Kardigan minapi acsarkodását követően érezhetően növekszik a feszültség Moszkva és Ankara között.
Tegnap az ankarai orosz nagykövetség hivatalos honlapjára kikerült két fotó, „Ön dönt” – vagy magyarul talán helyesebb így értelmezni – „Tessék választani”! Az egyik képen az amerikaiak arról sopánkodnak, hogy a törökökkel együtt katonákat veszítenek (Szíriában), a másik kép pedig az Anadolu török hírügynöség képi illusztrációja ahhoz a hírhez, miszerint az USA 2021 – ig 200 millió dollárral kívánja segíteni a törökök ősellenségeit, a kurdokat.

A képi illusztráció és az „ajánlat” tegnap késő délelőtt került ki az orosz nagykövetság honlapjára. Néhány órával később Alekszej Jarkov orosz nagykövet jelezte: „azóta” közvetlen személyes fenyegetéseket kap szériában.
Az ankarai orosz nagykövet személye elleni fenyegetések kapcsán a Kreml álláspontját Dmitrij Peszkov fogalmazta meg: „Oroszország nagyon reméli, hogy a török hatóságok mindent megtesznek NEM CSAK a nagykövet, hanem minden törökországi orosz érdekeltség biztonsága érdekében!”
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter február 16-án Németországban tervezi találkozni török kollégájával, Mevlut Cavusogluval. A randira a müncheni biztonsági konferencia keretében kerül sor.
Tegnap – február 13-án – a szíriai helyzetről Valerij Geraszimov az Orosz Föderáció fegyveres erõinek vezérkari fõnöke és a török hadsereg VKF – je Yashar Guler telefonon egyeztettek. Különösen az Idlib latorrezervátumban kialakult helyzetről.
Aholis patthelyzet alakult ki. Ugyanis a szír kormányerők hiába szerezték vissza a borzasaktól az M5 – ös utat, nem tudják hasznosítani.

Azon ugyanis két török „megfigyelőpont” is pöffeszkedik, blokkolva a forgalmat.
Ugyanakkor nem csak ez okoz fejtörést a szír kormányerőknek. Kiszivárgott hírek szerint az offenzívájuk célja valójában „csak” az út megkaparintása volt. Csakhogy a támadás ereje és hatékonysága oly mértékben demoralizálta a banditahordákat, hogy sok helyről egyszerűen elmenekültek.
Most aztán a kormánycsapatok kénytelenek terven fölül teljesíteni. Olyan területeket tudnak birtokba venni, amiket „normál körülmények között” csak véres harcok árán tudnának megszerezni.
Újabb cirkusz van kibontakozóban. A minap lelőtt szír helikopter miatt. A ‘zoroszok egy fölöttébb kényes – ám nagyon izgalmas – kérdésre keresik a választ: HOGYAN került a helikopter lelövésére alkalmas rakéta a latrok birtokába? Márpedig ha valaki elszántan keres, az talál is!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Ujra lelottek egy szir helikoptert. Mit szenved ez a szerencsetlen nep?! Minden oldalrol szedik tepik ezt a tortenelmi orszagot. Csoda hogy birja meg. S kerdes mi marad belole emberben teruletben egyarant.
Nap videója: A szíriai hadsereg feltartóztatott egy amerikai konvojt Kamishli közelében
https://orientalista.hu/blog-post/nap-videoja-a-sziriai-hadsereg-feltartoztatott-egy-amerikai-konvojt-kamishli-kozeleben/
A szíriai és a közel-keleti események összefoglalása, 2020. február 12–13
(ANNA-NEWS.info)
https://anna-news.info/svodka-sobytij-v-sirii-i-na-blizhnem-vostoke-za-12-13-fevralya-2020-g/
Besz@rás , nagyobb hó van náluk mint nálunk !
„Putyin elrendelte Oroszországban, hogy mindent „de-Google” Google mentesítsenek. Nincs tovább adat kémkedés”
„MOSZKVA, / TASS /. Orosz navigátorok és keresőmotorok lesznek a kötelezően előírtak okostelefon-telepítőprogramokra Oroszországban. Ezt tartalmazza az Orosz Föderáció kormányának rendelettervezete, amelyet szabályozási jogi aktusok tervezetének portálján tettek közzé.
A dokumentum szerint a különböző programok eltérő határidőket fognak alkalmazni a készülékekre történő kötelező előzetes telepítésre.
Az orosz szoftverek előtelepítése 2020. július 1-jétől fog kötelezően működni az okostelefonoknál – mondja a dokumentum. A megadott időponttól előre telepített programok tartalmazzák a böngészőket, a térképészeti és navigációs szolgáltatásokat. Az alábbiakban az áruk, munkák és szolgáltatások, az azonnali üzenetküldők, a közösségi hálózatok és az e-mail csatornák fizetési kérelmeit – 2021. július 1-jétől kell alkalmazni. -Oroszországi televíziós és rádiócsatornáknak kötelezőek lesznek a hazai előtelepítések.
„Az elektronikus számítógépes programoknak biztosítaniuk kell egy technikailag összetett termék fogyasztói szempontból releváns fogyasztói tulajdonságait: az alkalmazás nagy népszerűségét, amely a következő mutatókat tartalmazza: havonta legalább 100 ezer szoftverletöltés, legyen havonta legalább 100 ezer egyedi felhasználó magas társadalmi jelentőséggel bírjon a szolgáltatások az információk terjesztése terén és társadalmilag jelentős jelentőséggel bírjon a hagyományos orosz szellemi és erkölcsi értékek rangsorolásában ”- A szoftver további követelménye a fogyasztói adatok biztonságának és védelmének biztosítása volt.
Ha nem lehetséges az orosz szoftver átrendezése az eszközön, akkor annak gyártója köteles legkésőbb két hónappal a gyártás megkezdése előtt közzétenni az információkat az okokkal együtt az indokokkal.
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a törvényt, amely előírja az okostelefonokra, számítógépekre és televíziókra történő előtelepítés szükségességét, az intelligens TV funkcióval rendelkező, az orosz közönséget célzó alkalmazások számára. A törvényt december 2-án tették közzé, és 2020. július 1-jén lép hatályba.”
Szerintem hamarosan le fognak válni a WWW rendszerű világhálóról és saját oroszországi szerver-kliens rendszerükkel fognak üzemelni.(Korábban már volt rá utalás)A WWW továbbiakban csak ellenőrzött szervereken át kisebb keresztmetszettel, szigorúbban fog működni.
https://www.veteranstoday.com/2020/02/14/putin-orders-russia-to-de-google-everything-no-more-big-data-spying/
„…. A minap lelőtt szír helikopter-miatt. …. HOGYAN került a helikopter lelővésére alkalmas rakéta a latrok birtokába ? Márpedig ha valaki nagyon keres az talál is.” Szerintem nem kel sokat keresgélni. Csak egy, de maximálisan két lehetőség-válasz van erre. Vagy a törökök közvetitésével az amcsik juttaták a borzasokhoz, a másik ami olyan 89%-os, de akár 100% -osan a törökök révén. Ez a második a legvalószinübb.
Most már megszerezték a törökök az S-400-sokat, eljött az ideje, hogy zsarolhassák, megfélemlitsék az oroszokat. Eddig szólt az úgynevezett török-orosz „barátság.” Mi a helyzet a török pilóták kikébzésével az SU-35-ös orosz vadászgépekre ? Hogy a fészkes fenében adhadtak az oroszok egy NATO tagálam kezébe egy olyan stratégiailag hatékony fegyvert,mint az S-400-as, vagy képeznek ki NATO pilótákat a világ egyik legelismeteb vadászgépeknek a kezelésére. Mihez kezdenek majd akkor, ha netán kenyértörésre kerül a sor Oroszország és a NATO között !? Az Su-35-ök titkaitmár a NATON belül már fogják /talán már a törökök révén-a nagy bizalom révén-már talán tudják is. Ami majdan megvédhetné őket,-az oroszokat,-az fogja a pusztulásukat okozni. NE HAZARDIROZZON PUTYIN SEM AZ OROSZORSZÁG TERÜLETÉVEL,sem az Orosz nép biztonságával nincsen hozzá joga .
Megnyomnak egy gombot és minden rendszer működésképtelenné válik. A törökök a hülyék, hogy megvették!
T . TERMIN8ATOR !
2020-02-14 – 21:26
Már annó leírtam , hogy MI a szövetségesek sem kaptuk meg sem a repülési sem a tűzvezetési szoftvereket a MIG-ekhez .
A Videotónban fejlesztették ki és jobb lett a gyárinál .
Pár nappal ezelőtt a szír kormányerők megöltek öt török katonát Taftanaznál egy bombázás során. A törökök ezután erősítést és még több fegyvert hoztak a térségbe, illetve feltételezhetően mozgásba lendültek a kitartottjaik is. Taftanaz körzetében van (volt) egy helikopterbázis, amit a szélsőségesek 2013-ban foglaltak el. A szakállasok után a törökök tették rá a kezüket, nem véletlenül. Stratégiailag fontos hely, de sajnos le kellett állítani a reményt keltő műveleteket a térség visszafoglalására még kb. két évvel ezelőtt. Ez időt hagyott a török berendezkedésre (a „jó” terroristák, mint az ún. Nemzeti Felszabadítási Front, illetve még tágabban az ún. Szíriai Nemzeti Hadsereg részeként harcoló – korábban az al-Kaida hálózatával is összefonódó – Dzsabhat Tahrír Szúríja megerősítésére, illetve megfigyelőpontok létesítésére).
Nagyjából ezidőtájt, vagy kicsit korábban (2017-ben, Trump és a fokozottabb izraeli érdekérvényesítés megjelenésével) kezdett egyre nyíltabban Irán elleni fellépéssé alakulni az addig Aszad, mint főgonosz ellen folytatott „háború”, és az al-Kaida franchise alapján működő csoportok egy része is csodálatos módon szíriai nemzeti ellenállóvá vált. Ugyanis 2017 közepétől Katar egyes körei a török barátaikkal együtt már kénytelenek voltak a papíron „jó” szalafita terroristákat támogatni, miután a szaúdiak és a Dzsais al-Iszlám kezdték a súlyukat veszíteni a szíriai harapófogóban (utóbbi a beduin kapcsolatok révén Szaúd-Arábiához kötődött, a maradékuk egy része felszívódott az SDF-ben vagy az Ahrar as-Sámban), így aztán a szaúdiak bosszúból Katarba haraptak és olyan terroristák támogatásával vádolták meg őket (nem alaptalanul), akiknek soraiba az ő kitartottjaik is beolvadtak, miután azok „jó” terroristák lettek…
Az Ahrar as-Sám bizonyíthatóan rendelkezik ember által hordozható légvédelmi eszközökkel (MANPAD), és Dzsabhat Tahrír Szúríja néven szervezte újra önmagát, miután egyesült a Haraka Núr ad-Dín az-Zankival. Utóbbi egy „remek” csoport volt. Szélsőséges iszlamisták, együttműködtek a Dzsabhat Fatah al-Sémmel (a volt al-kaidás tömörülés, ma Haj’át Tahrír as-Sám néven ismerik), aztán az Ahrar as-Sámmal, előttük az FSA-val is, tagjai voltak az Eufráteszi Pajzsnak, végül a Haj’át Tahrír as-Sám egy belső idlibi háborúban gyakorlatilag felszámolta őket. Azonban a Dzsabhat Tahrír Szúríja egy kisebb tagszervezet elhalványodásával még messze nem tűnt el, és itt érkezünk meg a helikopterek lelövéséhez, mert a korábbi kapcsolatok révén öröklődhettek a légvédelmi fegyverek (kínai, amerikai vagy orosz, vállról indítható eszközök, részben katari és szudáni, majd török közvetítéssel, részben iraki vagy szíriai raktárakból, részben csempészáruból, fekete vagy „szürke” módszerekkel – értsd: esetleg nem pusztán csak helyi csoportközi kapcsolatok révén, hanem más országok bevonódásával – megszerezve). A fegyverek egy részéhez a muníciót akár az utóbbi hónapokban is biztosíthatták (vagy régebben), pl. 2013-ban az Ahrar as-Sám kínai, „bolondbiztos” Feinu-6-ost (FN-6) használt, amit Katar szerzett nekik Szudánon keresztül, ebből is maradhatott raktáron.