Behívatta a szlovák külügy a magyar nagykövetet a magyar-szlovák meccs miatt
Pető Tiboron a magyar szurkolók viselkedését kérik számon.
A hétfői, budapesti Európa-bajnoki selejtezőn sértő, szlovákellenes jelszavak hangzottak el, és az egyik állami jelképet is megsértették a hazai drukkerek – írta közleményében a szlovák külügyminisztérium, amely emiatt bekérette Magyarország pozsonyi nagykövetét.
A tárca szerint az efféle megnyilatkozások nemcsak a meccseken, de sehol máshol sem elfogadhatóak. Veszélyesek is, mivel ronthatják a két ország kapcsolatát, és megzavarhatják a szlovákok és a magyarok békés együttélését.
Arra kérték a nagykövetet, hogy fordítson kiemelt figyelmet a jelenségre, és kövessen el mindent, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő.
A Parameter.sk hozzátette, hogy a Groupama Arénában lejátszott meccsen történtek miatt a szlovák főügyészséghez feljelentés is érkezett nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodás ügyében.
A mérkőzésen – amelyet 2-1-re a szlovák válogatott nyert meg – a két szurkolótábor kölcsönösen kifütyülte egymás himnuszát. Éppen úgy, ahogy márciusban, a szlovákiai Nagyszombatban megrendezett találkozón. (HVG)
Zseléagyú: Eltúlzott és hisztérikus a szlovák diplomácia reakciója
Eltúlzottnak és hisztérikusnak nevezte a pozsonyi „külügyi bürokraták” reagálását a magyar-szlovák válogatott labdarúgó mérkőzésen történtekre az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Hangsúlyozta: a mérkőzést Andrej Danko szlovák parlamenti elnökkel nézte végig, aki a lefújás után „tiszteletre méltó” interjút adott, az együttműködést, a hangulatot dicsérte.
A miniszter úgy vélekedett, hogy a szlovák külügyi bürokratáknak a politikai vezetőkhöz hasonlóan azon kellene dolgozniuk, hogy a közép-európai együttműködés minél hatékonyabb és szorosabb legyen.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: számára fontos a sportszerűség és az ellenfél tisztelete, majd hozzátette: „ha én minden egyes olyan eset után behívnám a szlovák nagykövetet a külügyminisztériumba, amikor egy sporteseményen szlovák szurkolók tiszteletlenül viselkednek magyar emberekkel, sportolókkal, a magyar nemzettel szemben, akkor a szlovák nagykövet állandóan ott lenne a minisztériumban” (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „..ha én minden egyes olyan eset után behívnám a szlovák nagykövetet a külügyminisztériumba…” – zsörtölődik Zseléagyú! (Igaza van!)
Erős lehet a gyanú, hogy több van itt a dolgok mögött, mint a nemzeti öntudat megsértése!
Jobbik esetben Döbrögiék összehoztak a tót atyafijakkal egy jó kis műbalhét így választások előtt! „Ajvék! Megint báncsák a magyart, de mink megvéggyük!”
Rosszabbik esetben a szlovákok Brüsszel (Soros?) óhajának engedelmeskedve vajdánk tekintélyén akarnak csorbát ejteni!

Objektív cikk.