„Vészhelyzet van!” bővebben

"/>

Vészhelyzet van!

Kifütyülték az államtitkárt az orvosok

Üres kézzel érkeztek az elégedetlen és türelmetlen orvosokhoz a döntéshozók. A Magyar Orvosi Kamara nagygyűlésén sem megoldási javaslatok, sem kézzelfogható ígéretek nem hangzottak el az egészségügy problémáira. A jelenlévők ki is fejezték nemtetszésüket: az államtitkárt kifütyülték, kitapsolták és piros lapot mutattak neki.

Érezhetően feszült hangulatú nagygyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara, ami Elhalt ígéretek nyomában felütéssel hívta össze tagjait a Vasúttörténeti Parkba. Az eseményre meghívót kapott négy minisztérium is: a pénzügyi tárca, a Miniszterelnökség és az EMMI, hogy az egészségügy problémáiról nyilvánosan vitázzanak a kamarával. Utóbbi két tárca képviselői jelentek meg a nagygyűlésen.

Fotó: Bielik István / 24.hu

A rendezvényre nagyjából 200 orvos ment el, akik meglehetősen rideg fogadtatásban részesítették az egészségügyért felelős államtitkárt. Horváth Ildikó először arról kezdett beszélni, hogy a nyolcvanas években kezdő orvosként arra tett fogadalmat, azt a fajta egészségügyi rendszert megváltoztatja, majd elcsukló hangon mesélt személyes történeteket. A jelen lévő orvosok között egyre inkább érzékelhető volt a türelmetlenség, majd amikor az államtitkár az emberközpontú egészségügyről kezdett beszélni, a hallgatóság a nemtetszést kifejező és a szavazáskor nemet jelentő piros lapot mutatott fel.

Sőt előadásának több pontján ki is fütyülték a politikust.

Horváth Ildikó az Európai Uniós fejlesztési programokról is szeretett volna beszélni, de az orvosok leszavazták, hogy megmutassa az erről szóló adatokat.

Azt gondolom, akkor most itt abbahagyom

– fejezte be a politikus a beszédét. Kitörő tapsot kapott a kijelentése.

Kíméletlen fogadtatásban részesült a Miniszterelnökség helyettes államtitkára is. Szalay- Bobrovniczky Vince az Orbán-kormányok döntéseit citálva emlegette fel a béremelést. A jelen lévő orvosok túlnyomó többsége lengette a piros lapot.

Amikor pedig a költségvetés egészségügyet érintő számairól kezdett beszélni, többen kinevették.

Szalay- Bobrovniczky időt kért a további béremelésekről szóló döntésekhez, és ahhoz is, hogy rendezzék a nyugdíjas egészségügyi dolgozók visszafoglalkoztatását, valamint a paraszolvencia kérdését. Nem lehet egyik pillanatról a másikra megszüntetni – mondta utóbbiról a sokszor említett érvet a politikus. Óriási felhördülés fogadta szavait, ki is fütyülték.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Megértem az önök indulatait – mondta a helyettes államtitkár, aki rövid beszéde végén egyáltalán nem kapott tapsot.

Miért tartottak rendkívüli nagygyűlést az orvosok?

Nem hirtelen felbuzdulás, dühkitörés, és nem az elégedetlenség feszültségének kiengedése miatt gyűltünk ma össze. A tehetetlenség, a kihasználtság, a hivatástudatunkkal való visszaélés kihasználása elleni segélykiáltás a mai rendezvény

– mondta drámai felütésében a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István a nagygyűlés előtt problémalistát és kérdéseket küldött az említett minisztériumoknak.

Fotó: Bielik István / 24.hu

A MOK által felvetett problémák a következők voltak:

  • Egységesen kötelező 900 ezer forintos kezdő szakorvosi minimális alapbér a közfinanszírozott ellátásban dolgozóknak, a munkaviszony típusától függetlenül, 2022 január 1-től.
  • A béremelés függvényében a paraszolvencia megszüntetése.
  • A nyugdíjasok diszkriminációjának megszüntetése, visszafoglalkoztatásuk megkönnyítése
  • Döntsék el, hogy orvosokkal vagy orvosi végzettséggel nem rendelkezőkkel (nondoktor, Msc. nővér) akarják-e a magyarokat gyógyítani pusztán takarékosságból.
  • Szerezzenek érvényt és ellenőrizzék mind a humán erőforrást érintően, mind az eszközöket illetően a szakmai minimumfeltételek meglétét, mert a jelenlegi állapot egy becsapás és a betegbiztonság súlyos megsértése

A szombati nagygyűlésen egyik felvetett kérdés kapcsán sem született döntés vagy hangzott el ígéret.                                                                                        (24.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…a nyolcvanas években kezdő orvosként arra tett fogadalmat, azt a fajta egészségügyi rendszert megváltoztatja…”

– HÁT EZ IS SIKERÜLT! DIJADAL VAN!

„…Szalay- Bobrovniczky Vince az Orbán-kormányok döntéseit citálva emlegette fel a béremelést. A jelen lévő orvosok túlnyomó többsége lengette a piros lapot. Amikor pedig a költségvetés egészségügyet érintő számairól kezdett beszélni, többen kinevették…”

– A qrmányvetítőbe fűzött film itt elszakadt!

A bér az bizony egyNAGYON FONTOS szegmense egy ország egészségügyének, de csak egy kicsiny szelete az egésznek. A béremelés pedig – már ahol érezhető – Döbrögisztánban nem egyéb, minr púderhintés a hatalmas nyílt sebre. BABAHINTŐPOR!

Egy ország közegészségügye a LEGNAGYOBB KIADÁSI TÉTEL a büdzsé oldalán. A közegészségügy finanszírozhatósága lehetetlen csak a járulékok befizetéséből. Ahhoz szükségeltet(ne)ik a nemzetgazdaság nyereségének egy bizonyos hányada is! Döbrögisztánnak ilyenje nincs! NINCS ÉRTÉKTEREMTŐ, PROFITTERMELŐ GAZDASÁGA! Aminek nyereségéből a szükséges összeggel ki lehetne egészeni a járulékbefizetéseket.

Próbáljunk meg matekozni!

A rendszerváltással másfél millió ÉRTÉKTEREMTŐ MUNKAHELY szűnt meg! (Megmaradtak – sőt növekedett a száma – az ún. inproduktív munkahelyek.) Ezt a másfél millió munkahelyet AZÓTA SEM tudták pótolni! A hiány ugyanúgy megvan, ráadásul az értékteremtő munkahelyek többségenyugati spekulánscégek markában vannak, akik a hasznot szabadon kiviszik. Plusz még…!

A másfél millió munkanélküli, BEFIZETŐ HELYETT IGÉNYLŐ LETT! Tovább növelve a hiányt! Legalább húsz éven keresztül! A falkaforradalom óta eltelt időszakban Döbrögiék KIZÁRÓLAG KÖZMUNKAHELYEKET fabrikáltak és a közalkalmazotti foglalkoztatottak számát duzzasztották.

ÉRTÉKTEREMTÉS NEM TÖRTÉNT!

Az uniós júdáspénzek pedig „NEM ARRA VALÓK”! Azok csak júdáspénzek, a maradék pedig országszidolozásra fordítandó. KÖZEGÉSZSÉGÜGYRE NEM! (Arra amúgy is kevés lenne!)

Mindezeket persze CSAK DÖBRÖGIÉK NYAKÁBA VARRNI szűklátókörűség lenne! Ez a bűn – mert ez bűn – élőhelyünk teljes politikai bűnszövetség – hálózatának bűne! RENDSZERBŰN!

Gondoljunk bele: Ennek a majd harminc esztendeje tartó KIEMELT SÚLYÚ bűncselekmény – sorozatnak a következményei mik lehetnek?

IDŐ ELŐTTI „TERMÉSZETES” NÉPESSÉGFOGYÁS! (Amit egy azonnali rendszerváltás sem lenne már képes megállítani! A helyzetnek csak a stabilizálása legalább tíz év kemény – verejtékes munkával volna csak lehetséges, HA VOLNA KIKKEL!)

A doktori összejövetelen fölmutatott piros lap és pfújolás – fütyülés csak azt jelzi, hogy az OTT ÉS AKKOR MEGJELENTEK LÁTTÁK A HAZUGSÁGOT, DE NEM MONDTÁK KI AZ IGAZSÁGOT!

Ez a legnagyobb baj! Mert ha ŐK – A TÁRSADALOM KRÉMJE! – elhallhatja az egészet és csak tetszőlegesen kiragadott részleteken lovagol. valójában nem a qrmánynak, hanem a társadalomnak mutatnak fel piros lapot.

Persze ÉRTELMEZHETJÜK/ÉRTELMEZHETNÉNK EZ A VÖRÖS SZÍNT másként is! Bár biztos, hogy a jó doktorok – akik „amúgy” oly nagyon azért nem panaszkodhatnak most sem – nem „arra” gondolnak!

Pedig MINDENKINEK TUDOMÁSUL KELL(ene) VENNI:

NINCS MÁS KIÚT EBBŐL A VÉSZHELYZETI BAJBÓL! CSAK A SZOCIALIZMUS! AZ MÁR EGYSZER BIZONYÍTOTT!

“Vészhelyzet van!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Tudod,Admin,az a baj,hogy minden,az országellátását szolgáló felső vezetés csak a saját fenekét nyalogatja,ha éppen a nem jól fizetett oldalon ál l,kapitalizmus-párti létére.
    A rendszerváltást az orvosi társadalomnál jobban senki nem pártolta,arra stámítva,hogy nyugati mintára majd hatalmas pénzeket zsebelhetnek be az egészségügyi ellátás privatizálása,és a szociális alap közprédává tétele révén!A rendszerváltáskor a társadalombiztosítási alapban rengeteg pénz volt,amit az Antall-kormány nagyon tűnékennyé tett.Az orvosok zöme hoppon maradt,azzal együtt,hogy aztán egyik kormány sem próbált hasonló szerkezetű egészségügyet,mint a szocializmusban volt!
    A nem éhenhaló orvosok fizetése akkor is jó volt,plusz a paraszolvencia,amit a szocializmusban hallgatólagosan jóváhagytak,mivel a jól képzett magyar orvosoknak nem tudtak akkora fizetéseket biztosítani,mint amit azok követeltek,hasonlóan a nyugati fizetésekhez!
    Most pedig az a paradox helyzet,hogy a magánparxisra vágyó orvosoknak a drágaság miatt nincs páciens-köre,akármennyire az a célja a kormánynak,és az egészségügy vezetésének,hogy a dolgozó pácienseket kivágják,ellehetetlenítsék a tb-s egészségügyből,m és menjenek a magánorvosokhoz,de ehhez ,kellő fizetés ,és jól fizető munkahelyek nélkül,semmi esély.Semmi esélye a dolgozónak a gyógyulásra,és a dokinak a magas jöv edelemhez!
    Éger 900 ezer ft.havi fizetést óhajt 22.január egytől,de ebből aligha lesz valami,mert akkor a nyalonc képviselőknek,a terrorszervezet elnyomó vezetésének,a politikai együttérzőknek is kellene fizetést emelni,és megint csak ott tartunk,hogy a hiányzó gazdaság hiányzó teljesítménye nélkül egyik sem járna jól,marad a keveseknek a júdáspénz,a többeknek,a hívőknek az ígéret,az ellenzéknek ,meg a dolgozóknak a nihil,a fenyegetettség!
    És ez nem csak itt gond,hanem az egész világon,tulajdonképpen a kapitalizmus elérkezett oda,hogy a sok éhes cápa mára egymást eszi,a dolgozók pedig lassan kipusztulnak!
    Ez a helyzet a legnagyobb baromsága a csőlátó kapitalizmusnak,hiszen arra megy a játék,hogy a dolgozók éhbérért rabszolgamunkát végezzenek,de arra még egyetlen kapitalista barom sem tudod válaszolni,hogy akkor ebben a fogyasztó-társadalmi kurvaságban ki a f,,znak gyártják azt a rengeteg,semmire sem való,használható,ehetetlen francot,papundekli-csilivili autót milliárd tonnaszám,milliárd darabszám,ha akinek szánják,márpedig a dolgozóknak szánják,akik pedig elszegényedve alig tudnak megvenni belőle valamit,így kapitalistáink nyavalyoghatnak,hogy egyre drágábban kell eladni minent,mert nincs haszon,de a drágát még úgysem tudja megvenni az egyre szegényebb célcsoport!
    Nem hiszem,hogy m az Univerzum végtelen kiterjedésében létezik még egy olyan idióta dögevők csoportja,mint itt a Földön az oligarchák és csatlósaik csoportja,és tehetetlen szervezeteik,amelyek egy ilyen gépezet et próbálnak üzemeltetni,életben tartani,még azon az áron is,hogy a dolgozóik milliárdjait kisemmizik,elpusztítják!
    Mondom,Mo. csak kicsi,de eklatáns példája ennek az eszementségnek!
    Hát röhögjünk egy jót rajta!

    1. Nincs alapom arra, hogy röhögjek – amikor tudom, hogy jön és már itt van részben a robot világ! Ami nincs még robot orvos – amibe csak vér és vizelet mintát kell majd adnod – és diagnosztizál – és ha műteni kell elküld a másik robothoz műtésre… ha gyógyszer felírja neked és ezt mind otthonodban teheted – mert a gyógyszert is házhoz szállítja – no nem a pizzafutár – ha nem a drón … bizony… és amit írtam – másolom:
      AMIKOR NEM KELL MAJD – AZ EMBERI ERŐFORRÁS – ROBOT KÉSZÍT ROBOTOT!
      MERT INKÁBB NEM FIZET MUNKABÉRT, HA VAN ROBOT TECHNIKAI IS!
      ELSŐ ÉLELMISZER TERMELÉS ROBOTTAL:
      https://www.youtube.com/watch?v=YBVP8qVPBcs
      https://www.youtube.com/watch?v=QvP2K0F6bEg
      ELSŐ
      ESZKÖZ GYÁRTÁS ROBOTTAL:
      https://www.youtube.com/watch?v=0ixsFh-zMpQ
      https://www.youtube.com/watch?v=NtQjQkDli-g

      https://www.youtube.com/watch?v=UN9VCWy-TEk

  2. És ezek a füttyögő orvosok nem hiányoztak a korházakból, rendelőkből?

  3. De jövőre 82 milliárd lesz kormányzati autókra, a stadionokról, és a labdarúgók béréről már nem is beszélve….
    Ha pl. valaki a nemzet sportolója és olimpiai bajnok is egyben akkor 630 + 350 = 980 ezer HUF – t tesz el havonta (élete végéig ). (Természetesen ezt az inflációval mindig emelik nem úgy mint a nyugdíjakat, béreket. )
    Egy orvos miért nem érdemel meg ennyit ? Fél a kormányzat, ha a dokiknak ad akkor mindenki követelőzni kezd az állami szférában. Ez beindíthatja ugyanezt a versenyszférában is, amely egyébként a gyári munkások
    részéről is teljesen jogos lenne ! ( Legalább 100 % – os béremelés , hiszen dolgoznak annyit mint bármely nyugati kollégájuk. ) Látszik egyébként , hogy hagyják a forintot is leértékelődni a magyar munkaerővel együtt. Amikor pedig az államadósság nagy részét már a magyar lakosság finanszírozza , akkor csinálnak egy nagyobb inflációt és az adósság egy jó része már el is tűnt… Ez utóbbi miatt van a nagy MÁP+ kötvénykibocsátás…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com