Kiadta a parancsot a qrmány: hajtsák végre maradéktalanul az álellenzéki Ferencváros javaslatait

A kormány elfogadta Csepel és Ferencváros javaslatait az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban és kötelezte minisztereit e javaslatok maradéktalan végrehajtására – tájékoztatta a Miniszterelnökség szerdán közleményben az MTI-t.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány áttekintette a csepeli és a ferencvárosi önkormányzatoknak a budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésére és az érintett csepeli és ferencvárosi városrészek fejlesztésére, az új szabadidő- és sportparkra és a kapcsolódó közlekedési fejlesztésekre vonatkozó, képviselő-testületi határozatokba foglalt javaslatait – áll a közleményben.
A kabinet elfogadta Fürjes Balázs kormánybiztosnak a korábbi, Diákváros – Déli Városkapu és atlétikai központ fejlesztések tárgyában hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámolóját – tette hozzá a Miniszterelnökség.
A kormány megállapította, hogy a csepeli és a ferencvárosi önkormányzatok valamennyi javaslata egybeesik a korábbi döntésekben megfogalmazott kormányzati szándékokkal, így a testület az önkormányzati javaslatokat elfogadta és támogatólag megerősítette.
A határozatban a kormány végül kötelezte minisztereit, hogy maradéktalanul hajtsák végre a csepeli és a ferencvárosi önkormányzatok javaslatait – tette hozzá a közlemény. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: De mik is ezek a javaslatok?
„…az érintett csepeli és ferencvárosi városrészek fejlesztésére, az új szabadidő- és sportparkra és a kapcsolódó közlekedési fejlesztésekre vonatkozó, képviselő-testületi határozatokba foglaltak…”
CSUPA NEMMZETTHGAZDASÁGI JELENTŐSÉGŰ BERUHÁZÁSOK! Plusz egy a „gazdaságvédelmi akciótervbe” illő Új Atlétikai Stadion! Megannyi értékelőállító beruházás!
Oszt’ a „magyar” gazdaság tovább fog szárnyalni!
Mindehhez pedig nincs is másra szükség, csak politikai együttgondolkodási akaratra!
Az meg – íme – megvan! NINCS ITT SEMMI PROBLÉMA!

Lamperth Mónika pedig dobta a XV.kerületet,mert új kihívások elé néz.
https://mandiner.hu/cikk/20191018_lamperth_monika_lehet_budapest_uj_fojegyzoje
https://media1.tenor.com/images/386ed37e6310bfd0606348bc03398598/tenor.gif?itemid=4389771