„Szíria” bővebben

"/>

Szíria

„A török ​​fegyveres erők elpusztították a Bashar al – Assad rezsim haderőinek repülőterét Aleppo tartomány Neyrab régiójában” – közölte a dijadalhírt az Anadolu török hírügynökség tegnap este. A dolog – állítólag – csak részben igaz.

„Ilyen körülmények között a Szíriában lévő orosz katonai kontingens vezetése már nem tudja szavatolni a török repülések biztonságát Szíria felett” – nyilatkozta Oleg Zsuravljov ellentengernagy, a szíriai megbékélési központ orosz parancsnoka.

„A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből” – őrjöngött ma Kardigan Ankarában hívei előtt.

„Hónapokkal ezelőtt megmondtam, hogy ha a Nyugat nem veszi ki a részét e teherből, megnyitjuk a kapukat. De ezek nem vették komolyan a dolgot, és úgy gondolták, blöffölök, aztán amikor megnyíltak a kapuk, egymás után kezdtek el jönni a telefonhívások, hogy zárjuk be. De ém megmondtam, hogy a téma le van zárva, a kapuk már nyitva állnak, és most ti is ki fogjátok venni a részeteket ebből a dologból.” – fröcsögte.

Persze azért azt nem mondta, hogy 2015 – höz hasonlóan, most is Moszkva kezében a kapukulcs! Ahogyan 2015 – ben Oroszország szíriai fellépése megállította a migráncshullámot, egy erélyes szíriai orosz fellépés most is hasonló eredményre vezethet.

Mint ismeretes, Kardigan e héten csütörtökön Moszkvába utazik. „Baráti” megbeszélésre. Aligha tévedünk, hogy ha úgy véljük: Vlagyimir Putyin NEKI IS ÜZENT egy tegnapi interjúban. Aminek a veleje: Oroszországgal nem jó háborúba keveredni…Mert vannak fegyvereink, amik ott lógnak a falon, és ha kell leakasszuk…”

A Kreml fősajtósa Dmitrij Peszkov már közvetlenebb módon fogalmazott:

„Továbbra is elkötelezettek vagyunk a szocsi megállapodások mellett, de Szíria területi integritásának támogatói vagyunk! Egyúttal elkötelezetten támogatjuk Szíriának a terrorista csoportok elleni küzdelem folytatására irányuló szándékát.”

Idlib latorrezervátum keleti peremén a kormányerők váratlanul visszavették Szarakib városát és az M5 – út oda tartozó szakaszát a borzas – török társulástól.

A déli végeken viszont a martalócerők foglalták vissza a hadseregtől Tanjara, Amkiya, Flyifel, Kaukaba és Kafr – Mus településeket.

Kardigan ma délután már szelídeb stílust vett föl. Reméli, hogy 5 – én egy idlibi tűzszünetben tud megállapodni Vlagyimir Putyinnal!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Szíria” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Az az egy szerencse, hogy a sokat szenvedett Szír nép utálja a kutyafejűeket, mint a sz…t, a kurdok úgyszintén. Jampizhat a pulyka, nem sokra megy egy idegen országban. A Szír nép gerillaharcot kezd és nem sok támogatójuk akad türkijéknek, márpedig ez lesz a szitu. A területeket nemcsak lerohanni kell, hanem akár „végleg” meg is tartani, ami ezerszer nehezebb dolog, főleg úgy, hogy utálják kutyafejűéket mindenhol!

    1. Ezt Putyin is tudhatja, ezért erre is ” játszhat „. Ha a szírek nagy többségének a török közös ellenség, akkor nyert ügye van. Egy elhúzódó háború a törököknek gazdaságilag és politikailag is többet árt mint az oroszoknak. ( Én így gondolom. Lehet nincs igazam. ) A technológiai fölény nem minden, nem elég a győzelemhez .

  2. Van egy olyan sanda gyanúm hogy azokat a „török” UAV -okat yenkiee technikusok emelték fel az égbe…

  3. „Egy drónjuk megtámadta az orosz légibázist is. Az 5.-i találkozóig az orosz repülők nem is szállnak fel, ezért is állt meg a szír előrenyomulás – nincs orosz légi támogatás ”
    Ha nincs orosz légitámogatás, akkor miért irja a SOHR, hogy az oroszok kb. 150-szer bombáztak tegnap? A szírek nem képesek ennyi légicsapást véghez vinni egymaguk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com