Választási botrány Egerben: listázta a horda a lakosság pártszimpátiáját és aktivitását
Listázta a Fidesz Eger lakosságát Nyitrai Zsolt kampányában – állítja cikkében az Egri Ügyek.
A portál birtokába fénymásolt ajánlóívek és Kubatov-listák kerültek elő a polgármesteri hivatal egyik szekrényének mélyéről. Azt írják, a vaskos iratanyag átvizsgálása után kiderült, hogy nem akármilyen bizonyítékokat rejt:
egyértelműen kiderült, hogy 2014-ben, az országgyűlési választásokat megelőzően Eger városában a Fidesz képviselőjelöltje, Nyitrai Zsolt érdekében törvénytelen módszerekkel listákat készítettek Eger választópolgárairól, azok személyes adataival, lakcímeivel, valamint a pártszimpátiájukra vonatkozó információkkal.
A papírlapokon pontozták a választópolgárok aktivitását, 1-7-ig terjedő skálán osztályozták a Fideszhez való viszonyukat.
Az egri polgármesteri hivatalban megtalálták a Helyi Választási Bizottság által hitelesített, fénymásolt ajánlóíveket is, amiken a jelöltállításhoz szükséges aláírásokat gyűjtötték Nyitrai Zsoltnak. Ezeket a törvény szerint a gyűjtési időszak után vissza kell adni a bizottságnak, nehogy a személyes adatok illetéktelen kezekbe kerüljenek.
Az ősszel megválasztott ellenzéki polgármester, Mirkóczki Ádám a város közgyűlésén, napirend előtt szólalt fel az esettel kapcsolatban:
Példátlan választási botrány Egerben. Kézzel fogható bizonyíték került a birtokunkba – amit megdöbbentő módon egy alpolgármesteri irodában találtunk – arról, hogy a Fidesz listázta az egri lakosokat. Személyes adatok és a politikai hovatartozást rögzító listák kerültek a kezünkbe valamint pecséttel ellátott, Nyitrai Zsolt, mint országgyűlési képviselőjelölt nevére kiállított választási ajánló ívek fénymásolatai, mely már önmagában a Btk-ba ütköző bűncselekmény
– mondta Mirkóczki.
(propeller)
Bal-Rad komm: AQQRRVAJÉLETBE! Ki hitte vaúna…?!
Íme hát Döbrögisztán álellenzékének töketlenkedésére a példa! Jajveszékben törnek ki a horda TUDOTT ÉS KÖZISMERT GALÁDSÁGAINAK bizonyítékai láttán. Ahelyett, hogy alkalmaznák a A JÓL BEVÁLT módszert!
Persze ők csak az azonnal kp. – t jelentő dolgokat szeretik! Azt meg a horda veti nekik!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
“Hjúújjjj! Most mi lesz?!” bejegyzéshez egy hozzászólás
A választásokon mindig és mindenhol csalnak.
Valakik lebuknak, valakik meg nem.
Ezért nincs szükség hataloméhes, gerinctelen, beteg politikus-férgekre.
Az emberi élethez feleslegesek az élősködők.
A választásokon mindig és mindenhol csalnak.
Valakik lebuknak, valakik meg nem.
Ezért nincs szükség hataloméhes, gerinctelen, beteg politikus-férgekre.
Az emberi élethez feleslegesek az élősködők.