A „mosolygó fasizmus” harca a földön

A „mosolygó fasizmus” harca a földön

A kapitalizmus „mosolygó fasizmus” formályában
A demokrácia és az osztályharc
Mi a fasizmus?
A „mosolygó fasizmus” háborúi a második világháború után

A kapitalizmus a földön világméretűvé vált és eljutott a XX. században a fasizmusig, a totális diktatúráig. Az emberiség fennmaradása a fasizmus elleni harccal a demokrácia megvalósításával lehetséges. Az emberiség nem válik emberséges emberré, ha nem haladja meg a kapitalizmust, a fasizmust.

Antifasiszta összefogás szükséges a demokrácia megteremtésére.
A föld számára a demokráciát a kommunisták hozzák meg vagy senki.

Olyan demokráciát, amelyben a dolgozók milliárdjai, a föld teljes lakossága a hatalom gyakorlásában ténylegesen részt vesz.
Olyan demokráciát, ahol nincs megosztva az emberiség gazdagra és szegényre, mert a megosztott világban nem lehet demokrácia csak önkényuralom.
Olyan demokráciát, ahol a polgári és emberi jogok megvalósíthatók, a föld népei a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!” elvei szerint élhetnek.
Olyan demokráciát, ahol aki becsületesen dolgozik a maga, a családja, a társadalom, az emberiség érdekében az a megbecsült ember.
Olyan demokráciát, ahol az élősködés, a felsőbbrendűség megvetendő bűn.

A szocializmusban olyan demokrácia van, ahol nincs kizsákmányolás, nincs élősködés, nincs felsőbbrendűség, nincs megosztott emberiség, – ez a baloldaliság – a politikai és a gazdasági hatalom gyakorlását a közösség tagjainak egyenlőségen alapuló együttműködésével, a nép érdekében valósítja meg, a kommunisták vezetésével. Csak így valósulhatnak meg az emberiség számára az emberi és polgári jogok, csak így élhetnek a föld népei a szabadság, egyenlőség, testvériség elvei szerint.

A kapitalizmus „mosolygó fasizmus” formályában a proletároknak bégetni és ugatni korlátozottan még lehet, de csak addig, amíg a tőkések profitját és hatalmát ez nem veszélyezteti. Azonban ha a tőkések veszélyben érzik hatalmukat, profitjukat, akkor a totális diktatúra nyílt leplezetlen fasizmussá válik. A polgári „demokráciában” működő kapitalizmus – a dolgozó népnek a hatalomból való kizárásával – feltétlenül a fasizmus valamelyik formájába alakul. A kapitalizmusban a dolgozó nép számára a demokrácia korlátozása vagy megszüntetése az osztályharc miatt csak diktatúrával érhető el. A kiút ebből a népi demokrácia és a szocializmus, amikor a demokrácia kiteljesedik az egész népre és lehetővé teszi az emberséges, demokratikus kommunista társadalom létrehozását. A kapitalizmusban a polgári „demokrácia, a „mosolygó fasizmus” sokkal kedvezőbb, mint a klasszikus hitleri fasiszta forma, mert ha korlátozottan is, de mégis van lehetőség a proletárok számára az osztályharcra, a klasszikus hitleri fasizmusban erre semmilyen lehetőség nincs, az totális önkényuralom.

A demokrácia és az osztályharc:
Az osztálytársadalmakban, így a kapitalizmusban is, a demokrácia és diktatúra megvalósulását az uralkodóosztály, a tőkések érdekei határozzák meg. A polgári „demokrácia” keretében működő kapitalizmusban és a „demokráciát” nyíltan elvető kapitalizmusban is az osztályharc a tőkések diktatúráját valósítja meg, mert a kapitalizmus másként nem működhet. A kapitalizmus minden formályában szükséges és elkerülhetetlen a proletár dolgozó osztály elnyomása, vagyis a hatalom minden formájából kizárni igyekszik a proletár többséget, ami így önkényuralommá válik a nép számára és így a nép nem érvényesítheti az érdekeit. A kapitalizmus polgári „demokratikus” formája azonban bizonyos lehetőséget mégis ad a proletárok képviselőinek a szervezkedésre, de szigorúan a kapitalizmus játékszabályai szerint, ami az uralkodó tőkésosztály érdekeit nem sérthetik meg, de akár szelep is lehet a társadalmi feszültségek levezetésére.

A társadalmi feszültséget levezető ilyen szelep a szociáldemokrácia, amelyik a polgári „demokrácia” keretében működő kapitalizmust reformokkal, az osztálybéke demagóg hirdetésével a diktatúrát erősíti a dolgozók ellen, és ez egyenes út a „mosolygó fasizmus”-hoz.

Mi a fasizmus?
Marxista-leninista fogalomlexikon: Fasizmus: az imperializmus viszonyai között, a kizsákmányoló osztályok legreakciósabb részének legsovinisztább, legagresszívebb nyílt terrorista diktatúrája, amely vad, erőszakos terjeszkedés, más népek leigázása, a faji gyűlölet szitása, szélsőséges kommunistaellenesség és antidemokratizmus jellemez.

A fasizmus legjellemzőbb tulajdonsága a totális kapitalista diktatúra a proletárok osztályharcának elnyomására a kizsákmányolás érdekében. Ez párosulhat a szélsőséges embertelenséggel, a népirtással, a felsőbbrendűséggel, a nacionalizmussal, a gyarmatosítással, a nemzeti, faji és bármilyen elnyomással, ami érdeke a kizsákmányoló kapitalista világnak, valamint a hamis tudománytalan világnézettel. Megjelenési formája lehet álcázott és nyílt is, de mindenképpen a tőkésosztály érdekében valamilyen formájú totális diktatúra. A kapitalizmusban a proletárok érdekeit nem képviselheti senki a hatalomban, amit a tőkésállam törvényei és felépítménye tesz lehetővé. Így a kapitalizmus önkényuralommá válik, hasonlóan, mint a feudalizmus, de korszerűbb formában. A lényeg a zavartalan kizsákmányolás érdekében a gazdasági és politikai hatalomtól a nép megfosztása vagy korlátozása.

***
Filozófiai kislexikon (1980) „… A felépítményt a társadalom ideológiai viszonyait kifejező eszmék, szervezetek és intézmények alkotják. … Minden társadalmi-gazdasági alakulatnak megvan a maga meghatározott alapja és annak megfelelő felépítménye. … A tőkés társadalomban a burzsoá politikai felépítmény a kapitalizmus gazdasági alapjának aktív szolgálatára hivatott, a proletár ideológia és a proletár szervezetek a kapitalizmus forradalmi megdöntésére és gazdasági alapjának megszüntetésére irányulnak. … az állam a gazdaságilag uralkodó osztály politikai szervezete, amelynek célja a fennálló rend védelme és más osztályok ellenállásának elfojtása. … demokrácia legáltalánosabb értelemben olyan politikai rendszer, amelyben a hatalom forma szerint az egész nép kezében van, ténylegesen azonban valamely osztály diktatúrája érvényesül. … A kizsákmányoló rendszerekben a demokráciának csak külső látszata van meg, a valóságos népuralom sohasem valósulhat meg benne. A demokrácia csak az elnyomó osztályok (a kisebbség) számára van biztosítva, az elnyomott osztályok (a többség) számára ugyanakkor ez diktatúrát jelent. A polgári demokráciákban a burzsoázia formális szabadságjogokat biztosít (alkotmányt, parlamentet és más képviseleti intézményeket hoz létre, általános választójogot ad stb.) de minden módon akadályozza, hogy a tömegek valóban élhessenek is azokkal.”
***
A fasizmus első megjelenése talán az olasz és a magyar (Mussolini és Horthy) szélsőségesen nacionalista, embertelen totális kapitalista diktatúrája volt a XX. század elején. De igazi klasszikusa a hitleri fasizmus volt, ami a japánokéval vetekedett. Kísérőjelensége volt a szélsőséges nacionalizmus, népirtó embertelenség, a világ gyarmatainak újrafelosztásáért vívott kegyetlen háborúk, kommunistaellenesség, demokráciaellenesség. Az úgynevezett polgári „demokráciák” nem sokkal maradtak el ezen tulajdonságokban, mondhatni „jó”, követendő példát mutattak a hitleri fasizmus számára.

Európa és Amerika tőkései eleinte szimpatizáltak a hitleri fasizmussal, mert erősen antikommunista volt és a Szovjetunió ellen irányult elsősorban, ami közös osztályérdekük volt. Azonban a gyarmatok kizsákmányolásában ellenérdekeltek voltak és így a Szovjetunió Sztálin vezetésével, a sikeres politikájának eredményeként először egymásnak esett a kapitalista diktatúra két különböző változata. Mert alapjában véve a német, olasz, japán és az angol, francia, amerikai kapitalizmus is totális diktatúrát gyakorolt a proletárokkal szemben, ami tehát a fasizmus változata csupán ezekben az országokban.

Az első áldozata a fasizmusnak Etiópia, Spanyolország, Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, Jugoszlávia, Kína, stb. voltak, mikoris a kapitalista diktatúra két változata még együttműködött, mert céljuk a szovjetrendszer elpusztítása, gyarmatosítása volt, amit a hitleri és a japán fasizmussal akartak megvalósítani. A japán fasizmus szintén a gyarmatok kérdésében szembekerült a nyugati kapitalizmussal, itt is a Szovjetunió ellen terelték a háborút, az úgynevezett polgári „demokráciák”, de ez nem jött be.

A második világháború előtt az úgynevezett polgári „demokráciákkal”, a „mosolygó fasizmussal” szembenálló, a világ gyarmatainak újrafelosztásában érdekelt gyorsan fejlődő kapitalista hatalmak a fasizmus útjára léptek, de totális nyílt diktatúra formájában. Mindkét tömb, a fasiszta és a „demokrata” egyetértett a kommunistaellenességben, a néppel szembeni diktatúrában, a Szovjetunió elleni háborúban. De a „demokraták”, a „mosolygó fasiszták” terve nem vált be, mert a Tengelyhatalmaknak – Hitler, Mussolini, Japán – előbb a másik ragadózóval, Európa, Amerika polgári „demokráciájának” álcájában működő „mosolygó fasizmussal” kellett megküzdeniük. A hitleri fasizmus a Szovjetuniótól félt és Európa erőforrásait meg kellett szerezniük a háborúhoz, de ehhez kevés volt a „Müncheni” politika. A „mosolygó fasiszták” terve nem jött be, így a Szovjetunióval kellett összefogniuk a klasszikus fasizmus legyőzésére. De ennek – az úgynevezett „demokráciák”, a „mosolygó fasiszták” és a Szovjetunió összefogásának – semmi köze a demokráciához, az emberiességhez, ez a gyarmatok és a világuralom kérdése volt csupán a „mosolygó fasiszták” részéről. Nem szívesen fogtak össze a „demokráciák” a Szovjetunióval, de kénytelenek voltak. Inkább a hitleri fasizmussal fogtak volna össze, de a hitleri és a Japán fenevad beleharapott a „mosolygó fasiszta” vadakba is.

A második világháború után a klasszikus fasizmus vereségével megerősödött a „mosolygó fasizmus”, de a kommunistaellenessége, a népellenessége, a demokráciaellenessége megmaradt, sőt fokozódott. A kommunista világnézet térnyerésével újabb háborúkra készült, de most már saját maga indított népirtó háborúkat és csak gyenge nyílt fasiszta rendszereket támogatott vagy hozott létre pl.: Pinochet fasiszta diktatúrája Chilében, vagy legújabban Ukrajnában, de ezt már csak gyarmatosítási szándékkal.

orientalista.hu: Franciaország 45 000 algériai lakost mészárolt le 1945-ben „…A francia ideiglenes kormány akkori feje, De Gaulle tábornok elrendelte, a bekerített területeken élő algériai földművesek kivégzését. Ennek következtében további több ezer embert gyilkolt le a francia hadsereg. A mészárlás egészen május 22-ig folytatódott, melynek során 45 000 algériai férfival, nővel és gyerekkel végeztek a francia megszálló erők. …”

A mosolygó fasizmus háborúi a második világháború után:
Először Kína ellen folyt a „civilizált” nyugat háborúja 1945-1949-ig, ahol vereséget szenvedett. Kínában Csang Kai-sek hol a japán fasisztáktól, hol az amerikai gyarmatosítóktól remélte az uralmat a nép felett, de Mao Ce-tung vezette demokratikus erők a népre támaszkodva kiűzték a fasisztákat Kínából. Csang Kai-sek Kína gyarmatosítását is vállalta a hatalomért, vagy a japán vagy az angol, amerikai gyarmatosítókkal való összefogással a saját népe ellen. Ez a háborús népirtás legalább tízmillió proletár áldozatot hozott, ami egyértelműen a „mosolygó fasiszták”, „demokraták” bűne. 1949. október 1-én a pekingi Tienanmeng téren ünnepélyes külsőségek között kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. Az amerikai népirtó „demokraták” nagy bánatára.
***
A kínai kommunista párt harminc éve: „… Mikor a kínai nép hozzáfogott hazája újjáépítéséhez, nem feledkezett meg az újabb imperialista agresszió veszélyéről. Az amerikai imperialisták nem törődtek bele Kínában elszenvedett vereségükbe. 1950 júniusában, koreai fegyveres intervenciójuk megindításával egyidőben, elfoglalták a Kínához tartozó Tajvant. Tajvan elfoglalása csak folytatása volt az amerikai kormány fegyveres beavatkozási politikájának és kezdete a Kínai Népköztársaság elleni fegyveres agressziónak. Tajvan elfoglalása azt bizonyította, hogy baráti szomszédunk, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen indított esztelen, fegyveres amerikai támadás az Amerikai Egyesült Államok országunk ellen irányuló agresszív tervének egy része. Li Szin Man, a „koreai Csang Kaj-sek” zsoldoshadseregét azért támogatták minden erővel az amerikai beavatkozók a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen indított támadás során, mert követni akarták a japán agresszorok nyomdokait: először elfoglalni Koreát és Tajvant, aztán Északkelet-Kínát. 1950 októberében az amerikai inváziós hadsereg elfoglalta Phenjant, majd elvakultságában jelentős erőket küldött észak felé, a kínai-koreai határra, a Jalu és Tumen folyókhoz. Ezzel komolyan veszélyeztette Északkelet-Kína biztonságát.

Az Egyesült Államok légiereje állandóan bombázta és golyózáporral árasztotta el Kínának az északkeleti határ mentén elterülő körzeteit és városait, gyilkolta honfitársainkat és pusztította tulajdonukat. Az ország népe ezt nem tűrhette tovább. Elhatározta, hogy segíteni fogja Koreát és megvédi hazáját. A kommunista párt és Kína más demokratikus pártjai nyilatkozatot adtak ki, melyben támogatták a nép hazafias követelését. A kínai nép soha nem látott lelkesedéssel igazságos, gigászi harcba kezdett, hogy megsegítse Koreát a rabló amerikai imperializmus ellen.

A kínai népi önkéntesek 1950 októberének második felében a Koreai Néphadsereggel vállvetve megkezdték harcukat a koreai fronton, és hamarosan megváltoztatták azt a veszélyes helyzetet, amelybe a koreai nép az agresszió ellen vívott háborúja során került. Az amerikai inváziós hadsereg támadását Észak-Koreában visszaverték, súlyos veszteségeket okozva az amerikai agresszoroknak és Li Szin Man zsoldoshadseregének. 1951 júniusának második feléig a kínai népi önkéntesek a Koreai Néphadsereggel együtt öt hadjáratot vezettek, és az ellenség harcoló egységeinek több mint 250 000 főnyi veszteséget okoztak (nem számítva a nem harcoló alakulatok veszteségeit). A súlyosan megvert támadó hadsereget a 38. szélességi fok térségéig, Korea közepéig verték vissza. …”
***
A második áldozat Korea volt 1950-1953-ig. A koreai háborúban Korea infrastruktúrájának nagy része elpusztult, s mintegy 2,5 millió koreai meghalt. Kína kb. 1 millió embert veszített. A koreai háború volt a hidegháború első fegyveres konfliktusa. Az amerikaiak vezette „mosolygó fasiszták” nem tudtak győzelmet elérni.
***
Kína győz: „… Az Amerika előidézte európai és ázsiai problémák hasonlósága nem merül ki azonban MacArthur japáni politikájában. A koreai helyzet is pontos hasonmása volt a németországinak, egészen a szovjet csapatok elvonulásáig.

Ott is bevezették a zónákra való felosztást. A nemzet legsilányabbjai Hodge generális, az amerikai megszálló sereg főparancsnoka köré csoportosultak. Választásokat hajtottak végre, terror alatt és az amerika megszállási zónában, Dél-Koreában jobboldali kormány alakult. A Szovjetúnió és Korea népe tiltakoztak Korea e tervezett szétszakítása ellen.

Amikor nyilvánvaló lett, hogy Hodge elutasítja a Szovjetunióval való megegyezést, P. F. Koktomov, az északkoreai szovjet megszálló csapatok főparancsnoka kijelentette, hogy megtett minden előkészületet a szovjet csapatoknak Korea területéről való visszavonására, hogy Amerika is visszavonhassa saját csapatait. Hodge tábornok visszautasította ezt, mert szerinte Koktomov készsége a csapatok visszavonására nem más, mint «arra irányuló kísérlet, hogy az amerikaiakat visszavonulásra bírják és Észak-Korea kommunistái megtámadhassák az egész országot.»

Az «United Press» amerikai hírügynökség egyik jelentéséből kiderül, milyen erőket vet be Amerika Dél-Koreában:
Syngman Rhee, Amerika ügynöke, akit megtettek Dél-Korea államfőjének, ezt mondta:
«A délkoreai rendőrség (az amerikai zóna legnagyobb fegyveres csapata) tenyere már viszket, hogy beverhessen néhány baloldali koponyát!»
Hugh Deane amerikai újságíró következő élményét beszéli el:
«Hogy a megszálló csapatok politikája miképpen hat, azt az amerikai hadseregnek Chonyuban, Észak-Cholia tartományban, Korea déli részében állomásozó egyik őrnagyától tudtam meg. Az őrnagy ivott egyet és így szólt:
«Ó igen, a hajórakodó munkásoknak erős szakszervezetük volt Kunszanban. Egészen baloldalon állt. Nagyon erős volt; egészen szép összeget kellett fizetnünk, hogy csak egyetlen tonna olajat is partra szállíthassunk. Elhívtuk Kim, fiatal jobboldali politikust és azt ajánlottuk neki, hogy alapítson egy konkurens szakszervezetet. Kimnek pénze volt a rakodási üzletben és ezenfelül voltak politikai ambíciói is. Munkához látott. Előbb összeütközésekre került sor, azután pedig, 1946 szeptemberében a mi legényeink nekilendültek és úgy szétverték a szakszervezetet, hogy még darabok sem maradtak belőle. Ezzel vége lett az egész ügynek.»

A nagy «szétverés» egyik közvetlen áldozata, egy kunszani újság volt, amely nagy merészen vállalta, hogy tárgyilagoson tájékoztatja olvasóit a történtekről. Jobboldali bandák 1947 márciusában kifosztották a szerkesztőséget. Amikor a lap júniusban újra megjelent, a sajtószolgálat igazgatója betiltotta.
Ami a kunszani hajórakodó munkásokkal történt, ugyanaz történt ilyen vagy amolyan formában Dél-Korea valamennyi szakszervezetével …
Ez csak pillanatfelvétel Dél-Korea viszonyairól, de jellemzi Amerika egész ázsiai szerepét.
Hugh Deane azzal a megállapítással zárja le jelentését, hogy az amerikai hadsereg őrnagya túlságosan optimista volt, amikor kijelentette, hogy «ezzel vége lett az egész ügynek.» Dél-Korea szakszervezetei élnek —, ha illegalitásban is.
Észak-Korea a népi demokráciák közé tartozik — és kormányának hangja az egész nemzet hangja.
Ott, akárcsak Kína felszabadított területein, a kisbérlők lettek földjük tulajdonosai, az ipart pedig a néptömegek lelkes részvételével építették fel. A szovjet csapatok kivonultak Észak-Koreából és a kormányzást a nép kezébe adták.

Dél-Korea még mindig az amerikai csapatok uralma alatt vonaglik. A csapatok és amerikai-koreai bábjaik számtalan terrorcselekményt követnek el. De a lakosság ellenállása is fokozódik és sürgeti az újabb egyesülést északkal — nemzeti és demokratikus koreai kormány alatt.
Amerika, húzódik meg a feudális és gyarmati erők küzdelme mögött Indokínában, Indonéziában, Sziámban és a Fülöp-szigeteken Burmában, Malajában és Indiában még mindig Anglia játssza a vezető szerepet, bár Amerika ott is készen áll a beavatkozásra. E népek küzdelme a politikai fejlődés különböző fokain áll, de valamennyi egy irányban halad: az a fáklya világítja be útjukat, amelyet Kína Új Demokráciája gyújtott meg. …”

Épül az új Kína: „… Amikor a koreai háború megkezdődött és az Egyesült Államok harcba vetette csapatait, nem akadt olyan kínai, száz közül egy sem, aki ne lett volna meggyőződve arról, hogy az amerikai imperializmus támadásának ugyanaz az útiránya, mint annakidején a japán imperializmusnak, amikor 1931-ben Koreából kiindulva megrohanta Mandzsúriát. Az Egyesült Államok, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetében jól megszervezett többséggel rendelkezik, egyes kapitalista államok kormányaival talán el tudta hitetni ennek az ellenkezőjét, a kínai nép azonban, amelynek több mint egy évszázados keserű tapasztalatai vannak az idegen hódítókkal kapcsolatban, világosan látta az amerikaiak célját. Az Egyesült Államok — mint azt a kínaiak helyesen látták — fegyveres erővel próbálta visszaszerezni azt, amit akkor veszített el, amikor a Népi Felszabadító Hadsereg tengerbe kergette bábjukat, Csang Kaj-seket és még attól sem riadt vissza, hogy a japán csapatokat is felhasználja céljai elérésére. Az amerikai hetedik flotta útját állta Tajvan felszabadításának. Amerikai tankok dübörögtek Kína nehéziparának Mandzsúriában lévő központja felé. Amerikai repülőgépek kínai városokat és falvakat bombáztak és árasztottak el gépfegyvertűzzel. Az amerikai propaganda ügynökei azt írták, hogy a Jalu-folyó, amely felé az amerikai csapatok közeledtek, mint természetes határ Korea és Kína között, egyszerűen semmibevehető — éppúgy, mint ahogy az amerikaiak vezette délkoreai csapatok is semmibe vették a 38. szélességi fokot Koreában, amikor azt jónak látták. Az amerikai képeshetilapok térképeket közöltek, amelyek az ábrázolták, hogyan válik majd Kína nehézipara a Koreában épülő USA-légitámaszpontok célpontjává. Amerikai kongresszusi képviselők pedig már előre dörzsölték a kezüket, hogy milyen jól fel tudják majd használni a koreai haditámaszpontot egy Kína és a Szovjetunió ellen indítandó támadásra. Mindez soha nem látott mértékben felháborította a kínai közvéleményt. Amikor Truman nyíltan szorgalmazni kezdte Japán újrafelfegyverzését, Amerika elveszítette még azok szimpátiájának utolsó maradványait is, akik korábban támogatták Kínában.

Az egész országban egymást érték a tiltakozógyűlések, s a nép hangosan követelte: tegyék lehetővé, hogy megsegíthesse Koreát, mint ahogy annakidején a koreaiak is ezerszámra segítették Kínát a Japán ellen vívott háborúban. Amikor a Kína koalíciós kormányában részvevő 18 párt nyilvánosságra hozta a Korea megsegítésére jelentkező önkéntesek támogatását bejelentő nyilatkozatát, ezzel a lelkes szabadságharcosok roppant áradata előtt nyitotta meg a zsilipeket. Ez az önkéntességi mozgalom akkora méreteket öltött, hogy Kína történelmében nem akad ehhez fogható. Országszerte a társadalom minden rétegéből férfiak és nők kérték, hogy Koreába mehessenek és elűzhessek a támadót Kína kapuja elől. …

… A tíz (különleges kiképzőiskolán kívül, ahol Kína legjobb hazafiait kínozták halálra, hét nagy koncentrációs és megsemmisítő tábor is állt még a Kínai-Amerikai Együttműködési Szervezet ellenőrzése alatt. Mindezideig még nem sikerült megállapítani, hány kínai hazafit (gyilkoltak meg ezekben a táborokban, amelyeket náci mintára állítottak fel, villamosárammal töltött szögesdrótsövénnyel kerítettek körül, őrtornyairól pedig éjszaka gépfegyveres katonák reflektorfénnyel árasztottak el minden talpalatnyi földet a tábor falai és a szögesdrótsövény között. A legkedveltebb kivégzési módszer az volt, hogy elevenen eltemették áldozataikat, vagy savfürdőbe dobták őket, vagypedig zsúfolt földalatti cellákban gázbombát robbantottak fel. A különleges kínzó- és kivégzőeszközök közül sokat Miles és alakulata hozott magával az Egyesült Államokból. …

… Koreában a kínai önkéntesek derekasan védelmezik Kína kapuját, és kellőképpen értésükre adták az imperialista haderőknek, hogy a mai Kína nem a mandzsu urak Kínája többé. Az amerikaiak megleckéztetése — azok a csapások, amelyeket egy legmodernebb fegyverekkel és technikai vívmányokkal felszerelt, tengeri és légi túlerővel, korlátlan tank és tüzérségi utánpótlással rendelkező hadseregre olyan csapatok mértek, amelyek hátukon hordozták fegyverüket és utánpótlásukat, és minden látható utánpótlási vonal nélkül, példátlan hősiességgel harcoltak — komoly figyelmeztető volt mindazoknak az imperialista hatalmaknak, amelyek abba a tévhitbe ringatják magukat, hogy könnyűszerrel rést üthetnek Kína határain.

Az amerikaiak a koreai harcok első évében nagyobb veszteségeket szenvedtek, mint 1942-ben a csendesóceáni háború első esztendeje során. Saját adataik szerint Koreában 80 000 ember veszteségük volt, azzal az 53 000 főnyi veszteséggel szemben, amely a csendesóceáni harcok első évében érte őket. Itt 11 000 katonájuk esett el, a Csendes-óceánon annakidején pedig mindössze 7 000. Súlyban kétszerannyi hadianyagot szállítottak Koreába, mint akkoriban az egész csendesóceáni hadszíntérre. Ennek ellenére, a koreai harcok — Amerika történelmében a negyedik legköltségesebb háború — egy év után ugyanott folytak, ahonnan kiindultak: a 38. szélességi fok körül. Az amerikai imperialisták kénytelenek voltak belemenni a fegyverszüneti tárgyalásokba, de támadó terveikről nem mondtak le.

Az Egyesült Államok pilótái, akik megkíséreltek behatolni Kína légiterébe, hamarosan azt tapasztalták, hogy a kínai önkéntesek a levegőben is éppoly jól harcolnak, mint a földön. Ezek az önkéntesek vállvetve a koreai néphadsereggel, megfékezték az Egyesült Államok Kína elleni agressziójának kibontakozását. …”
***
Az amerikaiaknak Kínában és Koreában ugyanaz volt a szándékuk, mint japán fasisztáknak, gyarmatosítani, lopni, fosztogatni, felsőbbrendűként megalázni a kínai és a koreai népet. Ezért Amerika „demokráciája” és Japán fasizmusa a kapitalista testvérek civakodása volt a gyarmatokért. A „mosolygó fasiszták” most is gyarmatosítani akarnak. Dél-Koreát az amerikai tőke az élvonalba repítette, Észak-Koreát pedig a fölbe döngölte. Az USA célja Ázsia gyarmatosítása, kifosztása, ami évszázadokon keresztűl megvalósult a többi „civilizált” nép, Anglia, Franciaország, stb. „demokráciái” által. Ennek állt és áll ellen Kína, Oroszország és Észak-Korea.

Kuba is a „mosolygó fasiszták” csapásait szenvedte és még mai is ez a helyzet. A Batista-diktatúrával szemben 1959. jan. 1-én, Fidel Castro vezetésével győzedelmeskedett a kubai nép forradalma.

1961. jan. 3-án az USA megszakította a diplomáciai kapcsolatot a szigetországgal. Az akció első lépéseként ápr. 15-én bombatámadást hajtottak végre Kuba több katonai támaszpontja ellen. Két nappal később amerikai hajókról partra tették az emigránsok fegyveres csoportjait a Bahía de Cochinos-ban (a Disznó-öbölben). A kubai forradalmi fegyveres erők Fidel Castro vezetésével 3 nap alatt megsemmisítették a zsoldos sereget.

Karib-tengeri válság (1962): a II. világháború utáni időszak legsúlyosabb nemzetközi válsága, Kuba helyzetével és biztonságával kapcsolatban következett be. Az amerikai „mosolygó fasiszták” Európába telepítettek atomrakétákat a Szovjetunió ellen, és Kuba ellen is fegyveres támadást készítettek. Kuba segítséget kért a Szovjetuniótól, aki atomfegyvereket telepített Kubába. De végül az amerikai „mosolygó fasiszták” és a Szovjetunió megegyeztek és kivonták az atomrakétákat.
***
Wikipédia: „… A hidegháborús fegyverkezési verseny keretében az Egyesült Államok a szovjeteket fenyegető rakétákat telepített Nagy-Britannia, Olaszország és Törökország területére. … A szovjetek rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákra szerelt atomfegyvereket telepítettek a Fidel Castro vezetése alatt álló Kubába, mindössze kétszáz kilométerre a floridai partoktól. Castro a szovjetek támogatását kereste, miután kapcsolata jelentősen megromlott az Egyesült Államokkal azután, hogy államosította a kubai amerikai magántulajdonokat és hogy a CIA támogatásával disszidens kubaiak a Disznó-öbölben 1961-ben megpróbáltak partra szállni. A szovjeteknek két okuk is volt a rakéták Kubába telepítésére: egyrészt meg kívánták védeni az új kommunista országot egy amerikai vagy amerikaiak által támogatott újabb inváziótól, másrészt a hatalmi egyensúlyon kívántak változtatni azzal, hogy amerikai városokat a szovjet rakéták hatótávolságán belülre hozzák. …”

Vietnámi háború „… A vietnámi háború tekinthető az emberiség történetében a harmadik legpusztítóbb katonai konfliktusnak (a két világháború után) hiszen teljes időtartama alatt, 1955 és 1975 között összesen 5 millió áldozatot követelt. … A háború áldozatainak számára a vietnami oldalon csak becslések léteznek. A Vietnam által 1995. április 3-án közzétett statisztikák szerint közel egymillió vietnami katona esett el a háború során. Ebből a dél-vietnami oldalon – amerikai becslések szerint – közel 250 000, északi oldalon pedig 650 000. További 4 millió vietnami civil halálos áldozat volt. A vietnami sebesültek számáról nincsenek pontos adatok. A mai napig halnak meg emberek a fel nem robbant bombák miatt Vietnam területén.”
***
A „mosolygó fasizmust” Vietnámban a Szovjetunió segítségével sikerült feltartóztatni.

Gorbacsov az emberiség Júdása, vagy maga az ördög, a 3. Antikrisztus! Árulása az emberiséggel szembeni legnagyobb bűn! Nem biztos, hogy túléli ezt az árulást az emberiség. Vajon isten ezt akarja?

Az afganisztáni, az iraki, a szíriai és az „Arab tavasz” már a Szovjetunió megdöntése utáni „mosolygó fasiszta” háborúk, ami többmillió áldozatot követelt és még most is szedi áldozatait.

Ukrajna fasizálása a NATO részéről már egy új háború kezdete, de az oroszok a Krímet már visszafoglalták, és egész Ukrajnát is fel kell szabadítaniuk, különben gyarmattá válnak, de a kommunisták nélkül nincs erre esélyük. A gazdag urakért a nép nem fog kellő áldozatot hozni. A szovjet nép Sztálint követte és ezért győzhetett csupán a fasizmus felett. Ma nincs ilyen vezető.

Végre ki kellene mondani: Amerika vezette kapitalista világrendszer maga a fasizmus mosolygós formában, csak így lehet továbblépni a demokrácia megteremtéséért az összefogásra. De ez a kommunisták nélkül lehetetlen. Antifasiszta összefogásra van újra szüksége az emberiségnek a demokrácia megteremtése érdekében. Ehhez világosan kell látni, hogy mi a fasizmus, mi a célja és kik tartoznak hozzájuk, valamint kik hajlandók a fasizmus elleni összefogásra. Talán a kínai modell ebben segíthet, úgy tűnik, hogy ők jól csinálják.
***
oroszhirek.hu: (2019. december) „… Minden alapot nélkülöző és szégyentelen hazugságnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök egy keddi moszkvai emlékezetpolitikai tanácskozáson az Európai Parlamentnek azt a határozatát, amely egyformán a háború kirobbantójaként kezelte a náci Németországot és a Szovjetuniót. …”

index.hu: (2019. december) Százmilliónál is több szegény él az EU-ban „… 109,2 millió ember él még mindig szegénységben vagy fenyegeti társadalmi kirekesztettség az Európai Unió tagállamaiban – derült ki az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a felméréséből …”
hirmondo.ro: (2019. október) Minden ötödik ember küzd a szegénységgel az EU-ban
***
A „mosolygó fasiszták” az Európai Parlamentben is vannak, és háborúra készülnek Amerika vezetésével a föld teljes gyarmatosítására. A háborúkra, fegyverkezésre több ezermilliárd dollárt költenek évente, miközben az Unió 25%-a szegény, ez 100 000 000 (százmillió) embert érint. De nem a demokrácia, hanem a kapitalizmus totális diktatúrájának a megvalósítása a céljuk. A dúsgazdag élősködő kapitalisták ide juttatták a földet.

SaLa