magyar delegáció egy napot kap annak tanulmányozására és álláspontja kialakítására. A második tanácskozáson, amelyen már Vorosilov marsall is jelen volt, a magyar fegyverszüneti küldöttség előterjesztette a tervezettel kapcsolatos észrevételeit. Azok megvitatása kétségtelenül hozzájárult a szövetségesek és a magyar fél álláspontjának világosabb megértéséhez, az egyezmény szövegén azonban nem történt változtatás, s ezzel az véglegessé is vált.

A fegyverszüneti egyezmény 1. pontja értelmében a szövetséges nagyhatalmak elismerték, hogy Magyarország minden kapcsolatot megszakított a hitleri Németországgal és hadat üzent neki. Ugyanakkor a magyar fél 3 hadosztály kiállítását és annak a Szövetséges (Szovjet) Főparancsnokság rendelkezésére bocsátását vállalta. Anglia és az USA képviselőjének befolyására itt tehát – eltérően a Romániával kötött fegyverszüneti egyezménytől – nem volt szó egyértelműen a Németország elleni háborúban való közvetlen részvételről, de a függetlenségi frontban tömörült demokratikus, baloldali erők értelmezésében a lehetőség – ugyanúgy, mint Bulgária esetében is – a kötelezettséget is természetesen magában foglalta.

Az egyezmény 2. pontja a magyar fegyveres erőknek és állami hivatalnokoknak az 1937. december 31-én fennállott államhatárok mögé történő visszavonásáról, valamint az ezt az állapotot megváltoztatott összes korábbi intézkedés érvénytelenítéséről rendelkezett. A 3. pont a szövetséges haderő magyarországi szabad mozgását biztosította, a 4. pedig a szövetségesek hadifoglyainak és polgárainak szabadon bocsátására és segítésére kötelezte a magyar felet. Az 5. a fasizmus által üldözött valamennyi személy szabadon engedését és segítését, valamint a velük kapcsolatos törvények, rendelkezések hatálytalanítását írta elő. A 6-10. pontok a szövetségesek területéről elszállított minden vagyontárgy visszaadásáról, a Magyarországon található német hadianyag hadizsákmánykénti átadásáról, minden német tulajdon zárolásáról, a szövetségesek tulajdonát képező hajók visszajuttatásáról és az összes magyar hajó hadműveleti célra való rendelkezésre bocsátásáról intézkedtek.

Az egyezmény 11. pontja a szövetséges csapatok és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság tevékenységének ellátásához szükséges mindennemű igény magyar részről történő kielégítését írta elő, majd a 12. pont a jóvátételről rendelkezett. Az idevonatkozó elvi indoklás és az eljárási formák is lényegében megegyeztek a többi legyőzött államéival. Konkrétan, a Szovjetuniónak 200 millió, Jugoszláviának és Csehszlovákiának együttesen 100 millió amerikai dollár fizetését írta elő az egyezmény. A fenti összegen kívül azonban Magyarországot is kötelezte a szóban forgó pont arra is, hogy később megállapítandó kártérítést fizessen más egyesült nemzet vagy állampolgára tulajdonában keletkezett kárért. A 13. pont viszont azt írta elő, hogy Magyarország köteles az összes egyesült nemzet és polgárai háború előtti érdekeltségét, jogait és vagyonát visszaállítani, illetőleg visszaszolgáltatni.

A 14-16. pontok Magyarország esetében is, a többi legyőzött állam fegyverszüneti egyezményéhez hasonlóan, a közvetlen antifasiszta teendőket sorolták fel, valamint a magyar propaganda, művelődés és kiadói tevékenységnek a szövetséges főparancsnoksággal egyetértésben történő végzéséről intézkedtek. Ezzel egyidejűleg a 17. pont a magyar szuverenitás fokozatos gyakorlati helyreállítását helyezte kilátásba. Kimondta, hogy az arcvonal mögött 50-100 km távolságban meg lehet kezdeni a magyar polgári közigazgatás visszaállítását. Ennek alapján már 1945. február elején meghatározták azt a területet, ahol ez érvénybe léphetett. Az ún. záróvonal Gönctől, Miskolctól, Füzesabonytól és Szolnoktól nyugatra, Kiskunfélegyházától és Kisújszállástól keletre, majd Madarastól, Katymártól, Garától, Hercegszántótól ismét nyugatra, a Duna vonaláig húzódott, illetőleg terjedt.

Az egyezmény 18. pontja a fegyverszünet feltételeinek ellenőrzésére hivatott SZEB létesítését közölte, majd a 19. pont az 1938. november 2-i és az 1940. augusztus 30-i bécsi döntéseket mondta ki érvénytelennek. Végül a 20. pont leszögezte, hogy „a jelen feltételek aláírásuk pillanatában hatályba lépnek”. A fegyverszüneti egyezményhez egy hat részből álló, néhány pontos értelmezést és magyarázatot fűző „Függelék” is tartozott, amelynek előírásai szintén kötelező erejűek voltak.

A magyar fegyverszüneti egyezmény aláírására 1945. január 20-án került sor. Az orosz, angol és magyar nyelven elkészített szerződést előbb Vorosilov marsall írta alá a három nagyhatalom meghatalmazottjaként, majd az Ideiglenes Nemzeti Kormány megbízásából Gyöngyösi János, Vörös János és Balogh István. Magyarország a fegyverszüneti egyezménnyel elérte, hogy a szövetséges nagyhatalmak elvileg elismerjék szuverenitását, sőt fokozatosan megkezdődhetett annak gyakorlati visszaállítása is.

A fegyverszüneti egyezmény
végrehajtását és a népi demokratikus
rendszer megszilárdítását szolgáló
kormányintézkedések
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány valóban a fegyverszüneti egyezmény aláírása után kezdte meg erőteljesebben saját központi és helyi szerveinek kiépítését, az egész államgépezet újjászervezését. Az említettek nélkül ugyanis komolyan még gondolni sem lehetett a fegyverszüneti egyezményből adódó feladatok, kötelezettségek teljesítésére, valamint ezzel egyidejűleg a népi demokratikus államhatalom megszilárdítására.

A fegyverszüneti egyezmény értelmében látott hozzá a kormány egyik legfontosabb feladata végrehajtásához, az új, demokratikus hadsereg megszervezéséhez. De az 1945. január 20-án véglegesített toborzási felhívást – némi huzavona után – csak január 30-án tette közzé. E felhívás arra szólított fel, hogy „Fogjon fegyvert minden magyar a haza és a magyar nép felszabadítása érdekében”. Az önként jelentkezés korhatára férfiaknál 18-42, nőknél – akik honvédelmi munkát láttak el – pedig 20-40 éves korig terjedt. Mindenekelőtt azok a katonák és tisztek, partizánok jelentkeztek szolgálatra, akik tevőlegesen részt vettek a fegyveres ellenállásban. Viszonylag nagyobb számban jelentkeztek a szerveződő demokratikus hadseregbe a hadifoglyok is. A toborzás különösen a Viharsarokban, a Hajdúságban, Miskolcon és környékén ért el szép eredményeket. A Vörös János vezette Honvédelmi Minisztérium azonban távolról sem tett meg mindent annak érdekében, hogy a szervezés gyors ütemben haladjon előre. Igaz, a háború befejezéséhez közeledve már a szövetséges főparancsnokság is kisebb jelentőséget tulajdonított a demokratikus magyar hadsereg harcbalépésének, mint valamivel korábban. Ily módon a vállalt nyolc hadosztályból tulajdonképpen csak kettőt sikerült felállítani és a háború befejezéséig hadműveleti területre küldeni.

Gyökeresen más körülmények között és feltételek mellett jött létre a demokratikus rendőrség. A rendőrséget sok helyen maga a nép, illetőleg a népi szervek hozták létre. Ugyanakkor a rendőrség szervezésében és irányításában – ellentétben a hadsereggel – nem nagyon jutottak szóhoz a volt horthysta elemek. De lényeges volt az is, hogy a rendőrséget felügyelő Belügyminisztérium élén a Nemzeti Parasztpárt egyik baloldali vezetője, Erdei Ferenc állt. Mindehhez járult még természetesen az is, s valójában ez volt az új demokratikus rendőrség kiformálódásának legdöntőbb tényezője, hogy ennél a fegyveres testületnél kezdettől fogva a kommunista párt befolyása volt a legerősebb. A rendőrség, amely a szocialista forradalom győzelméig lényegében az egyetlen számottevő fegyveres erő volt az országban, eredményesen biztosította a népi demokratikus rendszer védelmét. Annál is inkább, mert az Ideiglenes Nemzeti Kormány a csendőrséget 1945 márciusában feloszlatta, a hadsereg létszámát pedig – nem utolsósorban a fegyverszüneti egyezménynek megfelelően – a háború befejezése után a minimálisra csökkentette.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a közigazgatást a népi demokratikus rendszer szolgálatába állítsa. Az első lépés ebből a szempontból az az 1945. január 4-én kibocsátott rendelet volt, amely a közigazgatás ideiglenes rendezéséről intézkedett. Ennek alapján szervezték újjá – a nemzeti bizottságok irányításával – az önkormányzatokat és a közigazgatást. Ezzel az államhatalom helyi szerveinek létrehozásába, illetőleg újjászervezésébe a munkásság, a parasztság és a velük szövetségre lépett társadalmi erők is beleszólást kaptak. Ezt követte a közalkalmazottak igazolásáról szóló kormányrendelet kiadása. Az igazolási eljárásoknak az volt a tulajdonképpeni céljuk, hogy a közigazgatásból kiszorítsák a népi demokratikus kormányzat célkitűzéseivel szemben álló erőket, s ezen belül különösen a reakciós, fasiszta elemeket.

Az igazolási eljárásokat szabályozó rendelet megjelenése után látott napvilágot a népbíróságok felállításáról szóló kormányintézkedés, amelyet az Ideiglenes Nemzetgyűlés az 1945: VII. tc. formájában emelt törvényerőre. A népbíróságok feladata – olvasható a törvényben -, hogy „mindazok, akik a magyar népet ért történelmi katasztrófa okozói, illetve részesei voltak”, bíróság előtt feleljenek tetteikért és nyerjék el méltó büntetésüket.

A népi demokratikus átalakulás szempontjából igen nagy jelentősége volt a tömegek alkotó kezdeményezésének, politikai aktivitásának, amely elsősorban a különböző népi bizottságok tevékenységében jutott kifejezésre. A már említett nemzeti bizottságok mellett fontos szerepük volt az üzemi, a földigénylő, majd földosztó és a termelési bizottságoknak.

E népi szervek tevékenysége, különösen az első időszakban, kiterjedt az élet minden területére. A helyi osztály-erőviszonyoktól függően, több-kevesebb következetességgel részt vettek a fasizmus és annak maradványai elleni küzdelemben. Ők voltak a gyárakban és üzemekben a termelés megindításának kezdeményezői, a falvakban irányításuk alatt indult meg a mezőgazdasági munka, az újjáépítés. Sok helyen biztosították a nagybirtokosok parlagon maradt földjének megművelését, az elmenekült tőkések gyáraiban a termelés megkezdését, megszervezték a közmunkát, ösztönözték a dolgozók kölcsönös segítségének kibontakoztatását és szorgalmazták a tanítás megindítását az iskolákban.

A legöntudatosabb és legáldozatkészebb munkások ezrei közvetlenül a felszabadulás után sokszor a puszta kezükkel szedték ki a romok alól a gépeket, éhezve és fázva mentették a még megmaradt értékeket. Az ország mielőbbi talpra állításáért, az újjáépítésért érzett felelősségtől áthatott munka hozta létre az üzemi bizottságokat is. Az üzemi bizottságok legfontosabb feladatuknak a termelőmunka megindítását, illetőleg zavartalan biztosítását tekintették. De hatáskörük – az 1945. február 15-én megjelent és az ezután kibocsátott rendeletek értelmében – lényegében kiterjedt a munkaviszonnyal kapcsolatos valamennyi ügyre, az üzemeknek a fasisztáktól való megtisztítására, a munkavállalók érdekeinek védelmére, valamint beleszólásuk volt a termelés kérdéseibe és az üzletmenetbe is. Az üzemi bizottságok ily módon megvalósították a termelés munkásellenőrzését és egyben a munkásvédelem hatékony eszközeinek is bizonyultak. Ezen túlmenően elősegítették a munkásegység megerősítését az üzemekben, amivel nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a felszabadulás után sikerült létrehozni az egységes szakszervezeti mozgalmat.

A szakszervezeti mozgalom újjászerveződésével nagyjából egyidőben alakult meg a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség és a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége is, amelyeknek fontos szerepük volt a fasizmus és a reakció által talán leginkább befolyásolt nők és az ifjúság megszervezésében, demokratikus szellemű nevelésében.

A fasizmus maradványai felszámolásának a jegyében fogant az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. február 26-i rendelete a fasiszta politikai és katonai jellegű szervezetek feloszlatásáról. Ennek értelmében 25 pártot, illetőleg társadalmi szervezetet és egyesületet oszlattak fel, köztük az Antibolsevista Ifjúsági Tábort, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségét, a Levente Egyesületet, a Magyar Országos Véderő Egyesületet, a Nemzeti Munkaközpontot, a Magyar Élet Pártját, a Magyar Megújulás Pártját, a Nyilaskeresztes Pártot, az Országos Vitézi Széket, az Országos Nemzetvédelmi Bizottságot, a Magyar Tudományos Fajvédő Társaságot, a Turul Szövetséget és más szervezeteket. Nem sokkal később kormányrendelet jelent meg a szovjetellenes és fasiszta sajtótermékek kötelező megsemmisítéséről is.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány legnagyobb horderejű, a társadalom fejlődése szempontjából legjelentősebb intézkedése azonban kétségtelenül a földosztásról szóló rendelet volt, amely 1945 márciusában került kibocsátásra.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!