Nem találjuk a szavakat: különös dolgok történnek Borkai Zsolt Facebook-oldalán
Vagy Mark Zuckerberg mérnökei vagy Borkai Zsolt közösségi oldalának kezelői nem pihenhetnek nyugodtan ezen a hétvégén. A szavakat minden túlzás nélkül, szó szerint nem találni.
Pénteken számoltunk be róla, hogy Borkai Zsolt Facebook-oldalán egyszerűen kámforrá vált egy, a győri polgármester számára kellemetlen hozzászólás. (Itt megtalálja.) Az eset kapcsán három forgatókönyvet találtunk valószínűnek: a kommentelő perceken belül meggondolta magát; a hozzászólást Borkai Zsolt kampánystábja törölte; vagy olyan technikai hiba lépett fel a Facebookon, amely miatt éppen az idézett komment tűnt el az oldalról.
Bármelyik is történt, szombaton – miután újabb, állítólag Borkait ábrázoló fényképek kerültek fel egy, a fideszes politikussal foglalkozó blogra – megismétlődött, sőt aki néhány percenként ráfrissít Borkai Zsolt Facecbook-oldalának legutóbbi bejegyzésére, az jó eséllyel láthatja: a jelenség néhány percenként előfordul. Az alábbi hozzászólások szombaton 15:01-kor még olvashatók voltak, 15:02-re eltűntek a Facebook-oldalról.
Folyamatosan figyeljük a DownDetector nevű státuszmonitorozó szolgáltatást, melynek facebookos szekcióját rendszerint perceken belül ellepik a hibajelzések, amikor technikai probléma lép fel a közösségi oldalon. Tegnap óta hasonló, rejtélyes kommenteltűnési esetekről nem érkeztek jelzések a szolgáltatóhoz.
A hazai politikusok nagyjából Barack Obama 2008-as – jelentős részben online, facebookos mozgósításra építő – kampánya után figyeltek fel a Facebookra és társaira, aktívabban a 2014-es magyarországi országgyűlési választás kampányában kezdték el használni a social felületeket. Azóta némelyik magyar politikus (stábja) tudatosabban, némelyik esetlenül kezeli saját Facebook-oldalát.
[10-ből 9 magyar politikus elbukott a vizsgán: isten óvja azokat, akik az oldalaikra tévednek]
Azt azonban világszerte érzik a politikusok, hogy ami a Facebookon történik, választásokat dönthet el, így az utóbbi időben többször is komolyan felmerült a Facebook társadalmi és politikai célzatú megregulázásának kérdése, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is. (HVG)

Bal-Rad komm: „…10-ből 9 magyar politikus elbukott a vizsgán…” – ez a megállapítás nyilvánvalóan téves. TÍZBŐL TUCATNYI! És nem bukott meg egyik sem a SAJÁT FANHORDÁJA ELŐTT! Ez a lényeg!
MINDEGYIK RABLÓ MEGBUKOTT A PASSZÍV TÖBBSÉG – AZ ŐKET ÚTÁLÓK – ELŐTT!
Igaz viszont az az állítás, miszerint „…isten óvja azokat, akik az oldalaikra tévednek….”
-A materialista világnézet szerint Isten nincs! (Ha volna, nem tűrné ezt a bűnhalmazt!)
Internet van! Facebook van. Szociális médiák vannak! POKOL SINCS! (Habár élőhelyünk ezt mintha cáfolná)
DE VAN CSUKOTKA! (A pokol „Ezeknek” amúgy is csak nyaralóhely lenne!)

Isten tehát nem véd meg bennünket „ezektől” a bűnözőktől! Csakis MI MAGUNK VÉDHETJÜK MEG MAGUNKAT TŐLÜK!
Az „ezekkel” szembeni ön – és honvédelmünknek CSAK A KEZDETE lehet az internetes klaviatúraroham!

ITT MÁR A LÉT A TÉT! MI! – vagy „ők”!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Én azt nem értem, hogy hogyan a bús pics@ba lehetnek a politikusok ANNYIRA hülyék, hogy ilyen videókat ENGEDNEK csinálni magukról!!
Ez nem egy rejtett kamerás sztori…
Egészen elképesztő.
Az nem lep meg, hogy qrváznak, amióta világ a világ voltak qrvák és ez nem is fog változni, ahogy az sem hogy lesznek kuncsaftok is.
De ilyet vazze! Ezek nagyon hülyék.
Biztos, hogy rejtett kamerás felvétel volt. Valami ilyesmi csak profibb nem az internetről rendelhető bóvli: https://www.kemvilag.hu/hd-kem-szemuveg-kameraval.p1302.html
Abban viszont teljesen igazad van, hogy nincs új a nap alatt: https://nlc.hu/ezvan/20161130/fidel-castro-nok-szereto-feleseg/
Szerintem nem.
Az inkább valószínű, hogy a videózgató hülyének meghekkelték a telefonját.
Azok hátOlyanok ,mint a nácik voltak a II.vh .alatt,bár azóta sok felkapaszkodott ökör,meg maffiózó fizetett rá arra,hogy „fénykorában”büszkén mutogatta magát a kamerának,hogy ő milyen bátor,milyen botor,milyen gazdag,mi minden aljasságra képes stb.stb.stb.A nürnbergi perben sok gonosz pillanatot okoztak a vádlottaknak a frontokon ,a koncentrációs táborokban készült öntelt filmek,cinikus jegyzőkönyvek,és egyéb dokoumentumok!
Ezek is ilyen balfaszok,vagy még annál is nagyobbak,és elbizakodottságuk nem ismer határokat!És általános az,hogy elbizakodott ember lép aknára előbb -utóbb,egész bandájával egyetemben!
Eddig még kevesen úszták meg!
Ezek sem fogják!
Ámen!
https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/72296212_2393821787552912_1122369409365573632_n.jpg?_nc_cat=1&_nc_oc=AQkOLjWPvIpVYybEtkNn6oFkhd3nh2Co5QDCXK9Cm2J6wAciyJw4fc-Pwyyv5lKpuvw&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=027abc3173a1960ce25085d034198d4d&oe=5E3B8DE2
Nekem elolvasva inkabb egy masik ugyvednek tunik, aki benne volt a buliban akkor es most mar nincs. Valszeg atvertek valamivel. (bocs az ekezetek miatt!)
https://ezazordogugyvedje.wordpress.com/