A múlt héten Vlagyimir Putyin Betlehemben járt, ahol tárgyalt Mahmud Abbasz palesztin elnökkel. „Humanitárius és gazdasági együttműködésről”.

Ettől aztán lett olyan pánik, hogy Trump és Netanjahu előálltak tegnap egy három esztendeje koholgatott tervvel.
Trump bohóc az „Évszázad Alkujának” nevezte, és mindjárt béketervként mutatta azt be Washingtonban. Az újrázásra készülő Trump oldalán ott feszített a március 2 – i, harmadjára megismételt előrehozott választás kampányában nyakig lévő Bibi Netanjahu izraeli miniszterelnök is.
A döbrögista dölyföléstől sem mentes prezentáción ott voltak az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Omán nagykövetei is.
Trump hangsúlyozta, hogy tervét nem csak Netanjahu, hanem annak nagy ellenfele Gánc is támogatja.
„Izrael ma nagy lépést tesz a béke felé” – áradozott az amerikai vezérbohóc. Hozzátette, azt akarja, hogy ez a megállapodás nagyon jó legyen a palesztinok számára, majd úgy fogalmazott: „Esélyük van egy saját államra. Ez lehet az utolsó esélyük”. Mindjárt térképet is mutatott.

Azt elismerte, hogy a palesztinok kezdetben minden bizonnyal elutasítják a dokumentumot, de majd idővel elfogadják, hiszen nem akarnak szegénységben élni. Márpedig az amerikai segély megvonása – ami a „Nagy Üzlet” általuk való ellenzése esetén igencsak sanszos – még nagyobb szegénységbe taszítaná őket.
Márpedig a „Nagy Üzlet” a palesztinoknak nem biznisz! Hiszen kilátásba helyezi a Gázát uraló Hamasz leszerelését, a teljes övezet demilitarizálását és azt is egyértelművé teszi, hogy a palesztin menekültek problémáját Izraelen kívül kell rendezni. Vagyis elveti a palesztinok által követelt „hazatérés jogát”, továbbá nem sürgeti az elmenekültek és azok leszármazottainak kártalanítását.
A prezentációs sajtótájékoztatón Bibi ott állt végig Trump mellett, és veresre tapsolta a tenyereit. Amikor pedig Trump bohóc rá – rá kacsintott, majd el olvadt.
A cirkusz után pedig holnapra (január 30.) kisírt egy audienciát a Kremlbe. Vlagyimir Putyin áldását szeretné elnyerni az „Évszázad Alkuja” nevű csinálmányra.
Reményei szerint ezzel megúszhatja a börtönt.
Trump bohóc meg repetázhatna.
A palesztinok – ezt már most tudni – nem lelkesek. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint őket (mármint a palesztinokat) is meg kellett volna hallgatniuk a bótolóknak. Az orosz diplomácia vezetője úgy látja, hogy a hírek csak kiszivárogtatások, amiből csak a szokásos csinnadratta látszik még. Kíváncsi a részletekre.
Nekünk meg teljesen mindegy!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

https://warsonline.info/novosti/novosti/siriia/aleppo280120-41.html Szír katonák elfogták azt a borzast aki szemtanu lett a „fehér sisakkosok” ujjab vegyifegyver provokációjának az előkésitésében.
https://warsonline.info/siriia/novosti/siriia/aleppo280120-2.html Rasidin-4 körül szemmel láthatólag kezd kialakulni egy katlan. Legalábis nekem ez a véleményem.
„nagyon jó legyen a palesztinok számára, majd úgy fogalmazott: “Esélyük van egy saját államra.”
http://orientalista.hu/wp-content/uploads/2015/04/Mapx2005.jpg
Van arcotok bazmeg..
Trump és Bibi … elindítottak egy újabb és tartós ( 1949-től folyamatos ) közel-keleti
válságot , azon a földrészen ahol egy 500 km-es körben három fontos világvallás szent
helyei találhatóak ,… plusz kőolaj és földgáz ! …plusz analfabéták sokasága ,… plusz vallás-
háborúk ! ….plusz gyilkos fegyverek és -forgatók milliói . Kell-e ettől veszélyesebb háborús
fészek ? Nem, már ez is sok !!!